Észak-Magyarország, 2000. május (56. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-10 / 108. szám

többsége Tubicám. Megyénkben is komoly hagyományai vannak a galambtenyésztésnek, ezt bizonyítják a rendszeresen meg­tartott kiállítások is. Fotó: Elek Emil ÍSIAK-lllUiYMKái # Napról napra 16 Miss Universe. A szépségverseny első, hétfői versenyszáma, a nemzeti öltözék kategória győztese Corrinne Crewe, Miss Zimbabve (középen), a második Miss Mexikó (balra), a harmadik Miss India. A Cipruson zajló verseny győztesét pénteken hirdetik ki. Fotó: apa/epa Kőbalta a Vörös-tenger partján London (MTI) - Már a törté­nelem előtti korok emberét is vonzották a tengerpartok. A mexikói Róbert Walter ve­zette nemzetközi munkacso­port ugyanis 125 ezer éves kőbaltákra bukkant a Vörös­tenger partján. Mint a tudósok a Natúré brit tu­dományos folyóiratban kifejtet­ték, a lelet alátámasztja azt a feltevést, amely szerint a mo­dern ember nagy kivándorlási hullám keretében hagyta ott Af­rikát és benépesítette a világ többi részét. A vándorlás nyilvánvalóan a partokon ment végbe. Hosszúra nyúlt száraz időszakok - a tudó­sok feltételezése szerint - 125 ezer évvel ezelőtt arra kénysze­rítették az embereket, hogy Af­rika belsejéből útnak induljanak Kelet felé. A Vörös­tenger déli partvidé­kén azután nagyon gyorsan megtanulták, hogy abból táplál­kozzanak, amit a tenger felkínál nekik. Mindig a part mentén ha­ladva elhagyták Afrikát, s elju­tották egészen Délkelet-Ázsiáig, sőt áthajóztak Ausztráliába is. Ez az elmélet jól egybevág ko­rábbi leletekkel, és magyaráza­tul szolgál arra is, hogy az em­beriség régebbi csoportjai még viszonylag hosszú ideig képesek voltak fennmaradni Ázsiában és Európában. A modern ember ugyanis kezdetben meghagyta őket a szárazföld belsejében lévő településeiken, mivel ő maga csak a partvidékek mentén ter­jeszkedett. Kizárólag a szerencsének kö­szönhető azonban, hogy a ré­gészcsoport több száz, 125 ezer éves kőszerszámot talált a Vö­rös-tenger partján. A modern ember vándorlási útvonalainak ugyanis ma né­Kirabolták a rettegettet Szófia (MTI) - A bűnözők pi­maszságának nincs határa Bulgá­riában sem: ismeretlen tettesek az ország legrettegettebb nyomo­zójának lakását rámolták ki. A bolgár belügyminisztérium közleménye szerint a betörők vasárnap hatoltak be Bojko Ras- kovnak, a különleges nyomozó szolgálat főnökének otthonába. Elemelték a családi ékszereket, és egy számítógépet is magukkal vittek. Nincs kizárva, hogy a komputer tárában az elkövetők adatai szerepeltek. A súlyos bűnügyek szakértőjének tartott Raskovnak a személyes kár- és a presztízsveszteség mellett egy újabb üggyel is gazdagodott az aktahalmaza - írja a Reuters. Autót vezet Klaus, a robot München (MTI) - Csaknem úgy vezet, mint Schumacher, és edze- nie sem kell, de még a biztonsági öv használatától is eltekinthet. Klaus ugyanis robot. Az új csoda egy csomó fémből, elektroniká­ból, mesterséges intelligenciából álló gép. A Volkswagen építette meg az alsó-szászországi Róbert Bosch kutatóinak közreműködé­sével. Klaus a vezetéssel kapcso­latos műveleteket fémkarjaival és lábaival végzi el. Három karja van, az elsővel indít, a második­kal kormányoz, a harmadikkal sebességet vált. hány méter mélységben víz alatt van a tenger szintjének emelke­dése következtében. Tektonikai