Észak-Magyarország, 2000. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-13 / 61. szám
2000. március 13., hétfő ÍíxZííjÍ"1 JllJiiíl iiiii ÖJjí)i:;i Gyász / Hirdetés 4 Köszönetét mondunk mindazoknak, ■■■■■ akik drága édesanyánk SZALÓKI FERENCNÉ sz. S/emán Ilona temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. A Tigáz Tiszántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság mély megrendüléssel tudatja, hogy SZENDY PÁL £ területi igazgató, életének 53. évében, | 2000. február 27-én elhunyt. £ Munkatársunktól, barátunktól március 14-én, 12.30 órakor veszünk végső búcsút a miskolci Szentpéteri kapui temető nagy ravatalozójában. Az elhunytat a Tigáz Rt. saját halottjának tekinti. Emlékét megőrizzük. Részvétnyilvánítás: Tigáz Rt., 4201 Hajdúszoboszló, I‘f. 7. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk MOLNÁR JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, utolsó útjára elkísérték, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Szívből jövő köszönetét mondunk mindazoknak az egészségügyben dolgozó munkatársaknak, betegeknek, lelki testvéreknek, akik drága szerettünk DR. BARTHA ÁRPÁD főorvos temetésén jelen voltak, sírjára koszorút, vagy virágot helyeztek. Köszönetét mondunk azoknak is, akik temetésére valamiért nem tudtak eljönni, de velünk együtt éreznek. Köszönünk minden jó szót, minden szeretetet, amit életében kapott. Szerető családja. Hálás szívvel mundunk köszönetét mindazoknak, akik BELKÓ BÉLÁNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, utolsó útjára elkísérték, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Köszönetét mpndunl^ mindazoknajc, akik UHLARSANDORNE sz. Kisely Anna volt tállyai lakos búcsúztatásán megjelentek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága jó édesanyánk LÉVAY BERTALANNÉ Marika néni temetésén megjelentek, mély gyászunkban osztoztak és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Fia: Lévay Bertalan és családja. Hálás köszönetét mondunk mindazoknak. Likik szívünkben örökké élő halottunk PÁKOZDI LAJOS temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak, sírjára a kegyelet virágait elhozták. Gyászoló szerettei. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk SZKASZKÓ LÁSZLÓ temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk özv. BODOROVICS JÁNOSNÉ temetésén ravatalára koszorút helyeztek és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik PETRÉNYILÁSZLÓ temetésén megjelentek sírjára a kegyelet virágait elhelyezték és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család. „A szereld soha el nem fogy." Fájdalommal tudatjuk, hogy PÁSZTOR ÁGOSTON sajóvámosi lakost- kívánságát tiszteletben tartva - szűk családi körben 2000. március I l-én kísértük utolsó útjára. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik testvérünk HUSZÁR JULIANNA temetésén megjelentek. O^ászolócsalád Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ifj. SÁRKÖZI KÁROLY a TVK volt dolgozója temetésén megjelentek, sírjára virágot hoztak és fájdalmunkat enyhítették. | __________Gyászoló családja és szülei Ezúton fejezzük ki köszönetünket rokonoknak, barátoknak, jó szomszédoknak, és mindazoknak, akik OMASZTA JÁNOS temetésén részt vettek és mély fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család A kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 15 óráig fogadjuk. m Közlemények CIVIL SZFÉRA ALAPÍTVÁNY! Miskolc, Fenyő u. 15. SZJA 1 % tervezett felhasználása - nonprofit rádió (SKY-MUSIC) üzemeltetése. Adószám: 18420630-1-05. Köszönjük.(209789/1K) Mindenféle AKCIÓ! Karateruha 2 000 Ft-ért kapható, utánvétellel! 06-30/209- 20-96.(209456/1 H) Szolgáltatás Fák speciális kivágása Zsomboly Kft. Tel.: 06-30/9-679- 151.(205389/61K) SZUPEROLCSÓ MŰANYAG REDŐNYÖK, reluxák, harmonikaajtók, hevederzárak, szalagfüggönyök, garanciával. 46/329-681, 06-20/9-428- 888.(208600/2 K) COLOR SHOP! Redőnyök, Reluxák, Harmonikaajtók, Hevederzárak, Szalagfüggönyök, Napellenzők 30% engedménnyel. 46/349- 815.(206011/15K) Bőrkabátok-szövetkabátok béléscseréje, bőrkabátfestése, szakszerű javítása. Papszer 3. Mindszenti templom felöl.(209380/3K)_____________________ Kárpitozás 10% szövetár kedvezménnyel. EDNA KFT. Tel.: 46/368-721. (209701/1K) EREDETISÉGVIZSGÁLAT gépjárműátírási, biztosítási ügyintézés FORD UDVAR, ZSARNAI AUTÓCENTRUM mindennap. Tel.: 06-30/205-1498. 10% kedvezmény! ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKA FELSŐFOKON ROLETTA GYÁRTÁS ilDÖNV. óm 50 SZÍNBEN Fényszűrő, fényzáró és reflexiós textíliákból CSAK NÁLUNK! NAPHÁLÓK ÉS KÉTOLDALAS ANYAGOK. TETŐTÉRI ABLAKOKRA — VEZETŐCSATORNÁVAL. NORMÁL ABLAKOKRA — GYÖNGY ÉS RUGÓS KIVITELBEN. l/rszoiVrtMDDKjaf/mízátn/AMM s (42)310-435 tr 30-945-77-28 Tóth Katalin vállalkozó, Nvháza, Kiss Ernő u. 40. y Tanuljon meg vezetni a Magán Autósiskolában! Tanfolyamainkat folyamtosan indítjuk B, C, D, E kategóriákban. Érdeklődni lehet: Miskolc, Harmat út 2. sz. Telefon: 46/416-232, 06-30/9-688522.(209553/2K) _________ FORRAI MAGÁNISKOLA (korábban Idegennyelvi Titkárnőképző) minősített iskola, igényes idegennyelv oktatással FELVÉTELT hirdet Érettségizetteknek nappali, felsőfokú menedzserasszisztens, ügyintézőtitkár, irodavezető, AKKREDITÁLT informatikai statisztikus és titkárságvezető OKJ SZAKKÉPZÉSEIRE. NYÍLT NAP: március 21.14 órakor. KÉRJE TÁJÉKOZTATÓNKAT! (esti szakképzések, titkárközvetítés) kollégium, ösztöndíj) 1139 Budapest, Lomb 41.06-1/350-83- 26.(209673/1 H) Építkezés Műanyag nyílászárók gyártása, szerelése ZK SUMMA-BAU KFT. Nyíregyháza, Kallói út 18/a. Telefon: 42/460-830, 42/460-831 Tel./fax: 42/460-826 ^'B3a'// •306634/I5H-IOOII4 Ruházat tea sraasassara 2000. 03.14-én 7-17 óráig BÁLÁSRUHA-VÁSÁR Minden darab 50-350 Ft Kabátok 150-500 Ft Lakástextil nagy választékban! Bálásruha-vásár minden hétfőn a Bartók Műv. Házban, (régi Vasas)(209764/2K) Régiséget vásárolok! Antik bútort, órát, képet, porcelánt, egyebet. Tel.: 46/317-303. (207142/21K) ________ ANTIKVITÁS RÉGISÉGBOLT Miskolc, Széchenyi u. 35. (a villanyrendőrnél) Tel.: 46/321-123. Vásárol mindenféle régiséget, hagyatékot. Kp fizetés, üzletvezető, becsüs: Tóth Szabó István.