Észak-Magyarország, 2000. február (56. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-23 / 45. szám

2000. február 23., szerda Munkaerőpiac / Állás 15 Díjazzák az ideális munkahelyet Budapest (MTI) - A Szociális és Család­ügyi Minisztérium által januárban meghirdetett Családbarát Munkahely díjra március 16-ig adhatják be pá­lyázataikat a munkaadók. A miniszté­rium a hagyományteremtő pályáza­tot a Magyar Agrárkamarával, a Ma­gyar Kézműves Kamarával, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együtt hirdette meg. A Családbarát Munkahely díjat azok a munkaadók kaphatják meg, amelyek fi­gyelembe veszik a családos dolgozók igényeit, például lehetőséget biztosíta­nak a szülők részmunkaidős foglalkozta­tására. A pályázatok elbírálásánál a bírálók fi­gyelembe veszik többek között, hogy mennyire rugalmasan alakították az egyes cégek, vállalkozások az alkalmazot­tak munkaidejét. Megvizsgálják azt is, hogy a pályázók a dolgozók igényeinek megfelelően biztosí- tanak-e továbbképzési lehetőségeket. Csa­ládbarát képzésnek az tekinthető, ha az munkaidőben történik, vagy a családi programokkal van egybekötve. Az elbírálásnál számít az is, hogy a gyermeknevelés utáni újbóli munkába ál­lást mennyire segítik az adott intézmény­nél. Figyelembe veszik azt is, hogy a munkaadó tartja-e a gyermekgondozási segélyben vagy díjban részesülő szülővel a kapcsolatot, biztosítja-e számára a ké­sőbbi munkába állás könnyítése érdeké­ben a szakmai információkat. Vizsgálják, hogy a munkahelyi rendez­vények a dolgozók egész családjának szól­nak-e, és a szabadságolásoknál figyelembe veszik-e például az iskolai szüneteket. A pályázatok elbírálásánál azt is számí­tásba veszik, hogy a munkáltatók rendel­keznek-e gyermekintézményekkel, mit tesznek ezek megőrzéséért, fenntartásáért és korszerűsítéséért. Szakképzési terv: élethosszig tartó tanulás A vállalatok bérköltségük 0,5 százalékát fordíthatják a munkaerő továbbképzésére A vállalkozók gyakorlati képzésben való részvételét kedvezményekkel kellene segíteni Fotó: Bujdos Tibor Budapest (MTI) - Az év köze­pére várhatóan elkészül az Országos Képzési Jegyzék át­fogó korszerűsítése; a lista teljes modernizációjára 2-300 millió forintot fordít a minisztérium - nyilatkozta Benedek András, az oktatási tárca szakképzésért felelős helyettes államtitkára. A tervek szerint az új jegyzék négy nagy szakmai - humán, műszaki, agrár és szolgáltatások - csoportot, s azon belül 21-21 szakmacsoportot különít majd el. Minden esetben meghatározzák az adott szakma elsajátításához szükséges elméleti és gyakorlati időkeretet, illetve rögzítik az egészségügyi alapkövetelménye­ket, alapiskoláztatási feltételeket. Szakmacsoportok szerint Külön kívánják választani azo­kat a szakmákat, amelyek a to­vábbképzés során egymásra épülnek, illetve azokat, amelyek esetében a különféle képzések elvégzése, megújítása a hivatás gyakorlásának feltétele. Benedek András fontos állo­másnak nevezte a felnőttképzési törvény előkészítését, amely a tervek szerint tavasszal kerül a kormány elé, és az év második felében tárgyalja az Országgyűlés. A törvény megalkotásával - a helyettes államtitkár véleménye szerint - törvényi garanciákkal is megerősödik majd az élet­hosszig tartó tanulás lehetősége. A szakképzésért felelős he­lyettes államtitkár kitért arra is, hogy a tárca számításai sze­rint a vállalatok befizetései ré­vén 2000-ben várhatóan mintegy 9 milliárd forint folyik be a szakképzési alaprészbe. Nyilvántartott vizsgák Emlékeztetett arra, hogy január elsejétől a magyarországi válla­latok éves szinten bérköltségük 0,5 százalékát fordíthatják a ná­luk foglalkoztatott munkaerő to­vábbképzésére.