Észak-Magyarország, 2000. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-13 / 61. szám
Napról napra 16 2000. március 13., hétfő Ruhákat tervez szabadidejében Orosz Marianna; egyelőre azonban - főfoglalkozásként - a kereskedelemben dolgozik. Fotó: Séllei Zsolt HÍRCSOKOR • Üres üveg maffia. A fehérorosz hatóság újabb komoly csapást mért az alvilágra: üres üvegeket csempésző hálózatra sújtott le. Az üres üveg maffia zömmel a szomszédos Lettországba csempészte ki az árut, és váltotta vissza azután több mint kétszeres haszonnal. Még nagyobb üzletnek indult az ukrán kapcsolat: Ukrajnában ugyanis harmadannyit sem adnak a palackokért, mint Lettországban. • Átússza a Dunát - hosszában. A Dunát már jópáran átúszták - keresztben. Egy 45 éves szlovén férfi azonban hosszában tervezi végigtempózni a távot. Martin Strel a Fekete-erdő vidékéről startol - akárcsak a Duna - és 2848 kilométert kell úsznia a Fekete-tengeri finisig. Június 25- én vág neki a folyónak, s naponta 80 kilométert akar megtenni. így is több mint egy hónapig tart majd a hosszútávúszó magányossága. Hasis a Ferihegyen Budapest (MTI) - Hasiscsempészt lepleztek le szombaton délelőtt a Ferihegyi repülőtéren. A mintegy 11 millió forint értékű, 7,2 kilogramm súlyú hasist a vámosok egy 22 éves izraeli férfi hátizsákjában találták meg. Az izraeli a Bombay-Moszk- va-Budapest légijáraton érkezett Budapestre, s a repülőteret az úgynevezett zöld folyosón keresztül kívánta elhagyni. Hat év múltán két új kezet kapott... Bécs (MTI) - Sikeresnek látszik az a rendkívüli műtét, amelynek során két orvoscsoport 17 órás műtét során Theodor Kelz mindkét hiányzó keze helyére új kezet ültetett szerdán Innsbruckban: pénteken egy ujját már meg is tudta mozdítani. Theodor Kelz 45 éves karintiai rendőr a klagenfurti repülőtéren vesztette el kezeit, amikor 1994. augusztus 24-én hatástalanítani akarta Franz Fuchs terrorista egyik idejében felfedezett pokolgépét. (A sors iróniája, hogy a pokolgépeivel Ausztriát évekig rettegésben tartó, tavaly elitéit Fuchs február végén öngyilkos lett cellájában.) Kelz gyógyulása után különleges múkezeket kapott, s nem csupán az irodai munkát tudta ellátni korábbi szolgálati helyén, hanem még motorozni is megtanult. Sőt: felesége szerint a ruhái begombolásán kívül mindent elsajátított. A világon a második kettős átültetésre régen készültek - Kelz beszélt még azzal a francia férfival is, akinek a világon elsőként ültettek karjaira két kezet Lyonban -, de a donor mégis váratlanul adódott, mert Kelz vércsoportja ritka. Kelz orvosai derűlátók: már pénteken tudott enni - folyadékot és ásványi anyagokat még infúzióban kapott -, és beszélgetni is tudott, bár még nehezére esett. Mindkét átültetett kéz vérellátása jónak bizonyult, s már pénteken elkezdődött a fizikoterápiás kezelés. Az orvosok azt remélik, hogy ha körülbelül egy év múlva a beteg idegszálai benőnek az új kezek ujjhegyéig, tapintani is tud majd velük Kelz. A pszichológusok szerint a kezek átültetése aligha okoz olyan lélektani problémákat, mint a szívátültetés, bár az újszívesek között is egyre ritkább az ilyen gond. Ausztriában a több mint félmillió schillinges műtét kapcsán vita tört ki arról, érdemes- e átültetés miatt kockáztatni a beteg általános egészségi állapotát olyan esetben, mikor nem életmentésről van szó. Az immunrendszer szükséges elnyomása ugyanis kockázatokkal jár. A bécsi általános Kórházban érdekes kutatások folynak az immunrendszer elnyomásának kiküszöbölésére: szervátültetéseknél a donor csontvelőjéből is ültetnek a beteg testébe. Ez a beültetett szerv immunsejtjeihez hasonló sejteket pi'o- dukálva remélhetőleg megakadályozza a beültetett szövetek kilökődését. Az adóhatóság Antikrisztusa Moszkva (MTI) - Az orosz pravoszláv egyház Szent Szi- nódusa azzal vádolja az adóügyi minisztériumot, hogy ördögi számmisztikát alkalmaz és totális ellenőrzésre törekszik az orosz polgárok magánélete fölött. Egyes pópák megtagadják a szentségek kiszolgáltatását azoknak a híveknek, akik átvették az adóigazolványt a hivataltól. A Szent Szinódus egy nyilatkozatában sérelmezte, hogy az új adóigazolványokon az azonosítószám tartalmazza a 666-os számjegyet, amely az egyház szerint az Antikrisztus jegye. Az egyház tiltakozott azért is, mert szerinte az új adóazonosító kártyák révén - amelyek kódolt információkat tárolnak birtokosaikról a hatóságok totális ellenőrzésre tesznek szert az állampolgárok magánélete fölött. Az ortodox egyház vezetése felhívta a hatóságok figyelmét arra, hogy az orosz alkotmány értelmében tilos adatokat gyűjteni, őrizni és felhasználni az állampolgárokról azok beleegyezése nélkül. Az Izvesztyija cimú lap szerint az orosz adóügyi hatóságok lázasan tanulmányozzák