Észak-Magyarország, 2000. március (56. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-29 / 74. szám

2000. március 29., szerda Munkaerőpiac / Állás 15 Foglalkoztatási infók egy centrumban Miskolc (ÉM) - Pályaválasztást-pálya- orientációt támogató Megyei Foglal­kozási Információs Tanácsadó Cent­rum (FIT) kialakításával bővíti szol­gáltatásait a B.-A.-Z. Megyei Munka­ügyi Központ. A FIT-et április 3-án ad­ják át hivatalosan Miskolcon, a Tudo­mány és Technika Házában. A FIT-nek mint munkaerőpiaci szolgálta­tásnak alapfunkciója az információs tevé­kenység. Korszerű és sokoldalú informá­ciót nyújtó, öntájékozódó jellegű, az egyé­nek aktivitására alapozó, anonim, önkén­tes és térítésmentes forma, amely a pálya- választás előtt álló fiataloknak éppúgy, mint a pályaváltásra kényszerülő munka- nélküli felnőtteknek nyújt lehetőségeket. A szolgáltatásközpontú ügyintézés egyik előfeltétele az ügyfelek folyamatos tájékoztatása, azért, hogy helyes döntést hozhassanak, hiszen a pályadöntés jelen­tős és meghatározó lépés, amelynek meg­alapozottsága a munkaerőpiaci szervezet számára ugyanolyan fontos, mint az egyén számára. E szolgáltatások eredmé­nyessége tekintetében fontos kritérium, hogy az ügyfelek saját kezdeményezésre, önként vehessék azokat igénybe. Ahhoz, hogy mi az ügyfél számára a megfelelő szolgáltatást tudjuk javasolni elhelyezke­dési problémája megoldásához, informáci­ókkal kell rendelkeznie: önmagáról, a fog­lalkozásokról, a munkaerőpiacról, de a szervezeten kívüli lehetőségekről is. A helyes döntés meghozatalához nyújt segítséget a munkaügyi szervezeten belül a FIT, amely nem független más munka­erőpiaci szolgáltatástól, hanem megala­pozhatja és fokozhatja ezek hatásfokát. A FIT minden szolgáltatása bárki szá­mára előzetes bejelentés nélkül igénybe vehető - ennek gyakorisága és időtartama sincs korlátozva. Ugyanakkor vannak ki­emelt munkanélküli célcsoportok: pálya­kezdő munkanélküli fiatalok, hátrányos helyzetű, szakképzetlen fiatalok, szakkép­zetlen vagy nem piacképes szakmával ren­delkező tartósan munkanélküliek, megvál­tozott munkaképességű, egészségileg káro­sodott tanulók és munkanélküliek, állami gondozott fiatalok, végzős diákok, tanulók. Nőtt a munkanélküliek száma Csak létszámleépítés miatt félezren vesztették el állásukat Miskolc (ÉM - KI) - A téli sze­zonra jellemző alacsony munkaerő-kereslet következ­tében az elmúlt évekhez ha­sonlóan még februárban is nőtt a nyilvántartott munka- nélküliek száma. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkanélküliségi 21,6 százalé­kos rátája a megyék között to­vábbra is a legmagasabb - áll a Megyei Munkaügyi Központ je­lentésében. 1,8 százalék többlet A megyei munkaügyi kirendelt­ségek február végén 59 ezer 819 regisztrált munkanélkülit tartot­tak nyilván, 1,8 százalékkal (1078 fő) többet, mint egy hónap­pal korábban. A növekedés üte­me már lényegesen kisebb - 4,9 százalék - volt az egy hónappal ezelőttihez képest. A munkanélküliek számának folytatódó emelkedése még most is az idényre jellemző szűkös ke­reslettel függ össze. Bár február­ban már kissé több munkahely­re közvetítettek ki kirendeltsé­geink, mint