- Ennek monitorvizsgálata szintén az idei év feladata - mu­tatott rá. Benedek András tájékoztatása szerint 2000-ben egy világbanki ifjúsági szakképzési program ke­retében, mintegy 3,5-4 milliárd forint ráfordítással körülbelül 150 iskolát és oktatási intéz­ményt szerelnek fel komplett multimédiás oktatóteremmel. A projekt részeként a tervek kö­zött szerepel szakmacsoportos képzést biztosító műhelyek léte­sítése, illetve több továbbképzé­si program beindítása is. Közölte: a szakképzés vizsga- rendszerének korszerűsítése ke­retében a minisztérium Közpon­ti Vizsganyilvántartási Rend­szert kíván bevezetni, amely a vizsgabejelentkezéstől a vizsga­bizonyítvány kiadásáig számító- gépes hálózat formájában rögzí­tene minden szükséges adatot és információt. Motiválandó vállalatok Benedek András felhívta a fi­gyelmet arra, hogy az elmúlt tíz évben az iskolai gyakorlati kép­zést biztosító tanműhelyek szá­ma megduplázódott, és ma már csak minden harmadik diák sa­játítja el a gyakorlati ismerete­ket különböző vállalatoknál. Hozzátette: keresik annak lehe­tőségét, miként lehetne ösztö­nözni a cégeket a szakképzésben résztvevők gyakorlati oktatásá­ra, illetve a kis- és középvállal­kozásokat a tanulószerződés el­terjesztésére.- Ennek egyik lehetséges mód­ja a jelenleg tanulónkénti 6000 forintos adókedvezmény jelentős növelése - mondta a helyettes ál­lamtitkár, akinek véleménye szerint az adókedvezmény mér­tékét legalább két-két és félszere­sére kellene emelni ahhoz, hogy a működő gazdaság számára a gyakorlati szakképzésben való részvétel a jelenleginél jóval na­gyobb motivációt jelentsen. s-'-v/:'v . ÁLLÁSKERESŐK FIGYELMÉBE! MUNKALEHETŐSÉGEK A B.-fi i.-Z. MEGYEI MUNKAÜGYI KŐ; ZPONT ADATAI ALAPJÁN Szakma/állás Látsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állásLátsz. Település Érd. (tel.)Szakma/állás Látsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állás Látsz. Település Érd. (tel.) MMK Kirendeltség Miskolc, Zombori u. 2. T.:46-346-022 Autószerelő - szakm.- 2 Miskolc Awi komb.minősített hegesztő -szakm.- 10 Betanított munkás -férfi, nő, 8 ált.- 10 Biztosítási üzletkötő -középf.- 10 Bútorbolti eladó -ker.szakm.- 1 325-003 Cipőbolti eladó -szakm.- CNC-NC esztergályos -szakm.­CO 2 minősített hegesztő -szakm.­Dísznövénykertész -szakm.- Eladó -pályakkezdő szakm.- Elektrikus -szakm.- Elektrikus -szakm.- Elektromos karbantartó -szakm.­Elektronikai műszerész Energetikus -szakk., főisk.- Extruder-gépkezelŐ -szakm.- Élelmiszer-eladó -szakm.- Élelmiszer-eladó -szakm.- Élelmiszeripari szakm. Budapest 06/1-315-0385 Diósd 346-022/22 Sajószentpéter20-9258-030 Miskolc 345-856 1 Miskolc 30-207-9237 10 Kecskemét 06-30-970-1257 5 Miskolc 46-340-233 1 Miskolc 367-162 1 Miskolc 06-30-9288-808 1 Saiókeresztúr 307-595 1 Miskolc 343-004 3 Szentgotthárd 94-551-221-szakm.­Építőipa.—^ — Felszolgáló -szakm.­pari segédm. -8 ált.­Feiszoigáló -szakm.