Észak-Magyarország, 2000. március (56. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-10 / 59. szám

2000. március 10., péntek ÉSZAK-MA6YAR0RSZÚQ * Sport 1t HÍRCSOKOR • Kiesett a GYSEV. A GYSEV-Ringa női kosárlabdacsapata az Euroliga negyed­döntőjének 3. mérkőzésén tegnap súlyos vereséget szenvedett Csehországban a Gambrinus Brnótól, így összesítésben 2-1- re alulmaradt, és nem került be a négyes döntőbe: BK Gambrinus Brno (cseh) - GYSEV-Ringa 76-43 (38-21). • Három győzelem. Mindhárom szerdán ringbe lépő magyar bokszoló nyert a hal­lei olimpiai selejtezőn. Vakherda Sándor (51 kg) litván ellenfelét leléptették a 16 közé jutásért rendezett mérkőzésen, míg Nagy János (57 kg) ír, Balzsay Károly (71 kg) pedig örmény bokszolót legyőzve lé­pett tovább a legjobb 8 közé. • Ma kezdődik. A 21. forduló mérkőzése­it rendezik péntektől vasárnapig a labda­rúgó PNB-ben. A forduló nyitónapján, ma egy mérkőzést játszanak: a Haladás 17.30-tól a Vasast fogadja, s az összecsa­pást az MTV1 élőben közvetíti. Teher nélkül Miskolc (ÉM) - Hazai környezetben lép ma pályára a Miskolci Honvéd-Humán NB I/B-s női kézilabdacsapata. A miskol­ci városi sportcsarnokban este fél 6-tól a listavezető Kiskunhalast fogadják.- Ha reálisan tekintek a mérkőzés elé, azt kell hogy mondjam, nem mi vagyunk az esélyesek - mondta Berzsenyi Mária, a Miskolc edzője - Idegenben 11 góllal Volt jobb tőlünk a Halas, és a játékerők azóta jelentősen nem változtak meg. Ellenfe­lünk célja egyértelműen a bajnokság meg­nyerése, tehát nem véletlenül állnak a ta­bella élén. Megpróbálom a lányok válláról levenni a terhet, felszabadult játékkal sze­retnénk előrukkolni, s majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Két nap múlva indul a rájátszás Miskolc (ÉM) - A Diósgyőr - Ferencvá­ros mérkőzéssel indul a női kosárlabda NB I rájátszása. A negyeddöntő további három párharcában (GYSEV-BSE, Sop­roni Postás-Kecskemét, PVSK-Zala Vo­lán) ugyanis csak a jövő hét végén já­tsszák le az első mérkőzéseket, míg a DKSK-BC - FTC-Diego három győzele­mig tartó meccssorozata már most va­sárnap este elkezdődik. A két csapat el­ső összecsapásán, a miskolci városi sportcsarnokban 18 órakor indul útjára a labda. Erre a találkozóra elővételben már lehet jegyeket váltani a mai napon illetve holnap délelőtt Miskolcon, a FI- LA Márkaboltban (Széchenyi út 19.). A felnőtt belépők 500 a diák-nyugdíjas je­gyek 300 forintba kerülnek. A Diósgyőr - Ferencváros negyeddöntő menetrendje: Március 12., 18.00: DKSK-BC - FTC Március 17., 18.00: FTC - DKSK-BC Március 22., 18.00: DKSK-BC - FTC Március 26., 18.00: FTC - DKSK-BC Április 1., 18.00: DKSK-BC - FTC 2000. március 11., szombat NŐNAPI TÚRA Útvonal: Ómassa - Szentlélek - Látókövek - Mária-forrás - Kerek-hegy nyerge - Kemesnye- hegy - Alsó'Odvaskő - Orvénykoalja - Garadna Táv: 12 km Találkozó: 8.15-kor a 15-ös jelzésű autóbusz di­ósgyőri végállomásánál Túravezető: Szögi Lajos A túrát a Miskolci Vasutas Természetjáró Egye­sület szervezi. Útvonal: Tornanádaska - Torna (Szlovákia) - Tornai várrom - Szádelői-völgy - Tornaná­daska Táv: 18 km Találkozó: a miskolci Tiszai pályaudvaron 6.30- kor Túravezető: Simcsik László A túrát a Miskolci Vasutas SC természetjárói szervezik. 