januárban. A állás­talanok száma továbbra is meg­haladja az egy évvel korábbi szintet, noha a különbség csök­kenő: a februári adatok szerint 3 százalék, ami 1760 főt jelent. Területi különbségek Országosan is mérsékeltebb volt a regisztrált munkanélkü­liek számának emelkedése. Február végén közel 440 ezer embernek nem volt állása Ma­gyarországon, ami már csak 1,3 százalékos emelkedést je­lentett. Továbbra sem változtak a te­rületi különbségek: a munkanél­küliséggel leginkább sújtott te­rület Borsod-Abaúj-Zemplén me­gye 21,6 százalékos rátával, ezt követi Szabolcs-Szatmár-Bereg 21,4 százalékkal. Több a pályakezdő A pályakezdő munkanélküliek száma januárhoz képest is csak kismértékben emelkedett: febru­ár 2,3 százalékkal, 97 fővel 4249 főre. A nem pályakezdő - azaz a korábbi állásukat elveszített - munkanélküliek február végi létszáma 55 ezer 570 fő volt, ami 1,8 százalékkal (981 fővel) volt több. mint január végén, il­letve 3,8 százalékkal (2018 fő­vel), mint egy évvel korábban. A hónap folyamán 7797 nem pá­lyakezdő munkanélküli került be a megyei kirendeltségek nyilvántartásba, a kikerülők száma ettől mintegy ezer fővel kevesebb volt. Mind a beáram­lók, mind a kikerülők száma növekedett az előző hónaphoz képest. Az első ízben regisztráltak 36 százaléka a megye valame­lyik ipari szervezetéből került ki, 34 százalék a közszférából, illetve az üzleti szolgáltatások területéről, 14 a kereskedelem, a vendéglátás, a szállítás terü­letéről és 12 százalék a mező- gazdasági tevékenységet végző szervezetektől elbocsátottak száma. Leépítés nélkül 1991 óta most fordult elő először, hogy egyetlen megyei szervezet sem jelentett be a Munka tör­vénykönyve szerinti kötelezett­ség alapján létszámleépítési szándékot. A korábbi bejelentések nyo­mán februárban 375 főt bocsá­tottak el, így a januári elbocsá­tásokkal 547 főre emelkedett a létszámleépítések miatt állásu­kat vesztettek száma. Kedvező viszont, hogy 229 fővel kevesebb volt az érintettek száma, mint ahány munkavállaló elbocsátá­sáról tudomása volt a megyei munkaügyi központnak. ;<ü< Ö B o •'l B ' | * ' |1 V 1* ’|* ( ‘'i * * i 11 ‘V Létszám februárbanMegoszlás (százalékban) 2000. február 1999. február Állománycsoport szerint szakmunkás23 915 40,0 40,9 betanított munkás 10 191 17,0 16,9 segédmunkás 17 44229,228,7 szellemi 8 27113,8 13,5 összesen:59 819 Életkor szerint 20 éves és fiatalabb 3 2075,45,7 21-25 éves 9 05315,115,8 26-35 éves 17 435 29,129,7 36-45 éves17 43529,129,7 46-55 éves10 938 18,3 16,4 55 éves és idősebb 1 321 2,2 1,4 Forrás: B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Központ Hirdetés­FELVESSZÜK A RITMUSÁT & CIB BANK 3525 Miskolc, Déryné u. 11. Telefon: (46) 412-399 Érvényes;,2W0, március 6-W BETÉTI KAMATOK Lekötési idő 1 hét 2-3 hét 1-2 hó 3 hó 6 hó 12 hó Folyószámla Éves kamat. 