(209598/4K) LUCERNAMAG, muharmag, fűmag keverékek, vetőkukoricák folyamtosan kaphatók. 22/439-664, 06-30/969-35-68.(209128/2T) Állatok 12 éves vemhes ló (sodrott) 250 E Ft-ért eladó. Mezőgazdasági felszerelés is. Érd.: Ináncs. 46/456- 607, 46/456-633.(209138/2K) Eladó 2 db hízó, 130 kg-os, ár megegyezés szerint. Érd.: 48/342- 858. (209812/1K) __ ______ TYÚKVÁSÁR! Barna, fiatal jó tollazatú, vágásra és továbbtartásra egyaránt alkalmas tojótyúkok 300 Ft/db. Március 14-én, 7-11 óráig Mályi BMW Autókereskedéssel szemben.(209676/2H) Gépek, (elszerelések Eladó JUMZ-65 traktor, jó állapotban és egy textima típusú varrógép. Tel.: 46/399- 924.(209708/2K)_________________________ Eladó DT 75-ös lánctalpas oszlopnyomóval, ekék, vontatott- permetező. Tel.: 47/348-568. (209710/2 K) Üzlethelyiség kiadó 13 nm Miskolc, Széchenyi 70. Centrum Áruházzal szemben. Fő utcai bejárat és kirakat. 06-20/9244-090.(209761/1 H) Tiszaújvárosban minimum 30 nm-es üzlethelyiséget bérelnék vagy vásárolnék frekventált helyen. 46/391-978.(209615/3K) Miskolc, Széchenyi utcai METROPOL üzletház emeletén található 17,3 nm üzlethelyiség azonnal kiadó. Érdelkődni: hétköznap 46/414-853, hétvégén és este 46/333- 258.(209759/3T) Miskolc, Metropol üzletházban 16,1 nm-es üzlethelyiség azonnal kiadó. 06-30/9796-962.(209831/1 H) Értesítés Kisvállalkozói-, üzletfejlesztési-, és franchise tanácsadás. Időpont egyeztetés: 46/413-438.(209819/1H) Gép, eszköz, alapanyag HILTI TE72 ütvefúró, búvárszivattyú 10 köbméter/óra. tolómérő 150 mm-es eladó. Érd.: 46/336- 653.(209766/1 K) Ipari gofrisütő recepttel, egy db ételmelegen-tartó, egy db pénztárgép eladó. Érd.: 06-20/917- 50-18.(209427/3K) _ _ Gyorsfagyasztott élelmiszer előállításához szükséges gépek, berendezések, dobozokkal engedélyekkel eladó. Érd.: 06- 20/917-50-18.(209426/4K) Pénzügyietek Kárpótlási jegyet, részvényeket vásárolok. Házhoz megyek. Tel.: 49/349-468, 06-20/9-288- 609.(205655/27K) |DÍ Jármű j Törött, totálkáros autót veszek legmagasabb áron. Telefon: 06- 30/9-440-110.(208782/6H) Személyautó SEAT Cordoba türkízkékmetál színű, 1996.10. havi, műszaki: 2002. 45 000 km-relm El. ablak, el.tükör, kp.zár, riasztó, stb. Irányár: 1 790 000 Ft. 06-20/9581-526, 06-20/9975- 695. (209556/1K) INGATLANT AJÁNL KASTÉLY-KÚRIA eladó 400 nm-es. Érdeklődni: 17 óra után 45/480-104 telefonon.(208299/4K) Ház Miskolc-Berekalja zöldövezetében, Vasverő utcában igényesen kialakított 150 nm alapterületű, 5 szobás, amerikai konyhás, garázsos nagy pincével rendelkező déli fekvésű sorház azonnali beköltözéssel eladó. Irányár: 13,7 MFt. Érdeklődni: hétköznap: 46/414- 853, hétvégén és este 46/333- 258.