Észak-Magyarország, 2000. április (56. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-10 / 84. szám

2000. április 10., hétfő ÉSIAK-MAGYARORSZtG # Kultúra 8 • Dedikál a költő. Varga Rudolf dedikálja a miskolci Bíbor Kiadó gondozásában megje­lent gyűjteményes verseskötetét április 11- én, kedden délután 3 órától a miskolci Ka­zinczy Könyvesboltban. • író-olvasó találkozó. Horváth Gyula köl­tővel és vendégeivel találkozhatnak az ér­deklődők április 11-én, kedden délután 5 órától a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár­ban. Az író-olvasó találkozót a miskolci ro­ma kisebbségi önkormányzat szervezte. • Megemlékezés. A lillafüredi József Attila- emléktáblánál tart költészet napi ünnepséget a Miskolci Városi Könyvtár április 11-én, ked­den délelőtt 11 órától, melyen Zemlényi Attila költő tart megemlékező beszédet. A rendez­vényen közreműködnek a Bársony János Általános Iskola tanulói valamint az Initiale Irodalmi és Táncművészeti Egyesület tagjai. • Könyvbemutató. Sáfrán Györgyi A levele­ző Arany János című kötetét mutatja be Ko­vács Ferencné tanár és Deák Gábor nyugal­mazott szakközépiskolai igazgató április 11- én, kedden délután fél 3-tól a miskolci Vá­rosi Könyvtár előadótermében. A könyvtár kiadásában megjelent kismonográfiát Ko­hold Tamás, Miskolc polgármestere ajánlja a közönség figyelmébe • Kalász László emlékére. A Bódva-völgyi általános iskolák diákjainak az idén is meg­rendezi a Kalász László-szavalóversenyt az edelényi Művelődési Központ, Könyvtár és Múzeum. A benevezett 16 iskola 33 tanuló­ja április 11-én, kedden délelőtt fél 9-től méri össze tudását a Városi Könyvtárban. • Könyvtári ünnep. Létray Éva és T. Nagy József versmondók lépnek fel a költészet napján, április 11-én, kedden délelőtt 11 órától a felsőzsolcai Városi Könyvtárban. • Tanulók műsora a könyvtárban. A Pollack Mihály Általános Iskola tanulói Ölveczki Lász­ló vezetésével mutatják be költészetnapi mű­sorukat délután április 11-én, kedden délután fél 3-tól a barcikai Gyermekkönyvtárban. • Arany balladái. „Neved ki diccsel ejtené,/ nem él oly velszi bárd." címmel Arany János balladáiból és az Őszikék verseiből összeállí­tott műsorral vendégszerepeinek Nyékládhá- zán a Kassai Thália Színház művészei. A mű­sor április 11-én, kedden délután 5 órakor kezdődik a helyi művelődési házban. • Óda a magyar nyelvhez. Óda a magyar nyelvhez címmel ad irodalmi műsort Szada- dos Ambrus előadóművész április 11-én, ked­den délután 1 órától a sátoraljaújhelyi Kos­suth Lajos Művelődési Ház színháztermében. • Kálloy Molnár és Ficsku estje. Kálloy Mol­nár Péter költő, színművész és Ficsku Pál író tart előadóestet április 11-én, kedden este 6 órától a tiszaújvárosi Városi Könyvtárban. / Észvesztő Für Gabriella Hogy normálisak legyünk, előtte be kell is­mernünk, bolondok vagyunk. Akkor külö­nösen igaz az előbbi tétel, ha úgy kerülünk bolondokházába, hogy eszünk épségéről meg vagyunk győződve, csak a többiek ér­tik folyton félre tetteinket. Igaz, Susanna (Winona Ryder) bevett egy doboz fájdalom- csillapítót, és leöblítette egy üveg vodká­val, de mindezt csak azért tette, hogy meg­szűnjön a fejfájása. Nem érti, miért furcsa, hogy nem akar egyetemre menni és miért nem veszik komolyan írói ambícióit. Nem illik bele a képbe, hát bedugják egy elme­gyógyintézetbe. A különös figurák között összebarátkozik egy hozzá hasonlóan nor­mális lánnyal, Lisával (Angelina Jolié) a folyosó fő bajkeverőjével. Szövetség alakul ki közöttük, a félreértettek összeesküvése. Még a nézőket is a saját oldalukra állítja a két nő, hogy aztán ők is megdöbbenhesse­nek a betegség létezésének beismerésekor. A rendező, James Mangold észrevétlenül teszi az ellenséges külvilágot baráttá, a ha­zugnak hitt véleményeket igazzá. Ezzel em­lékezetessé is teszi a film utolsó fél óráját. A baj csak annyi, hogy ehhez a harminc perchez végig kell ülni az előtte levő kilenc­venet, ami a szereplők bemutatásán kívül nem szolgál túl sok adalékkal - gondol­nánk. A bolondok házának mindennapjai­ból vett