Észak-Magyarország, 2000. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-09 / 58. szám
2000. március 9., csütörtök Aktuális 5 HÍRCSOKOR •Fogadóóra. Fogadóórát tart Nyíró Pál (MSZP), önkormányzati képviselő hétfőn délután 5 órától a Jókai Mór Általános Iskolában (Pallós utca 1. szám). A rendezvényen részt vesz Kovács Gábor, a Jókai lakótelepi polgárőrség parancsnoka is. • Szemrevalóságok. Szemrevalóságok címmel tart előadást kedden délután 2 órától a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában (Erzsébet tér 3.) a MAB mentálhigiéniai munkabizottsága, a Megyei Kórház I. pszichiátriai osztálya és a Szent Ferenc Kórház csanyiki pszichoterápiás osztálya. Több a pénz, de nem lesz több a szúnyogirtás Miskolc (ÉM - NyZ) - Annak ellenére, hogy emelkedett a miskolci költség- vetésből a szúnyogirtásra fordítható összeg, várhatóan nem telik több irtásra. A pályázatokat a hét végén bírálják el. Kohold Tamás, Miskolc polgármestere a közelmúltban tett kijelentése arra vonatkozott, hogy idén eggyel több szúnyogirtást tudnak fedezni Miskolcon. Csiger Imre, a városháza illetékese elismerte: az inflációt meghaladó mértékben emelkedett a város költségvetéséből a szúnyogirtásra fordítható összeg idén, de úgy látta: a növekmény kevés ahhoz, hogy egy újabb irtást is beiktassanak. Abban az esetben azonban, ha szükség lesz rá, biztosítják a szükséges fedezetet - tette hozzá. Tavaly öt biológiai és egy kémiai irtás végeztek, az idei irtásra vonatkozó részletekkel azonban csak a hét végén, a pályázatok elbírálása után tud szolgálni a városháza illetékese. Sok vérszívóra számítanak A B.-A.-Z. Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás munkatársától azt az információt kaptuk: biztos, hogy sok szúnyog lesz az idén is. A szúnyogok azonban nem a folyóvízben petéznek, így a tiszai ciánszennyezés nem pusztított a szúnyogpopulációban. A szaporulat a pangó vizekkel hozható összefüggésbe, belvízből pedig bőven van megyénkben. Feltárul idén a miskolci „bazár”-tömb Évtizedes adósságát törleszti ezzel a város - mondja lapunknak az illetékes A terület, amelyre ráfér a rendezés Fotó: vajda János Miskolc (ÉM - BAL) - Feltáró út építésébe kezdenek idén a „bazár"-tömbben: a MIK több tízmillió forintos beruházása keretében rendbe hozzák az elhanyagolt belvárosi területet, lehetővé téve üzleti jellegű hasznosítását. A feltáró út kialakításának célja: különböző telekértékesítési lehetőségek megteremtése. A közlekedő sáv a tervek szerint a Kazinczy és a Szentpáli utcákat köti majd össze. Ahogy Kelemen István, a Miskolci Ingatlangazdálkodó Rt. rehabilitációs főmérnöke fogalmazott: évtizedes adósságát törleszti ezzel a város. Az egyik legnagyobb A ’70-es évek végén, ’80-as évek elején „szanálták” ezt a nyomvonalat a tömb belsejében - tájékoztatott a szakember -, a Széchenyi utca tehermentesítése érdekében; hogy onnan lehessen üzleteket feltárni, megoldani a terület szemét-, illetve áruszállítását. A „bazár”-tömb, a belváros egyik legnagyobb háztömbje az előző évtized közepétől várja, hogy „történjék vele valami”. Két éve megszülettek az előzetes tervek a MIK gondozásában - ismertette Kelemen István majd a Közlekedési Felügyelet engedélye is meglett. A kiviteli tervek jelenleg készülnek, a kivitelezésben több ütemmel számolva. A 2000-2001. folyamán elképzelt beruházás fedezete csak részben áll rendelkezésre: a MIK-nél képződött rehabilitációs alapból és az önkormányzat idei költségvetésében előirányzott 10 millió forintos keretből áll össze; a teljes költség (a két évvel