(209758/3T) Vállalkozásra Iroda kiadó! Érdeklődni lehet: munkanapokon 7-15 óráig 46/343-011 telefonon. Miskolc belvárosában 120 nm-es, 6 helyiségből álló, önálló bejáratú ingatlanrész, üzletnek, irodának kiadó. 14 000 Ft/nm/év. Tel.: 06- 30/9058-131. (209595/3K) _ Tiszaújváros kertvárosában modern családi ház a benne működő vendéglátó egységgel együtt eladó. Befektetési Ügynökség. 46/413-438, 46/413-856.(209820/1 H) Telek, föld, tanya Harsány térségében, egyben 160 ha szántóföld eladó vagy bérbeadó. Érdeklődni a 06-30/9587-432 telefonszámon lehet.(209753/1H) INGATLANT KERES Szántót, erdőt, legelőt vásárolok. (Nagyobb táblák előnyben). Tel.: 49/349-468, 06-20/9-288- 609.(205656/27K) Vállalkozásra Miskolc, Széchenyi utcai üzletet vásárolok vagy bérelek. Tel.: 06- 30/9350-861. (208614/9K) Állást ajánl Segédmunkásokat alkalmazunk, csak miskolciak jelentkezését várjuk, a megjelenés napján 8-14 óráig a 46/380-289-es telefonszámon. (209829/1T) Pályázati felhívás Kajászó Község Önkormányzata (Fejér megye) pályázatot hirdet Általános Iskola igazgatói állásának betöltésére. Szolgálati lakást biztosítunk. Érdeklődni: 22/455-528 telefonszámon. Miskolci lakosú villanyszerelő szakmunkás jelentkezését várjuk. Telefon: 46/355-265 9-14ig.(209756/1K) ____ SZAKÁCSOT felveszünk, 5-8 éves szakmai gyakorlattal, hosszú távra. Tel.: 49/341-798, 06-20/9-452- 543.(209791/1 K) _______ A LITE Nyelviskola keres felsőfokú nyelvtudással rendelkező munkatársat tanári állás betöltésére, teljes munkaidőben. Érdeklődni lehet: 46/413- 126.(209811/1H) Kereskedelmi gyakorlattal és számítógépes ismeretekkel rendelkező, festékszakmában jártas munkatársat keresünk ADMINISZTRÁCIÓS munkára. Fényképes, kézzel írott önéletrajzokat kérünk az alábbi címre: FEBA 2000 Kereskedelmi Kft. 3527 Miskolc, Szinva u. 2- 4.(209815/1K) Kereskedelmi gyakorlattal és számítógépes ismeretekkel rendelkező festékszakmában gyakorlattal rendelkező KOZMETIKAI-VEGYI szakos eladót felveszünk. Fényképes, kézzel írott önéletrajzokat kérünk az alábbi címre: FEBA 2000 Kereskedelmi Kft. 3527 Miskolc, Szinva u. 2- 4.(209816/1K) Pedagógusoknak, magas kereseti lehetőség! Lakhely szerint, tanulási képességeket fejlesztő tanfolyamok vezetését vállalhatják (óvódások, diákok, felnőttek részére). Központunk: MF STÚDIUM ALAPÍTVÁNY. 1152 Budapest, Szilas park 32. Tel.: 06-1/418-53-40, 06- 1/414-05-75, 06-30/9-843- 132.(209367/2H)_________________________ Új év, új lehetőség! Fehérneműk értékesítése mellékállásban, postai szállítással is. Kereset 15-30 000 Ft/hó. Tel.: 88/442-854, 88/325-373, 8-16.30-ig.(209131/2H) _________________ Németországi munkavégzésre keresünk németül beszélő: technológiai csőszerelőt, minősített hegesztőt, ács-állványozót. Érdeklődni: 06-1/282-6486. Viadukt Kft.(209660/2H)_________________________ Eger, Miskolc vonzáskörzetében keresünk fix fizetés + jutalék és gépkocsi használati díj fizetése mellett hálózatépítő munkatársat, híradástechnikai tartozék nagykereskedésére. Tel.: 06-1/220- 61-26/23 Polgár Attila (8-16- ig).(209716/1K)