1M Ft telett (%) 6.000 8,000 9.500 9.000 8.500 8.000 2,00 (EBKM) (6,08) (8,11) (9.63) (9.13) (8.62) (8,11) (2.05) MAOANSZeMÉLYEK RÉSZÉRE 50EFV-5MFI E-10 MFt 10 M Ft teteti Betétek éves kamat {%) EBKM éves kamat (V) EBKM éves kamat (%) EBKM 1-2 hó 9,750 (9,89) 9,875(10,01)10,000(10,14) 3 hó 9,600 (9,73) 9,725 (9,86) 9,850 (9,99) 6 hó 9,300 (9,43) 9,425 (9,56) 9.550 (9.68) 12 hó 8,500 (8,62) 8.625 (8,74) 8.750 (8,87) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkon CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic sévos kamatai: éves kamat (*) EBKM 0-100 E Ft-ig 3,000 3,08/3,08 100 E Ft—1 M Ft 5.000 5,19/5,17 1 MFt felett 7,500 7,87/7.82 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (\) EBKM 0-50 E Ft-ig 3,000 3,08 50 E Ft—1 MFt 7,500 7,87 1 MFt felett 10,000 10,62 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 9,700 9,83 6 hónap 9.400 9,53 12 hónap 8,600 8,72 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem tizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) EHM" 1 hó 9,750 9,75 3 hó 9,700 9,70 6 hó 9,400 9,40 12 hó 8,600 8,60 ’ Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. M.YWTQTT HfTELEK Érvényes: 2000. március 1-létót Folyószámlahitei Éves kamat (*) 20,00 Betétörző hitel 16,50 Lombardhitel18,00 Ingatlanfedezetes hitel19,50 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus12,8% 5 éves kamatperiódus 11,2% HUF prime rate Éves kamat (%) 14,500 CIB^0640242242 A6ANCA COMMERCIALEITAUANA- CSOPORT TAGJA ff FiaVSP/ISltel A Tl-VZ ÍVrécifS SJfeóífi ADATAI AIA?.1Á?1 Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állásLétsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.)Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) i u. 2. T.:46-346-022 Autószerelő - szalTm.- Ács-állvánvozó -szakm.- Általános lakatos + min. hegesztő -szakm.- Bakdarus/12,5 t-ás/ + targoncavez. -bet.munkás- Bádogos, szerkesztő, szigetelő -szakm.­CNC esztergályos -érettségi- CNC autogénvágó -szakk.- Darujavíto - villanyszerelő -szakm.­Diesel-villás targoncavezető -szakm.- Erdész -szakm.­Erősáramú villamosmérnök -egy.- Épületasztalos -szakm.- Épületburkoló -szakm.- Értékpapír-forgalmazó -közép!* Fakitermelő -szakm.­Felszolgáló -német nyelvism., szakm.­Felszolgáló -német nyelvism., szakm.- Festő -szakm.- Fodrász -szakm.- Fogorvosi asszisztens -középf.- Forgácsoló-marós -szakm.- Geoinformatikus, földmérő-techn. -szakk.- Geoinformatikus, földmérő-mérnök -főisk.- Háztartási gépalkatrész-eladó -szakm.­Gépészmérnök -egy.- Informatikus Microsoft, C ++ program -f.fokú végz.- Italgyártó -szakm.- Kereskedelmi menedzser -középf.­Konyhai segédmunkás -sm.- Konyhai kisegítő Kőfaragó -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves-szakm.- Kőműves csoportvezető -építőip. Szakk.­Légtechnikai szerelő -szakm.- Londíner -német nyelvism.- Lovász, lóápoló Mezőgazdasági gépszerelő - szakm. ­.Mérlegképes könyvelő -szakk.- Műkőkészítő -szakm.- Műkőkészítő -szakm.- Műszaki osztályvezető -főisk., egy.- 1 Miskolc Műszaki előkészítő -építész szakk.- 1 Miskolc Művezető -szakk. gépip.- 1 Miskolc NC CNC forgácsoló-szakm.- 10 Gödöllő Növénytermesztő gépész -szakm.- 2 Alsózsolca Ügyintéző -főisk., angol középf. Nyelvtani- 1 Üzletkötő 6 Üzletlátogató -gimn.- 1 Szakács -szakm.- 2 Szakács -szakm.- 2 Szakács -szakm.- 1 Szakács -szakm.- 2 Szerkezeti lakatos -szakm.