Észak-Magyarország, 2000. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-06 / 55. szám
2000. március 6., hétfő áf JtA miskolci Ágoston Beáta (20 éves) még pályakezdő. Szereti a munkáját, ám szabadidejében szívesen idézi a diákidőket zenével, tánccal, kirándulással. Fotó: Farkas Maya • Trabant a síneken. - Elgázolt egy Trabantot a Pécs felé tartó gyorsvonat a Tolna megyei Kurd állomásnál szombat délelőtt 10 órakor. Az autó vezetője a fénysorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a sínekre, és a sofőr a baleset következtében azonnal életét vesztette. A szerencsétlenül járt autóban csak a vezető tartózkodott. • Volt rendőr rabolt. Negyedórán belül elfogták a rendőrök a hegyeshalmi határátkelőnél lévő Autóklub pénzváltójának kirablóját, egy volt rendőrt vasárnap. A közel hétmillió forintos zsákmány is előkerült. Az álarcos rabló fegyverrel kényszerítette a pénzváltó alkalmazottját a bevétel átadására. Rióban ismét: karnevál! Rio de Janerio (MTI) - A brazil fővárosban hivatalosan, és az egész karneválra jellemző hangulatban megnyitották a hét végén a szambaiskolák nagy felvonulását, amely hosszú napokig lázban tartja nemcsak Rio de Janeriót, de az egész világot. Valószínűleg az idén is több százezer turista zarándokol Rióba, hogy részt vehessen a fergeteges fesztiválon. Képünkön az idei karneválkirálynő, Ma- ranhao Kissia Galo (jobbra) ad ízelítőt tánctudásából udvarhölgyei társaságában. Hiretés rvi : ff® WEST TRAVEL Miskolc, Kis-Hunyad u. 55. T \AA Tel.: 46/344-866 T lotTrawf Kérje nyári programfüzetünket! Napról napra 16 Delfinek vendégmunkán Kijev (MTI) - Gyászba borultak a szevasztopoli gyermekszívek: az Akvamarin nevű delfinári- um, amely sok éven át a város jelképének számított, testületileg Iránba emigrált. Az állatok - delfinek, oroszlánfókák, medvefókák és a delfinári- um többi lakója - nem turnéra utaznak külföldre, hanem munkát vállalni. Ráadásul nem is akármilyent, hiszen annak idején katonai kiképzésben részesültek. Borisz Zsűrid, az Akvamarin igazgatója elmondta: a pénzszűke késztette erre a lépésre az intézményt, amely az elmúlt években csupán kilenc ember - az igazgató és a személyzet - lelkesedésének köszönhette a működését. Igaz, a delfinárium női dolgozóit az iráni munka már kevésbé lelkesítette: az ottani szigorú muzulmán előrások miatt csupán a csapat férfitagjai utaztak az állatokkal. Bál az Operában. A Budapesti Operabált szombaton rendezték meg a Magyar Állami Operaházban. A bál kedvezményezettjei - Az Egészséges Magzatért, Újszülöttért Alapítvány és a Budai Gyermekkórház - az esemény előestjén, pénteken jelképesen már át is vehették a jótékonysági felajánlásokat. Az est sztárvendége Dániel Munoz spanyol tenor volt. Fotó: MTI A Lecsó-74 a Zöldségzenekar slágere Bécs (MTI) - A sláger címe Lecsó-74, és a mester ubor- kafonon, a virtuóz póréhagymahegedűn szólózik. Ez a helyzet az 1. Bécsi Zöldségzenekarnál, amely művészi céljának tekinti a besavanyodott hangzás-elképzelések és a konzerválódott zenehallgatási szokások felfrissítését. Az együttes jelenleg hét muzsikusból és egy szakácsból áll. A művészek kizárólag zöldségeken, valamint néhány konyhai eszközön - késeken, mixereken - játszanak. A hangszereket, avagy hozzávalókat frissen, a koncert előtt veszik meg és alakítják ki répafuvolának, uborkafonnak, tökdobnak, zellerbongónak, vagy csörgőbabnak. Az említett uborkafon például döntően egy uborka, amelyet karottából készült fúvóka és paprikából kialakított hangtölcsér egészt ki. A koncertek után az összes hangszert megeszik - de nem nyersen. Levest főznek belőlük, így a közönség is megtudhatja, hogy a zenét nem csak a fül élvezheti, hanem a nyelv is. Az együttes tagjai egyébként különböző művészeti szakokon tanulnak és két éve egy diákfesztiválon találkoztak össze. Azóta már sokat szerepeltek, sőt, egy CD-t is kiadtak, amelynek címét - Gemise - talán így lehetne magyarra fordítani: Zőccség. A zöldségzenészek tevékenysége amúgy egy nagyobb projektbe illeszkedik: a Transzakusztikai Kutatások Intézete egyebek között zöldségek hangzáskutatásával, szociális akusztikával és transzlingvisztikával foglalkozik. Akik szívesen meghallgatnák az 