Észak-Magyarország, 2000. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-23 / 69. szám
2000. március 23., csütörtök mm-wmmuM Aktuális 2 Idegenforgalmi fejlesztés Budapest (ÉM - SzP) - Élénk érdeklődés övezte Tiszaújváros bemutatkozó standját a tegnap megnyitott Utazás 2000 elnevezésű turisztikai és idegenforgalmi szakkiállításon. Koscsó Lajos, Tiszaújváros alpolgármestere, az újságírók kérdéseire válaszolva elmondta: a jövőben is folytatódnak a törekvések, hogy Tiszaújváros belátható időn belül meghatározó idegenforgalmi centrummá váljon. A megyei közgyűlés elnöke, dr. Ódor Ferenc beszélt tegnap délután Budapesten, a vásárközpontban a megyei turisztikai fejlesztésekről, arról, hogy ebben milyen szerepe volt a megyei területfejlesztési tanácsnak. A sajtótájékoztatón kifejtette: örül annak, hogy megyénk itt is bemutatkozhat, s ilyen lehetőséget kapott. nn ” ' / Tűz es víz Kazincbarcika (ÉM - KBA) - Az ÉRV Rt. vezérigazgatója, Üszögh Lajos egy UAZ 462- es típusú járművet adott át tegnap a kazincbarcikai lánglovagoknak. Komlósi Péter alezredes, városi tűzoltóparancsnok szerint az ajándékba kapott járműnek azért lesz nagy jelentősége a tűzoltók munkájában, mert jól kiegészíti azokat az olyan területeken, ahová nagyméretű járművel, például fóldutakon nehéz a közlekedés. Gála a Zenepalotában, a megye huszonegy zeneiskolájából és művészeti iskolájából érkeztek a fellépők a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Országos Szövetségének megyei elnöksége szervezte millenniumi megyei gálahangversenyre tegnap a miskolci Zenepalotába. Az első helyezettek nem akármilyén díjat kaptak. A Magyar Rádió áprilisban készít velük felvételt kecskeméti stúdiójában. Felvételünkön az alsózsolcai Huszí Noémi blockflötézik. Fotó: Vaida János r- ÉSZIK-lKMVnOIISZfl# -| Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós Szerkesztő: Bánhegyi Gábor Rovatok: gazdaság: Méhes László (211-es mellék), kultúra: Csörnök Mariann (210-es mellék), sport: Berecz Csaba (241-es mellék), társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék), térség: Buzafalvi Győző (430-as mellék). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók.a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923) Marketingvezető: Szőkéné Kérik Erika (06/20-977-5596) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530) A kiadó elme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260 Marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Stúdió Kft. Gere Sándor (304-es mellék) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hirlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 699 forint, negyedévre 1990, fél évre 3990, egy évre 7590 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Az antenna káros hatása: az irigység? Az idős házaspár antennája „útban van" Fotó: vajda János Miskolc (ÉM - BAL) - Azt az idős házaspárt, akik a Ruzsin- szőlöben álló telkükön mobiltelefon-antenna elhelyezését engedélyezték, „jogtalanul hurcolják meg" - véli Arlett Zsolt, az ügylet egyik résztvevője, aki az ő védelmükben egészítette ki a lapunkban megírt történetet. A Nokia megbízása alapján tavaly márciusban kezdődött a miskolci mobilantenna-hálózat kiépítése. Alvállalkozóként az Arlett és Társa Bt. végezte a helyszínek felkutatását, a szerződések megkötését - magyarul ennek feladata volt a szükséges telkek megszerzése (a 24-ből 19 esetében). „Ők voltak otthon” A munkát a távközlési cég mérnökei által készített