- 5 Szervizmérnök - szervíztechnikus -felsői- 1 Miskolc 2 Miskolc mm 3 Miskolc342-372 1 Miskolc 46-314-111 2 Miskolc 46-412-530 4Vasvár 06-30-226-4262 2 Mosonmagyaróvár 561-310 2 Miskolc 561-310 1 Miskolc 356-434 1 Vác 06-20-3122-519 1 Miskolc 368-906 1 Miskolc 30-9256-560 1 Miskolc 46-411-226 1 Miskolc 46-411-226 5 Miskolc 46-513-682 2Bükkszentkereszt 06-30-9358-323 8Tihany 87-538-536 2 Tapolca 06-20-9343-667 1Miskolc 46-411-226 3 Miskolc314-111 1Miskolc 46-319-957 2 Miskolc 401-511/676 5 Miskolc401-230 3 Miskolc401-230 1 Miskolc 30-9582-280 1 Miskolc 46-412-710 2 Székesfehérvár22-500-060 1 Miskolc 46-342-811 Borsod megye 06-1-283-3031 Tihany 87-538-536 Tapolca 06-20-9343-667 Onga 30-910-9764 Miskolc 06-30-9252-448 Miskolc 46-404-087 Miskolc 342-372 Változó 505-208 Változó Miskolc Tihany Mindszentkálló Alsózsolca Miskolc Onga Alsózsolca 505-208 439-320 87-538-536 87-478-169 406-542 412-710 30-910-9764 46-413-922 342-811 346-125 346-125 28-432-191 406-542 Miskolc 412-088 Miskolc 360-673 Miskolc 06-20-9254-250 Szigliget 06-30-216-3678 Tihany 87-538-536 Szentlélek 370-656 Tapolca 06-20-9343-667 Miskolc 346-125 411-079 Szobalány Tanár matek, fizika, inform., ének szakos -főisk.- Tanár földrajz szakos Tehergépkocsivezető -C,E,ADR, szakm.­Varrónő -szakk.- Varrógép-műszerész -szakm. Vendéglátó eladó -szakm.- Villanyszerelő -szakm.- Villanyszerelő -szakm.- Víz, gáz, központi fűtés-szerelő -szakm.­5 Tihany 87-538-536 1 Hejőpapi 351-372 1 Hejőpapi 351-372 2 Tiszaújváros 06-20-9448-511 6 Budapest 06-1-2860-411/185 2 Budapest 06-1-2860-411/185 3 Miskolc 06-30-904-8845 2 Budapest 06-1-2860-411/185 5 Miskolc 06-30-9387-769 MMK Kirendeltség Miskolc, Vasgyár u. 43. Tel.: 46/370- Acélszerkezeti lakatos -szakm.- 1~ Változó Autómotorszerelő -szakm.- 1 Miskolc Ács-állványozó -szakm.- 2 Pomáz Állattenyésztő /fejő/ -szakm.- 1 Onqaúifalu Betanított munka -8.ált.- 20 Székesfehérvár Bútorasztalos -szakm.- 2 Miskolc CO hegesztő -szakm.- 1 Változó Eladó -szakm.- 1 Miskolc Esztergályos -szakm.- Miskolc Építésvezető -szakk.- 1 Kistokaj Épületasztalos -szakm.- 1 Miskolc Épületasztalos -szakm.- 2 Pomáz Faanyagvédelmi szakmunkás -szakm.- 14 Faipari technikus -techn.- 2 Felszolgáló -szakm.- 8 Felszolgáló -szakm.- 1 Formázó -szakm.- 5 Gépészmérnök -egy.- 1 Kárpitos -szakm.- 2 Kertész -szakm.- 1 Konyhai kisegítő -8 ált.- 5 Kőműves -szakm.- 2 Kőműves -szakm.- 2 Kőműves -szakm.- 1 NC esztergályos -szakm.- 1 NC esztergályos -szakm.- 4 NC technológus -szakk.- 1 NC marós -szakm.- 1 Mezőgazdasági gépkezelő -8 ált.- 1 Kistokaj Minőségellenőr -kohászati, szakk.- 1 Olvasztár -szakmm.- 5 Öntödei hegesztő -szakm.- 5 Programfejlesztő-főisk.- 10 Szakács -szakm.- 2 Szobalány-8 ált.- 5 Traktoros -8 ált.- 1 Villanyszerelő -erős- és gyengeáramú, szakm.,- 1 Miskolc 1 Miskolc 46-411-226 m 367- 436 419-298 26-325-554 20-9294-367 (22)510-235 368- 721 367-436 365-642 412-499 404-087 419-298 26-325-554 Pomáz 26-325-554 Miskolc 368-721 Tihany 87-538-536 Bükkszentkereszt 390-163 Orosháza 68-413-711/355 Miskolc 370-615 Miskolc 368-721 Ongaújfalu 20-9294-367 Tihany 87-538-536 Pomáz 26-325-554 Miskolc 401-429/105 Kistokaj 404-087 Miskolc 401-211/1093 Miskolc 401-033 Miskolc 401-211/1093 Miskolc 412-825 404-087 Orosháza 68/413-711/355 Orosháza 68-413-711/355 Orosháza 68-413-711/355 Budapest 1-436-0880 Tihany 87-538-536 Tihany 87-538-536 Miskolc 379-233 370-010 MMK Kirendeltség Szerencs, Állattenyésztő mérnök Általános iskolai tanár - szoc. pedagógus Biztosítási üzletkötő Biztosítási üzletkötő Édesipari termékgyártó Hentes -szakm.