Észak-Magyarország, 2000. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-16 / 63. szám
2000. március 16., csütörtök Aktuális / Hirdetés 6 HÍRCSOKOR • Ünnepség az „Iránytűben". Az „Iránytű" Avasi Szociális Szolgálat Klapka u. 6-8. sz. alatt található helyiségében március 16-án, délután 2 órától tartanak ünnepi megemlékezést. Köszöntőt Ádámné Dunai Irén igazgató mond, majd a szociális szolgálat idősek klubja, valamint a gyermekcsoport tart előadást. • Ingyenes jogtanácsadás. Az FKGP Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete miskolci székházában minden szerdán délután 2-4 óráig ingyenes jogsegélyszolgálatot tart. A Baross Gábor u. 18. szám alatti székházban dr. Korcsmáros Attila ügyvéd várja az érdeklődőket. • Tárlat. Március 13-án nyitotta meg Un- tenerné Márton Ágnes, a kazincbarcikai önkormányzat intézményirányító osztályának vezetője a László Erzsébet képeiből nyíló kiállítást a helyi Ságvári Endre Gimnáziumban. Az önellátásra rendezkedtek be a műemlék templom a csereháti Felsőgagyon Díszkivilágítást kap Felsőgagy (ÉM - MA) - Felső- gagy egy parányi település a Csereháton. Mára legnagyobb problémájukká az elöregedés és a munkanélküliség vált. Az önkormányzatnak az önellátásra kellett berendezkednie. Ha valaki tömegközlekedési eszközzel próbálja megközelíteni Felsőgagyot nagy gondban lehet. Ugyanis egy busz indul reggel és egy este. így érhető, hogy elsők között voltak az országban, ahol bevezették a falugondnoki rendszert.- A környéken a miénk volt az első nyugati mikrobusz 1990- ben, amelyet a falugondnoki Hirdetés -----------------------------------------------szolgálat vehetett igénybe - mondja Bogoly János, Alsógagy polgármestere. - Ma is nagy hasznát-vesszük ennek a tevékenységnek, hiszen a falugondnok bevásárol, kiváltja a gyógyszereket, hozza-viszi az ügyesbajos dolgát intéző embereket. A 170 lélkeszámú Felsőgagyot ma elsősorban idősek lakják. A polgármester arról is beszélt, hogy többek között ezért lenne nagy szükség a gáz bevezetésére. Önerőből azonban erre nem telik. Nagy gondot jelent, hogy az állami céltámogatások közül kivették a gázberuházást. De sikerrel pályáztak a felsőgagy iák tavaly útfelújításra. A temetőhöz és a templomhoz vezető utat tették rendbe ennek segítségével. De állami segítséggel jött létre a négy települést kiszolgáló családsegítő központ is.- Méltóképpen szeretnénk megünnepelni Felsőgagyon is a millenniumot - mondja Bogoly János. - Díszkivilágítást kap ebben az évben a műemlék jellegű templomunk. Igazi ékessége lesz így településünknek az épület, hiszen már Detekről látszani fog a dombon lévő templom. Nemcsak Felsőgagy, hanem a másik három - Alsógagy, Csenyéte és Gagyapáti - problémája is megoldódik azzal, hogy március 15-én végre sikerül betölteni a körzeti orvosi állást Beczássy György személyében. Eddig ugyanis csak helyettesítő látta el a feladatot, ami nem jelentett igazi megoldást, már csak azért sem, mert sok idős ember él a négy településen. Az orvosi lakás és a rendelő Felsőgagyon található, a rendelésre pedig falugondnoki busz szállítja az érintetteket. Felsőgagyon az önkormányzat távlati tervei közé tartozik, hogy idősek szociális otthonát hozza létre. Persze megoldást kell találni a foglalkoztatásra is, de ez már túlmutat a helyhatóság erején. Befektetők kellenének, ami errefelé csak rózsaszín álomnak látszik... Az idei az idősek éve, jövőre a fiataloké Bocs (ÉM) - A Hernád menti településen Bőcsön a millennium jegyében az idei esztendőt az időseknek, míg 2001-et a fiataloknak szentelik - tudtuk meg Lippai Lajos polgármestertől. Ezt az elvet a költségvetési koncepció megtárgyalásakor is szem előtt tartotta a bocsi képviselő-testület. Mint az országban sok helyen, Bőcsön