Észak-Magyarország, 2000. április (56. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-22 / 95. szám

2000. április 22., szombat Hirdetés 4 A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanács PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA * A céljellegű decentralizált és vis maior támogatásokra g (a Kormány 9/1998. (1. 23.) rendelete alapján) 3 A pályázat célja: A helyi önkormányzatok feladatkörébe tartozó felhalmozási kiadások és az előre nem látható természeti vagy más károkból adódó - vis maior - többletkiadásainak támogatása. A pályázók köre: Eorsod-Abaúj-Zemplén megye valamennyi helyi önkormányzata. Támogatási célok:- A céljellegű decentralizált pályázatok tekintetében a helyi önkormányzatok költségvetésében szereplő, adott évre vonatkozó felhalmozási kiadásai (a 217/1998. (XII. 30.) Kormányrendelet 7. számú melléklete szerint), különös tekintettel:- Az egész megyére kiterjedő vagy nagyobb térséget érintő projektekre;- Jogszabályok által meghatározott, önkormányzati feladatok ellátásának megvalósítására, projektjeire;- A kommunáfis hulladéklerakó telepek kialakítására, illetve a szelektív hulladékgyűjtés bevezetésére;- A vis maior pályázatok tekintetében pedig a 9/1998. (I. 23.) Kormányrendelet 34. § szerinti önkormányzati tulajdont sújtó előre nem latható természeti vagy más károkból adódó esetek többletkiadásainak részbeni vagy teljes támogatására, a biztosításból vagy egyéb módon megtérülő károk figyelembe­vételével,- Egy adott beruházáshoz csak egyszer és csak az egyik decentralizált keretre (céljellegű decentralizált vagy területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás keretre) nyújtható be pályázat. A pályázat benyújtása előtt megkezdett beruházáshoz támogatás nem adható, kivéve a címzett- és céltámogatással megvalósuló beruházásokat, ahol a benyújtáskor még hátralévő beruházási összeghez igényelhető a fámogatás. A támogatás maximális mértéke:- A más állami támogatásban nem részesülő beruházásoknál az is részesülő beruházásoknál az . más allami tamogatasba .lismerhető költségek/0%-a,- Más állami támogatásban elismerhető költségek 40%-a,- Több település összefogásával megvalósuló beruházásoknál, illetve kedvezményezett térségben létrehozott vállalkozási övezetekben a támogatás az előzőekben meghatározott támogatás mértékénél 10%- kal magasabb lehet akkor, ha a társult településekre eső összes beruházási hányad meghaladja a beruházás teljes összegének 10%-áf. A rendelkezésre álló keretösszeg: A Magyar Közlöny 2000. évi 3. számában a belügyminiszter, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter és a pénzügyminiszter együttes közleménye alapján 2000. évben Borsod-AbaupZemplén megyében 634 5 M Ft használható fel, melynek 20%-a vis maior célok :ra kerül felhasználásra a B.-A.-Z. Megyei Területfejlesztési Tanács döntése alapján. kezdést és támogatási A pályázatok benyújtása: A pályázat benyújtása folyamatos, a tárgyévi I _______ igényt tartalmazó pályázatok beadásának határideje: 2000. augusztus 31. Bírálatban kizárólag azok a pályázatok részesülnek, amelyeket n, legkésőbb a beadási határidő napján, igazolható módon a 1 ■’----l! “gyei Önkormányzat Hivatala Területfejlsztési iskolc, Városház tér 1. címére adnak fel. A postán, legkésőbb a bea Borsod-Abaúj-Zemplén Mi és Vállalkozási Főosztály Önkormányzat Hivatala Területfejlesztési es Vagyonkezelési Főosztályán 4 800 Ft + áfáért szerezhető be. A pályázat elbírálási díja az igényelt támogatási összeg 0,5%-a. de minimum 5 000 Ft. Ezen összeget a pályázat benyújtásakor kell befizetni, a támogatásban nem részesülő pályázatok esetében az elbírálási díj visszatérítésre kerül. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanács I A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanács PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési támogatásokra (A 43/2000.. (IV. 07) és a 42/1999. jlll. 03.) Kormányrendeletekkel módosított 32/1998. (II. 25.) Kormányrendelet alapján) A pálvázat célja: A települések termelő infrastrukturális feltételeiben meglévő területi fejlettségi különbségek mérséklése. A pályázók köre: A területi kiegyenlítést szolgáló támogatási előirányzatból a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló 1999. évi CXXV törvény 18. § jl) bek. e.) pontja szerint kizárólag a területfejlesztési szempontból kedvezményezett térségekben működő önkormányzatok kaphatnak támogatást. Azon önkormányzati beruházások részesülhetnek támogatásban, amelyeket a 19/1998. (II. 04.) Kormányrendeletben szereplő területfejlesztési szempontból kezdeményezett térségekben valósítanak meg, valamint a társadalmi-, gazdasági- és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel súlytott településeken, melynek jegyzékét a 180/1999. (XII. 10.) Kormányrendelet melléklete tartaímazza, mely a 215/1997. (XII. 01.) Kormányrendelettel módosított 219/1996. (XII. 24.) Kormányren­delet melléklete helyébe lép. Támogatás adható:- a településeken, vagy azok egyes területein a termelő infrastruktúra kiépítéséhez;- a bel- és külterületen meglévő termő infrastrukturális hálózatok felújításához , fejlesztéséhez, beleértve a mezőgazdasági tevékenységhez szükséges bekötő- és összekötő utak kiépítését, felújítását;- a felszíni vízelvezető rengszerek kiépítéséhez, felújításához és a holtágak rekonstrukciójához.’- az ipari területek előkészítéséhez;- az infrastrukturális fejlesztési és környezetvédelmi célú közhasznú munkák dologi és fejlesztési költségeinek támogatásához;- a turizmushoz, a természetvédelemhez és a szociális célú, illetve a szociális foglalkoztatáshoz kapcsolódó fejlesztésekhez;- a céltámogatással magvalósuló beruházások - beleértve az egészségügyi gép-műszer beszerzést, életveszélyes iskolák felújítását - saját forrás kiegészítéséhez. A támogatás maximális mértéke:- más allami támogatásban nem részesülő beruházásoknál az elismerhető költségek 70%-a,- más állami támogatásban is részesülő beruházásoknál az elismerhető költségek 40%-a,- felszíni vízelvezető rendszerek- beleértve a patakmeder rendezéseket is - kiépítésével, a több település összefogásával megvalósuló beruházásoknál, illetve kedvezményezett térségben létrehozott vállalkozási övezekben a támogatás az előzőekben meghatározott támogatás mértékénél 10%-kal magasabb lehet akkor, ha a társult településekre eső összes beruházási hányad meghaladja a beruházás teljes összegének 10%-át. A rendelkezésre álló keretösszeg: A 43/2000. (IV. 07) sz. Kormányrendelet 2. sz. melléklete alapján 2000. évben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1.292,4 M Ft használható fel. A pályázatok benyújtása: A pályázat benyújtása folyamatos, a tárgy évi kezdést és támogatási igényt tartalmazó pályázatok beadádának hetárideje 2000. augusztus 31. Bírálatban kizárólag azok a pályázatok részesülnek amelyeket postán, legkésőbb a beadási határidő