az egyház nyilatkozatát, de egyelőre nem értik annak minden pontját. Korábban az ukrán ortodox egyház is felszólította híveit, hogy tagadják meg az Antikrisztus jelét, a 666-os számjegyet tartalmazó adóigazolványok átvételét. Ami az adófizetőket illeti, szintén sok panaszuk van az adókkal kapcsolatban, de nem az Antikrisztus miatt. Orvul gyilkos otthonok London (MTI) - Egyre veszélyesebbek otthonaink, levegőjük ugyanis mérgezőbb, mint a kinti, utcai. A modern otthonok szőnyegei, csempéi, műanyagpadlói valóságos benzingőzcsapdaként működnek, mivel magukba szívják és elraktározzák az autók kívülről beáramló kipufogógázait - adta hírül a brit Natúré cimú tudományos magazin. Olasz kutatók hat európai városban vizsgálták a karcinogén szinteket, és a lakásokon belül másfélszeres átlagértéket mértek a kinti, utcaihoz képest. A rákkeltő vegyi anyagoknak Észak-Európa lakosai jobban ki vannak téve, mint a déliek. Északon ugyanis több a szőnyeg, a fafelület, amelyek magukba szívják a káros gázokat, míg a délen kedvelt márvány burkolatok, csupasz falak kevésbé raktározzák a karcinogéneket. Másként szép... A profi testépítők IFBB Body Building Grand Prix Budapest 2000 versenyét szombaton este az Erkel Színházban rendezték meg. Képünkön az egyik induló, az amerikai Jeff Long. Fotó: mti Marilyn Monroe ezt viselte a Kiver of No Return című filmben - most árverésre bocsátják 30-50 ezer dollár közötti áron. Fotó: epa Opera Lady Di haláláról Nürnberg (MTI) - Szombaton mutatták be Nürnberg- ben a Lady Di halálról készült első kamara operát A Lady Dl es (Egy Lady meghal) címmel. Diana walesi hercegnő, aki 1997. augusztus 31-én Párizsban, autóbaleset miatt vesztette életét, milliók kedvence volt. Aki azonban azért ül be megnézni és meghallgatni az operát, hogy legalább egy előadóművészben viszontlássa, csalódni fog. Di a róla szóló színpadi műben fel sem bukkan. A két szerzőt, Gerhard Falknert és Stefan Hippét jobban érdekelte a médiában a mesebeli hercegnő alakja köré rajzolt kép, előtérben a hercegnő után kutakodó pletykaéhséggel. A főszereplők: Rosalie Billmeier, egy, az angol királyi család iránt élénken érdeklődő idős hölgy, az unokahúga, Sabrina Steissl és Hellmuth- Dieter, a már foglalkozásánál fogva pletykacsábász férfi. Ők hárman részben lelkesedéssel, részben azonban megütközéssel kísérik figyelemmel egy televíziós adónak azt a tervét, hogy egyenes adásban média haj tó vadászatot rendez a hercegnő és új kedvese után, ami a televíziós társaság szerint mérföldkőnek ígérkezik a totális tudósítás terén, mivel a televíziós vadászatnak - a nézőszám emelése végett - halállal kell végződnie. Ez ősrégi téma - hangoztatta a komponista, Hippe, utalva bikaviadalokra, vagy az ókori Róma gladiátor küzdelmeire, amelyeknél előre eltervezték a halált, mint dramaturgiai hatást. Rágj és emlékezz! London (MTI) - Aki nem felejti el, hogy hogyan kell rágni, az sokat javíthat a memóriáján. Japán kutatók szerint a rágás ugyanis segít az emlékezőképesség karbantartásában, és aki sokat gyakorolja, életkora előrehaladtával kevésbé lesz feledékeny. A Gifu egyetem tudósai szerint a rágás egyértelműen serkenti az agyműködést, ám azt még nem tudják, hogy pontosan miként. A japán tudósok egérkísérleteknek köszönhetik a felfedezést. Néhány egérnek kihúzták a fogát - hogy ne tudjon rágni -, és ezek a fogatlan egerek idővel nem is szerepeltek .olyan jól memóriateszteken, mint fogas kollégáik. A kutatók vizsgálták az emberi agy mágneses rezonanciáját is rágás közben. Megfigyeléseik szerint az állkapocs mozgása felerősítette az agy hippocampus területén a jeleket. Ez az agyrész kulcsfontosságú a tanulásban és a közelmúltra emlékezésben. Ha nem fülemüle, hát béka Párizs (MTI) - Nem akármilyen ügyben perelte be angol kertszomszédját a dél-franciaországi Reynis község egyik lakosa. Amióta ugyanis a szomszéd néhány hónappal ezelőtt tavat létesített kertjében, azóta felesége nem tud aludni a békák brekegése miatt - adta elő bíróságához benyújtott keresetében a francia. Az angol védelmére azt hozta fel, hogy Tarn-et-Garonne megyének azt a térségét végtére is a békák földjének nevezik, Reynis- nek a neve is a rainette szóból ered, ami leveli békát jelent. Erre a felperes: az angol néhány évvel ezelőtt egy másik szomszédját bírósági úton kényszerítette, hogy távolítsa el kertjéből lármás kakasát, pedig a gall kakas aztán igazán francia nemzeti jelkép - számoltak be a fülemüle-per francia változatáról. Hirdetés 250 000.- Ft + áfával csökkentjük! Bor SOdi A utója vító Kft. Miskolc, Zsolcai kapu 3 DAEWOO H3SESS1IÍ Szalon: 46/358-070 Szerviz: 46/324-008 Lublin 3 Beszámítási akció! Lublin 3 vásárlása esetén használt autóját beszámítjuk, az új Lublin vételárát pedig