- Húsipari mérnök Informatikai eladó Informatikus /hardware/ Manikűrös -Vállalkozó- Mechanikai műszerész Varrónő Videotechnikai műszerész Kassa u. 23, Tel.: 47/361-905 -----fTzerencs---------47-161-905 2 Megyaszó 47-350-031 10 Szerencs térsége 20-988-6907 10 Szerencs térsége 60-348-720 2 Diósgyőr 47-364-275 2 Abaujszántó 47-361-909 1 Szerencs 47-361-909 1 Szerencs 47-361-107 2 Szerencs 47-361-107 1 Szerencs 47-361-909 1 Diósgyőr 47-364-275 5 Szerencs-M.zombor 47-361-909 1 Szerencs 47-363-840 MMK Kirendeltség Mezőkövesd, Dózsa Gy. u. 2. T.: 49-313-854 betanított kárpitos 5 Eger .............. 36-413-255 Biztosítási ügyintéző 3 Mezőkövesd 49-500-014 CO hegesztő-szakm.- 3 Mezőkövesd 49-411-090 Csőszerelő-hegesztő Értékesítési vezető Gépi varró Hőszigetelő bádogos Lakatos Minősített védőgázas hegesztő Üzleti munkatárs -középisk.- Üzletkötö -középisk.- Üzletkötő Vámügyintéző Mezőkövesd Mezőkövesd Mezőkeresztes Mezőkövesd Mezőkövesd 3 Mezőkövesd 5 Mezőkövesd 3 Mezőkövesd 5 Mezőkövesd 2 Eger 30-207-5035 60-210-8584 49-331-265 20-927-9328 49-411-090 49-411-090 49-500-014 49-412-263 60-210-8584 36-413-255 MMK Kírendélteég Edelény, István K. u. 5T. T.: 48-341 -846 Ápoló-gondozó -szoc. képesítés­Biztositási ügyintéző -érettségi­Egészségügyi szakápoló - szakk. - Hentes -szakm.- Mentálhiqiénikus, vagy gyógypedagógus -föisk.- Tehergépkocsivezető -TIR, szakm.­Üzletkötő - érettségi- Varrónő - szakm. - Varrónő - szakm. ­MMK Kirendeltség Kazincbarcika, Autószerelő Befektetési tanácsadó -érettségi- Festő szakoktató Fizika-matematika szakos tanár -főisk.- Kőműves Kőműves szakoktató Magyar-történelem szakos tanár -főisk.- Számítástechnika szakos tanár Szerszámkészítő-lakatos MMK Kirendeltség Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. T.: 47-321-432 Biztosítási ügyintéző 4 Edelény 48-341-433 3 Edelény 48-341-244 4 Edelény 2 Borsodszirák 48-341-433 48-345-811 1 Edelény 48-341-433 4 Változó 8 Edelény 4 Szalonna 10 Edelény 48-341-241 48-341-722 48-342-727 48-341-411 Tóth Árpád u. 2. T.: 1 Kazincbarcika 48-313-311 487313-550 3 1 Kazincbarcika 06-30-9653-127 48/310-155 1 Kazincbarcika 1 Kazincbarcika 1 Kazincbarcika 48-310-155 48/310-155 48/310-155 1 Kazincbarcika 48/310-155 1 Kazincbarcika 1 Kazincbarcika 48/310-155 48/424-233 érettségi ­Biztosítási ügyintéző - szakm.képz. érettségi, jogosítvány ­Ruhakészítő - szakm. - Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő szakm. 6 Sátoraljaújhely 06-20-587-687 10 Sátoraljaújhely 06-20-9710-715 60 Sátoraljaújhely 47-322-211 15 Sátoraljaújhely 47-322-343 40 Sátoraljaújhely 47-342-079 25 Karcsa 47-342-079 20 Sátoraljaújhely 47-326-167 10 Sátoraljaújhely 47-322-044 15 Karcsa 47-342-078 MMK Kirendeltség Mezőcsat CűjTrasz -szakm- Cukrász -szakm.- Gyógypedagógus- oíigofrénpedagógus -főisk.- Pék Üzletkötő érettségi Üzletkötő érettségi Üzletkötő érettségi Tanár -főisk.