Észak-Magyarország, 2000. február (56. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-26 / 48. szám

2000. február 26., szombat Életkép 7 JEGYZET Mikita Gábor A\ Búza térrel gondok vannak. No, nem az, amire a rendszeresen arra já­ró gondol(hat): nem a ködös napok ful- lasztó szmogja vagy az egymást kerülgető buszok és gyalogosok életveszélyes „tangója". Nem is a külvárosi hangulat a fa- és fémbódékkal, benzinkutak- kal. És nem az építészeti zűrzavar a csúfságát sárga színével is felerősítő árucsarnokkal, az országúti restikre emlékeztető McDonald's- cal vagy az egész környéket maga alá gyűrő Plazával. Térfal /Vem. Más jelenti a gondot: egy „hiányzó térfal" - magyarul egy épület. Ami a térnek már alig nevezhető terület még némi „térérzetet" keltő részén, az MVK-pályaudvar helyén kelt hiányérzetet. Persze nem a város­lakóban - aki inkább levegőt tisztitó, szemet pihentető növényzetet hiányol innen (is) csupán az építészekben. Kétségtelenül szelle­mes megoldás: a tér zsúfoltságát, kaotikus ál­lapotait úgy a legkönnyebb felszámolni, ha a probléma helyett a teret szüntetjük meg. Nem tudom, hogy az elmúlt évek építkezé­seit figyelve feltűnt-e az olvasónak: nincs még egy város, ahol ennyi térfal hiányozna. Itt, ha egy terület beépítése ellenérzéseket vált(hat) ki a városlakókban - vagy ahogy most illik mondani - a polgárokban, akkor varázsszó­ként hangzik el a „hiányzó térfal" fogalma. Érdekes módon ezek a térfalak mindig a frek­ventált helyeken hiányoznak. Például a Város­ház téri banképületet is ilyen hiányérzetnek „köszönhetjük". Senki nem érti ugyan, hogy a térre hogyan lehetett egy a terület egységét szétverő épületet emelni, de az építészek minden bizonnyal elégedettek. De vissza a Búza térhez! Hogy a kék bu­szok környező utcákba való esetleges kitele­pítéséhez, az utazási körülmények kényelmet­lenebbé válásához mit szólnak az ott lakók meg az „utazóközönség"? Nem hiszem, hogy sokat számít. Építészeink szerint az az ideális város, ahol minden utcasarkot beépítenek (lásd: villanyrendőr). A cinikus, a polgárok igényeire érzéketlenül reagáló megnyilatkozá­saik - elhangzott például: ebbe a városba nem kellenek parkok, mert ott a Bükk nem sok jóval biztatnak. A város vezetése meg örül minden eladható négyzetméternek. Nem kétséges, erre a területre is hamar lesz (van?!) befektető. Biztos sokat javít majd az összké­pen egy bevásárlóközpont, egy bank vagy egy szép benzinkút. Aztán majd jön a többi. És sétálgatva a szép miskolci falanszterben morfondírozha­tunk: vajon miért nem látják építészeink a fal­tól a várost?! Kéz a kézben Hőn áhított remény az életre ... szobatársak voltunk... Fotó: Bujdos Tibor Szalóczi Katalin Miskolc (ÉM) - A hatvanas éveit taposó Károly világéle­tében életvidám és tevékeny ember volt. Még most is dol­gozik - már amikor nem tör rá a láz és a gyengeség. És vár. Várja az újszerű kezelés eredményét. Két éve visszahívták egy tüdő­szűrés után. A szövettani ered­mény egyértelműen kimutatta: a babszemnyi elváltozás rosszin­dulatú.- Akkor egyik napról a má­sikra abbahagytam a dohány­zást. Addig édesapámra hivat­koztam: ő is szívta, mégis nyolc­vannégy évig élt. Már a rágyúj­táshoz sem volt ereje, de alig várta, hogy hazaérjek, s megci- garettáztassam. Károly azt gyanítja, nála is más okozta a bajt.- A megye keleti csücskében végeztünk talajfúrásokat, és mértük a radioaktivitást. Olyan magas értéket mutatott a mű­szer, csak arra tudtuk fogni, hogy elromlott. Felvittük Pestre, ahol áttisztították, de akkor már ott is ugyanazt jelezte. Napok múltán szivárgott ki a hír: Cser- nobilban katasztrófa történt. Az akkori munkatársaim közül töb­ben meghaltak rákban... Csipesznyi fájdalom A mellkasműtéttel nem vártak sokáig. A tüdő felsőlebenyét eltá­volító professzor azt mondta, nem tartja valószínűnek az áttétet.