ezelőtti számítások szerint) eléri a 70 millió forintot. Ősszel indul a munka Az építés az esztendő harmadik negyedévében indulhat meg. A beruházás az út kiépítését, térburkolatok, csapadékvíz-elvezetés munkálatait, kapualjak rendbetételét, továbbá kisajátításokat és a kialakult apró telkek értékesítésre történő előkészítését foglalja magában. / Uj panzióval bővül aPannónia szálló Miskolc (ÉM - BAL) - A közeli Pannónia szállóhoz kapcsolódó panzió épül a Kossuth utca és Patak utca sarkán. A Hotel Pannónia vendéglátóipari együttest 1992 óta birtokló Collovini Kft. beruházása tavaly kezdődött. Akkor vették meg a szállóhoz közel, néhány tíz méterre eső telket. A korábban ott álló romos ház bontásával, majd e hónap elejétől az új épület építésével folytatódik. Az első ütem befejezésének tervezett ideje: augusztus 31.- A szálloda üzemeltetésének évtizedes tapasztalata, hogy hiányzik a vendégeink részére a belvárosi, egyúttal biztonságos parkolás lehetősége - fejtette ki kérdésünkre a kft. igazgatója, Barkóné Szabó Éva. - Láttuk azt is, hogy szükség volna egy apartman-részre, hiszen a hozzánk érkező üzletemberek gyakran családjukat is magukkal hozzák, továbbá egy 60-80-100 fős nagyságrendű konferenciateremre. Ennek megfelelően a kétszintes ingatlan pincéjében 17 férőhelyes mélygarázs kap helyet, felette, a földszinten apartmanok, az emeleten pedig az elképzelt konferenciaterem - tudtuk meg Barkóné Szabó Évától. A garázs tehát a tervek szerint idén nyár végére lesz üzemképes (ha úgy adódik, a parkolási lehetőséget nyitottá, azaz a vendégeken kívül más számára is hozzáférhetővé teszik), addigra állni fog maga az épület is. A beruházás teljes befejezése, a két felső szint végleges kialakítása a jövő év végére valósulhat meg. Az alapozásnál tartanak Fotó: Bujdos Tibor Szülinapi megújulás párizsi úttal Miskolc (ÉM - SZN) - Amikor Delkovné László Ágnes úgy döntött: áprilisban esedékes 50. születésnapjára megfiatalodik és egész külsejében megújul, s fogyókúrás bérletet váltott az egyik miskolci szépségstúdióba, még nem sejtette, hogy ő lesz az a szerencsés, aki elhatározásával és fegyelmével nem csupán 13 kilogrammot ad le és 12 centiméterrel csökkent körfogatméretek szerint cserélheti le a ruhatárát, de egy párizsi utazást is nyer sikere és öröme mellé. A szépségstúdió novemberben meghirdetett akciójának nyertese kedden vehette át a díjat Manyákné Móré Ibolya művészeti vezetőtől. Súlyosan megégett Miskolc (ÉM - FL) - Udvarosként dolgozott egy 74 éves férfi Miskolcon a Procoop Kft. Fonoda u. 8. sz. alatti telephelyén. Tegnap dél körül összegyűjtötte a felhalmozódott szemetet és meggyújtotta. Feltehetően időközben rájött, hogy nem jó helyen, ezért lábával megpróbálta odébbtolni. Olyan szerencsétlenül, hogy ruházata is tüzet fogott. Az idős embert a mentők súlyos, életveszélyes égési sérülésekkel szállították a megyei kórházba. Vízbe fulladt a korábban eltűnt férfi Kesznyéten (ÉM - PT) - Fennakadt a Kesznyéten közelében lévő vízi erőmű hordalékfelfogó rácsán egy ismeretlen férfi holtteste a napokban. A rendőrségi vizsgálat során megállapították, hogy a hetekkel korábban eltűnt 53 éves helyi férfi az áldozat. A helyszíni szemle során a szakértő idegenkezűségre utaló adatot nem talált. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a férfi vízbe fulladt. Megújul a történelmi Avas -az első lépések Remélhetőleg a jelen már a múltéFotó: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM - NyZ) - Tízmillió forintból gazdálkodhat a város a történelmi Avas rendbetétele során, ebben az évben. Hogy ebből az összegből pontosan mire telik, az egyelőre nem dőlt el. Milyen ütemben és hogyan újul meg a belvárostól alig pár száz méterre lévő, egykor hangulatos, mára lerobbant történelmi Avas? - kérdeztük a városháza illetékesétől. A részletekről csak egy-két héten belül - miután meghatározták a feladatokat - tudnak beszámolni, mondta Skultéty Mária, a városházán. Annyi azonban már most biztos: a rendelkezésre álló tízmillió forint kevés arra, hogy mindent rendbe tegyenek. Egy előzetes, 1997-ben készült felmérés alapján a Palóczy-emlékmú és az avasi kilátó közötti szakaszon mind a gyalogos sétány, mind az utak, mind a függőkért, a teraszok, mind az utcabútorok, a növényzet és a világítás helyre- állításra, pótlásra szorul. És már a három éve készült felmérés szerint is több tíz millió forintra lett volna szükség, a helyzet azonban azóta csak romlott, és a szükséges anyagok ára is emelkedett. A program keretében azonban csak a közterület állapotán próbálnak javítani, a pincékről a tulajdonosoknak kellene gondoskodniuk. A TÁRGYALÓTEREMBŐL JELENTJÜK Hűtlenségért megdorgálta barátnőjét Miskolc (ÉM - PT) - Letartóz- tatási parancs alapján fogták el a 32 éves miskolci fiatalembert, akit társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésével, és könnyű testi sértéssel vádolt meg az ügyészség. A dr. Bodnár Sarolta vezette bírói tanács már 1997-ben is tárgyalta a hat évvel korábban elkövetett bűncselekményt, de közben a vádlottat más bűncselekmény miatt elítélték. Majd amikor a férfi szabadult a büntetéséből, eltűnt, és nem jelent meg az ellene ebben az ügyben indult büntetőeljárás tárgyalásán. A nyolc általánost végzett és bőrdíszműves szakmával rendelkező illető azért haragudott meg fiatalkorú barátnőjére, mert a lány megszakította a kapcsolatukat, és más partnert keresett magának. Azon a májusi napon délután a hűtlenséget megemészteni nem tudó férfi a miskolci Kis-Hunyad utcán autózott társával. Megpillantotta kedvesét, aki a barátnőjével sétált. A kocsival a gyanútlan lányok mellé hajtottak, és az elhagyott férfi a kocsiba tuszkolta a lányt, aki szakított vele. Kétórás autókázás következett, ami közben a hátsó ülésen a megcsalatott férfi ütlegelni kezdte a lányt. Később kocsmába, majd egy elhagyatott helyre vitte volt kedvesét, ahol tovább fenyegette. A pórul járt lánynak végül a férfi lecsitítása után sikerült elmenekülnie fogva tartójától. A lányt kórházba szállították. Sérülései nyolc napon belül gyó- gyulóak voltak. A tegnapi tárgyaláson ő és a tanúk megerősítették a korábban elmondott tanúvallomásaikat. A bilincsben a vádlottak padján ülő férfi tagadta, hogy erőszakkal vitte volna el a lányt. A súlyos verést is tagadta. „Csupán három pofont adtam neki” - mondta. (A börtönből a tárgyalásra áthozott férfi egyébként láthatóan nemrég kékre-zöldre vert állapotban volt. Azt mondta: odabent verték meg a társai.) A bíróság a férfit hat hónap szabadságvesztésre ítélte, de szabadlábra helyezését is elrendelte, mert az ítélet nem jogerős. Az ügyész három nap gondolkodási időt, míg a védő a vád alóli felmentést kért. Halott az árokban Sátoraljaújhely (ÉM - PT) Élettelenül fekvő férfit találtak Karos község határában az árokparton a napokban. Orvosi vélemény szerint a 79 éves helybéli halálát kihűlés okozta. Megfújt réz Miskolc (ÉM - PT) - A Má- lyiban található téglagyár tekercselő műhelyéből kedd hajnalra virradóra 117 kilogramm új rézdrótot, 1 mázsa bontott rézhuzalt vittek el ismeretlenek. A kárérték kétszázezer forintra tehető.