Észak-Magyarország, 2000. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-16 / 63. szám
2000. március 16., csütörtök Munkaerőpiac / Állás / Hirdetés 4 Februárban nőtt a munkanélküliek száma Budapest (MTI) - Nőtt a regisztrált munkanélküliek száma februárban 5600-zal és így a hónap végén a nyilvántartásban 437 700-an szerepeltek, 4900-zal kevesebben mint egy évvel korábban - jelentették be a Országos Munkaügyi Kutató és Módszertani Központ adatai alapján. A regisztrált munkanélküliek alapján számított megyei ráták sorrendjében nincs változás januárhoz képest, a legmagasabb 21,6 százalékos a ráta Borsod- Abaúj-Zemplén megyében, a legalacsonyabb 3,4 százalék Budapesten. Igen nagy, 21,4 százalékos a munkanélküliség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ugyanakkor Budapestet követően a legkedvezőbb, 5,6 százalékos Győr-Moson-Sopron megyében. A februárban bejelentett új munkalehetőségek száma 5300-zal haladta meg a januáriak számát. Az új bejelentéseken belül nőtt a nem támogatott munkalehetőségek száma, s ez a munkaerő-kereslet határozott élénkülését jelzi. A KSH másként számol A Központi Statisztikai Hivatal által közölt munkanélküliségi adatok jelentősen eltérnek ezektől a számoktól. A KSH az ILO-ajánlásnak megfelelően reprezentatív felmérés alapján számítja ki a munkanélküliséget, ez alkalmas a nemzetközi összehasonlításra. A KSH legutóbbi közlése a november, december, január hónapok átlagára vonatkozott, ezek szerint a munkanélküliségi ráta 6,6 százalék, a munkanélküliek száma pedig 271 000. A KSH közölte a legutóbbi, januári adatokat is, itt 7 százalékos rátát, illetve 286 ezres munkanélküliségi számot jelentett be. Az Európai Unió decemberi, ezzel összevethető átlaga 8,8 százalékos ráta. A két adat közti eltérés abból adódik, hogy a KSH nem a nyilvántartott munka- nélküliek alapján határozza meg a munkanélküliséget, hanem negyedévente, 32 ezer háztartást keres fel, körülbelül 65 ezer személyt kérdez meg, és a válaszokból számítja ki az adatokat. Írországba nincs jelentkező Budapest (MTI) - Több országban fogadnak magyar munkavállalókat kormányközi egyezmény alapján, főként szakmai tapasztalatszerzés, illetve nyelvtanulás céljából, ezek közül a legjelentősebb a németországi évenkénti 2000-es keretszám. A németnyelv-tudás, a szakképesítés, illetve a 18-40 év közötti életkor előírása miatt általában a keretszám felét sem tudja kihasználni Magyarország - tájékoztattak az Országos Munkaügyi Kutató és Módszertani Központban. Múlt évben 933-an, azt megelőző évben 870-en vették igénybe a németországi munkalehetőséget. Idén feltehetően ezer fölött lesz a munka- vállalók száma, mert a második félévi expóra igen sok pincért, szakácsot és más, az idegenforgalomhoz kapcsolódó dolgozót keresnek. Három hónapra Nagyobb sikere van a magyarok körében az ugyancsak kormányközi szerződéssel biztosított szezonmunkának. Itt nincs előre meghatározott keretszám, valamennyi jelentkező kiutazhat, ha megfelel