- Felszolgáló - pultos - szakm.- Festő -szakm.- Fényező-mázoló -szakm.- Fogászati asszisztens -szakköz.­Fogorvosi szakasszisztens -szakk.­Forgácsoló -szakm.- Fűnyíró -8 ált.- Gépészmérnök -egy.- Gyartásközi ellenőr -techn., főisk.- Hidegburkoló -szakm.- Húsipari szakmunkás- szakm.­Hűtő- és háztartási gépszerelő -szakm.­Kereskedelmi menedzser, reklámszervező -főisk.- Kertész -szakm.- este Kertész,parképítő -szakm.- Kertészeti segédmunkás- 8 ált. ­Könyvelő -szakk.- Kőfaragó -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Marketing-menedzser -főisk. Matematika-fizika szakos tanár -egy.- Metallurgiai mérnök -egy.- Mérnök-uzletkötő -villamosmérnök- Minőségbiztosftási mérnök-egy­Minősitett hegesztő -szakm.- Mélyépítő technikus Méz-üzemvezető -főisk.- Műkőkészítő -szakm.- Műkőkészítő -szakm.- Műszaki eladó -kőzépf.- Műszaki eladó-raktáros -szakm.­Német nyelvszakos tanár pályakezdő könyvárus érettségi- Pincér-teremvezető -szakm.- Projekt-menedzser-főisk., angol nyelvism.- Raktáros -kőzépf.- Saváló hegesztő -szakm.­Miskolc Nagylak MískoIc Miskolc Miskolc 30-2180-541 62-279-127 406- 205 407- 184 365-160 Borsod megye20-9415-006 Kecskemét 76-485-047 Mór 30-2260-879 Miskolc 06-20-3340-954 Miskoc 326-700 Miskolc 369-275 Miskolc 340-233 1 Miskolc 377-436 reggel Miskolc 358-553 du. Saiókeresztúr 307-573 Miskolc 405-270 Szentgotthárd 94/511-221 Miskolc Miskolc 3 Miskolc 1 Miskolc 561-310 369-275 343-004 345-212 Miskolc 501-669 Dunaújváros06/25-281-295 2 Miskolc 353-909 4 Miskolc 405-270 1 Miskolc 500-283 1 Onga 30-910-9764 5 Kecskemét 76-485-047 1 Miskolc 369-275 1 Miskolc 06-30-911-2944 1 Miskolc 370-710 1 Szentgotthárd 94-551-221 1 É-Magyarország 1-375-8072 Szentgotthárd 94/551-221 Saiókeresztúr 307-573 Miskolc 06-30-9531-161 Borsod megye20-9415-006 Onga 30-910-9764 Miskolc 406-473 Miskolc 46-328-685 Miskolc Miskolc Miskolc Tolcsva 343-842 370-710 345-309 47-384-195 Szakács -szakm.­1 lengyeltóti06-30-9366-911 3 Miskolc 328-685 10 Budapest 06/1-315-0385 1 Tolcsva 47-384-195 Szakács -szakm.- 1 Szakács -szakm.- Szakképzett eladó -szakm.- 1 Számítástechn. Rendszergazda -szakm.- 1 Szerkezeti lakatos -szakm.- 2 Tanácsadó -gimn.- Tanár-főisk., gépjárműüzemi szak- 1 Terméktanacsadó-érettségi- 20 Területi képviselő 1 Területi képviselő építőip. -szakköz.- 1 Üzletkötő 6 Üzletlátogató -gimn.- 1 Varrónő -szakm.- 5 Varrónő -szakm., bet.- 20 Vendéglátóelado -szakm.- 2 Villamosmérnök -egy.- 1 Villanyszerelő -szakm.- 6 Mór Szentlélek Miskolc 30-2260-879 370-656 323-405 Miskolc 412-337 Saiókeresztúr 307-573 Miskolc 413-577 Miskolc Miskolc Változó 332-545 06-20-9364-630 62-424-765 Miskolc 501-280 Miskolc 360-673 Miskolc 06-20-9254-250 Miskolc 325-011 Székesfehérvár 22/315-424 Mályi 319-691 Szentgotthárd 94/551-221 Budapest 06/1/388-2087 MMK Kirendeltség Miskolc, Vasgyár u. 43. Tel.: 46/370-955 Acélszerkezeti lakatos -szakm.­Anyagvizsgáló MT2, MT1 Autómotorszerelő -szakm.- Ács-állványozó -szakm.- Betanított munka -8.ált- Betanított nyomdai fotós -gimn.­CD hegesztő -szakm.- Eladó -szakm.- Esztergályos -szakm.- Épületasztalos -szakm.- Épületasztalos -szakm.- Faanyagvédelmi szakmunkás -szakm.­Formázó -szakm.- Hegesztő (kevert gázos) -szakm.­Kozmetikus -szakm.- Kozmetikus -szakm.- Kőműves -szakm.- Művezető (fémszerk.) -főiskola vagy technikum- NC marós -szakm.