Észak-Magyarország, 2000. április (56. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-05 / 80. szám

2000. április 5., szerda Afclliaiis 5 HÍRCSOKOR • Földes-est. Földes-estet tartanak április 10-én, hétfőn este a Miskolci Nemzeti Színházban. A rendezvényen a Földes Fe­renc Gimnázium növendékei lépnek fel. • Oktatásról, szülőknek. Az alapművelt­ségi és az érettségi vizsga, valamint a mi­nőségbiztosítás témakörében szervez elő­adást a szülőknek és az érdeklődőknek a miskolci Selyemréti Általános Iskola és a Városi Pedagógiai Intézet holnap délután 1 órától a Petőfi út 1-3. szám alatt. Regionális fórum Miskolc (ÉM) - Regionális szakmai fóru­mot szervez az Apáczai Kiadó ma délután 2 és 4 óra között a miskolci 10. Számú Pe­tőfi Sándor Általános Iskolában. A ta­nácskozáson az Apáczai Kiadó ügyvezető igazgatója, Esztergályos Jenő mutatja be az új és az átdolgozott felső tagozatos ki­adványokat. A felsős tankönyvek szerzői ismertetik az egyes koncepciókat. Újra Vízöntő klub Miskolc (ÉM) - Újra indul a Vízöntő klub holnap, és ezután minden csütörtö­kön délután 5-től várja az érdeklődőket a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Házban Heffner Attila zeneszerző és Árvái Attila író. A klub elsődleges célja, hogy népsze­rűsítse az egészséges életmódot. Ezt gyűj­tőfogalomnak tekintik, és ezért többféle irányzatot befogadnak, ismertetnek és ta­nítanak a jógától a természetgyógyásza­ton, a reikin át a parapszichológiáig. Találkozó, a gyermekekért Miskolc (ÉM) - A miskolci Gyermekváros Családok Átmeneti Otthona találkozót szervez a szociális ágazatban hasonló és kapcsolódó területeken dolgozó szakembe­rek számára holnap délelőtt 10 órától Mis­kolcon, a Gyermekvárosban. A találkozó célja, hogy az illetékes szervezetek együtt­működve segítsenek a halmozottan hátrá­nyos helyzetű, többségükben munkanélkü­livé és otthontalanná vált embereknek, családjuk, életük alakításában. Álnéven üzletelt Miskolc (ÉM - PT) - A Konfekciótex Ruházati Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t megvásárló miskolci és kábái férfiaknak csupán a cég nevére volt szüksége a későbbiek érdekében. Ez derül ki a megyei rendőr-főkapitányság vádemelési javaslatából. A vizsgálati osz­tály által lezárt bűnügy szereplői tavaly év elejétől április végéig az ország különböző területein működő cégektől nagy mennyi­ségben rendeltek meg építőipari árukat, amelyek ellenértékét nem fizették ki. A cégvezetők tavaly februárban Miskolcon egy fatelepet is kibéreltek, ahol titkárnőket alkalmaztak. Ezzel azt szerették vohia alá­támasztani: a kft. nagyobb beruházásokat megvalósító építőipari cég. A társaságukat bemutató ismertetőt készítettek, személy- gépkocsit lízingeltek, hogy bizalmat keltse­nek a beszállítók között. A vádiratjavaslat szerint az ügyvezető határozott fellépéssel, megnyerő modorával többnyire álnéven (a keresztnevét meghagyva) mutatkozott be. Az üzleti utak során három (miskolci és budapesti) szállodában tetemes számlát halmoztak fel. Egy hónapon belül több mint kétmillió forint értékben szálltak meg, fogyasztottak és telefonáltak. Az üzle­ti stratégia része az volt, hogy minél na­gyobb értékű árut szerezzenek meg, men­nél hosszabb fizetési határidőre. Ezeket a