a minimális feltételeknek. A három hónapos időtartamú alkalmazásra kevésbé szigorúak a nyelvtudásra, a szakképzettségre és az életkorra vonatkozó előrások. Múlt évben erre a munkára 3700-an jelentkeztek Magyarországról. A munkahelyeket a mező- és erdőgazdaságban, fafeldolgozásban, zöldség-gyümölcs feldolgozásban, szálloda- és vendéglátó- iparban kínálják a munkáltatók. Utazó cirkuszosok is keresnek segédmunkásokat, lakatosokat, villanyszerelőket. A szezonmunka nem csupán a nyári időszakhoz, hanem egy adott szakterület igényeihez is igazodik. A téli sportok szezonjában például ezekben a hónapokban is keresnek dolgozókat a szálloda- és vendéglátóiparba, a spárgaszedő brigádokat pedig már tavasztól kezdve, a spárgaszezon idején várják. A kormányközi szerződés viszonossági alapú, tehát elvileg Magyarországnak is fogadnia kell ugyanennyi német dolgozót. A nyugati országokból viszont csak néhányan érkeznek, általában nyelvgyakorlás céljából. Ausztria kurrens Az Ausztriával kötött kormányközi szerződés szerint idén 400 dolgozót foglalkoztatnak ebben az országban, ez a keret valószínűleg hamar betelik. Múlt évben is igen gyorsan betelt az akkori 300-as keretszám. Ausztriában a munkaügyi kirendeltségek nem foglalkoznak kiközvetítéssel, a magyaroknak maguknak kell megkeresniük az őket foglalkoztató munkáltatókat. A svájci kvóta iránt eleinte nem volt érdeklődés, a száz munkalehetőséget viszont múlt évben és idén már kihasználják a magyarok. Egyenként mérlegelnek A hollandiai egyezmény nem ír elő éves keretszámot, a munka- vállalók - munkaadók megállapodásait mérlegelve döntenek arról, hogy mennyi dolgozót fogadnak. A luxemburgi 20-as és az ír 12-es kvóta inkább jelképes értékű. A luxemburgi lehetőséget az elmúlt években nem sikerült kihasználni, idén viszont több mint tízen pályáznak erre a munkalehetőségre. Az írországi munkára idén sincs jelentkező. Állást ajánl Jól képzett számítástechikai és kereskedelmi ismeretekkel rendelkező munkatársat keresünk számítástechikai üzletünkbe. Jelentkezni „Április" jeligére a kiadóba. (209989/1K) ____________________ Dunántúli szezonmunkára szakképzett, fiatal, független szakácsokat és vendéglátóipari eladókat keresünk. Németnyelv-tudás előny. Lakást biztosítunk. Tel.: 46/329-023, 06- 20/9458-388 9-18 óráig. (209991/1K) Irodai munkára középfokú végzettséggel számítógépes ismerettel keresünk 20-30 év korabeli fiatal hölgyeket és csak miskolci lakosokat. Érdeklődni személyesen: Miskolc, Bessenyői u. 14.100-as nagykereskedés csütörtök, péntek 10-16 óráig. (210001/1K) Vagyonvédelmi cég, kutyával és vállalkozói igazolvánnyal rendelkező személy és vagyonőröket keres miskolci munkahelyre. Érd.: 46/402-232, 46/403- 064.(210026/1H) _________________________ Pályakező vagy? Van diplomád? Hívd a 46/501-730, 501-731, 06-30/2059-919 telefonszámot, amelyen részletes információt kapsz. (210034/1T) Multinacionális élet-, és nyugdíjbiztosító Rt. munkatársakat keres operátori, tanácsadói és középvezetői munkakörökbe. Részletes információért hívja a 46/501-725 telefonszámot. (210037/1T) A Prok Produkció új arcokat keres! Várjuk gyermekek, fiúk, lányok, hölgyek, urak jelentkezését modellválogatáshoz. Helyszín: Miskolc. Időpont: 2000. március 18. 