látszólag összefüggéstelen epizódok egy idő után unalmassá válnak, hiába egyértelmű utólag fontosságuk, nélkülük érthetetlen lenne a végkifejlet. Történelmi magánügyekről mesél a revü Az Elisabeth című rockmusical bemutatója a Miskolci Nemzeti Színházban Seres Ildikó (Elisabeth) és Pintér Tibor (Ferenc József) Fotó: Dobos Klára Mikita Gábor Miskolc (ÉM) - Még a vasfüg­göny is „játszik" az Elisabeth című musical bemutatóján - mintha a rendező mindent meg akarna mutatni: mit tud a technika és a társulat. A „so­kat markolás" egyszerre eré­nye és hibája az előadásnak. Kétségtelen, hogy szuperproduk­ciót kapott a miskolci közönség. Az újjászülető Erzsébet-kultusz színpadi darabját a Szegeden és a fővárosban már színre állító rendező és tervezőtársai itt is biztos kézzel működtetik a kipró­bált rendezést. A díszlettervező Szegő György rafinált megoldá­sokra képes, hatalmas masinéri­át mozgat. A jelmeztervező Ve- lich Rita még a tapsrend végére is új ruhát ad a címszereplőre. Somfai Péter rock-koncertekhez illő fénytechnikával kápráztat el. Gajdos József koreográfus egy pillanatra sem engedi pihenni a színpadon lévőket. Félszáz em­ber énekli-táncolja végig az elő­adást - nagy odaadással és lelke­sedéssel. A főszerepekben olyan vendégeket látunk, akik sok elő­adás után magabiztos alakítással érkezhettek Miskolcra, így a címszerepben Janza Kata, a Ha­lál szerepében Kamarás Máté, Németh Attila és P. Szabó Szil­veszter, vagy Lucheniként Föl­des Tamás illetve Forgách Péter. De büszkék lehetünk a szere­pükkel most ismerkedő miskolci főszereplőkre - őket láthatta a premier közönsége: a lírai pianó- iban és drámai kitöréseiben egyaránt hiteles Seres Ildikó Sis- si vadócságát éppoly szépen raj­zolja meg, mint a csalódások so­rán élőhalottá váló idős asszony fájdalmát. A sok színt és alakot váltó narrátor, Erzsébet gyilkosa szerepében Dézsy Szabó Gábor iróniájával és könnyedségével hat. Ferenc Józsefként Molnár Erik képes megmutatni az anyja által bábként mozgatott uralkodó emberi érzéseit. Sokszínű Komá- romy Éva a szigorú Sophie sze­repében. S csak sajnálni lehet, hogy a kitűnő Molnár Annát a második részben már csak egy dal erejéig hallhatjuk. De a he­lyén van minden szereplő a leg­kisebb alakításig, és nem akár­milyen elismerés illeti a színfa­lak mögött dolgozó technikai sze­mélyzetet sem, akárcsak a Kesse- lyák Gergely illetve Regős Zsolt által irányított zenekart. Gazdag kiállítású, monstre pro­dukció született, mégis, Kerényi Miklós Gábor rendezését nézve egy idő után úgy érezzük: túl sok a jóból. A rendező akkor sem ál­lítja le a hatásmechanizmus nagy­szabású gépezetét, amikor egy- egy lírai pillanatban csak a szí­nész jelenléte kell, hogy fontos le­gyen: Erzsébetet és Ferenc Józse­fet szerelmi kettősük közben több méter magasba emeli a színpadi szerkezet, miközben árad, kava­rog körülöttük a füst. Felsorolha- tatlan az a több előadásra való látványos hatáselem, amit olyan mennyiségben zúdítanak a néző­re, hogy egy idő után gyanút fog az, aki nem szédül bele a zsúfolt tablókba: Kerényi talán nem érzi elég mélynek az alapművet, ezért erősít fel mindent a látvánnyal? Meglehet, hiszen a szerzőpá­ros (is) abba a hibába esik, hogy túl sokat akar elmondani: az iz­galmas életút állomásait rendre megtörik a politikai tablók - ki­egyezéstől a fasizmusig -, ráadá­sul Rudolf tragédiáját is felvá­zolják. Egy zenés színdarabba azonban ennyi minden csak köz­helyszinten fér bele - miként Sylvester Lévay zenéje is in­kább csak az elmúlt évtizedek rockzenéjének és musical-irodal­mának frázisait ismétli. ízlés dolga hát, hogy a rendkí­vüli társulati munka elismeré­sén kívül hogyan érzi a néző: megrendítő zenés színházi él­ménnyel gazdagodott, vagy eset­leg háromórás történelmi eszt- rádműsorral szórakoztatták. Beteljesedett és remélt bábos álmok Díszelőadás felnőtteknek a Csodamalomban - a Kossuth-udvar felújításáért Miskolc (ÉM - MG) - A külön­leges színházi élményre vá­gyó - ugyanakkor segíteni is kívánó - nézőket várja dísz­előadására a Miskolci