Észak-Magyarország, 2000. május (56. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-11 / 109. szám
2000. május 11., csütörtök Hitélet / Hirdetés 4 Elsőáidozók. A hagyomány szerint áldozó csütörtök után húsvét és pünkösd között veszik először magukhoz a szentséget az egyházközség legkisebb tagjai, a gyerekek. Képünk a sárospataki várnegyedben található, történelmi levegőjű római katolikus plébániatemplomban készült, ahol 52 elsőáldozó tett fogadalmat. Fotó: Puskár Tibor A példaadás lehet az igazi útmutatás A színészházaspár szerint a szerelem kedvéért nem lehet tartósan hinni Istenben Dobos Klára Miskolc (ÉM) - Anyák napja tiszteletére égi édesanyánkat Szűz Máriát köszöntötte az ének az „Egészséges családkép kialakítása" című előadás- sorozat zárórendezvényén. Az Üdvözlégy Mária gitáros változatát az „Olgyai hangok" családi zenekarral együtt énekelték az összejövetel vendégei: Sára Bernadetté és Cseke Péter színművészek. Fotó: Dobos Klára san hinni Istenben. Itt is a példaadás az elsődleges. És azt hiszem, az érettebb fejjel, 30 éves kor körül kötött házasságok tar- tósabbak - a lányaimat is erre figyelmeztetem -, s a kiegyensúlyozottabb légkörben jobban kapcsolódhat a családi élet Istenhez.- Sokszor érzem Isten kegyelmét a családban, a pályámon, minden területen - hangsúlyozta Cseke Péter, aki olykor felesége hitéből merít.- A hit a legfontosabb az életemben - jelentette ki a színésznő. - Soha nem vesztettem el a kapcsolatot a Jóistennel. Egész életemet áthatotta a vallás. Boldog embernek tartom magam, bár természetesen adódnak az életben nehézségek. A hitem segít abban, hogy amin tudom, nem lehet segíteni, azt elfogadom, s boldogan tudom vinni a keresztet. Katolikus könyvvásár Sára Bernadetté, Kartal Ernő és Cseke Péter- Egy apáca nevelt fel, aki a rend feloszlatása után velünk lakott - kezdte a bemutatkozást Sára Bernadetté színművész elmúlt vasárnap a miskolci minorita templomban Kartal Ernő tartományfőnök kérésére. Legtöbbet a hitéről beszélt, pályájáról most annyit mondott: amint a színészeknél lenni szokott, egyszer fent, egyszer lent. Most a Játékszínben, Budapesten készül új bemutatóra. Cseke Péter Nagyváradon született. Szülei színészek voltak, így gyakorlatilag egyenes volt az útja a színpad felé. Eljátszott azzal a gondolattal is, hogy focista lesz, ám édesanyja ezt nem engedte. Aztán elsőre felvették a színművészetire. Öt évig játszott Debrecenben, majd a budapesti Madách Színházban 10 évig, aztán a Nemzetiben egy évig. Azóta - mint mondja - szabadúszó a Madách Színház színeiben, hiszen legtöbb szerepet ott vállal. Elsőáldozás az esküvőért Sára Bernadetté hároméves korában volt elsőáldozó. Férje, Cseke Péter csak felnőttként, emiatt majdnem eltolódott templomi esküvőjük időpontja.- Meg voltam keresztelve, de nem neveltek vallásosan - lendül a történetbe Cseke Péter. - Érdeklődtem a vallás iránt, betértem templomokba, ottragadtam egy- egy misén. Mikor esküvőre készültünk Bettivel, természetes volt, hogy templomban is örök hűséget fogadunk egymásnak. Ám az atya nem engedélyezte az esküvőt elsőáldozás nélkül. Azt mondta, majd fél év múlva, ha letettem a vizsgát, megesküdhetünk. Mondtam, hogy én egy hónap alatt is szívesen megtanulok mindent, ám ezt nem hitte el. Dúlva-fúlva jöttünk ki a plébániáról. Aztán az atya megbánhatta konokságát, mert üzent, hogy menjek másnap, elkezdhetjük a tanulást. A kitűzött időpontban meg is tarthattuk az esküvőt. Sok szó esett - Kartal Ernő tartományfőnök felvetéseiből kiindulva - a családról. Mint az atya mondta, a papságban nem a cölibátus a legnagyobb áldozat, hanem a családtalanság. A hitta- nos gyerekek számára nehezen érthető, hogy egy papnak nem lehetnek gyerekei, hiszen érzik, ők állnak a családi élet középpontjában. A vendég házaspárnak 18 és 15 éves lányaik vannak. Az édesanya úgy gondolja, az ő tapasztalata csak halvány iránymutatás lehet a lányoknak, viszont a példaadást nagyon fontosnak tartja. Ezen túl imádkozik, hogy a Jóisten fogja meg a kezüket. Boldog „keresztek”- Egy házasságban a felek vallási szempontból is hathatnak egymásra, bár a szerelem nem feltétlenül oldja meg a másik vallási irányba buzdulását. Legfeljebb katalizátor lehet - hallottuk Sára Bernadette-től. - A szerelem kedvéért nem lehet tartóMájus 11. Szt. Ferenc, Szt. Fábiusz, Majlát _____________ Május 12. Szt Pongrác_______________________________ Május 13. Szt. Szervác, Szt. Imelda, Imola_______ _ Május Í4. Húsvét 4. vasárnapja Szt. Bonifác, Gyöngyj______ Május 15. Szt. Zsófia, Szonja____________ Május 16. Nepomuki Szt. János, Szt. Mózes, Margit, Botond Május 17. Szt. Paszkál, Ditmár, Rezeda Budapest (MTI) - Tizenkilenc katolikus kiadó összesen mintegy 1800 művet vonultat fel az idei, immár nyolcadik Szent István Könyvhéten, amelynek kínálatával május 15-étől várják a vásárlókat a budapesti Ferenciek terén. A katolikus könyvhetet Paskai László bíboros, prímás, eszter- gom-budapesti érsek, és Sarbak Gábor, a szervező Szent István Társulat elnöke nyitja meg a szervezet egykori székházában, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karának épületében. Az ez évi rendezvényre hozzávetőlegesen 40-50 új kiadvány jelenik meg. Két kötet is napvilágot lát II. János Pál pápa úgynevezett bocsánatkérő megnyilatkozása kapcsán a Szent István Társulat gondozásában: a Nemzetközi Teológiai Bizottság kiadványa Emlékezet és kien- gesztelődés címmel kerül az olvasók elé, a másik könyv pedig a Szentatya nagyböjt első vasárnapján elmondott homíliájának, valamint szentföldi beszédeinek szövegét tartalmazza. Bár a vásáron szereplő könyvek többsége vallásos irodalom, nem csupán hitbuzgalmi köteteket kínálnak a könyvhéten. A hagyományokhoz híven filozófiai, irodalmi és etikai kiadványok is jelen lesznek a könyvvásáron. A rendezvényen adják át az ez évi Stephanus-díjakat. A kulturális jellegű elismerést a Szent István Társulat által létrehozott alapítvány elsőként 1993-ban ítélte oda. A kitüntetést teológiai, illetve irodalmi kategóriában nyerhetik el az adott esztendőben kiadott kötetek szerzői. A könyvhét eseményét - egyfajta vándorrendezvényként - a jövőben szeretnék vidéki nagyvárosokra is kiterjeszteni. Az elkövetkezendő évben a tervek szerint Szegeden, Miskolcon, Győrött és Pécsett is felvonultatnák a katolikus kiadók kínálatát. Skoda Pickup Multi-Turbo A Skoda Pickup Ratio az áruszállítást nemcsak gazdaságossá, de kényelmessé és kellemessé is teszi. Hogy Önnek és munkatársainak ne csak egy terhes feladatot jelentsen a vezetés és az áruk mozgatása, a Skoda most egy egész sor kiegészítőt kínál a Philips autórádiótól a tetőspoilerig. 3508 Miskolc, Görgős u. 4. Tel.: (46) 363-211 Tel./Fax: (46) 315-134 9 Budai Ilona népdalénekes adja elő Boldogasszony kertje című műsorát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Mindszenti Egyházközség szervezésében május 18-án, jövő hét csütörtökön este fél 6-tól Miskolcon a mindszenti templomban. 9 Vakok délutánja lesz vasárnap délután 4 órától a deszkatemplomban. Műsort adnak a Vakok és Csökkentlátók Országos Szövetsége miskolci szervezetének tagjai dr. Kiss László elnök vezetésével. A vakmisszió két munkatársa beszámol munkájáról. • Lelkészi szolgálatába iktatja be Bihari Richárd lelkipásztort vasárnap délután fél 3-kor Alacskán dr. Mészáros István tiszán- inneni püspök. • Szombaton ballagnak a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium végzős növendékei. Délelőtt 10 órakor ünnepi szentmise lesz a minorita templomban. • A Lévay Gimnázium végzős diákjainak ballagási istentisztelete szombaton délelőtt 11 órakor kezdődik a miskolci Kossuth utcai templomban. • Keresztes Szent János tanítása a témája annak a lelkigyakorlatnak, amely a miskolci kármelita templomban lesz május 11-12-13-án a délután fél 6-kor kezdődő szentmisék keretében. A beszédeket Tóth Fülöp újmisés kármelita atya tartja, akinek első szentmiséje a kármelben május 14-én, vasárnap délelőtt 11 órától lesz. • A Szentatya előző napi fatimai miséjét közvetíti felvételről vasárnap reggel fél 9- től a Duna tévé. E szentmise keretében iktatja II. János Pál pápa a boldogok sorába Jácinta és Francisco Mártó látnokokat. Riport hangzik el a csoda egy tanújával és P. Kondor Lajos posztulátorral. Nagyobb cikk is olvasható a fatimai látnokokról a Keresztény élet e heti számában. Szent Anterus 235-236 Szent Péter 18. utódja Anterus volt, akit Pontianus helyébe november 21-én szenteltek fel. Euzebius ezt csak Gordianus császár idejébe (238) teszi. A katalógus és Euzebius azt mondja, hogy 1 havi és 12 napi pápaság után halt meg január 3-án, mely időpontra nézve megegyezik vele a pápai katalógus is, de ez ír olyat is miszerint 12 évig uralkodott. Sajnos Szent Anterus pápáról csak ennyi adat áll rendelkezésre. Porga Zsolt