2000. március 12., vasárnap Útvonaf: Őmassa - Szentlélek - Kemesnye - Ámor-forrás - Mária-forrás - Örvény-kő - Kö- püs-forrás - Ferenc-forrás - Garadna Találkozó: a diósgyőri autóbusz-végállomáson 8.00-kor Túravezető: Dóczé Ivánné A túrát a Miskolci Vasutas SC természetjárói szervezik. Schumacher még nyeretlen Melboume-ben A McLaren tizenöt év alatt már hétszer tudott győzni Ausztráliában Melbourne (MTI) - Vasárnap a melbourne-i Ausztrál Nagydíjjal rajtol - pontosan fél évszázaddal az első után - az 51. Forma-1-es világbaj­nokság. A 11 csapat 22 pilótáját felvonul­tató mezőny számára a mai sza­badedzésekkel kezdődik a sze­zon. Az FI 1985 óta van jelen az ötödik kontinensen, 15 évvel ezelőtt az adelaide-i utcai pályán debütált. Az itteni futam min­den alkalommal idényzáró jel­leggel került a programba (1986- ban és 1994-ben a világbajnoki cím is itt dőlt el: előbb a francia Alain Prost, majd a német Mi- chael Schumacher javára). Az ausztráliai premieren a finn Keke Rosberg - a mostani címvédő Mika Hákkinen honfi­társa, egyben menedzsere - volt a legjobb, ott aratta utolsó győ­zelmét a Williamsszel. A fiatal brazil Ayrton Senna már ekkor a leggyorsabbnak bizonyult a hivatalos edzésen, később még ötször szerezte meg az 1-es rajt­kockát. 1990-ben a Forma-1 500. futama éppen Adelaide-re esett, a történelmi lehetőséggel egy másik brazil, Nelson Piquet tu­dott élni. Egy évvel később a versenyt a heves esőzés miatt 14 kör után le kellett inteni: a rö­A világbajnoki címvédő: Mika Hákkinen Fotó: amber pr vidsége révén a rekordok köny­vében is helyet kapó futamon Senna lett az első. Az Ausztrál Nagydíj helyszí­nét, illetve időpontját négy év­vel ezelőtt a melbourne-i Albert Parkba és a szezon legelejére tették át, ahol előzőleg 18 hónap alatt 25 millió ausztrál dolláros költséggel varázsolták újjá a pá­lyát. Az utolsó adelaide-i, illetve az első melbourne-i GP a brit Damon Hill sikerét hozta, az előbbit 205 ezer néző előtt, ami azóta is csúcsnak számít az egy napon érdeklődő közönséget te­kintve. Előző nap még az volt a szenzáció, hogy Hákkinen az edzésen 200 km/órás sebességgel a falnak csapódott, és majdnem életét vesztette. A Melbourne-ben lebonyolí­tott első két nagydíjat (1996, 1997) egyformán a legszínvona­lasabbnak választották meg az adott esztendőben. Ilyen elisme­résre egymást követő két évben máshol még nem volt példa. 1997-ben a brit Dávid Coulthard diadalmaskodott, legközelebb pedig Hákkinen győzött. Tavaly ugyan ismét ők bérelték ki a rajtrács első sorát, végül azon­ban kiestek, és a ferraris Eddie Irvine örülhetett. Egyébként ek­kor ért célba a legkevesebb piló­ta az ausztrál futamok történeté­ben: mindössze nyolc. Összesítésben a McLaren az Ausztrál Nagydíj legeredménye­sebb csapata: 15 év alatt 7 győ­zelmet szerzett. Mögötte a Willi­ams (5), a Ferrari (2) és a Benet- ton (1) következik a sorban. Egyéniben Prost, az osztrák Ger- hard Berger, Senna és Hill áll a legjobban, mindannyian kétszer nyertek. Schumachernek viszont ez még sohasem sikerült. A világbajnokság menetrendje Március 12.: Ausztrál Nagydíj Március 