Csoda­malom Bábszínház és a Mis­kolci Gyermekcentrumért Ala­pítvány: április 15-én este 7 órától Ravel Bolerójára és Mu­szorgszkij Egy kiállítás képei című zeneművére készült báb­darabjait játssza a társulat. A Kossuth-udvar - vagy más né­ven Muzsikáló udvar - régebben jeles szabadtéri kulturális ren­dezvényeknek volt a helyszíne: klasszikus hangversenyeket, dzsesszkoncerteket, színházi elő­adásokat tartottak itt. A báb­színház vezetője, M. Németh Er­zsébet és munkatársai biztosak abban, hogy nagyon sok miskol­ci van, aki jó szívvel emlékezve a hajdani kellemes estékre, szí­vesen hozzájárulna a mára le­pusztult állapotban levő udvar felújításához. Ezt megtehetik a 15-i előadás megtekintésével, amelynek bevételét a Kossuth udvar felújítására és egy itt zaj­ló nyári kreatív napközi szerve­zésére szeretnék fordítani. Az est műsorán szereplő elő­adással nemcsak egy több évvel korábban bemutatott produkció­ját, de egy régi színházi vonula­tot is fel kíván újítani a társulat. Hazánkban ugyanis napjainkra elterjedt az a tévhit, amely sze­rint a bábszínház a legkisebb gyerekeké. Valójában évszázadok óta a felnőttek szórakozása is ez a műfaj. Napóleont, Goethét épp­úgy vonzotta a bábszínház vilá­ga, mint Voltaire-t, Nagy Fri­gyest, Mária Teréziát vagy Bryont. Georges Sand nohant-i kastélyában Chopinnek, Liszt Fe­rencnek szervezett bábelőadást. A XVIII. században kedveltek voltak a marionettekkel előadott báboperák. Mozart mellett Haydn is komponált ilyeneket Esterházy herceg bábszínháza számára. A miskolci előadás különbö­ző technikákat ötvöz. A wa- yangbábókkal előadott Mu­szorgszkij darabban egy festő galériájában kelnek életre a festmények. A Bolero pedig a színház világába vezet el - csu­pán az álmok világában, va­rázslat segítségével beteljesedő vágyakról, szerelemről, hírnév­ről szólnak a produkciók.Bábszínház - felnőtteknek Három ország magyar grafikusművésze Sárospatak (ÉM) - Krizsán György, jelenleg Grazban élő grafikusművész alkotásait mutatja be a Sárospataki Képtár kiállítása. Krizsán György otthonosan mo­zog a grafika különböző területe­in, de elsősorban illusztrációs fel­adatokat vállal. Grafikusként nemzetközileg is számon tartják a 73 éves művészt, számos kiállí­tása volt már Európában. „Érzékenyen hangolt ember, aki - mint művei is jelzik - nagyon szívesen emlékszik. Ennek megfe­lelően igen sok emlék-kör, áram­kör köti a világhoz. Ezen körök létrejöttéhez egészen pici lélek- rezdülés is elegendő” - mondta róla barátja, Viga Gyula etnográ­fus a pataki tárlat megnyitóját. A nagykárolyi születésű mű­vész családja a negyvenes évek­ben kénytelen volt elmenekülni Erdélyből, hogy aztán Zalaeger­szegen települjenek le. Krizsán Györgyből is csak kitérő után lett grafikus. Előbb a Műegyetemet végezte el, aztán jelentkezett az Iparművészeti Főiskolára. Majd Norvégia és Svédország követke­zett. Stockholmban évekig sza­badúszó grafikusvolt, majd elvál­lalta a takarékbank művészeti ve­zetői állását. Hasonló munkát ka­pott Grazban is, ahol most él. Krizsán György alkotásai május 8-ig láthatók Patakon Fotó: bsza Fösvény: változás Miskolc (ÉM) - Mint már hí­rül adtuk, a Miskolci Nemze­ti Színház legközelebbi bemu­tatója a Kamaraszínházban a Fösvény lesz. A címszereplő Kovács Lajos azonban a pró­bák idején megbetegedett. A szerepet Gáti Oszkár veszi át, az április 14-i bemutatón már ő lép színpadra. Néhány elő­adás időpontja azonban mó­dosul. Ezeket a változásokat most is közöljük, és a szín­házlátogatónk minden eset­ben napi programajánlónkból tájékozódhatnak. A jegyek a színház jegypénztárában visszaválthatók, vagy a májú-' si előadásokra átcserélhetők. Április 13-án a nyilvános fő­próba délelőtt 11 órakor kez­dődik. Április 16-án az előadás el­marad. Április 28-án az előadás elma­rad, helyette április 30-án, va­sárnap délután lesz előadás. Április 29-én a bérletes elő­adás elmarad, a bérletek má­jus 20-ra érvényesek. Április 30-án - a kiadott mű­sorrendtől eltérően - délután 5 órakor előadást tartanak.

Next

/
Thumbnails
Contents