17 óra. 06-20/9238-477.(210043/1T) Szakirányú végzettséggel, nyelvismerettel kft. kereskedelmi szálláshelyre recepciós munkakörbe miskolci munkatársakat keres. Érdeklődni: 46/368-917 telefonon. (210052/1H) _____ Bútorasztalost gyakorlattal rendelkezőt felveszünk. Érd.: EDNA Kft. 46/368-721. (209700/3K)_______________________________ SZAKÁCSOT felveszünk, 5-8 éves szakmai gyakorlattal, hosszú távra. Tel.: 49/341-798, 06-20/9-452-543. (209791/4K) Állást keres Mosást, vasalást, takarítást vállalok egyedül élőknek is. Érd.: 46/339-689 egész nap.(209777/1K) Gépésztechnikusi végzettséggel, hivatásos jogosítvánnyal, több szakmával állást keresek. Tel.: 06-30/9-738-369. (208642/3K)______________________________ Ügyviteli munkát keres könyvelő, gépíró, számítógépes ismeretekkel rendelkező hölgy. Jelentkezni „Mérlegképes" jeligére a kiadóba.(209385/2K)____________________ Könyvelői, pénzügyi gyakorlattal, angolnyelv-tudással számítógépes ismeretekkel 4 órás állást keresek. 46/380-044.(209454/1 K)_________________ Egyetemista lány matematikából és angolból általános iskolások korrepetálását vállalja. 46/380-044,(209455/1 K)_________________ 38 éves független nő munkát keres, bármilyen megoldás érdekel. Tel.: 46/456-332.(209544/1 K)_________________ 51 éves okleveles gépészmérnök hidraulika-pneumatika szakmérnök 22 éves vasbetonelem-előregyártási gyakorlattal, lemezalakító szerszám- és hegesztett acélszerkezetek tervezésében jártas, állást keres. 46/336-436.(209555/1 K)__________________ Autó-villamossági szerelő, személy és vagyonőr, targoncás végzettséggel és A, B, C jogosítvánnyal állást keres. Tel.: 46/313-817.(209593/1 K) _________________ Középkorú nő több éves költségvetési főkönyvi könyvelés és helyi adógyakorlattal állást keres. Tel.: 06-30/9008-850.(209617/1K)___________ Gépész üzemmérnök vezetői gyakorlattal, alapfokú németnyelvtudással állást keres. Tel.: 46/403708.(209628/1 K)_________________________ PR kommunikációs menedzsernő vezetési-szervezési gyakorlattal munkahelyet keres Miskolcon vagy környékén. 46/315-216. (209642/1K)_____________________________ 19 éves fiatalember „B" kát. jogosítvánnyal, érettségivel, számítógépes ismeretekkel állást keres. 06-30/240-2035.(209644/1 K) ____________ Magyarból és történelemből felkészítést, korrepetálást vállalok. Tel.: 46/404-408, 315-158.(209648/1 K) Pályakezdő mérlegképes könyvelő miskolci munkahelyet keres. 46/393-163. (209729/1K)______________________________ Szőlő, gyümölcs szakszerű metszését elvégzem. Tel.: 46/312-893. (209783/1K) Tanár oktatást, korrepetálást vállal, angolnyelvből. Érd.: 06-30/266-84-12. (209790/1K) AVI *v>.\sTv 5--1 u \ pl ci\ sViVl ?