folyamatok azonban egyes he­lyeken a partvidéket is mege­melték - így például a Vörös­tenger afrikai partjánál. Tavaly novemberben német és olasz kutatók a meglelt fosszíliák alapján a modern em­ber két vándorlási útvonaláról számoltak be. Ezek egyikén - szerintük - mintegy 100 ezer év­vel ezelőtt Észak-Afrikából a Kö­zel-Keletre jutottak az emberek. A másikon pedig - 40 ezer évvel később - Kelet-Afrikából a part mentén Dél-Ázsiába, majd to­vább Ausztráliáig és a csendes­óceáni szigetekig vándorolt a modern ember. Végül a kutatók megvizsgálták az indiaiak gene­tikai örökségét és megállapítot­ták, hogy az nagyon hasonlatos a kelet-afrikaiakéhoz - áll a dpa jelentésében. A hatodik. Gyengéd anyai gondoskodásban része­sül az ötnapos zsiráfbébi a kalkuttai állatkertben, aki a kert hatodik zsiráf lakója. Fotó: APA/EPA Moby Dick valóban létezett Madrid (MTI) - Moby Dick, a gyilkos bálna, amelyet Her­mán Melville amerikai regény­író (1819-1891) örökített meg világhírű könyvében, valóban létezett - írja a madridi El Mundo. Az írás Nathaniel Philbrick ten­geri témákra szakosodott ameri­kai történész In the heart of the sea című könyvére alapozódik. Melville fiatal korában maga is szolgált tengerjáró hajón, és 1840-ben egy nantucketi bálna­vadász hajóra szegődött, hogy írásaihoz sorsdöntő és életre szóló élményeket szerezzen. Másfél év után azonban tűrhe­tetlennek érezte a helyzetét, és a Marquesas-szigetek egyikén megszökött, majd egy dzsungel­beli kannibál törzs falujában élt, ahonnan néhány hónap múlva ismét szökésre kényszerült. Újra hajóra szegődött, eljutott egészen Japánig, és végül egy amerikai hajó matrózaként ért haza 1844-ben. A Moby Dick, a fehér bálna című regényét 1851-ben adta ki., A könyv főhőse Ahab, a Pequod nevű hajó kapitánya, aki meges­küszik, hogy addig nem tér haza Nantucketbe, amíg bosszút nem áll a legendás fehér bálnán, amely fél lábát leharapta, hogy így torolja meg nőstény társa le- szigonyozását. Ahab vállalkozá­sa sikerrel jár, de Moby Dick egy farkcsapással beszakítja a hajó oldalát, és a kapitányt meg­fojtja a szigonycsörlőről lecsava­rodó kötél. A katasztrófát csak a mesélő hajósinas, Ishmael éli túl. A könyv izgalmas történet, tudományos leírásokkal, az amerikai irodalom mindmáig egyik legnagyobb alkotása. Nathaniel Philbrick a nantuc­keti archívumban talált rá a gyilkos bálna nyomára. A nan­tucketi bálnavadászok a XIX. század folyamán az északi sark­tól a nyugat-afrikai partokig mindenhol megfordultak, és a város hihetetlen gazdagságra tett szert. Melville regényének egyik hősét, Owen Chase hajóstisztet egy valóban létező, azonos nevű emberről mintázta, aki 1819-ben hároméves expedícióra indult, az Essex nevű bálnavadász hajó el­sőtisztjeként, 21 matrózzal. Há­rom hónapos hajóút után, Cabo Verde partjainál találkoztak egy bálnacsapattal, amelynek egyik tagja egy farkcsapással majdnem felborította a hajót. 