Észak-Magyarország, 2000. március (56. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-23 / 69. szám

2000. március 23., csütörtök Aktuális 4 JEGYZET Magyar módra Szalóczi Katalin Manapság, mondhat­ni, az érdeklődés homlokte­rébe került a szemét me­gyénkben. A korábbi években kivételesen jó anyagi helyzetéről, ennélfogva sikereiről, lendületes beruházásairól és terveiről híres Tisza-parti vá­rossal mostanában a kukázással kapcsolatos páratlan helyi rendelete miatt foglalkozik a sajtó, no meg a rendelet jogsértő voltát meg­állapító emberi jogi biztos. Ez utóbbira fittyet hányva a város önkormányzata kitart korábbi döntése mellett: közegészségügyi megelőzés­re hivatkozva pénzbüntetéssel, ennek behajt­hatatlansága esetén elzárással sújtja a kuká- zókat. Hogy lesz-e következménye az alkot­mánysértésnek, majd kiderül. Az már biztos: az önkormányzat meglehetősen speciális módját választotta a köz védelmének. Egy másik, sok vitára okot adó szemét­ügy: melyik szemétszállítással foglalkozó cég hogyan végzi a dolgát a megyeszékhelyen. Annyi biztos: az egyik rendeletellenesen, minthogy az önkormányzat szerint csak a másik végezhet ilyesfajta szolgáltatást a vá­rosban, az, amelyiket a helyhatóság közszol­gáltatóként megnevezett. Hogy a rendelet mire érvényes, és mire nem, még szintén vita­tott. Sajátos helyzet. Egy biztos: nem kell sokat bóklászni a vá­rosban ahhoz, hogy túltelített, sőt, túlcsordult konténerre leljünk. Pár nap alatt „szép kis" sorozat gyűlt össze a kukákról készült fotók­ból. Ám az érintett cég igazgatója a felvéte­lek láttán nem az okokat magyarázta, hanem felháborodott, mondván, ő is tud fotókat mutatni, ugyanezekről a helyszínekről, melye­ken nyoma sincs a szemétnek. Pedig hivatkozhatna arra: az emberek nem gondolnak a tartályok korlátozott befogadó- képességére. Nap mint nap látom az abla­komból, hogy a lakók a tejesdobozokat sem lapítják össze, a papírgöngyöleget se hajto­gatják össze. így aztán sokszoros teret köve­tel magának a háztartások szemete. A konté­ner hamar telik, hamarabb, mint hogy a ku­kásautó megjelenne. A minap a következőknek lettem szemta­núja. Az egyik ház konténerénél megjelent egy „kukázó", szanaszét haj igáivá a neki nem kellő szemetet. A szomszéd ház lakója pár pillanat múlva az 6, mellesleg már teli szeme­teszsákokkal körbepakolt, dugig teli konténe­rük mellett termett egy lapáttal. Hozzálátott a konténerben lévő hulladék aprításához. Tör­te, döngölte, préselte. És lássunk csodát, ke­letkezett annyi hely, hogy sorban belefért a több zsáknyi szemét is. A fedlap bezárult, s a kukázó, nem remélve értéket a zúzalékban, fejcsóválva továbbhaladt. Persze külföldön is ismerik a háztartási hul- ladékapritót. De azért ez más. Ez kiköpött magyar találmány. HÍRCSOKOR • Konferencia a szülészetről. Veszélyálla­potok a szülészetben, neonatológiában és a szülészeti anaesthesiológiában cím­mel rendezik meg holnap délelőtt fél 10- től a Szülészeti Perinatológiai és Anaest- hesiológiai Társaság VI. Országos Kong­resszusát a miskolci ITC Székházban. • Fogadóóra. Üveges Lajos (Fidesz) ön- kormányzati képviselő március 30-án dél­után fél 5-től tart lakossági fórumot a miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumban. Elsősök beíratása a miskolci iskolákban Miskolc (ÉM) - A 2000/2001-es tanévre tankötelessé vált tanulók beíratása Mis­kolc általános iskoláiban április 27-én reggel 8 óra és este 6 óra között, valamint április 28-án reggel 8 és délután 2 óra kö­zött lesz. Tankötelesek azok a gyermekek, akik 2000. május 31-éig betöltik a hatodik életévüket, és elérik az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget. A beíratáshoz a