26.: Brazil Nagydíj Április 9.: San Marinó-i Nagydíj Április 23.: Brit Nagydíj Május 7.: Spanyol Nagydíj Május 21.: Európa Nagydíj Június 4.: _______Monacói Nagydíj Június 18.: Kanadai Nagydíj Július 2.: Francia Nagydíj Július 16.: Osztrák Nagydíj Július 30.: Német Nagydij Augusztus 13.: Magyar Nagydíj Augusztus 27.: Belga Nagydíj Szeptember 10.: Olasz Nagydíj Szeptember 24.: USA Nagydíj Október 8.: Japán Nagydíj Október 22.: Malajziai Nagydíj A Phoenix sorsdöntő meccse Tiszaújváros (ÉM - Ml) - A férfi kosárlabda NB l/B felső­házában az utolsó középsza- kaszbeli fordulóra kerül sor ma este, melynek keretén be­lül délután 5 órától a Tiszaúj- városi Phoenix KK együttese a nagykanizsai KKK-DKG-East gárdáját fogadja. Jávorszkiék jelen pillanatban a csoport 4. helyén tanyáznak, ami ha így marad, azt jelenti, hogy a rájátszásban az NB I/A utolsó négy helyezettjével csa­tázhatnak az első osztályú tag­ságért. Igenám, csakhogy a Phoenixnek ma mindenképpen nyerni kell, mert ha a rivális Szeged otthon kétvállra fekteti az Univert - aminek nagy az esélye s Bódiék kikapnak, akkor az egymás elleni ered­mény miatt Kovácsék az 5., va­gyis nem osztályozós helyre esnének vissza. Erre azonban gondolni sem akar Déri Csaba, a Tiszaújvárosi Phoenix KK edzője.- Nyerni kell, nincs mese. Ne­künk nem azzal kell foglalkoz­nunk, hogy mit játszik egymás ellen a Szeged és az Univer, ha­nem azzal, hogy mi hozzuk a sa­ját mérkőzésünket. Csak ma­gunkra, és persze lelkes közön­ségünkre számíthatunk, amely megérdemelné, hogy a további­akban „neves” csapatokat lás­son. Hogy ez a tét béníthatja-e a játékosokat? Szerintem ezt a kérdést mindenkinek magában kell lerendeznie, de a kosarasa­ink tisztában vannak azzal: óri­ási lehetőség kapujában állnak. Ellenfelünk már biztos résztve­vője a rájátszásnak, de azzal egy percig sem kalkulálunk, hogy emiatt feladják a mai meccset. Rutinos, sok élvonalat megjárt játékos van a DKG-ben, ám ha a gyors tempót rájuk tudjuk eről­tetni, akkor nem maradhat el a siker. Diósgyőri vendégjegyek csak Miskolcon Budapest, Miskolc (ÉM ­JLI) - Fél órával később, 18.30- tól szerettük volna fogadni a Diósgyőri FC-t a szombati ta­lálkozón, ám marad az eredeti, 18 órás kezdési időpont - mondta lapunk érdeklődésére Schmidt Mátyás, az Újpest FC technikai vezetője. Végleges a holnapi találko­zó helyszíne is, mely szerint az NB I-es BVSC Szőnyi úti stadionjában látják vendégül a Varga-legénységet a lila-fehé­rek. A PNB-s meccs előtt az érdeklődők még egy meccset figyelemmel kísérhetnek a helyszínen, ugyanis a második vonalban szereplő budapesti vasutasok 14.30-tól a Matáv SC Sopront fogadják. Az újpesti klub technikai vezetője el­mondta azt is, hogy 800 darab belépőjegyet küldtek Diósgyőr­be tegnap, amelyet ma 9 és 16 óra között vásárolhatnak meg 1000 forintos egységáron a DFC szimpatizánsai az And- rássy úti klubházban. Nem árt tudni, hogy a helyszínen nem nyitnak ki a vendégpénztárak. Fekete Zsuzsa, a DFC Kft. biztonsági igazgatója arról tájé­koztatta az Észak-Magyarorszá- got, hogy a Budapestre, szerve­zett keretek között utazni szán­dékozó drukkerek a miskolci Tiszai pályaudvarról 13.35-kor