1820 januárjában és februárjá­ban 11 bálnát vadásztak Chile partjainál. November 20-án, a Galápagos-szigetektől 1500 mér­földre nyugatra találkoztak egy kisebb nősténybálnával, ame­lyet ugyan sikerült leszigonyoz- niuk, de az állat egy farkcsapás­sal nagy kárt tett a hajón. A matrózok észrevették, hogy a vadászatot végignézte a nőstény bálna társa, egy 40 méteres, mintegy 80 tonna súlyú hím. A hím 10 méter mélységbe merült alá a tenger vizében, és megtámadta a hajót, koponyáját használva faltörő kosként. A bálnavadászat történetében sem addig, sem azután nem fordult elő, hogy egy bálna hajót táma­dott volna meg. Védekezéskor is mindig csak a farkukat vagy ál­kapcsukat használják, a fejüket soha. A bálna támadására az Es­sex a levegőbe emelkedett, és nagyobb lyuk keletkezett az ol­dalán. Az állat ezután addig tol­ta maga előtt a hajót, amíg az teljesen meg nem telt vízzel, és csak akkor távolodott el, amikor látta, hogy az Essex süllyedni kezd. A szerencsétlenséget csak Owen Chase élte túl, - Láttam a szemében a bosszúvágy tüzét - vallotta a bálnáról. Lengén. A férfiszemek felnyílhatnak téli álmosságukból, hisz a lányok egyre többet engednek látni magukból. Hajni­nak - aki az egyre közeledő érettségi után modellpályára készül - különösen tetszenek a megmérettetések-a hétközna­pi Utcán. Fotó: Balázs Attila Léggömbbel a föld alatt Varsó (MTI) - A Krakkó közelében fekvő híres wieliczkai sóbányában május 6-án, szombaton egyedülálló rekordot állí­tottak fel: egy léggömb emelkedett a levegőbe 125 méterrel a föld alatt. A tar- nówi pilóta bravúrja alighanem bekerül a Guinness-féle rekordok könyvébe is. A különleges mutatvány a 36 méter magas Staszica tárnában zajlott le, a léggömb 4 percig lebegett a levegőben 213 centiméte­res magasságban. A kísérletet este hajtot­ta végre a Tamówi Repülő Egyesület csa­pata, akkor, amikor a bányában már nem voltak turisták. Előzőleg 10 próbát végez­tek különféle sportcsarnokokban, hogy ellenőrizzék, hogyan viselkedik a lég­gömb zárt helyiségben. A föld alatti repü­lésre a Lengyelországban fellelhető legki­sebb léggömböt használták, mely 18 méter magas és 14 méter széles. A ballont 65 Celsius-fokra hevített levegővel töltötték fel, majd a pilóta, egyúttal a léggömb egyetlen utasa, Krzysztof Rekas meggyújtotta a gázégőt. Emelkedés közben a léggömb kétszer a sófalnak ütközött, és ezért két kis lyuk keletkezett rajta, de ez nem akadályozta meg a kísérlet sikerét. Leszállás után a tarnówi csapat tagjai, a sóbánya igazga­tóságának képviselői és az alkalomra összegyűlt újságírók pezsgőt bontottak. HÍRCSOKOR • Sörnyitó pisztoly 47 ezer dolláros kárté­rítésre kötelezte a bíróság azt az argentin rendőrt, aki sörnyitónak próbálta használ­ni pisztolyát, ám véletlenül úgy lábon lőtt egy takarítót, hogy örökre sántává tette. • Kígyó- vagy részeg stílusban? Jackie Chan is bekerül a hongkongi Tussaud pa­noptikumba, ám jobb szeretné, ha nem kung fus támadó pózban mintáznák meg viaszfiguráját, hanem valamivel barátsá­gosabb felállásban. Chan méreteit már le­vették a panoptikum viaszszobrászai, de még nem döntötték el, hogy melyik népszerű kung fu-pózban örökítsék meg. Gyónási titok Cincinnati (MTI) - A gyó­nási titoktartás miatt nem hajlandó megmon­dani egy ohiói pap, hogy ki késelte meg gyónás közben. A 41 éves Charles Mentrop katolikus lelkész otthoná­ban fogadta a gyónni vá­gyót, aki azonban - nem tudni miért - kést döfött be­lé. A sebesültet egyik lel­késztársa vitte kórházba és ő értesítette a rendőrséget. A kihallgatás során Ment­rop atya közölte, hogy nem tud segíteni a rendőrségnek a nyomozásban, mert nem sértheti meg az egyházi tör­vényt. A megkéselt pap állapota orvosai szerint megfelelőnek mondható.

Next

/
Thumbnails
Contents