szülőnek magával kell vinnie a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget tanúsító óvodai igazolást vagy a nevelési tanácsadó szakvéleményét. Volt egyszer egy család és egy vállalat „Még ma is tisztán érzem a halott fák semmihez sem fogható szagát” Munkában a hajdani brigád, jobbra lent Szénási Zoltánná Fotó: archív Miskolc (ÉM - SzK) - Az ideje­korán megözvegyült Szénási Zoltánné emlékezetében nem válik élesen ketté a család és a munkahely. Számos fényké­pen is együtt láthatók: a Szé­nási házaspár és a Miskolci Kertészeti Vállalat. Rózsa mutatja a fényképeket a Szentpéteri kapui telepről.- Mikor odakerültem, csak a budai várból származó két pál­maház állt, meg, ha jól számo­lom - mered maga elé, s tekint odébb-odébb, mintha valósággal a kertészet közepén volnánk - még vagy 13 kisebb üvegház. Az­tán fokozatosan felépítettük ezt a telepet - büszkélkedik az 1000-2000 négyzetméteres nagyfe­lületű építmények fotóival. Sorolja az akkori brigádok el­nevezését is: szegfűsök, krizan- témosok, határtelepiek (az egy- nyáriakért felelősek), hortenziá­Emlékül Szénási Zoltánné történetét férje, valamint a már szin­tén elhalálozott jó munka­társak - Orosz János, Vas Erzsébet, Tamás Erzsébet, Zoboják Gyuláné, Kormos Károlyné, Petró Irén - emlé­kére adta közre. sok, ciklámenesek. Rózsa ez utóbbiak közé tartozott. Miután elvégezte a technikusi minősítőt is, 1975-ben a telepről átkerült a parkfenntartáshoz. Előbb a Győri kapuban, majd a III. kerületben volt munkavezető, aztán az Avason körzetvezető.- Sokan azt hiszik, hogy a parkfenntartás idénymunka. Tévednek - meséli hévvel. - Hogy ne menjen tönkre az állo­mány, elmaradhatatlan télen a fák gallyazása, a cserjék ritkító metszése. Lillafüredre a méte­res hóban is kijártunk lerázni az örökzöldekről a havat, hogy meg ne sérüljenek. Tapolcán pedig betakargattuk a fagyérzé­keny örökzöldeket. Egyenként ismertük mindegyiket. Vajon most, a más városból való vál­lalkozók, akik pályázaton meg­nyernek egy-egy területet, meg- teszik-e ugyanezt? Visszakanyarodunk a pálma­házhoz. Jól emlékszik a tapolcai parkot díszítő banánfára, ame­lyet a nagyobbik építményben tartottak ősztől tavaszig, s amely ilyenkor termést is ho­zott. De e környezetben megmu­tatta kukoricaszerű terméseit a hatalmas filodendron is. Társa­ságukban kapott helyet a többi, dekorációs dézsás növény.- Belefacsarodik a szívem, ha rágondolok, hogy hagyták tönk­remenni a vállalatot. Aztán pedig egy tollvonással megszüntették. Rózsa férje nem érte meg azt a napot. A leépítésből még kivette a részét. Amikor elküldték a mérnököket a cégtől, az üvegház- telep minden gondja az ő nyaká­ba szállt, technikus létére. Bármi adódott, őt hívták, éjjel-nappal, hétvégén is. A szíve a munkahe­lyén mondta fel a szolgálatot. Áttérünk a másik veszteségre.- Sosem felejtem el azt a na­pot, amikor kivágták a telep ösz- szes fáját. Olyan ritkaságokat, amelyeket máshol biztos, hogy meghagynának, még az új épüle­tet is hozzáigazítanák. De több olyan is volt közöttük, amelye­ket földlabdásán bárhová át le­hetett volna ültetni. Minket sen­ki meg se kérdezett. Rózsa könnyei elerednek.- Július volt, rekkenő hőség. Ki kellett mennem még valami hivatalos ügyben a telepre. Ott feküdtek mind. Nem kegyelmez­tek a vérbükköknek, az ezüstfe­nyőknek, az örökzöld-ritkasá­goknak, semminek. Egy nap alatt letaroltak könyörtelenül mindent. Ha rájuk gondolok, még ma is tisztán érzem azt a semmihez se fogható szagot. A halott fák szagát. Öt év múlva megújult vár Diósgyőrben 2000-ben 90 millió forintot fordítanak a Diósgyőri vár rekonstrukciójára A megye legfontosabb idegenforgalmi központjává válik a Diós­győri vár. (Felvételünk a Kalálka fesztiválon készült.) Fotó: Bujdos t. Miskolc (ÉM - NyZ) - öt év alatt teljes rekonstrukció ke­retében felújítják a Diósgyő­ri várat. 