- )lvasztár -szakmm. 1 Változó367-436 Öntödei hegesztő -szakm Öntödei tecnnolóqus -ted Programfejlesztő -tőisk.- Segédszínész -szakk.­Miskolc 339-950 Miskolc 419-298 Pomáz 26-325-554 Székesfehérvár(22)510-235 Miskolc 06-30-9956-466 Változó 367-436 Miskolc 365-642 Miskoic 401-205 Miskolc 419-298 Pomáz 26-325-554 Pomáz 26-325-554 Orosháza 68-413-711/355 Miskolc 346-433 Miskolc 06-20-9509-404 Miskolc 06-20-9509-404 Pomáz 26-325-554 Változó 367-436 Miskolc 412-825 Orosháza 68-413-711/355 Orosháza 68-413-711/355 Orosháza 68-412-711/355 Budapest 1-436-0880 Budapest 27-346-397 MMK Kirendeltség Szerencs, Kassa u. 23. tel.: 47/361-30$" Állattenyésztő mérnök 1 Szerencs 47-361-909 Fodrász-vállalkozó- 1 Szerencs 47-361-909 Húsipari mérnök 1 Szerencs 47-361-909 Manikűrős -vállalkozó- 1 Szerencs 47-361-909 Varrónő 5 Szerencs-M.zombor 47-361-909 Videotechnikai műszerész 1 Szerencs 47-363-840 MMK Kirendeltség Mezőkövesd, Dózsa Gy. u. 2. T.: 49-313-854 Fémszerkezeti lakatos Gépi varró Gépi varró Hegesztő ICO, AWI7 üzleti munkatárs -középisk.­Uzietkötő -középisk.­Szabász Varrónő 3 Eger 20-911-6066 3 Mezőkövesd 49-411-611 3 Mezőkeresztes 49-331-265 5 Eger 20-911-6066 5 Mezőkövesd 49-312-054 3 Mezőkövesd 49-412-811 1 Mezőkövesd 49-411-611 2 Mezőkeresztes 49-331-452 MMK Kirendeltség Edelény, István K. u. 51. T.: 48-341-845 Asztalos -szakm., bet.- Ápoló-gondozó -szoc.kepesités- Befektetési tanácsadó -érettségi­Biztosítasi ügyintéző -érettségi­Családsegítő -főiskola­5 Múcsony 4 Edelény 3 Edelény 3 Edelény 2 Szendrő 48-403-735 48-341-433 30/9653-127 48-341-244 48-460-394 CNC esztergályos -szakm.- 2 Edelény Egészségügyi szakápoló - szakk. - 4 Edelény Fiókvezető -főiskola- 1 Edelény Hentes -szakm.- 2 Borsodszirák Köszörűs -szakm.- 2 Edelény Mentálhigiénikus,----------xr i x-jUS-főisk.- 1 Edelény Változó Edelény Edelény Edelény Szalonna Edelény Edelény Tesnevelés-ének szakos tanár -főiskola- 1 lesnevelés szakos és tanító 1 Üzletkötő - érettségi- 8 Varrónő - szakm. - 4 Varrónő - szakm. - 10 Villanyszerelő - szakm. - 2 MMK Kirendeltség Kazincbarcika, Tóth Árpád u. 2. T.: 48-313-311 48-341-704 48-341-433 30/9653-127 48-345-811 48-341-704 48-341-433 48-341-241 48-341-933 48-341-933 48-341-722 48-342-727 48-341-411 48-342-482 Autószerelő Befektetési tanácsadó -érettségi- 3 Festő szakoktató 1 Fizika-matematika szakos tanár -főisk.- 1 Kőműves 1 Kőműves szakoktató 1 Magyar-történelem szakos tanár -főisk.- 1 Számítástechnika szakos tanári Szerszámkészftő-lakatos 1 1 Kazincbarcika 48/313-550 06-30-9653-127 Kazincbarcika 48/310-155 Kazincbarcika 48-310-155 Kazincbarcika 48/310-155 Kazincbarcika 48/310-155 Kazincbarcika 48/310-155 Kazincbarcika 48/310-155 Kazincbarcika 48/424-233 MMK Kirendeltség Sátoraljaújhely/Kossuth tér 5. T.: 47-321-432 Biztosítási ügyintéző -érettségi ­Biztosítási ügyintéző - szakm.képz. érettségi, jogosítvány ­Ruhakészítő - szakm. - Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő szakm. 6 Sátoraljaújhely06-20-587-687 10 Sátoraljaújhely 06-20-9710-715 60 Sátoraljaújhely 47-322-211 15 Sátoraljaújhely 47-322-343 40 Sátoraljaújhely 47-342-079 25 Karcsa 47-342-079 20 Sátoraljaújhely 47-326-167 10 Sátoraljaújhely 47-322-044 15 Karcsa 47-342-078 MMK Kirendeltség Mezőcsát, Hősók tere 13. Tel.: 49/352-725 Cukrász -szakm.