/|T.Jpl Is. At, 3 rl p i Cb> 5 ci afk A hí- A-,- 5 cfY pl m-WlIs A ti ciA 1 \ u _? Cl ?>11 Art A i A1 AT A?-l AAI ___________________• _________________________________________________________________________________________________________ tsz. TelepülésÉrd. (tel.) Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.)Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) bori u. 2. T.:46-346-022Műkőkészítő -szakm.-5 Alsózsolca 46-413-922 Biztosítási üzletkötő10 Szerencs térsége20-988-6907 2 Miskolc 325-003 Műszaki osztályvezető Fodrász -vállalkozó-1 Szerencs 47-361-909-főisk., egy.1 Miskolc 342-811 Hentes -szakm.-2 Abaújszántó 47-361-909 10 Budapest 06/1-315-0385Műszaki eladó-raktáros -szakm.1 Miskolc 343-842 Húsipari mérnök 1 Szerencs47-361-909 3 Miskolc342-372Német nyelvszakos tanár -egy.2 Miskolc370-710 Manikűrös -vállalkozó-1 Szerencs 47-361-909 Női betanított munka -8 ált.30 Diósd46-346-022/22Varrónő 5 Szerencs-M.zombor 1 Miskolc46-314-111Ügyintéző -főisk., angol középf. 47-361-909 Nyelvtani.1 Miskolc 412-088 Videotechnikai műszerész 1 Szerencs47-363-840 2 Miskolc46-412-530Üzemvezető -ajtó- és ablakgyártás, • szakk.-1 Miskolc 06-20-9238-438 MMK Kirendeltség Mezőkövesd, Dózsa Gy. u. 2. T.: 49-313-854 4 Vasvár 06-30-226-4262Üzletkötő 6 Miskolc 360-673Fémszerkezeti lakatos3 Eger 20-911-6066 10 Sajószentpéte20-9258-030Üzletlátogató -gimn.1 Miskolc06-20-9254-250Gépi varró3 Mezőkövesd 49-411-611 2 Miskolc 46-411-898Pályakezdő könyvárus -érettségi-1 Miskolc 345-309 Gépi varró3 Mezőkeresztes49-331-265 1 Miskolc345-856Saválló hegesztő -szakm.10 Budapest06/1-315-0385 Hegesztő /CO, AWI/ 5 Eger 20-911-6066 2 Mosonmagyaróvár 561-310 Szakács -szakm.-2 Szigliget 06-30-216-3678Üzleti munkatárs -középisk.-5 Mezőkövesd49-312-054 10 Kecskemét 06-30-970-1257Szakács -szakm.-1 Mór 30-2260-879Üzletkötő -középisk.-3 Mezőkövesd 49-412-811 5 Miskolc 46-340-233Szakács -szakm.-1 Szentlélek 370-656 Szabász 1 Mezőkövesd49-411-611 1 Miskolc356-434 Szakképzett eladó -szakm.-1 Miskolc 323-405 Varrónő 2 Mezőkeresztes 49-331-452 1 Miskolc 06-30-9288-808Szerkezeti lakatos -szakm.-2 Sajókeresztúr307-573 1 Miskolc 06-30-9782-058Tanácsadó -gimn.-Miskolc413-577 MMK Kirendeltség Edefény, István K. u. 51. T.: 48-341-846 1 Miskolc343-004 Tanár matek, fizika, inform., Ápoló-gondozó -szoc.képesítés-4 Edelény 48-341-433 2 Miskolc30-2180-541ének szakos -főisk.-1 Hejőpapi 351-372Biztosítási ügyintéző -érettségi3 Edelény 48-341-244 1 Nagylak62-279-127 Tanár földrajz szakos1 Hejőpapi 351-372 Egészségügyi szakápoló - szakk. -4 Edelény48-341-433 1 Miskolc 368-906 Targoncavezető -szakm.1 Miskolc46-411-898 Hentes -szakm.2 Borsodszirák48-345-811 1 Miskolc30-9256-560 Tehergépkocsivezető -C,E,ADR, Mentálhigiénikus, 1 Miskolc 406-205szakm.2 Tiszaújváros 06-20-9448-511 vagy gyógypedagógus -főisk.1 Edelény 48-341-433 1 Miskolc 407-184 Terméktanácsadó -érettségi-20 Miskolc 06-20-9364-630Tehergépkocsivezető 1 Miskolc 365-160 Területi képviselő 1 Változó 62-424-765TIR, szakm.4 Változó48-341-241 3 Borsod megye20-9415-006Területi képviselő -építőipari Üzletkötő - érettségi8 Edelény 48-341-722 1 Miskolc46-411-226szakk., nő5 Miskolc 501-280Varrónő - szakm. 