Észak-Magyarország, 2000. március (56. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-28 / 73. szám

2000. március 28., kedd Lintner Anett hobbija a tánc és a di­vatbemutatókon való szereplés. Fotó: SéUei Zs. Bugyitolvaj rendőr Tokió (MTI) - Bugyiszerzés céljából elkö­vetett betörés közben értek tetten egy rendőrt Japánban. A rend őre éjnek idején felmászott egy fi­atal nő lakásának erkélyére, hogy onnan hatoljon be a bugyiért. Közben azonban fel­ébredt a hölgy férfiismerőse, aki elfogta és átadta a rendőrt a rendőrségnek - jelentette a dpa. A rendőr így nem tudta megdönteni a fehémeműlopás japán rekordját, amelyet 8 ezer női harisnyával és melltartóval tart egy másik japán - nem rendőr - férfi. Olaszországban nem bűn autóban csinálni Róma (MTI) - Olaszországban most már nem számít bűnnek, ha autóban csinálja az ember. Legalábbis ez derül ki az olasz legfelsőbb bíróság legutóbbi ítéletéből, amely felmentett egy milánói férfit a köz­szemérem elleni vétség vádja alól, eltöröl­ve az első fokon rá kiszabott negyvenna­pos elzárást. Maga a cselekmény 1993 no­vemberére nyúlik vissza, amikor a vádlott egy parkolóban álló gépkocsiban összeállt egy transzvesztitával. Sötét volt, ráadásul köd is nehezítette a látást, így a nemi örö­möket négykeréken kereső pár nem gon­dolta, hogy bárki tanúja lehet légyottuk- nak. Márpedig egy kukkoló igen nagy ér­deklődéssel hunyorgott a gépkocsi abla­kán át, annyira, hogy orrát egészen oda­nyomta az üveghez. Ez tűnt fel az éppen arra járó rendőröknek, akik kíváncsiak lettek arra, mire kíváncsi a kukkoló. Ami­kor látták, hogy hivatalból üldözendő cse­lekmény folyik, megtették a feljelentést. A müánói férfit első fokon negyven napi elzárásra ítélték, de a fellebbviteli bíróság pénzbüntetésre változtatta azt. A harmad­fokon ítéletet mondó legfelsőbb bíróság azonban ezt is eltörölte, sőt, gyakorlatilag büntetlennek nyilvánította az elkövetőt. A testület az 1999-ben napvilágot látott egyik kormányrendeletre hivatkozott, amely mó­dosította a közszeméremsértésnek számitó cselekmények megítélését. Ennek értelmé­ben az autós hat évvel ezelőtti tette a bíró­ság szerint nem számít előre megfontolt szabálysértésnek, csak gondatlanságból okozott közszeméremsértésnek. Mivel az újságok is megírták az egé­szet, most már minden olasz tudja, hogy a törvény nem sújt le többé autóban szerel- meskedőkre. A bírák személyes vélemé­nye szerint azonban illett volna ügyelni a látszatra: arra, hogy ne látszódjék semmi. Napról napra 16 Átadták az idei Oscar-díjakat Washington (MTI) - A vasár­nap esti Los Angeles-i díjki­osztó ünnepségen lényegé­ben igazolódtak az előzetes feltételezések: idén az Ame­rikai szépség (American Bea- uty) című film öt, kiemelt fontosságú Oscar-díjat ka­pott. A második vonalbeli­nek tekintett kategóriákban a Mátrix (The Mátrix) című alkotás tarolt. Az Amerikai szépség - amely egy zöldövezeti átlagcsalád szét­hullását mutatja be tragikomi­kus eszközökkel - elnyerte a leg­jobb filmnek járó fődíjat, vala­mint a legjobb rendezőnek (Sam Mendes) és a legjobb operatőr­nek (Conrad Hall) járó Oscart is. A legjobb férfi főszereplőnek - ugyanebben a filmben nyújtott alakításáért - Kevin Spaceyt ta­lálták, a legjobb női