- Cukrász -szakm.­Pék Üzletkötő érettségi Üzletkötő érettségi Üzletkötő érettségi Tűzőnő -8.ált.- Varrónő -8.ált.- Védőnő - főisk. - Védőnő főisk. 1 Mezőcsát 49-353-480 2 Mezőcsát 49-457-201, 46-386-290 1 Mezőcsát 49-353-480 1 Tiszaújváros 49-341-264 2 Tiszaújváros 49-348-060 5 Tiszaú|véros 49-341-049 10 Mezőcsát 49-352-803 10 Mezőcsát 49-352-653 1 Mezőcsát 49-352-444 1 Tiszatarján 49-352-614 MMK Kirendeltség Gönc,Kossúth u. 47. T.: 46-388-014 Betanított pék -8 ált.- 1 Vilmány 46-387-387 Kertész-szakm.- 2 Gönc 46-388-610 Kertészeti bet.munkás -8 ált.- 2 Gönc 46-388-61Ö Traktoros-szakm.- 1 Gönc 46-388-610 Vendéglátóipari eladó-szakm.- 1 Vilmány 06-30-2148-636 MMK Kirendeltség Tiszaújváros, Sártök u. 11. T.:49-34l-357 20 Bicske _______ és hibridgyi Biztosítási üzletkötő -gimn.- Boltvezető -szakm. nő- Elektrotechnikus -szakm.- Épületasztalos -szakm.- Porcelándíszítő, formázó -szakm. nő­20 2 1 3 Tiszaújváros Változó 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 MMK Kirendeltség Tokaj, Bajcsy-Zs. u. 16. T.: 47-352-042 Biztosítási üzletkötő területi képviselő -szakk.,gimn. Épületszobrász +műkőkészítő Kőmüves+kőfaragó-szakm.­2 Tokaj és körny.20/988-6907 5+5 Szödliget 27/352-208,06/30/9104-031 5+5 Szödliget 27/352-208,06/30/9104-031 MMK Kirendeltség Éhes, Szeles u. 1. T,: 46-386-410 ______ Bizt.üzletkötő -középfokú isk.végz.érettségi 5 Szerencs 46-386-410 Eladó-szakm.- 1 Forró 06-30-254-1511 Kertész -szakm., szakk., növényterm.ism.- Normatechnológus -k.fokú ruhaip.végzettség- 1 Encs 46-385-033 Pultos, csapos-szakm.képző, szakközépisk.- 2 Encs 06-20-9737-461 Szabász -8 ált., szakm.- 1 Encs 46-385-033 Szalagvezető -technikum- 1 Encs 46-385-033 Varrónő-szakm., 8.ált.- 50 Encs 46-385-033 2 Boldogkőváralja46-386-410 2 Nyékládháza 49-341-732 MMK Kirendeltség Szikszó, Kassai u. 108. Tel.: 46Z-396-637 Autószerelő vagy mezőgazdasági gépszer.-szakm.­Autóvillamossági szerelő -szakm.­Áramkör és hibridgyártó Felszolgáló -szakm.- Gyógypedagógus -főisk.- Szakacs -szakm.- Varrónő -szakm., ill. bet.munkás- 5 Szikszó 342-727 Varrónő -szakm., ill. bet.munkás- 30 Encs 385-033 Varrónő -szakm., ill. bet.munkás- 5 Szikszó 396-233 MMK Kirendeltség ÓzcTVasvári u. 56. TeLT 45/475741 1 Krasznokvajda 458-133 1 Krasznokvajda 458-133 20 Bicske 06-22-567-253 2 Mór 06-22-408-296 1 Alsóvadász 396-886 2 Mór 06-22-408-296 Befektetési tanácsadó -érettségi- Biztosítasi üzletkötő - középisk. - Biztonságiőr -ált.isk.­Elektronikai összeszerelő -ált.isk.­Fiókvezető -főiskola- Műszerész -szakm.­Nyomdai gépkezelő -szakm.­Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő - bet.és szakm. - Üzletkötő középisk. Üzletkötő középisk. 3 Ózd06-30-965-3127 5 Ózd 48-476-137 5 Dunántúl 06/30/9383-672, 06/37/314-428 20 Zalaegerszeg06/48-480-673, 06-30-232-8829 1 Ózd 06-30-965-3127 10 Zalaegerszeg 06/48-480- 673, 06-30-232-8829 1 Mosonmagyaróvár 40 Ózd 06-96-216-935 48-473-544 20 Ózd48-473-434 20 Özd48-474-221 10 Ózd 48-471-944 6Ózd 48-472-959 MMK Kirendeltség Putnok, Rákóczi F. u. 2. T.: 48-430-237 Befektetési tanácsadó 1 Putnok és térs.30-965-3127 Csaptelep belsőrész-szerelő, kerámia-megmunkáló, mérő 30 Diósd 48-430-237 Operátor - betanított munka -50 Székesfehérvár 48-430-237 Varrónő 10 Putnok 48-430-237

Next

/
Thumbnails
Contents