- Az is megérne egy misét, ami az operációt követően tör­tént vele - szól közbe Erika, a feleség. - Minden látogatásnál a derekát fájlalta. De csövek lóg­tak ki belőle, féltem, nehogy bajt csináljak. Szólt ő a nővér­nek és az orvosnak is, de meg­nyugtatták: egy mellkasműtét fájdalommal jár. Végül egy szo­batársa elégelte meg a dolgot. Megemelte, s hát alatta volt egy érelszorító csipesz... Jó egy év múlva a röntgenké­pen egy újabb homályos foltot fedeztek fel.- A főorvos közölte: ez bizony áttét. Kemoterápiával lehet pró­bálkozni, de ne reméljek tőle gyógyulást, csak a hátra lévő időm meghosszabbodását... Ke­gyetlen volt ezzel így szembesül­ni - mondja Károly kissé elcsuk- ló hangon. Túlesett az első kemoterápiás sorozaton, a legendásan sűrű haja is kihullt már, amikor elő­ször hallottak a hőterápiás keze­lésről. Megkérdezték a főorvost, mit szólna hozzá. Becsületére le­gyen mondva, ezúttal is őszinte volt: bevallotta, nem sokat tud róla, de ha megpróbálják, kíván­csian várja az eredményt. A Frankfurt melletti magán­klinikán 21 napban állapították meg a bentfekvés minimális idő­tartamát. Először az immun- rendszert erősítették, csak aztán kezdtek bele a helyi hőterápiá­ba, amelyet az ottani professzor szerint legfeljebb kétnaponta le­het alkalmazni. A teljes testre ható kezelést hagyták a végére. Határon innen és túl- Befektettek egy „szarkofágba”, amiből csak a lábfejem és a fe­jem maradt ki. Előtte altatót kaptam. Akkor arra gondoltam, uramisten, felébredek-e még? Az utolsó emlékem, hogy szépséges, fehér köpenyes, mosolygós nő­vérkék vesznek körül. Átfutott rajtam: ez már a mennyország. A zárójelentésen az áll: 3 órán át fokozatosan hevítették fel a testét 40 fokra, amin 1 órán ke­resztül tartották. A visszahűtés is 3 órát vett igénybe.- Azzal engedtek el: egy hónap múlva megismételhető az eljárás. Csakhogy még egyszer több mint egymillió forintot már nem tud­tunk összeszedni. így Pestre je­lentkeztem, minthogy időközben ott is engedélyezték a berendezés kipróbálását. De ott - tekintettel Károly rég­óta meglévő hasi aortatágulatá- ra - nem vállalták a teljes hőke­zelését. Beütemezték viszont he­lyi hőterápiára. Ez sem volt in­gyen: 14 ezer forintot kellett fi­zetniük egy-egy kezelésért. Né­gyet kapott belőle.- A különbség meglepett. Első éjjel egy szivaccsal kiegészített összecsukható pótágyra tettek, amiről leborultam. Ám kiborító inkább az volt, hogy egy nővér­kére bízták a kezelést - odakint legalább egy orvos mindig jelen volt aki ott-otthagyott. Úgy. kellett utánakiabálnom: jöjjön már, mert kibírhatatlanul éget a készülék. És itt naponta adták a kezelést... Szembesülés Károlynak az újfajta eljárás óta egy-egy napra hirtelen felszökik a láza.- Egy éjjel négy pizsamát is cserélek rajta, de mindből csa­varni lehet a vizet - meséli Eri­ka, míg a férje a telefonhoz sé­tál, hogy megtudakolja: hogy ér­zi magát a szintén magyar frankfurti szobatársa. Erika kezei ökölbe szorulnak a drukktól:- Jaj, istenem! Mindenki után érdeklődik, és sorra szembesül­nie kell a halálukkal - súgja.- És mi volt a végső diagnó­zis?... Fogadja részvétem - hall­juk a másik szobából. Kis időbe telik, míg visszajön.