- Tűzőnő -8.ált.- Varrónő -8,ált.- Védőnő - főisk. - Védőnő főisk. H5sokféréT37Téí.T4973S2-725 1 Mezőcsát 49135-480 2 Mezőcsát49-457-201, 46-386-290 1 Ároktő 1 Mezőcsát 1 Tiszaújváros 2 Tiszaújváros 5 Tiszaújváros 2 Ároktő 10 Mezőcsát 10 Mezőcsát 1 Mezőcsát 1 Tiszatarján 49-354-306 49-353-480 49-341-264 49-348-060 49-341-049 49-354-306 49-352-803 49-352-653 49-352-444 49-352-614 MMK Kirendeltség Gönc, Kossuth u. 47.1: 46-388-014 Gyümölcstermesztő-technikus-mg.-i techn.- 1 Gönc Növénytermesztő -szakm.- 1 Gönc Traktoros -szakm.­1 Gönc 46-388-610 MM K Kirendeltség Tiszaújváros, Asszisztens-szakm.­Bartók u. 11. T.:49-3 í Tiszaújváros 41-357 45141-732 Bolti eladó -szakm.­1 Hejőkürt 49-341-732 Darus -szakm.­1 Tiszaújváros49-341-732 Felszolgáló -szakm.- Porcelán- és kerámiakészítő ­2 Sajószöged 49-341-732 bet.munkás­2 Tiszaújváros49-341-732 Röntgenes -szakm.­1 Tiszaújváros49-341-732 Szakács -szakm., nő­1 Tiszaújváros 49-341-732 Varrónő -szakm.-1 Sajószöged49-341-732 Biztosítási üzletkötő területi képviselő-szakk. ,gimn. 2 Tokaj és körny. 20/988-6907 Épületszobrász+mikőkészítő5+5 Szödliget 27/352-208, 06/30/9104-031 Kőműves+kőfaragó -szakm.­5+5 Szödliget 27/352-208, 06/30/9104-031 MMK Kirendeltség Encs, Szeles u. 1. T.: 46-386 410-----------------------— Bizt.üzletkötő -középfokú isk. végz.érettségi 5 Szerencs 46-386-410 Eladó -szakm.­2 Ináncs 46-456-267, 456-369 Eladó -szakm.- Húsipari szakmunkás -középf.- MEO-s -középf.­Normatechnológus -k.fokú ruhaip. végzettség­Pszichológus -egyetem- Pultos, csapos -szakm.képző, szakközépisk.- Varrónő -szakm., 8.ált. Novajidrány Abaújszántó Encs Encs Hernádvécse 2 Encs, 06 50 Encs 46- 462-171 47- 362-322 46-385-033 46-385-033 46-448-222-20-9737-461 46-385-033 1 Alsóvadász 2 Mindszentkálla 87-478-169 MMK Kirendeltség Szikszó, Kassai u. 108. Tel.: 4G/-396-637 Autószerelő vagy mezőgazdasági gépszer. -szakm.- 1 Krasznokvajda Autóvillamossági szerelő -szakm.- 1 Krasznokvajda Gyógypedagógus -főisk.- Lovász, lóápoló, lógondozó -bet. munkás- Szakács -szakm., ill. bet.munkás- Üzletkötő /könyvárús/ -gimn. érettségi- Varrónő -szakm., iil. bet.munkás- Varrónő -szakm., ill. bet.munkás­458-133 458-133 396-886 46-388-610 46-388-610 MMK Kirendeltség Ózd, Vasvári i Befektetési tanácsadó -érettségi­Biztosítási üzletkötő - középisk. - Elektronikai összeszerelő -ált.isk.­Fiókvezető -főiskola- Szerkesztő-bádogos -szakm.- Szigetelő-bádogos -szakm.- Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő - bet.és szakm. - Üzletkötő középisk. Üzletkötő középisk. Befektetési tanácsadó Csaptelepbelsőrész-szerelő, kerámia-megmunkáló, mérő Operátor - betanított munka - Varrónő 4 Szigliget06-30-216-3678 5 Változó379-368 5 Szikszó 342-727 30 Encs 385-033 1. 56. Tel.: 48/473-241 ___ 3 Ózd 06-30-965-3127 5 Ózd 48-476-137 20 Csorna 06/48-480-673, 06-30-232-8829 1 Ózd06-30-965-3127 2 Változó 30-226-4262 2 Változó 30-226-4262 40 Ózd 48-473-544 20 Ózd 48-473-434 20 Ózd 48-474-221 10 Ózd 48-471-944 6 Ózd 48-472-959 :zi F. u. 2. T.: 48-430-237 1 Putnok és térs. 30-965-3127 30 Diósd 48-430-237 50 Székesfehérvár 48-430-237 10 Putnok 48-430-237

Next

/
Thumbnails
Contents