2005-re az erődít­mény a megye legfontosabb idegenforgalmi és kulturális centrumává válik. Az állagmegóvási, építészeti, szerkezetfelújítási munkálatok tervezése, a vízi közmű rekonst­rukciója, történelmi panoptikum létrehozása szerepel a 2000-es ter­vek között a Területfejlesztési Ta­nácshoz benyújtott pályázati anyagban. A hat jelenetből álló történelmi panoptikumot a kaza­matarendszerben helyezik el, a megkötött szerződések értelmé­ben az idegenforgalmi szezon kezdetéig, június végéig. A vízi közmű helyreállítása jelenleg pá­lyáztatás alatt áll - tájékoztatta lapunkat Tamáskovics Sándomé, a városháza illetékese. Átépített bejárat Ezeknek az elképzeléseknek a ki­vitelezésére 45 millió forint - 27 millió forint a Területfejlesztési Tanács támogatása, 18 a miskolci önkormányzat önrésze - áll ren­delkezésre. 2000-re vonatkozó to­vábbi tervek - 44 millió forint költségvonzattal - a város költ­ségvetésében is szerepelnek. Augusztusra a bejárati részt és a várárokba vezető ideiglenes lép­csőt szeretnék átépíteni. Az új épületegyüttes ad majd helyet a pénztárnak, információs központ­nak és árusítóépületnek, ahol ajándéktárgyakat és képeslapo­kat vásárolhatnak a turisták. Az észak-nyugati torony felújításá­hoz pedig ősszel kezdenek hozzá. öt év múlva A teljes felújítás ebben az évben azonban csak elkezdődik, az elkö­vetkező négy évre megmarad még a többi torony rekonstrukci­ója, a vár körülkerítése, az elekt­romos hálózat felújítása, a külső­belső tér díszkivilágítása, a Déry- né-ház átalakítása, a belső építé­szet, új színpad kialakítása, in- formációs-eligazító táblák elhe­lyezése. A távlati elképzelésekre vonatkozó kiviteli és építési ter­vek novemberre készülnek el, ősz­szel tehát már meg tudják mon­dani a városháza illetékesei, mi­lyen ütemben újul meg a diós­győri erőd. A teljes rekonstruk­ció költsége - a jelenlegi számítá­sok szerint - 500-600 millió forin­tot is kitesz, és mivel a város önerőből nem tudja fedezni a munkálatokat, minden lehetősé­get megragad, hogy pályázatokon jusson majd pénzhez. Tamáskovics Sándorné a ter­vek ismertetésekor hangsúlyoz­ta azt is: a felújítás a vár üze­meltetését, funkcióját, a nyári megszokott rendezvényeket nem zavarja. Esetleg kisebb te­rületelzárásokra számíthatnak a látogatók. Drágul áprilistól a megyeszékhelyen a szemétszállítás Miskolc (ÉM) - Drágul április 1- től a szemétszállítás Miskolcon. Erről döntött a miskolci önkor­mányzat. Az egész évre vetítve 20,355 százalékosra tervezett eme­lés áprilistól történő bevezetése miatt a szolgáltató, a RÉM Mis­kolc Kft. idei árbevételének növe­kedése 16,9 százalék lesz. Az új tarifát táblázataink tar­talmazzák. Fontos tudnivaló még, hogy a beépítési, illetve a domborzati viszonyok miatt csak félpormentes technológiá­val ellátható, építménnyel ren­delkező ingatlanoknál, valamint az alkalmanként keletkező hul­ladék tárolására szolgáló, a szol­gáltató által rendszeresített gyűjtőzsák egyszeri igénybevéte­li díja darabonként 120 forint, plusz általános forgalmiadó. Ürítés Fotó: Bujdos Tibor TARIFA FORINTBAN Ha az ingatlan tulajdonosa a saját edényzetét hasznáua tIpus EGYSZERI ÜRÍTÉS NETTÓ DlJA 110 literes 105 120 literes 114 240 literes 229 1100 literes 1047 4300 literes 4092 Ha az edényzet a RÉM Miskolc Kft. tulajdona TlPUSEGYSZERI KÉTSZERI HÁROMSZORI ÜRÍTÉSNÉL ÜRÍTÉSNÉL ÜRÍTÉSNÉL 110 literes 129 117113 120 literes141 128 123 240 literes258 246 238 1100 literes12881167 1131 4465 literes 44654279 4216

Next

/
Thumbnails
Contents