is dilemmában voltak: mi is számít ezredfordulónak, a 2000. vagy 2001. év. Arra az álláspontra jutottak: mivel egyesről kettesre változott az évszámkezdés, ezért legyen nevezetes év a 2000 is. Az idén így nagyobb figyelmet szentelnek Bocs idős polgárainak, amihez megfelelő költségfedezet is társul - jelentette ki a település polgármestere, Lippai Lajos. Jövőre a fiatalok kerülnek középpontba. Az oktatás, a sport, a kultúra terén igyekeznek olyan lehetőséget teremteni, hogy valóban emlékezetes legyen számukra az új évezred. A fiatal felnőttek-, nél a cél az, hogy minél többen, helyben találjanak maguknak munkahelyet, megélhetést. Az idősek és fiatalok évéhez kapcsolódó helyzetfelmérést, részletes programok kidolgozását bocsi szakemberekre bízták. A bocsi millenniumi ünnepségekhez kapcsolódik, hogy a szokásos (nyári) falunapi rendezvényre meghívást kapnak a településről elszármazottak is. A cél az, hogy együtt gondolkodjanak és a lehetőségekhez mérten közösen tevékenykedjenek Bocs jövőjéért. Határozatot hozott a bocsi képviselő- testület arról is, hogy megalapítják a községi emlékérem kitüntetést. Ezt azoknak ítélik majd oda - elsőként 2000-ben akik sokat tettek Bocs fejlődéséért, a község jóhírének öregbítéséért - mondotta befejezésül, Lippai Lajos, Bocs polgármestere. Farsangi borverseny Szirmán Miskolc, Szirma (ÉM) - A Szirmai Kertbarátok Köre szervezésében az elmúlt napokban jól sikerült farsangi borversenyt rendeztek Szirmán, a Radnóti Közösségi Házban. A szirmai kertbarátok kiscsoportja több, mjnt kétévtizedes múltra tekinthet vissza. A résztvevők a ’99-es évjáratú borokból - több jó minőségű borral neveztek be - nemcsak Szirmáról, hanem a városból - így Martintelepről is. A bírálóbizottság tisztét több rangos szakmai vezető látta el. így többek között Németh László, megyei főkertész volt a bizottság elnöke, s az ő munkáját segítette társaival Deák Imre, az Északmagyarországi Kertbarátok Szövetségének elnöke. A borversenyen résztvettek közül termékeikkel többen arany és ezüst okiévéi minősítésben részesültek. A rendezvény védnöke és támogatója Üszögh Lajos ön- kormányzati képviselő volt, aki jelen volt a programon, s értékes jutalmakban részesítette a helyezetteket. A hivatalos részt követően családias, baráti hangulatban folytatódott az összejövetel, s a késő éjszakai órákban kellemes emlékekkel távoztak a résztvevők. <ÁCO* 'X' * V V V A megbízható- sági statisztikák éllovasának legújabb nemzedéke most megújult külsővel és vadonatúj motorokkal lepi meg az autózás szerelmeseit. Az eredetileg a Toyota luxusautókhoz kifejlesztett VVT-i technológiára épülő motorcsalád - melynek legkisebb, a Yarisba épített 1,0 literes változata az elmúlt évben az Év Motorja díjat is elnyerte - két új taggal bővült. A kisebb, 1,4 literes változat 97 lóerőt teljesít, ami hozzávetőlegesen 13%-ka! több, mint a kategória átlaga! Az 1,6 literes változat 110 lóereje a sportosabb vezetési stílust kedvelők igényeit is maradéktalanul kielégíti. A megnövelt teljesítmény nagyobb biztonságot követel. Erről az autó padlólemezébe épített új keresztmerevítések, illetve az ABS-szel szerelt modelleknél elektronikus fékerőelosztó (EBD) gondoskodik. Az utazás élményét a minden eddiginél tökéletesebb hangszigetelés, sportülések* valamint a műszerfalba integrált fedélzeti számítógép és eredeti Toyota audioberendezés teszi teljessé. Az új Corolla március 18-án mutatkozik be a Toyota márkakereskedésekben. A szerencsés látogatók számára kisebb ajándékok teszik a nagy találkozást feledhetetlenné. Reméljük meggyőztük, így 18-án Önnel is találkozunk majd! www.toyota.hu *a Harmony modell kivételével EURO llí/.hnl ,1 jclln-n 1 NIPPON MOTORS KFT MISKOLC TEL.: 06-46-31 3-258