- Frankfurtban biztattak: már háromezer betegen segített ki­egészítő kezelésként a hőterá­pia. Csak hát azok közül én eggyel se beszéltem. Kutyafajta-választás és a véletlen A lillafüredi udvarról négy éve indulnak szánhúzó kutyák versenyekre Verseny után. Anna, Jack (balra) és Léna Fotó: Kocsis Zoltán Miskolc (ÉM - NyZ) - Seres Anna kutyáival közel négy éve indul szánhúzó versenye­ken. Hogy miért is kezdett „szánozni", nem tudja meg­magyarázni, az viszont biztos: a tél a kedvenc évszaka. Erik, a rottweiler ugat, vicsorít is egy kicsit a kerítés mögül, az­tán mikor közeledik a gazdája, hogy kaput nyisson, lecsendese­dik. Gond nélkül beenged, majd elvonul játszani. Fejét egy kerék­gumiba dugja, nyakláncként hordja magán, úgy szaladgál. Kutyatár A többiek, Honey, Jack, Indy, Léna és Aki ugrálnak, vonyíta- nak elkerített területük mögött, ahogy meglátják a gazdájukat, amikor viszont Anna határozott mozdulatok tesz, és kinyitja a kaput, kizúdulnak. Vadócok egy kicsit. Anna pedig megjegyzi:- Egyet még meg lehet taníta­ni, hogy ne ugráljon. Honey volt az első, párjaként jelent meg Jack, utódjukként született Indy, majd két husky, Léna és Aki került a lillafüredi udvarra.- Gyermekkoromban is volt kutyánk. A malamut és a husky tetszett, a fajtaválasztás nem volt véletlenszerű, de a szánozás igen - meséli a fiatal egyetemista lány. - Amikor már Indy is meg­született, akkor vált nyilvánvaló­vá. Először csak gyerekszán elé fogtam őket. Akkor még ketten mentünk velük. Egy ember ült a szánon, a másik ment elől. Össze­gabalyodott a kötél, mert az előre fogott kutyák nem mentek, és az is természetes volt, hogy nem hallgattak a vezényszavakra. Jobbra, balra, állj, gyorsíts, lassíts - ezeket kell megtanítani egy szánhúzó kutyának. Vannak erre eszkimó vezényszavak is, de az ember ösztönösen úgyis ma­gyarul szól. Anna szánja elé előre mindig az elevenebb huskyk ke­rülnek, és - mint mondja - ez egyáltalán nem sértés a többi ku­tyának, még a falkavezérnek, Ho- neynek sem. Az is fontos, hogy az embernek a falka tagjaként kell elfogadtatnia magát a kutyák között. Annával is megtörtént, hogy Jacket meg akarta büntet­ni, a vezérhím azonban rátá­madt. „Megverekedtek”, azóta, úgymond, a gazda a falkavezér.- Nem tudom igazán honnan jött. Még azt sem mondhatnám, hogy filmekből, vagy a könyvek­ből. Utána kezdtem Alaszkában játszódó, szánhúzó kutyákról szó­ló filmeket nézúi, ahogy szánozni kezdtem. Az viszont igaz: a tél a kedvenc évszakom - folytatja. - Versenyezni először Galyatetőre mentünk. Négyes fogattal utolsó lettem. Azóta októbertől márciu­sig a Gödöllő melletti Domony- völgyben rendezett versenyekre járunk. Az utóbbi időben dobo­gós helyezéseket érek el. Hóban, hó nélkül A tavalyi és az idei tél különösen kedvez a szánhúzásnak. A ku­tyák azonban nemcsak szánoz- nak, hanem mentenek is. Tavaly februárban a nagy hóban az on- gai tó mellett lévő hétvégi házból ezzel a szánnal hozták ki a segít­ségre szorultakat. Amikor vi­szont nincs hó, akkor kerekes ko­csit húznak a kutyák. Van azon­ban „biciklisszán” kategória is.- A bicikli elé fogtam őket. A bükki teljesítménytúra egyik ellenőrző pontjához mint ellenőr igyekeztem. Hollóstetőn az egyik házban azonban éppen disznót vágtak, a kutyák pedig megva­dultak. Elszakították a kötelet. Azóta ezzel nem próbálkozom - mondja. Sem a szán, sem a kerekes ko­csi nem megy gyorsabban, mint 20-30 kilométer. A lényeg: a szán könnyű legyen. A gyorsaságot pe­dig edzésekkel lehet fokozni. Ho­ney, Jack, Indy, Aki, Léna, Erik - bár nem igazán szánhúzótípus, házőrző is be van fogva - és An­na, mikor az első fagyok jönnek, délelőtt 11-től sötétedésig szánoz- nak-kocáiznak a Bükkben. Nyá­ron pedig még az erdő aljában lévő árnyékos udvaron is csak a nyelvüket lógatják a kutyák.

Next

/
Thumbnails
Contents