1. Bécsi Zöldségzenekar slágereit, azok hangoljanak egy gyümölcs nevű rádióra, a bécsi Rádió Orange 94,0-re minden hónap első péntekén este 11 órakor. Élőben pedig a Klangforum című bécsi kísérleti zenei fesztiválon, március 6-án, azaz ma lépnek fel. Jó technikával gyönyörködtető látvány Miskolc (ÉM - KI) - Nyolcadik alkalommal rendezték meg Miskolcon a Regionális Kézműves Kupát, amelyen hat megye mintegy 80 fodrásza és kozmetikusa vett részt. Fodrászok, kozmetikusok, valamint ezen szakmák első-, illetve másodéves tanulói mérték össze tudásukat vasárnap Miskolcon. A versenyzők Heves, Nógrád, Haj- dú-Bihar, Szabolcs, Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkeztek. A szervező, Lapis Imre, a megyei kézműves kamara általános alelnöke elmondta: a díjazottak részt vehetnek az országos bajnokságon. Bár arra minden szakirányú végzettséggel rendelkező benevezhet, mégis azt szeretnék, ha regionális megmérettetés is rangot jelentene. A fodrászzsűri a férfiak esetében a kivitelezés mellett az összhatást figyelte: miként illik például a frizura az öltözékhez. A nők esetében a technikai tudáson túl a modell arcához igazodó hajköltemények számíthattak elismerésre. A kozmetikusok fő feladata az arc szépségének kiemelése, a harmonizáló színek használata, s mindezt három, ötleteket és kreativitást igénylő témakörben kellett az arcvarázslóknak megvalósítani: nappali smink, bál az űrdiszkóban, barangolás a bolygók világában. A kozmetikusok között mérték össze tudásukat a műköröm- díszítők is. A szépszámú közönség előtt nagy sikert arattak a majdhogynem pusztán a színekbe öltözött testfestett hölgyek is. í' ' wVfim pyp j i ..\ i jp?\r 'jsEHegKu ..... ............ L.....' M . . Technikai tudás és kreativitás volt a két kulcsszó Fotó: Bujdos Tibor Japánban kitört a PlayStation-mánia Tokió (MTI) - A Sony szombaton Japánban piacra dobta óriási kampánnyal beharangzott, de ettől függetlenül is világszerte felfokozott érdeklődéssel várt új számítógépes játékvezérlő pultját, a Playstation 2-t. Tokió elektronikai negyede, az Akiha- bara üzletei előtt ezrek által sorba - két hideg éjszakát is a szabad ég alatt töltve hogy a reklámok szerint rendkívüli grafikai képességekkel rendelkező új alapgép első tulajdonosai között lehessenek. A premierre a számítógépes játékok számos szerelmese többEgy boldog tulajdonos Fotó: mti ezer kilométert utazott Európából vagy Amerikából, mivel a japán elektronikai óriáscég e két kontinensen csak a karácsony előtti bevásárló szezonban kezdi meg a 370 dollár körüli áron kínált játékvezérlő pult terjesztését. Bár a 'tömegjelenetek elkerülése végett szombaton a tokiói üzletekből minden vevő csak egy készüléket vihetett haza, a Sony az első hetekben egymillió darabot tervez eladni korszakalkotóként beharangozott játékából, később pedig havonta további 5-600 ezret. Rádőlt a fal Hajdúböszörmény (MTI) - Ráomlott egy lakóépület oldalfala szombaton délelőtt Hajdúböszörményben egy 17 éves fiatalemberre, aki a helyszínen életét vesztette. A házban felújítási munkát akartak végezni. A vizsgálat eddigi adatai szerint a munkákhoz segítségül hívott fiatalember egy kétszer két és fél méteres, 45 centiméter vastag falat egyedül akart megtartani, hogy azt egyben vegyék ki az épület oldalából. A falszakasz azonban rádőlt. Őstraffipax öt rendőrrel London (MTI) - Amikor a brit kormány a ’30-as évek elején először vette fontolóra, hogy bevezeti a kötelező sebességhatárt, váratlan problémába ütközött: hogy csapjanak le a száguldozókra? A minap közzétett korabeli levéltári iratokból kiderült, öt rendőr kellett ahhoz, hogy csapdát állítsanak. Két rendőrpár összhangba állította és kezelte az időmérőket. Az első óránál álló egyik rendőr az autók rendszámát, és az elhaladás időpontját hangosan diktálta társának. A másik óránál lévők hasonlóan cselekedtek, amikor az autós vagy motoros elhagyta a mérés körzetét. Egy ötödik tiszt pedig néhány száz méterrel távolabb leintette a szabálytalankodó gépjárműveket. Arról nem szólnak a jelentések, hogy mennyi volt, sőt volt-e egyáltalán bírság. BORSODI Sárion; 46/388-070 Sawvfc 46/324008 Ünnepeljen velünk! éves a legkisebb Daewoo! Matíz Születésnapiért