térkép alapján végezték: ez megjelölte a megfelelő pontokat, 400-500 méteres „foltokban”. Amikor a Ruzsinsző- lőben keresték a majdani antenna helyét - ismertette a riportunkban tárgyalt történet kezdőlépését Arlett Zsolt befektetésszervező véletlenszerűen találtak a Kiss házaspárra: napközben, nyugdíjasok lévén, ők voltak otthon. Mint múlt heti cikkünk nyomán ismeretes, az idős emberek belementek az üzletbe: több évre bérbeadták portájuk egy darabkáját a‘Nokiának, illetve az ott épülő berendezést használó Vodafone mobilszolgáltatónak. Antenna, a kórházon is Csakhogy a szomszédság semmit sem tudott az egészről. Amikor látták házaik fölé magasodni az átjátszótornyot, már késő volt tiltakozni. Aggodalmaikat azonban az érintettek alaptalannak tartják.- Háromszáz méterre van onnan egy másik antenna, egy avasi panelház tetején, az sem árt senkinek - hoz fel egy példát érvként Arlett Zsolt. - Minden mérés azt igazolja, hogy nincs veszélyes sugárzás az állomás környezetében. A Diósgyőri Kórház traumatológiájának tetején is ugyanilyen antenna áll, a kórház szakemberei több hónapig vizsgálták, mielőtt engedélyezték a felállítását; ha veszélyes lenne, ők kimutatták volna. A 24 méter magas berendezés egyetlen káros hatásaként a bevezető az irigységet nevezte meg. Határozott véleménye, hogy a környékbeliek azért vannak a torony ellen, mert szeretnék, ha az ő telkükön állna, a bérleti díjat ők kapnák. Volt szomszéd - állítja Arlett Zsolt -, aki tudta, hogy mi épül, kérdezte is, miért nem az ő telkére került. Mindezek fényében szerinte a riportunkban tárgyalt lakossági felzúdulás mindössze „vaklárma”. „Esetleg rossz helyre” Az elmondottakból kiderült: egy antennahálózatból egyetlen helyszínt nagyon nehéz kiemelni. A tornyok láncban állnak, úgy, hogy „lássák” egymást. A ruzsinszőlői egység elhelyezését az befolyásolta, hogy a közelben álló másik háromhoz képest megfelelő legyen a helyzete (eredetileg az egyetem E/7-es kollégiumának teteje volt kiszemelve). így Arlett Zsolt szerint elfogadható, ha „a 23 másik antenna javára egy esetleg rossz helyre kerül”. Hogy megbízója ad a lakossági kapcsolatokra, arra bizonyítékul azt hozza fel: a városban 18 társasház tetején áll 4 méteres antenna, s bár ezekhez, alacsony voltuk révén, nem kell építési engedély, a Nokia minden esetben megkérte azt. Országosan több ezer engedélyköteles torony épült az elmúlt időszakban, az alvállalkozó szerint ez az egyetlen ügy, amelyben „csúszik az engedély megszerzése”. Büntettek A Budapesti Hírközlési Felügyelőség eddig hét alkalommal, összesen mintegy 40 millió forintra büntette a Nokiát, mert az engedély nélkül, szabálytalanul állított fel rádiótelefon-átjátszó állomásokat. A hírt közlő politikai hetilap, a Mancs hozzáteszi: öt alkalommal a torony elbontását is elrendelte a hatóság; legutóbb egy ferihegyi lakóháztól három méterre emelt berendezés esetében. Amatőr gála: zsűrizett képek A Tiszáért, a természetért Miskolc (ÉM) - Az V. B.-A.