4 Szalonna 48-342-727 1 Miskolc46-411-226 Varrónő -szakm.-' 5 Miskolc 325-011 Varrónő - szakm. 10 Edelény 48-341-411 5 Miskolc 46-513-682 Vendéglátó eladó -szakm.3 Miskolc 06-30-904-8845 1 Miskolc 46-411-898Vendéglátó eladó -szakm.-2 Mályi 319-691MMK Kirendeltség Kazincbarcika, Tóth Árpád u. 2. T.: 48-313-311 1 Mór 30-2260-879 Víz, gáz, központi fűtés-szerelő Autószerelő 1 Kazincbarcika 48/313-550 2 Miskolc 06-20-3340-954-szakm.1 Miskolc46-411-226 Befektetési tanácsadó -érettségi3 06-30-9653-127 1 Miskolc 326-700 Festő szakoktató 1 Kazincbarcika48/310-155 1 Miskolc369-275MMK Kirendeltség Miskolc, Vasgyár u. 43. Tel.: 46/370-955 Fizika-matematika 1 Miskolc46-411-226Acélszerkezeti lakatos -szakm.1 Változó 367-436 szakos tanár -főisk.1 Kazincbarcika 48-310-155 1 Miskolc 46-319-957 Anyagvizsgáló MT2, MT1 Kőműves 1 Kazincbarcika48/310-155 2 Sajókeresztúr 307-573-szakk.é.1 Miskolc339-950 Kőműves szakoktató1 Kazincbarcika48/310-155 4 Miskolc 405-270Autómotorszerelő -szakm.1 Miskolc419-298 Magyar-történelem Ács-állványozó -szakm.-2 Pomáz 26-325-554szakos tanár -főisk.1 Kazincbarcika 48/310-155 5 Miskolc 401-230Betanított munka -8.ált.20 Székesfehérvá (22)510-235Számítástechnika szakos tanár 1 Kazincbarcika48/310-155 Betanított nyomdai fotós Szerszámkészítő-lakatos 1 Kazincbarcika 48/424-233 3 Miskolc401-230-gimn.1 Miskolc06-30-9956-466 CO hegesztő -szakm.1 Változó367-436 MMK Kirendeltség Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. T.: 47-321-432 1 Miskolc30-9582-280Eladó -szakm.1 Miskolc365-642 Biztosítási ügyintéző-érettségi -6 Sátoraljaújhely 1 Miskolc46-412-710 Esztergályos -szakm.-2 Miskolc 401-205 06-20-587-687 1 Miskolc369-275 Épületasztalos -szakm.-1 Miskolc 419-298 Biztosítási ügyintéző - szakm.képz. 3 Miskolc343-004 Épületasztalos -szakm.-2 Pomáz26-325-554 érettségi, jogosítvány 10 Sátoraljaújhely Faanyagvédelmi szakmunkás 06-20-9710-715 1 Miskolc 345-212-szakm.-14 Pomáz26-325-554 Ruhakészítő - szakm. 60 Sátoraljaújhely 47-322-211 Felszolgáló -szakm.-8 Tihany 87-538-536Varrónő szakm. 15 Sátoraljaújhely47-322-343 2 Székesfehérvár 22-500-060Formázó -szakm.-5 Orosháza 68-413-711/355 Varrónő szakm.40 Sátoraljaújhely 47-342-079 1 Miskolc46-342-811Kohómérnök -egy.1 Miskolc32-317-507Varrónő szakm. 25 Karcsa 47-342-079 1 Miskolc 06-20-9465-054 Konyhai kisegítő -8 ált.5 Tihany 87-538-536Varrónő szakm. 20 Sátoraljaújhely 47-326-167 2 Miskolc 353-909Kozmetikus -szakm.1 Miskolc 06-20-9509-404Varrónő szakm. 10 Sátoraljaújhely 47-322-044 4 Miskolc405-270Kőműves -szakm.-2 Pomáz 26-325-554Varrónő szakm. 15 Karcsa47-342-078 1 Onga30-910-9764Londiner -8 ált.3 Tihany87-538-536 5 Kecskemét 76-485-047 NC esztergályos -szakm.1 Miskolc401-211/1093 MMK Kirendeltség Mezőcsát, Hősök tere 13. Tel.: 49/352-725 1 Miskolc369-275 NC esztergályos -szakm.