szállítmányokat előbb a miskolci fatelepre vitték, amit egy mezőcsáti és egy nyíregy­házi közvetítő segítségével értékesítettek. Az álcég számlája Az ügyletet kiagyaló két cégvezető tavaly hét hónap leforgása alatt 47 millió forint értékű árut szerzett, amit nem fizettek ki. Erre azért sem lett volna mód, mert az ál­cég bankszámláján mindössze kétezer fo­rint volt. A vizsgálati osztály a cégvezető páros ellen jelentős kárt okozó, üzletszerű­en elkövetett csalás, míg az árueladásban közreműködő két férti ellen orgazdaság mi­att tette meg vádjavaslatát az ügyészségen. Illegális szemétlerakók: nincs megoldás? Miskolc (ÉM - BAL) - Több tu­cat helyen sok ezer köbméter­nyi engedély nélkül elhelye­zett szemét csúfítja a megye- székhely közterületeit. Intéz­kedést sürget mindenki, ötle­te is sokaknak van - végleges megoldást senki sem tud. A Miskolcon található illegális szemétlerakókkal kapcsolatban akkor kérdeztük az illetékes szervek képviselőit, amikor teg­nap délután - Zámbó Tiborné (MSZP) önkormányzati képvise­lő hívására - bejáráson vettek részt a Ládi-telep környékén. A helyszínen is azt tapasztal­hattuk, amit. a város több pont­ján: nagyon sok a nem kijelölt helyen elhelyezett háztartási hulladék. Az ok az adott város­részben élők igénytelenségében keresendő - véli Ducsai István­ná, a polgármesteri hivatal vá­rosüzemeltetési osztályának munkatársa. Mint elmondta: az állandó, illetve alkalmi illegális lerakóhelyeken felhalmozódó hulladék mennyisége köbméter­ezrekben mérhető; közelebbi becslés nem ismert. Tavaly az önkormányzat többezer köbmé­ternyit szállított el. Az idén e célra adott összeg (információ­ink szerint 6 millió forint) ugyanerre elég. A város egysze­ri teljes megtisztításához 15 mil­lióra volna szükség - „de ha el­viszik valahonnan a szemetet, egy hét múlva újra ott van”. Nehezíti a helyzetet - amely­nek tarthatatlanságát minden il­letékes hivatal hangsúlyozza, egyúttal saját felelősségét cáfolva -, hogy olykor nem világos, kié az adott ingatlan. A Ládi-telep környékén például több lerakó a DAM telkein „üzemel”; a kohá­szatot azonban hiába bírságolta meg többször is a közterület-fel­ügyelet, a cég nem reagál. Ahogy sokan mások sem, akiket a ható­ság illegális szemétlerakáson ért (vagy azonosságát a szemétben „turkálva”, levelek, számlák alapján megállapíthatta). Kovács László szakreferens tájékoztatása szerint a felügyelet havonta több tucat ügyben küld ki csekket összesen többszáz ezer forintnyi büntetésről, a teljesítés ritka. Az önkormányzat, illetve in­gatlankezelő cége sem mindig ké­pes saját területeit tisztán tarta­ni. A MIK előadója, Takács Mi- hályné elárulta: nincs a takarí­táshoz megfelelő járművük, s a RÉM sem tudja kisegíteni őket. Az önkormányzati résztulajdo­nú szemétszállító cég, a RÉM ve­zetője ugyanakkor tagadja, hogy cége egyik, néhány évvel ezelőtti intézkedése sarkallná az embere­ket az illegális hulladékelhelye­zésre. Emlékezetes, a kijelölt te­lepre, a Nádasrétre korábban mindenki ingyen vihetett ki egy köbméter háztartási szemetet - ezért a társaság ma már pénzt kér. Koppány György igazgató arra a kérdésre nem tudott vála­szolni, mennyi bevétele van eb­ből a REM-nek, ám kijelentette: szerinte „azelőtt sem használta