főszereplő­nek pedig a transzvesztita nőt alaktó Hilary Swank (A fiúk nem sírnak - Boys Don’t Cry) bizonyult. A legjobb férfi mellékszereplő díjának nyertese a veterán brit Michael Caine lett, aki az árvák hercege (The Cider House Ru- les) című filmben az árvaházat vezető, mellékesen művi abortu­szokat is vállaló gyermekorvost alakította. A legjobb női mellék- szereplőnek Angelina Jolie-t (Jón Voight neves filmszínész lányát) találták, az ideggyógy­intézeti környezetben látszódó, Girl, Interrupted című filmben nyújtott alakításért. A legjobb külföldi (pontosab­ban: nem angol nyelvű) filmnek a spanyol Pedro Almodóvar Mindent anyámról című - törté­netesen szintén transzvesztita környezetben játszódó - drámai alkotását ítélték. A legjobb eredeti forgatóköny­vért Alán Ballt (Amerikai szép­ség), a legjobb adaptációs forga­tókönyvért John Irvinget (Árvák hercege) díjazták. A leg­jobb látvány (art direction) Os- car-díjával Az álmosvölgy legen­dája (Sleepy Hollow) című fil­met tüntették ki. A legjobb hang, a legjobb hangeffektusok, a legjobb képi effektusok díját, valamint a legjobb vágói teljesít­ményért járó elismerést a Mát­rix (The Mátrix) című film alko­tói kapták - ez a mű tehát négy Oscart érdemelt ki. A legjobb filmzenének John Corigliano alkotását találták a The Red Violin című filmből, a legjobb eredeti filmdal Oscar-dí- ját pedig Phil Collins nyerte el a Tarzan című filmben hallható, You’ll be in My Heart című dal­lal. A legjobb jelmeztervezői, il­letve a legjobb maszkmesteri munkát a bírálók szerint a vik­toriánus London miliőjében ját­szódó - Gilbert és Sullivan an­gol zeneszerző-páros életét be­mutató - Topsy-Turvy című film alkotói végezték. A legjobb dokumentumfilm­nek az 1972-es müncheni olimpia véres terrorista akcióját feldol­gozó One Day in September, a legjobb rövid dokumentumfilm­nek pedig a King Gimp című művet ítélték. A legjobb animá­ciós rövidfilm díjával Az öreg halász és a tenger alkotóját, az orosz Alekszandr Petrovot jutal­mazták. A legjobb rövidfilmnek az az alkotás találtatott, amely­nek a címe mellesleg a leghosz- szabb volt a benevezett művek között: My Mother Dreams the Satan’s Disciples In New York. A filmakadémia korábban be­jelentett döntése értelmében élet­műdíjat kapott Andrzej Wajda lengyel rendező (az ő munkássá­gát a díjkiosztó ünnepségen Jane Fonda méltatta), Irving Thalberg emlékdíjban részesült Warren Beatty színművész (az indoklást Jack Nicholson élvezetes stílusá­ban hallhatta a közönség), vala­mint Gordon E. Sawyerről elne­vezett kitüntetéssel jutalmazták Roderick T. Ryant, aki különle­ges filmeffektusok előállításához használatos eljárást dolgozott ki. A legjobb eredeti filmdal Oscar- díját Phil Collins nyerte el Fotó: mti Ha nem lennék, ki kellene találni Bristol (MTI) - Saját maga szabadalmaztatásába kez­dett egy brit költőnő. Donna MacLean a GB0000180.0 sorszámon nyújtotta be önszaba­dalmi kérelmét, s már csak a 130 fontot kell befizetnie, hogy a brit szabadalmi hivatal ellenőrizze folyamodványának törvényes voltát, valamint eredetiségét. A hölgy minden bizonnyal eredeti. Egy szabadalom beje­gyeztetésének azonban az is fel­tétele, hogy benyújtója bizonyíta­ni tudja új és hasznos valamiről