-4 Miskolc 401-033Cukrász -szakm.-1 Mezőcsát49-353-480 2 Miskolc 06-30-9252-448NC technológus -szakk.1 Miskolc401-211/1093 Cukrász -szakm.2 Mezőcsát 49-457-201, 2 Miskolc 46-404-087 NC marós -szakm.1 Miskolc412-825 46-386-290 5 Miskolc 342-372 Olvasztár -szakmm.-5 Orosháza 68-413-711/355Pék 1 Mezőcsát49-353-480 4 Mosonmagyaróvár Öntödei hegesztő -szakm.-5 Orosháza68-413-711/355Üzletkötő érettségi 1 Tiszaújváros49-341-264 46-346-022/21Öntödei technológus -techn.1 Orosháza68-412-711/355Üzletkötő érettségi2 Tiszaújváros 49-348-060 10 Miskolc439-320 Programfejlesztő -főisk.-10 Budapest1-436-0880 Üzletkötő érettségi 5 Tiszaújváros 49-341-049 2 Mindszentkálló87-478-169Segédszínész -szakk.1 Budapest27-346-397 Tűzőnő -8.ált.10 Mezőcsát49-352-803 1 Miskolc 06-30-911-2944 Szakács -szakm.2 Tihany 87-538-536Varrónő -8.ált.-10 Mezőcsát 49-352-653 Szobalány -8 ált.5 Tihany87-538-536Védőnő-főisk.1 Mezőcsát49-352-444 1 Miskolc370-710 Villanyszerelő -erősVédőnő főisk. 1 Tiszatarján49-352-614 és gyengeáramú, szakm.1 Miskolc370-010 1 Észak-Magyarország 1-375-8072 MMK Kirendeltséq Gönc, Kossuthu. 47.1:46-388-014 2 Sajókeresztúr 307-573 MMK Kirendeltség Szerencs, Kassa u. 23. Tel.: 47/361-909 Gyümölcstermesztő-technikus 1 Miskolc 412-710Állattenyésztő mérnök 1 Szerencs47-361-909-mg.-i techn.1 Gönc 46-388-610 1 Borsod megye20-9415-006 Általános iskolai tanár Növénytermesztő -szakm.1 Gönc 46-388-610 1 Onga30-910-9764 szoc. pedagógus 2 Megyaszó47-350-031Traktoros -szakm.1 Gönc 46-388-610 Szakma/állás Látsz. Település Érd. (tel.) Autószerelő - szakm.Awi komb.minősített hegesztő-szakm.Ács-állványozó -szakm.- Általános lakatos + min. hegesztő -szakm.- Bakdarus/12,5 t-ás/ + targoncavez. -bet.munkás- Bádogos, szerkesztő, szigetelő -szakm.Biztosítási üzletkötő -középf.- Bútorasztalos -szakm.- Bútorbolti eladó -ker.szakm.- CNC esztergályos -érettségi- CNC-NC esztergályos -szakm.- CO 2 minősített hegesztő -szakm.- Darujavító - villanyszerelő -szakm.- Eladó -pályakezdő szakm.- || Eladó -kér. végzettség- Elektrikus -szakm.- Elektronikai műszerész -szakk.- Energetikus -szakk., főisk.- Erdész -szakm.Erősáramú villamosmérnök -egy.- Extruder-gépkezelő -szakm.- Élelmiszer-eladó -szakm.- Élelmiszer-eladó -szakm.- Élelmiszeripari szakm. -szakm.- Épületasztalos -szakm.- Épületburkoló -szakm.- Értékpapír-forgalmazó -középf.- Faipari bolti eladó -szakm.- Felszolgáló -szakm.- Felszolgáló -szakm.- Felszolgáló - pultos - szakm.- Festő -szakm.- Festő -szakm.Fogorvosi asszisztens -középf.- Forgácsoló -szakm.- Fűnyíró -8 ált.- Geoinformatikus, földmérő-techn. -szakk.- Geoinformatikus, földmérő-mérnök -főisk.- Háztartási gépalkatrész-eladó -szakm.- Gépészmérnök -egy.- Hidegburkoló -szakm.- Húsipari szakmunkás - szakm.- Hűtő- és háztartásigép-szerelő -szakm.Informatikus Microsoft, C ++ program -f.fokú végz.- Italgyártó -szakm.- Kertészmérnök -egy.- Kertész,parképítő -szakm.- Kertészeti segédmunkás - 8 ált. - Kőfaragó -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Lakatos-hegesztő -szakm.Légtechnikai szerelő -szakm.