induló szerelvénnyel vágnak ne­ki az útnak. A találkozó után a Keleti pályaudvarról 21.05-kor induló Krakowia nemzetközi gyorsvonattal térhetnek haza az utazók. A szombati „túráról” to­vábbi információ a 30/218-39-47- es telefonszámon kérhető. Csupán egy bajnoki a sok közül? Férfi kézilabda NB 117. forduló: Ózdi KC - V-Tabak Pécsi KK Ózd (ÉM - ME) - Az Ózdi KC NB l-es férfi kézilabdacsapa­ta idáig két mérkőzést ját­szott a tavasz során hazai környezetben, és még nem tudott pontot szerezni. Az újabb fellépés alkalmával ma délután 5 órától a Pécs együttesét látják vendégül. Az első osztályú férfi kézilabda­bajnokság mezőnye a tavaszi sze­zon feléhez érkezett. Innentől kezdve pedig minden megszerzett és elhullajtott pontiak nagy jelen­tősége van. Különösen igaz ez az Ózdi KC együttesére, akik idén az öt lejátszott mérkőzésük minde­gyikén vesztesen hagyták el a já­tékteret. Igaz négy alkalommal mindössze két gólon múlt a „pontosság”, de különböző okok miatt rendre felülkerekedtek az ellenfelek.- Amennyiben figyelmen kívül hagyom a külső körülményeket és csak a saját csapatomat veszem nagyító alá, akkor is több össze­tevője van a minimális különbsé­gű vereségeknek - mondta Deák Sándor, az ÓKC vezetőedzője. - A meghatározó csapattagok sérülés miatt kidőltek a sorból, és a többi­ek között nem volt olyan játékos, aki felvállalta volna a húzóember szerepkört. Persze ahogy jöttek a vereségek, kudarcélmények ra­kódtak le lelkileg is, ami nyilván nem tett jót a fiúk önbizalmának. Hátrányosan érintett minket a ru­tintalanság ténye is, hiszen egy­két ember kivételével kevés élvo­nalbeli tapasztalattal rendelkező kézilabdázónk van, ami az éles szituációkban döntőnek bizonyult. A mai vetélytárs a Mecsekaljá- ról érkezik, de a jó hírük már ko­rábban eljutott Ózdra. A Pécs eb­ben a bajnokságban is jó szellemű gárda benyomását keltette szak­mai körökben, és fiatal játékosai nem egy esetben meglepték az esélyesebbnek kikiáltott csapato­kat. Nem mellékesen a piros-ké­kekhez képest három pont előnnyel várják az ózdi hatvan percet, ami lélektanilag nagyon sokat jelenthet. Az ÓKC-nak per­sze erre nem szabad tekintettel lennie, ugyanis a két pont begyűj­tése elengedhetetlen ahhoz, hogy a bennmaradási remények tovább éljenek.- Örömteli tény, hogy az orvo­sok állítása szerint Fügedi már vállalhatja a játékot, és elképzel­hető, hogy Vitális is kifuthat a pá­lyára - folytatta a vezetőedző. - Az viszont nyitott kérdés, hogy a mérkőzéshiány mennyire ütközik ki a két játékos esetében. A meccs előtt bizakodóak vagyunk, igaz a sérültek táborát Bucseszki és Ör- dögh is gyarapította. Előbbinek a lágyéka húzódott meg, míg az utóbbi játékosnak három ujja da­gadt be. Természetesen minden tőlünk telhetőt megteszünk a győ­zelem érdekében és remélem, hogy a srácok is elhiszik, hogy a hét közben elvégzett munka ka­matozni fog. A mi esetünkben már minden mérkőzés nagyon fontos, tehát nem mérlegelhetünk, hogy kivel állunk szemben. Győz­nünk kell, hogy tovább táplálhas­suk bennmaradás! reményeinket, és a szurkolóink is megérdemel­nék már, hogy ne csalódottan tá­vozzanak az ózdi sportcsarnokból.

Next

/
Thumbnails
Contents