Észak-Magyarország, 2000. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-23 / 69. szám
2000. március 23., csütörtök Aktuális 6 HÍRCSOKOR • Rendelet a térítési díjakról. Soron következő ülését március 27-én, hétfőn tartja sárospataki önkormányzat képviselőtestülete. Itt többek között előterjesztés hangzik el a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló rendelet megalkotásáról. • Magyar vidék, úton Európába. Kétnapos konferenciát rendeznek március 24-25-én Nyíregyházán A magyar vidék, úton Európába címmel. A rendezvényen az érintett tárcák képviselői ismertetik ez évi irányelveiket, elképzeléseiket, eddigi eredményeiket. JEGYZET Izzik a monitor Szegő Péter ! *.{*3*1 A város nagyot sóhajt, csak úgy megszokásból: jövő- , s be tekintene legott, s emlé- * kezne nosztalgiával ugyanakkor. Nehéz lesz a szív ettől. Kordonban a szöges akarat, a legnagyobb erő, amely mentén rendeződnek az emberhalmazok alkotta arabeszkek. Válasz ezerféle van a kérdésekre, ekkorka léptékben is visszafejthetetlenül bonyolult a képlet, mely leírja két ember kapcsolatát. A szemérmes család, a despota, konzervatív apával, átsétál a téren. Fölébük magasodik a víztorony vakító deltája; fentről gyarló büszkeség, lentről szigorú totem. Megtorpan a családfő, mert meg szokott torpanni, egy pillanatra csak, mikor azt képzeli, jaj, ráomlik a kőbe öntött jelkép. Nézz fiadra, lányodra, mondja este az anya. Legyintene legszívesebben az apa, mint egy esztendeje még: kamaszos lázadás, jó dolgukban nyüszítenek. De nem legyint. Elbújna, ha lehetne, el a virrasztós éjjelek, el a lámpalázas nappalok elől. El-elmereng már régen nem ártatlan álmain a lány. Tudja: megmérhető forintban is bármely testrésze, minden mozdulata. Megtanult olvasni álmaiból, s most csodálkozik, hogy nem boldog, se ha ölel, se ha ölelik. Éjjel, ha már alszik a család, beoson a fürdőszobába. Órákat tölt el a tükör előtt. Nappal az interneten kutat társak után. A srác másfél évvel idősebb a lánynál. Már nem csodálja apját. Nincs miért csodálni, ki elvesztette hitelét, ki módszeresen önbörtönévé tette kisszerűségét. Egy pszichológus nem csodálkozna, hogy a fiú piti lopásügyekbe keveredett, hogy tanulmányi eredménye rövid' idő alatt leromlott. A környezet nem hazudtolja meg önmagát: már senki nem látja, hogy a botlások ellenére még jószívű és őszinte. A kisváros jelképe rendületlenül őrködik népe fölött, bordái közt víg tavaszi szél fütyö- rész. A szocreál betontömbök fényes napokon meglágyítják a szívet, szól a sláger, a tizenöt éves. Együtt volt a család, a Kun Béla brigád, az elvtársak, együtt a közösség. A makkosban, a Sajó-parton isteni gulyást főztek. Lassan izzik a monitor. Annyira figyeli a lány, a cyberkor gyermeke, a néha még gulyásillatú kisváros ölében. Figyeli, elment-e az e-mail, amelyet egy New York-i tininek küldött, akivel tegnap ismerkedett meg, on-line. Mosolyog: elment. Gönci remények Gönc (ÉM) - Nem kis összeg felett - de helye azért bőven lenne - kell diszponálnia Gönc nagyközség önkormányzata képviselő-testületének. Az idei költségvetés főösszege 314 millió forint. Molnár János, Gönc polgármesterének ugyanis az a határozott meggyőződése, hogy a helyhatóság büdzséje eléggé feszített, de gondos gazdálkodás mellett a kötelező feladatok ellátására van fedezet. A gönci önkormányzati intézmények zavartalan működése, a számok ismeretében biztosítottnak látszik. A tervezett hiány a tavalyi tervvel - 92 millió forint - szemben most csak 74 millió forint. A hiányt különféle pályázatok útján kívánja majd fedezni a gönci önkormányzat vezetése, ezekhez és az önrész előteremtésére 15 millió forintot különítettek el. Ha tudjuk azt, hogy az önkormányzatok számára kiírt pályázatok többsége akár 80-90 százalékos támogatást is elnyerhetőnek tart, akkor ebben az esetben idén nem lehet különösebb