Észak-Magyarország, 2000. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-04 / 54. szám
Úszó babák A Halacska egyesület babákat tanít úszni /5 Tai Chi Mint egy kínai tánc lassított [7 felvétele /9 0 l\lem hús Bialaszek Csaba a bogrács mellett is helytáll /10 IDŐ JÁRÁS: Változékony idő Nappal 6-11 °C Éjszaka 1 - 6 °C Megjelenik: 53 000példányban Megszépül az Avas Fotó: Farkas Maya Autóskörképünkben a 2000. év ben piacra kerüm autóújdonságokat bemutató sorozatot folytatjuk. /14-15 Rendbe hozzák az Avast Miskolc (ÉM) - A történelmi Avas régi fényének helyreállításának első lépéseként megkezdődik idén a Kis-Avas sétány és az avasi teraszok rendbetétele. Erre ebben az évben 10 millió forintot költ a város. /5 Tíz kilowatt, öt állomás, „nulla” áram Miskolc (ÉM) - Mai lapszámunk elkészültét is hátráltatta közel másfél órán át a belvárosban tegnap délelőtt bekövetkezett áramszünet. Hasohló fennakadások a 10 kilowattos kábelekben keletkező hibák miatt mindennaposnak tekinthetők. A szerkesztőségünket is érintő üzemzavar hatóköre a Baross utcától az Ady-hí- dig terjedt: a kettő közötti városrész mintegy ezer háztartása és néhány intézménye maradt áram nélkül 10 óra 50 és 11 óra 42 között. Mint Orlay Imre, az ÉMÁSZ Miskolci Főmérnökségének főmérnöke tájékoztatott, egy 10 kilowattos kábel hibája okozta a szolgáltatás időleges megszűntét öt állomáson; a hiba feltárását követően minden fogyasztót újfent el tudtak látni villanyárammal. 29 milliárd intézményfejlesztésekre A Miskolci Egyetem összesen huszonhat millió dollárt ruházhat be Budapest (MTI) - Fejlesztési tervei megvalósításához összesen 111 millió dollár (29 milliárd forint) értékű támogatást kap öt felsőoktatási intézmény annak a megállapodásnak az értelmében, amelyet az érintett egyetemek, főiskolák vezetőivel Béres István kormánybiztos pénteken írt alá Budapesten. Huszonhat millió dolláros beruházással megújul és kibővül a Miskolci Egyetem teljes struktúrája. A terv szerint a központi könyvtár kibővítése mellett új előadótermek épülnek és korszerűsödik a kutatói háttér. A támogatásnak köszönhetően a Debreceni Egyetem 30 millió dollárt fordíthat beruházási célokra. Elhangzott: várhatóan mintegy ötödével bővül majd az egyetem termeinek száma. A természettudományos képzés bázisaként a tervek szerint 15 ezer négyzetméter alapterületű Élettudományi Épület és Könyvtár létesül, illetve az újonnan beindított tudományterületek hallgatóinak befogadására 4200 négyzetméteren társadalom- tudományi és egészségügyi oktatási központot alakítanak ki. A Szegedi Tudományegyetem szintén 30 millió dollárt költhet el. Az intézmény az eddiginél háromszor nagyobb, 20 ezer négyzetméter alapterületű tanulmányi és informatikai központ kialakítását tervezi, és kísérleti jelleggel a hallgatói lakásprogram keretében 150 lakóegység létesül. A Nyíregyházi Főiskola fejlesztési elképzeléseinek megvalósításához 20 millió dollár támogatást kap. Új hallgatói informatikai centrum épül, és az intézmény tervezi a jelenleg 1200 férőhelyes kollégium bővítését 2100 férőhelyesre. A magyar katolikus egyház három szerzetes rendjének - bencés, ferences, piarista - összefogásával létrejött Sapien- tia Szerzetesi Hittudományi Főiskola ötmillió dollárt fordíthat fejlesztésekre. Ebből alakítják ki az ELTE-től visszakapott belvárosi épületben az oktatást szolgáló helyiségeket, közös tanári szobákat és egy 80 diák elhelyezését lehetővé tévő kollégiumot. Béres István kormánybiztos elmondta: 2002-2003-ra valamennyi fejlesztési program befejeződhet. Szeretnék, ha az év végére minden beruházáshoz a szükséges építési engedélyek rendelkezésre állnának. Az érintett intézmények vezetői Pokorni Zoltán (középen) társaságában. A kép jobb szélén Besenyei Lajos, a Miskolci Egyetem rektora. A polgármester támogatta, az alpolgármesterek nem Miskolc (ÉM - BA) - Nem támogattak egy miskolci beruházást érintő javaslatot a város alpolgármesterei a regionális fejlesztési tanács február 14-ei ülésén. Az ügyet az MSZP hozta szóba a héten tartott sajtótájékoztatóján, s erre is vonatkozott Tompa Sándor szocialista képviselő kérdése, amelyet a miskolci közgyűlés csütörtöki ülésén tett fel a polgármesternek. Kohold Tamás írásos választ ígért. Tegnapi - a közgyűlési ülésen történteket érintő - sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva kitért az esetre. Mint mondta: korábban megszavazott 50 millió forint újraelosztásáról volt szó, az összeget a miskolctapolcai barlangfürdő felújításának szolgálatába szerette volna állítani. A tanácsban a régióban élők - így a szomszédos megyék közgyűlési elnökei, a kistérségek képviselő - támogatták ezt a törekvést, a két miskolci alpolgármester azonban nem. Kohold Tamás információi szerint Juga György a gazdasági, Alakszainé dr. Oláh Annamária az egészség- ügyi minisztériumot képviselte az említett ülésen. Különösebb indokot nem hallott tőlük szavazatukkal összefüggésben. Azt elismerte Kohold Tamás, hogy - mint mondta: idő hiányában - nem egyeztetett a szavazás előtt erről az ügyről a két alpolgármesterrel. Az említett célra így 30 millió jutott azon a szavazáson. Az érintett alpolgármestereket tegnap nem tudtuk utolérni. /5 ÉSZAK-MAGYARORSZÁG Sí 3501 Miskolc, Postafiók 351 © (46)414-022 / Ásványok, kutatók, kötetek Több évtizede rendezi meg a hagyományos ásványfesztivált a Miskolci Egyetem és a Hermán Ottó Múzeum, ám ilyen nagyszabású tudományos konferencia, mint idén, először kapcsolódik a jeles eseményhez. Az egyetemen a jövő hét végén zajló kiállítás és börze mára a téma egyik legjelentősebb hazai rendezvényévé, ugyanakkor nemzetközileg jegyzett eseménnyé nőtte ki magát - hangzott el a szervezők által tartott tegnapi sajtótájékoztatón. Mint Bőhm József dékánhelyettes elmondta, idén is telt házat várnak. /3 Fotó: Farkas Maya