- Lovász, lóápoló Marketing-menedzser -főisk.- Matematika-fizika szakos tanár -egy.- Mérnök-üzletkötő -villamosmérnök- Minősített hegesztő -szakm.- Mérlegképes könyvelő -szakk.- Méz-üzemvezető -főisk.- Műkőkészítő -szakm., Bartók u. 11. T.:49-341-357 Biztosítási üzletkötő -gimn.2049-341-732 Boltvezető -szakm. nő2 Tiszaújváros49-341-732 Forgácsoló -szakm.5 Tiszaújváros49-341-732 Gyermekfelügyelő -eü. Szakk.1 Girincs49-341-732 Kazán-kemence kőműves -szakm.- 3 Tiszapalkonya 49-341-732 Műszaki tanácsadó-műszaki végzettség40 Változó49-341-732 Porcelándíszítő, formázó-szakm. nő2 Tiszaújváros49-341-732 Szűcs -szakm.1 Tiszaújváros 49-341-732 Tehergépkocsivezető-GE jogosítvány2 Változó 49-341-732 Vendéglátóipari eladó - szakm.1 Tiszaújváros 49-341-732 MMK Kirendeltség Tokaj, Bajcsy-Zs. u. 16. T.: 47-352-' 042 Biztosítási üzletkötő területi képviselő-szakk.,gimn. 2 Tokaj és körny. 20/988-6907 Épületszobrász+műkőkészítő 5+5 Szödliget 27/352-208, 06/30/9104-031 Kőműves+kőfaragó -szakm.5+5 Szödliget 27/352-208, 06/30/9104-031 MMK Kirendeltség Encs, Szeles u. 1.T.: 46-386-410 Bizt.üzletkötő -középfokú isk. végz.érettségi 5 Szerencs 46-386-410 Eladó -szakm.2 Ináncs 46-456-267,456-369 Eladó -szakm.-2 Novajidrány 46-462-171 Húsipari szakmunkás -középf.1 Encs46-385-033 MEO-s -középf.1 Encs 46-385-033 Normatechnológus -k.fokú ruhaip.végzettség1 Encs 46-385-033 Pultos, csapos -szakm.képző, szakközépisk.-2 Encs 06-20-9737-461 Varrónő -szakm., 8.ált.50 Encs 46-385-033 MMK Kirendeltség Szikszó, Kassai u. 108. Tel.: 46Z-396-637 Autószerelő vagy mezőgazdasági gépszer. -szakm.- 1 Autóvillamossági szerelő -szakm.- 1 Gyógypedagógus -főisk.- 1 Lovász, lóápoló, lógondozó -bet.munkás- 2 Szakács -szakm., ill. bet.munkás- 4 Üzletkötő /könyvárús/ -gimn. érettségi- 5 Változó Varrónő -szakm., ill. bet.munkás- 5 Szikszó Varrónő -szakm., ill. bet.munkás- 30 Encs MMK Kirendeltség Ózd/Vasvárl u. 56. Tel.: 4Í/473-241 Krasznokvajda 458-133 Krasznokvajda 458-133 Alsóvadász 396-886 Mindszentkálla 87-478-169 Szigliget 06-30-216-3678 379-368 342-727 385-033 Befektetési tanácsadó -érettségi3Ózd 06-30-965-3127 Biztosítási üzletkötő - középisk. 5 Ózd 48-476-137 Biztonságiőr -ált.isk.5 Dunántúl06/30/9383-672, 06/37/314-428 Elektronikai összeszerelő ált.isk.20Zalaeqerszeq 06/48-480-673, 06-30-232-8829 Fiókvezető -főiskola1 Ózd06-30-965-3127 Műszerész -szakm.-10 Zalaegerszeg06/48-480-673, 06-30-232-8829 Nyomdai gépkezelő -szakm.-1Mosonmagyaróvár 06-96-216-935 Varrónő szakm.40 Ózd48-473-544 Varrónő szakm. 20Ózd 48-473-434 Varrónő - bet.és szakm. 20 Ózd 48-474-221 Üzletkötő középisk.10 Ózd48-471-944 Üzletkötő középisk. 6Ózd 48-472-959 MMK Kirendeltséq Putnok, Rákóczi F. u. 2. T.: 48-430-237 Befektetési tanácsadó1 Putnok és térs.30-965-3127 Csaptelep belsőrész-szerelő, kerámia-megmunkáló, mérő30Diósd 48-430-237 Operátor - betanított munka -50Székesfehérvár48-430-237 Varrónő 10Putnok48-430-237