gond. A vállalkozásbarát Bánréve Kigazdálkodható a hatmilliós forráshiány az észak-borsodi településen A bánréveiek is élni akarnak... Fotó: Kovács István Bánréve (ÉM - ÓKI) - A tavalyi évet az észak-borsodi község komfortfokozatának emelésére fordította Bánréve önkormányzata, amelyet természetesen az idén is folytatni akarnak. A képviselő-testület agilitását jelzi az ülésenként elhangzó 55 hozzászólás, ami éves szinten eléri az ezres számot. A tavalyi volt egyébként az első olyan teljes esztendő, amelyet a jelenlegi testület tervezett és hajtott végre. Sikerült a gazdálkodást hiánymentesen megoldani, miközben számos feladatot elvégeztek. Hajdú Gábor polgármester Bánréve gondjai mellett szerepet kapott és vállalt több térségi szervezetben. Betölti a 12 települést átfogó Putnok Térségi Társulás alelnöki tisztét és tagja az Ózd Térségi Önkormányzatok hatfős vezetésének is. □ Miről tudott beszámolni az elmúlt évet értékelő testületi ülésen? - kérdeztük az észak-borsodi község első emberétől, Hajdú Gábortól. • Egy 1508 fős településen ritkán történnek nagy események és ez így volt nálunk is. Amit viszont tervként előzetesen megfogalmaztunk, annak a 97 százalékát sikerült végrehajtanunk. Pedig közvetlenül a választások után még egészen más pénzügyi politika alapján állítottuk össze a listát, mint a 2000-es költségvetésnél. Idén ugyanis 6 millió forint forráshiánnyal számoltunk, melyet páHajdú Gábor lyázati pénzekből igyekszünk pótolni. □ Milyen jelentősebb eredményeket tudna kiemelni az elmúlt év sikerei közül? • A munkatervtől eltérően 17 testületi ülést tartottunk, ahol hoztunk 127 határozatot és alkottunk 11 rendeletet. Különösen az első lakáshoz jutók támogatása és az ehhez adható kölcsönök jogcíme változott. Tizenkét kérelmezőnek adtunk 150 ezer forint lakásvásárlási, egy főnek 200 ezer forint építési és 3 fő részére 60 ezer forint közmű- fejlesztési támogatást. Új rendeletet alkottunk a díszpolgári és a tiszteletbeli polgár és a Bánrévéért cím adományozásáról, valamint községünk címeréről és zászlajáról. Megoldottuk az intézményes szemétszállítást és ki- gazdálkodtuk egy ingatlan árát is. Vásároltunk ugyanis egy földterületet Uppony községben, ahol a bánrévei gyerekek táboroztatását fogjuk megoldani a későbbiekben. A gyerekeknél maradva támogattuk az iskoláskorúak tanulását. A Bánrévén tanulók ingyen kaptak tankönyvet, akik máshova járnak iskolába 1500 forintot, a középiskolások pedig 3000 forintot kaptak. Hozzájárultunk 169 ezer forinttal a putnoki orvosi ügyelet gépkocsicseréjéhez, és áldoztunk a község világítási rendszerének korszerűsítésére. Megoldottuk a kábeltévé üzemeltetését és számítógépes fejlesztést hajtottunk végre a polgármesteri hivatalban, valamint a háziorvosi rendelőben. Megtörtént három utca aszfaltozása, ez a folyamat idén is folytatódik. Lakossági juttatásokra 14 millió forintot terveztünk, melynek felhasználása nagyrészt megtörtént. Ebből a keretből fizettük a rendszeres szociális segélyeket, a jövedelempótló támogatást, a gyermek- védelmi támogatást és az ápolási díjat. Összességében 775 ezer forinttal támogattuk a Bánrévén működő egyesületek, szervezetek, többek között a polgárőrséget, vöröskeresztet, egyházakat stb. Elkezdődtek eddigi legnagyobb feladatunk, a szennyvízelvezetés és tisztítás tervezési munkái, ahol térségi gesztor szerepet látunk el. Ugyancsak tervezési fázisban van a csapadékvíz-elvezető rendszer. Szerencsére már vannak kedvező jelek... □ Ez az év milyen tervekkel indult - kérdeztük Bánréve helyhatóságának vezetőjétől? • Több pályázaton sikerült nyernünk, így a Soros Alapítványtól kaptunk 400 ezer forintot játszóterek kialakítására és közterületek szépítésére. Az OFA pályázaton 4 825 ezer forint támogatást nyertünk, amelyből LTZ traktort vásároltunk a község kommunális ügyeinek megoldására, de