napján, igazolható módon a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Területfejlesztési és Vagyonkezelési Főosztály Miskolc, Városház tér 1. címére adnak fel. A pályázatot az Egységcsomagban található Adatlap felhasználásával kell benyújtani, az Egységcsomag a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Területfejlesztési és Vagyonkezelési Főosztályán 4 800 Ft + áfáért szerezhető be. A pályázat elbírálási díja az igényelt támogatási összeg 0,5%-a, de minimum 5 000 Ft. Ezen összeget a pályázat benyújtásakor kell befizetni, a támogatásban nem részesülő pályázatok esetében az elbírálási dij visszafizetésre kerül. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanács --------------------------'i""11" Sajópetri község Önkormányzati Hivatala (mint Beruházó, cime: 3573 Sajópetri, Dózsa Gy. u. 66. tel.: 46/393-002) megbízásából a B.-A.-Z. Megyei Állami Közútkezelő Kht. (mint Lebonyolító, cime: 3529 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 173. Tel.: (46)364-333) nyilvános, egyfordulós versenytárgyalást hirdet Sajópetri, József A. és Szabadság utcák útépítési munkáinak vállalkozásba adására. Az ajánlattétel alapja a jogerős építési engedéllyel rendelkező kiviteli terv. A tenderdokumentáció - a részletes versenyfeltételekkel együtt - átvehető a B.-A.-Z. Megyei Állami Közútkezelő Kht. Fejlesztési és Építtetői Osztályán (3529 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 173. II. emelet, ügyintéző: Csizmadia Józsefné) a hirdetmény megjelenését követő 4 munkanapon belül (2000. április 25—28-ig) 9-14 óra között. A tervdokumentáció ára: bruttó 25 ezer forint, mely összeget Sajópetri község Önkormányzati Hivatal OTP Rt. Miskolc 11734004-15546106-00000000 sz. költségvetési elszámolási számlára kell befizetni átutalással vagy posta csekken. A befizetett összeget nem térítjük vissza I A teljesítés helye: Sajópetri, József A. és Szabadság utca Építendő út hossza: 910 fm Burkolat szélessége: 4 m Korona szélessége: 7 m Építendő útpálya szerkezete: 5 cm JU-20 j. aszfaltréteg 20 cm zúzottkő alap + 5 cm hézagkiékeléssel 15 cm homokos kavics ágyazat A pályázat benyújtásának és bontásának helye és határideje: B.-A.-Z. Megyei Állami Közútkezelő Kht. 3529 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 173. 2000. május 22., 10.00 óra. B.-A.Z. Megyei Állami Közútkezelő Kht. Mi állást és jövőt kínálunk! Az SCI Magyarország Kft. tatabányai gyára a dunántúli térség egyik leggyorsabban fejlődő vállalkozása. Cégünk elektronikai termékek gyártásával és szerelésével foglalkozik. Mi, az amerikai tulajdonú multinacionális cég vezetői, mindent meg­teszünk azért, hogy Munkatársaink hosszú távú "befektetésnek" tekintsék az SCI-ben végzett munkájukat. Valóban messze vagyunk egymástól ? (Avagy miért érdemes az SCI-t választania?) Az ajánlott (operátori) munka végzése könnyen betanulható, egészséges, tiszta körülmények között történik, a jövedelem elérheti a bruttó 70.000 forintot! A folyamatos munkarend havonta 5 egymás utáni szabadnapot biztosít, az ingyenes haza- és visszautazásról az SCI gondoskodik. Munkatársaink számára a közelben biztosítunk szállás lehetőséget. A munkába- és hazajárás különbuszokkal történik, természetesen az SCI költségére. Munkahelyünkön naponta térítésmentes étkezést biztosítunk, és elhiheti, hogy a főztünk is igen jó. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen? Találkozzon velünk az alábbi időpontokban és helyeken: április 27-én, csütörtökön: Kazincbarcika, .................10.00 óra Szikszó...............................11.00 óra május 2-án, kedden. Szerencs............................10.00 óra Edelény...............................11.00 óra Mindenütt a Munkaügyi Központokban !-------wmmmmmmmmmBtimmyea&m: RaDsea© CteD i, OsgETsm a Kinderbetreuerin für zwei Kinder (3 und 4 Jahre) in Wien gesucht: Anforderungen: ■ Gute Deutschkenntnisse (eventuell Sprach- oder Pádagogikstudentin) ■ Erfahrungen Geduld und Ausdauer mit Kleinkindern ■ 50% dér Arbeitszeit Hausarbeit nach Absprache, da Kinder schon im ganztagigen Kindergarten sind ■ Intensive Reisetátigkeit (Schweiz, Österreich) ■ Altér bis 30 Jahre ■ Arbeitsbeginn Mitte Juni ■ Minimale Aufenthaltsdauer 1 Jahr Wir bieten: ■ Eigene Wohnung ■ Gute Bezahlung ■ Möglichkeit eines Uni-Besuches in Wien Bewerbungen bitté schriftlich mit Foto an: Inform Stúdió Kft., Fodor István 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. )oC ÉMÁSZ Rt. Az ÉMÁSZ Rt. Miskolci Főmérnöksége értesíti Alsózsolca községben lakó és üzemelő T. Fogyasztóit, hogy a felsorolt utcákban a megjelölt időpontban átalakítási munkák végzése miatt az áramszolgáltatást szüneteltetni fogja: 2000. április 26-án, 27-én és 28-án, 08.00-15.00 óráig Ilona, Iskola, Tanács, Petőfi, Rózsa, Szabadság utcákban, valamint a Dózsa Gy. u. 45. számtól végig, Árpád u. 40-72. számig, 51-75. számig, Görgey u. 1-7. számig, 2-6. számig. 2000. április 26-án, 08.00-14.00 óráig Kossuth u. 85-157. számig, 104-158. számig. I H Fogyasztóink szíves megértését kérjük! A Theatrum Színiakadémia Művészeti Szakiskola felvételt hirdet 3 éves nappali tagozatos színészképzésre. Követelmények: érettségi bizonyítvány, felvételi vizsga versekből, monológokból, népdalokból. Kollégiumi elhelyezést biztosítunk. Felvételi: 2000. május 3.10 óra. Helye: Budapesti Művelődési Központ, Bp. XI., Etele út 55. Érdeklődni a 06/1 203-4639-es telefonszámon lehet. A Mályi AGROKER Rt. értesíti kedves vásárlóit, hogy alkatrészüzletáguk 2000. április 22. és szeptember 30. között szombaton nyitva tart 7.30-13.00 óráig. AGROKER Rt. áBS Mályi, Kistokaji út 1. ZtS/ Tel.: 46/319-614. Fax: 46/319-328. A WESTEL 900 GSM Mobil Távközlési Rt. PÁLYÁZATOT HIRDET ÜZLETVEZETŐ BEOSZTÁS BETÖLTÉSÉRE A MISKOLCI ECONOMY SHOP ÜZLETÉBEN. ALAPVETŐ FELADATOK: • az üzlet ügyfél- és eladás­centrikus, szakmailag magas színvonalon történő működtetése, • az üzletben tevékenykedő szerződéses dolgozók munkájának hatékony, a vállalati elvárásoknak megfelelő irányítása, • a havi értékesítési tervek és elvárások teljesítése, • ügyfélkapcsolati tevékenység önálló végzése, • az üzlet napi munkáját érintő adminiszatráció elvégzése, • az üzlet áruforgalmának bonyolítása (rendelések, készletezés, árubevételezés stb.). Az elkészült szakmai önéletrajzot tartalmazó max. 2 oldalas pályázatokat a megjelenéstől számított 2 héten belül kérjük: 1519 Budapest, Pf. 434 címre „Üzletvezető Miskolc* jeligével eljuttatni. A beérkezett pályázatok kezelése bizalmasan történik. ALAPFELTETELEK: • felsőfokú végzettség, • kereskedelmi beállítottság, illetve értékesítési tapasztalat, • PC felhasználói ismeretek (Excel, MS Word), • középfokú angolnyelv-tudás, • megoldott illetve rövid időn belül rendezhető lakásviszonyok Miskolcon vagy környékén. AMIT KÍNÁLUNK: • versenyképes jövedelem, • vonzó juttatási csomag.

Next

/
Thumbnails
Contents