ki senki a lehetőséget”. Zámbó Tiborné képviselő a tegnapi bejárást követően arról tájékoztatta lapunkat: a ruzsin- szőlői ivóvíztározó mellett - la­kossági bejelentés nyomán - megtalálták azt az illegális sze­métlerakót, ahol egy bocsi cég helyez el rendszeresen szemetet és veszélyes hulladékot. Az ügy­ben a közterület-felügyelet a helyszínen intézkedett, illetve vizsgálatot indít. A szigorítás gyümölcse: oltatnak a kutyatartók Miskolc (ÉM - PTA) - A beje­lentett 14 ezer ebnek tavaly a kétharmada maradt ve­szettség elleni oltás nélkül Miskolcon. Az eboltás félide­jében most 10-15 százalékkal több kutyatartó tesz eleget kötelezettségének. Az eboltás február 25-től május 5-éig tart Miskolcon; 26 oltóhe­lyen, 62 alkalommal adják be a veszettség elleni oltást. A határ­idő letelte után összeírják a ha­tósági oltások és a magánrende­lőben beoltott kutyák számát. Azonban már most, a félidős je­lentésekből is levonhatók követ­keztetések. Vélhetően a széles­körű tájékoztatásnak, illetve a szigorított szankcionálásnak kö­szönhetően, már most 10-15 szá­zalékkal több kutyatartó vitte el oltatni kedvencét, mint tavaly egész idő alatt - számolt be az eddigi tapasztalatokról Sidló Gyula, a városháza szakfőtaná­csosa. Tavaly, a Miskolcon beje­lentett közel 14 ezer ebnek mint­egy kétharmadát nem oltatta be a gazdája - a tavaszi oltást no­vemberig is elhúzták a kutyatu­lajdonosok. Az önkormányzat megelégelve ezt a gyakorlatot, amely növeli a veszettség előfor­dulásának esélyét - még akkor is, ha e kór Miskolcon már évek óta nem ütötte fel a fejét -, szi­gorított a törvény alkalmazásá­nak gyakorlatán. Azt méltányolják, ha az éppen kölykezett állat oltását három hó­nappal el kell halasztani, az egy év alatti fiatal kutyát pedig 3 hó­napos és 9 hónapos korában a ta­vaszi eboltástól függetlenül két­szer kell ez ügyben állatorvoshoz vinni. Ám a hivatalos oltáskor meg nem jelent kutyatartók ellen a hatósági osztály szakemberei szigorúan járnak el. A júniusban lezárt oltási lista alapján azonnal szabálysértési eljárás indul az ol­tást elmulasztók ellen. A pénz­büntetés összege a 10 ezer forin­tot is meghaladhatja. A főtaná­csos elmondta: már a felhívás közzétételének napján sokan je­Oltás, félidőben lezték nyilvántartási szándéku­kat. A becslések szerint az idén bejelentett kutyák száma a 16 ez­res számot is meghaladja majd. Fotó: Bujdos Tibor A temetőben rejtették el a zsákmány egy részét Sárospatak (ÉM - PT) - A kö­zelmúltban leégett pataki ma­lom fő hajtóműveként működte­tett elektromos motort szívesen megvásárolta volna az egyik du­nántúli gabonatársaság. Ám amikorra az üzlet nyélbe ütte- tett, ismeretlen tettesek meg­csonkították a szerkezetet, ki­szerelték belőle a színesfém tar­talmú részeket. Nagy János alezredes, a sá­rospataki rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője arról tá­jékoztatta lapunkat, hogy mun­katársai elfogták azt a három fős csapatot, amelynek tagjai alaposan gyanúsíthatók a bűn­cselekmény elkövetésével. A nyomozás során azonban az is kiderült: e trió tagjai további hat-hét betöréses lopást is elkö­vettek. Szétszedtek például egy javítás alatt álló Iveco teher­autót. Kiszerelték a hűtőjét, és a motorblokk alján lévő olajtek- nőt, aminek