terveink szerint bérmunkát is végzünk majd vele. Folytatjuk az elkezdett és már említett munkákat is. Beléptünk a közhasznú foglalkoztatást célzó kistérségi társulásba, melytől foglalkoztatási gondok enyhítését reméljük. Hoztunk egy lényeges döntést a vállalkozók támogatásáról. Aki Bánrévén teremt munkahelyet, annak három éven át jelentős iparűzési adókedvezményt biztosítunk. Talán éppen ennek a hatására már vannak kedvező jelek. Az egykori tüzéptelepen bútorlap szabászat van kialakulóban, a Határ Bisztró épületegyüttesre pedig sok évi hirdetés után találtunk vevőt. Konkrétumok inkább az üzlet véglegesítése után nyilatkoznék. Feladatul tűztük ki az iskola régi szárnyának felújítását, melyet később a kastély követne. A katolikus templom felújítása után a református egyház is jelezte ezen szándékát, így ebben az évben ők kapnak önkormányzati támogatást. Továbbra is hívei vagyunk a térségi összefogásnak, így minden jó kezdeményezéshez partnerek leszünk a jövőben is - fejezte be mondandóját Hajdú Gábor. Hegyaljai siker a „Pannon Bormustrán” A Tokaj Kereskedőház három terméke is jeleskedett a megmérettetésen Sátoraljaújhely (ÉM - MA) - Jeleskedtek a hegyaljai borok a februárban Budapesten megrendezett „Pannon Bormustrán", amelyet a Magyar Borszalon és a Pannon Bormíves Céh rendezett. A neves szakemberekből álló zsűri (a magyarokon kívül Svájc, Belgium, Ausztria, és Anglia is delegált tagokat) a benevezett borokból 48-at talált kiválónak nemzetközi mércével is. A bíráló bizottság úgy döntött, hogy a fehérborok seregszemléjén 19, a vörösborok versenyében szintén 19, míg az aszú-borokból 10 bort talált a 2000. évben kereskedelmi forgalomban kapható 48 magyar csúcsbornak. A „Pannon Bormustrát” megszervezők azt tűzték célul, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható és 1999. január 1-je után érvényes OBI-engedéllyel rendelkező hazai boroknak a médiumokban megjelenési lehetőséget biztosítson annak érdekében, hogy a borfogyasztási kultúra hazánkban újra elérje elődeink színvonalát. A Tokaj Kereskedőház Rt. az aszúborok kategóriájában 3 termékével is bekerült a 2000. év 10 magyar csúcsbora közé. (Egyébként négy borral nevezett be a Tokaj Kereskedőház erre a viadalra). Csúcsbor lett az 1993-as Tokaji ötputtonyos Aszú, az 1994-es Tokaji hatputtyonyos Aszú, és az 1993-as Tokaji Aszúeszencia. A „Pannon Bormustrán” csúcsbor lett még a Hétszőlő Rt., a Disznókő Rt., a Tolcsva-Bor Kft., Puklus János, az Úri Borok, Szepsy István pincészete és a Monyók pincészet egy-egy terméke. Arló váija Arló (ÉM - KKM) - Több nagy táblát is elhelyeztek Arló legforgalmasabb helyein, amelyek felhívják az idegenek, az átutazók figyelmét az észak-borsodi település látnivalóira. Ilyen megállítók találhatók például: „Ha ideje engedi, kérjük szenteljen néhány percet községünk nevezetességeire. Az Euró- pa-hírű suvadásos tóra. A XV. században épült római katolikus templomra. A Tamavidéki Tájvédelmi Körzet Gyepes-völgyére”. Biztos vagyok abban, hogy ennek kapcsán akadnak már olyanok szép számmal, akik elvitték a (jó)hírét az észak-borsodi településnek. a látogatókat, az átutazókat A régi dokumentumok már az Árpád-házi királyok idejében is említik Arló nevét. 1271-ben Or- lov alakban fordul elő, aminek jelentése sas. A nagyközség legjelentősebb nevezetessége a gyönyörű természeti környezetben fekvő tó, amely sokak kedvenc kiránduló- és pihenőhelye. Röviden a tó története: 1868- ban a Csahó-hegy több darabban lecsúszott a Szohogy-völgy aljára, és mint egy hatalmas gát eltorlaszolta az ott lévő patak vizét. Mintegy harmincholdnyi földterület-rét és szántóföld került víz alá. így hát a hegycsúszással, erdélyi elnevezéssel szólva „suvadással” megszületett a tó. Erdélyben a Gyilkos-tó is hasonló módon jött létre.Egyre népszerűbb az arlói tóFotó: Kerékgyártó Mihály