van szó. MacLean nyomatékkai hangsúlyozta, hogy eleget tesz mindkét kívánalomnak: egyrészt új (bár már 30 éves), mert koráb­ban még nem volt. Másrészt hasznos tagja a társadalomnak. Ráadásul nincs még egy belőle. A költőnő egyébként azért kez­dett saját maga szabadalmaztatá­sába, mert dühíti, hogy nemzet­közi vállalatok és tudósok embe­ri gének ezreit szabadalmaztat­ják. Jóllehet az európai szabadal­mi törvény kimondja, hogy az élet és individuális emberi lé­nyek nem szabadalmaztathatok, a génkutatók természetben elő­forduló szubsztanciaként megfo­galmazva jegyeztetik be találmá­nyaikat, azaz génfelfedezéseiket. MacLean kisasszony saját maga szabadalmaztatásával - mint mondta - meg akarja véde­ni magát az engedély nélküli, genetikai, vagy másmilyen fel- használástól. Hogy eléri-e célját, még nem tudni. A költőnőnek az emberi lény kategóriát már megszületé­sével sikerült kimeríteni, a sza­badalmi hivatal embereit vi­szont csak mostantól fogja. A sárkány elrabolta röptetőjét London (MTI) - Elrabolta röptetőjét egy játéksár­kány: a magasba emelve egy folyón át a szomszédos városba röptette a fiút. A The Times című lap jelen­tése szerint a 17 esztendős Chris Grimes csupán röptet- ni akarta háromméteres sár­kányát, ám éppen akkor bo­csátotta fel a kelet-angliai St. Osyth közelében, amikor hir­telen szélvihar kerekedett. A sárkány ettől teljesen megva­dult, és felemelte gazdáját - aki nem akarta elengedni a kötelet - csaknem nyolcméte­res magasságba. A következő pillanatban a sárkánylovag már a folyó fölött kalimpált kétségbeesetten kapaszkodva megtáltosodott játékszerébe. A sárkány helyenként adott a fiúnak egy-egy nagyfröcs- csöt annyira leereszkedve, hogy a vizet súrolja gazdája. Ennek eredményeként hama­rosan a folyó lehúzta a fiú nadrágját. A kaland körülbelül egy kilométeres sárkánylovaglás után ért véget a túlparton, Brightlingsea városkánál - simának éppenséggel nem ne­vezhető leszállással. A fiú csurom vizesen, sárosán és nadrág nélkül ért földet. Grimes rémisztő élmény­nek nevezte a sárkányrepü­lést, s főleg az aggasztotta, hogy nem tudta, hol fog véget érni az egyáltalán nem óhaj­tott repülés. Ezért aztán nem kért retúrt: a visszautat nem sárkányán tette meg. A bika nyert. A bikák védőszentjének hathatós támogatásával a madridi Las Ventas aré­nában megrendezett bikaviadalon az áldozatnak kiszemelt négylábú diadalmaskodott. A mata­dor, Jose Luis Angelino viszonylag épen úszta meg a kalandot. Fotó: MTI Macskabermuda London (MTI) - Bermuda- háromszög pszichózis fogta el a közép-angliai Newbold Verdon falu három, egymást háromszögben metsző utcá­jának lakóit, miután a tér­ségben öt év alatt mintegy 70 macskát nyelt el a föld. Julié Bailey egymaga 11 ci­cát vesztett el, az elmúlt hó­napban minden héten egyet. Immár csak négy doromboló barátja maradt. Ennyiből április végéig futja. - Ször­nyű érzés: reggel hívod vala­melyiket, és nem jön. Rög­tön arra gondolsz: ő is el­tűnt - mondta az asszony az újságíróknak. A 70 eltűnt mellett 8 másik macska sor­sa nem titok: őket megmér­gezték. A Preston Drive, Gil- liver Street és Cadle Street által alkotott háromszögben, ahol 150 ház van, így össze­sen tíz cirmos maradt.

Next

/
Thumbnails
Contents