a beszerzése száz­ezer forintos nagyságrendű ki­adást jelent. A tolvajok az ello­pott eszközök egy részét az egyik pataki temetőben rejtették el, ahol néhány eltűnt darabot meg is talált a rendőrség. Az ügy érdekessége - mondta az alezredes -, hogy a fiúk eseten­ként egymást is meglopták. A TÁRGYALÓTEREMBŐL JELENTJÜK A férfi, akit kerékpárlopás gyanúja miatt ütöttek Miskolc (ÉM - PT) - Bűnösnek érzem magam, de elegem volt abból, hogy állandóan ellopják a terményünket. A kerékpárom ellopásával telt be a pohár - mondta a bíró­ságon tegnap délelőtt a 33 éves elsőrendű vádlott. A vádiratismertetéskor az ügyész elmondta: tavaly június­ban a helyi kocsma elől tűnt el az elsőrendű vádlott biciklije. Valaki azonban arról tájékoztat­ta, hogy látta: egy ismeretlen férfi két kerékpárt tolva indult el a faluból kifelé. Erre a bicikli­jétől megfosztott személy beké­redzkedett egy autóba és a meg­adott irányba hajtatott. A sötét­ségbe borult országúton csupán egyetlen cigány származású fér­fi bandukolt egy kerékpárra tá­maszkodva. Ez azonban nem a keresett drótszamár volt. A bi­ciklijének felkutatásra indult férfi ekkor ugyan kérdőre vonta az úton talált illetőt, de nem bántotta. Néhány perc múlva azonban, amikor az első kere­sésből a kocsmába ismét vissza­tért, egy helybeli fiú továbbra is azt állította: csak az lehet a tol­vaj, akit az előbb láttak. Erre az­tán, most egy másik járműbe pattanva ismét a magányosan gyalogló személy felé vették az irányt. A falu szélét jelző táblá­nál a bringát vesztett férfi ki­szállt, és az árokpart mentén vé­gighaladva hamarosan megtalál­ta a kerékpárját. Felpattant rá, és az ismeretlen irányába te­kert. Követte őt az autó is. Beér­ve az üldözöttet, most már két jobbegyeriest kapott a „gyanú­sított”. Sőt az autóban érkező 16 éves fiú is minden indok nélkül fejbe rúgta az előbbi ütésektől az aszfaltra került személyt. A megvert férfit a támadók az út­testen hagyták, és a saját kerék­párt a csomagtartóba rakva visszahajtottak az italboltba. Ez­zel azonban az elégtételnek még korántsem lett vége. Néhány perc múlva egy helybeli fiatal­ember ismét új hírrel érkezett: a kerékpártolvaj a falu felé tart. Erre a biciklijét visszaszerzett férfi a többiek biztatására ismét felpattant, és immár egy motor- kerékpáron ment a hívatlan vendég elé. Az újabb keresési akcióra azonban már többen is kíváncsiak voltak. A nemrég elagyabugyált, és kerékpártol­vajnak tartott férfit möst az út közelében folyó patak partján találták meg. Itt aztán további ütlegelést, rúgást kapott az áldo­zat. Kiabált ugyan, hogy: „ne bántsatok”, de nem sok ered­ménnyel. Végül, nem tudni mi­ért, a verés abbamaradt, a moz­dulatlan kárvallottat pedig a pa­tak partján hagyták. A kerékpárjától megfosztott, majd azt visszaszerző férfi - aki magára vállalta az életveszélyt je­lentő sérülések okozását - azzal védekezett: elege volt abból, hogy rendszeresen meglopták, elvitték a terményeit. „Nem azért ütöt­tem, mert cigány származású az illető, mások is lopnak” - mondta -, „csupán ezzel a kerékpárlopás­sal telt be a pohár”. A dr. Nehrer Péter vezette bírói tanács által tegnap megkezdett büntetőügy­ben várhatóan májusban hirdet­hetnek ítéletet.

Next

/
Thumbnails
Contents