-Z. megyei Amatőr Gála jegyében a szerencsi Városi Kulturális Központban látható XI. Kaláris Nép- művészeti Kiállítással csak elkezdődött az amatőr gála vizuális művészeti ágának bemutatkozása. A héten ugyanis megtörtént a képzőművészeti szakág zsűrizése, és egy hónapon belül várják a fotós pályázatokat is. Mint Kovácsné Szentgyörgyi Judittól, az amatőr gálát szervező megyei közművelődési intézet munkatársától megtudtuk, a népművészeti kategóriához hasonlóan nagy volt az érdeklődés a képzőművészeti pályázat iránt is. A zsűri a 104 alkotó 476 munkájából végül 71 festményt, grafikát, illetve kisplasztikát választott ki az április 14-én, a mezőkövesdi Városi Galériában megnyíló megyei bemutatóra. A díjazott munkákat kiállítják az Amatőr Artibus XII. Országos Képző- és Iparművészeti Kiállításon is, amely augusztus 20-án nyílik meg a budapesti Vigadóban. A megyei amatőr gálára a fotók beadási határideje április 10. A legjobb munkákat május 4- től mutatják be a kazincbarcikai Városi Kiállítóteremben. Tiszaújváros (ÉM - SzP) - Mintegy 150 ember tiltakozott tegnap az erőmű-sporttelep mellett, „A Tiszáért, a természetért” elnevezésű demonstráción. A résztvevők egy-egy szál virágot dobtak a folyó vizébe. Kormos Dénes, a szervező Széchenyi István Általános Iskola igazgatója beszédében elmondta, minden felelősséget érző embernek tiltakoznia kell az ipari szereplők felelőtlen magatartása és a törvénysértők cinizmusa ellen. Soltész Balázs, a Zabos Géza Horgászegyesület elnöke is szót emelt a Tiszát ért sorozatos szennyezések ellen.Egy szál virág a Tiszáit Fotó: sz.p. A TVK Rt. Biofil üzletága lett az ezredik Miskolc (ÉM - FL) - Új évezred, minőségi kihívások az ISO 9000:2000 tükrében címmel kétnapos nyílt konferenciát rendezett Lillafüreden a TÜV Rhein- land Közép- és Kelet-Európai Vállalatcsoport. A tanácskozáson adták át az ezredik ISO 9001 minőségi tanúsítványt, amelyet a TVK Rt. Biofil üzletága nyert el - immár harmadszor. Az előadássorozatra az ország minden részéből érkeztek vendégek. Azoknak a vállalatoknak a vezetői, szakemberei, amelyek garantáltan színvonalas munkájukkal már kiérdemelték az ISO 9001-es és 9002-es minőségi tanúsítványt. A TÜV Rheinland Euroqua szervezte meg a mostani TÜV CERT audi- tori fórumot, amelyen a résztvevő szakemberek, a cég jelenlegi és jövőbeni ügyfelei új ismereteket szerezhetnek a menedzsment-rendszerek tanúsításának folyamatáról és fejlődéséről. A konferencián tegnap adták át a TÜV által auditált ezredik minőségi tanúsítványt, amit a TVK Rt. Biofil üzletága kapott meg. A minőségi tanúsítványt Bazsó Antal, a TVK üzletágigazgatója vette át Czi- tán Gábortól, a TÜV vállalat- csoport vezérigazgatójától. rAMuairvANY Az átadás pillanata Fotó: Végh Csaba Hirdetés .......................... Inform Stúdió LTD. is the Hungárián subsidiary company ofa successful Austrian newspaper publishing house acting in the East-Hungarian régiónál newspaper markét. In the fidd ofthe printed média our company is the markét leader in the counties Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar and Siabolcs-Siatmár-Bereg. \ée have decided to extend our fidd of activity, and to strengthen our team we are lookingfor a Management assistant fór Internet activities. Our requirements are: >-University or college degree in Computer Science or Economics, >-A reliable knowledge of English; Germán is an advantage, >-Experience gained in the development of Internet applications, >-Know how gained in the fíeld of telecommunications, >-Performance above average, >-Flexibility, taking responsibility. Fór these we offer: >- Open-minded, young workplace atmosphere, >- Career opportunities >- Salary proportionate to the task Multifold, changing activity. Ifyou are interested in the job, we are pleased to récéivé your written application in English to thefollowing address: Inform Stúdió Kft. Fekete Sándor, 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11.