Észak-Magyarország, 2000. február (56. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-16 / 39. szám
2000. február 16., szerda Aktuális 6 JEGYZET Komputeres számla Mészáros István r\ Olykor nagyon furcsa dolgok történnek meg velünk, olyanok, amiket egyébként teljesen elképesztőnek tartanánk. Vannak esetek, melyek pillanatok alatt játszódnak le, például baleset egy gyakorlott sofőrrel, aki sosem gondolt arra, hogy az vele előfordulhat. Pedig mondjuk már több millió kilométert vezetett le életében... Előfordulhat aztán olyasmi is, amiben mi vétlenek vagyunk, amik csak úgy megesnek. Valahol valakik hibáznak, nem figyelnek oda, pontatlanul végzik munkájukat, s esetleg rajtunk csattan az ostor. Persze, nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, hiszen szokták mondani: csak az tévedhet, aki dolgozik. Ezt figyelembe véve is előfordulhatnak furcsa esetek. Egyik barátomtól hallottam, hogy ismerőse, egy nyugdijas néni a minap kapott egy telefonszámlát. Abban az időben, amikor a postás hordja ezeket, az ő leveles ládájába szintén bedobott egy ilyen, számítógéppel készített papirost. Nincs ebben semmi különös, hiszen a 21. század küszöbén lassan már mindent komputerekre visznek, e sorok is ilyen okos szerkentyű segítségével íródnak. A néni kibontotta a számlalevelet, s látta, hogy ötszázvalamennyi forintot kell befizetnie a telefonszolgáltató számlájára. Lévén, hogy a néni becsületes számla fizető, be is fizette volna, csakhogy volt egy kis szépséghibája az ügynek: soha életében nem volt még telefonja... HÍRCSOKOR • Hüllőshow. A Kecskeméti Akvárium és Terrárium bemutatója lesz az ózdi Általános Művelődési Központban. A hül- lőshow-t február 15-e és 20-a között tekinthetik meg az érdeklődők. • Lakossági fogadóóra. Kazincbarcikán a rendőrkapitányság vezetője, Nagy Gábor rendőr ezredes február 16-án tart fogadóórát. A parancsnokot a kapitányság épületében nyolc és tizenegy óra között kereshetik fel a lakosok. Szőlészeti, borászati napok Bodrogkeresztúr (ÉM - MMI) - Szőlészeti és borászati napokat tartanak február 21-24. között a hegyaljai településen. A rendezvény fővédnöke dr. Kupa Mihály, a Zempléni Településszövetség elnöke. Az egyhetes programban termelői borversenyt is rendeznek, melyre február 21-ig lehet nevezni. A versenyen új- és óborok egyaránt indíthatók. Az ünnepélyes megnyitó 21-én, délután öt órakor lesz a Faluházban. Itt Berta Béla, a megyei FVM Hivatal vezetője mond ünnepi beszédet. Másnap tartják a borversenyt, majd délután két órai kezdettel Olajos Csaba, Észak-Magyarország területi főépítésze tart előadást Tokaj-Hegy alj a műemlékeiről. Boros üvegekről szól dr. Veres László, a Hermán Ottó Múzeum igazgatója február 23-án délelőtt 10 órakor. Délután dr. B. Hellebrandt Magdolna régész a híres bod- rogkeresztúri régészeti kultúrákat ismerteti az érdeklődőkkel. Február 24-én lesz a borverseny eredményhirdetése és az az előadás, melynek keretében dr. Némethi Lajos, a megyei fejlesztési ügynökség igazgatója beszél a helyi, bor- és falusi turizmus pályázati lehetőségeiről. Képviselői fogadóóra Sátoraljaújhely, Sárospatak (ÉM) - Dr. Hörcsik Richárd, a 10-es számú választókörzet országgyűlési képviselője (Fidesz) fogadóórát tart ma délelőtt 9-től 12 óráig a sátoraljaújhelyi polgármesteri hivatalban. Délután két és öt óra között pedig a sárospataki polgármesteri hivatalban várja a polgárokat a fideszes honatya. Gömöri városvezetők kézfogása Tornaija Putnoktól akarja tanulni az önkormányzatiság tudományát Putnok (ÉM - ÓKI) - A putno- ki önkormányzat a határon túli kapcsolatok szélesítésére törekszik. Van már testvérvárosa Franciaországban, mégpedig Fécamp, de ugyanilyen szerződést a szlovák Tiszolccal is aláírták, ahol élnek magyarok. Csütörtökön viszont a határon túli legközelebbi várossal, Tornaijával került sor az együttműködésre. Magyar és szlovák zászló lobogott a februári napsütésben Putnok Városháza falán, jelezve, hogy nemzetközi eseménynek ad helyt a város. A trianoni szerződésig Gömör Vármegyéhez tartozó két település vezetése úgy döntött, egymás testvérvárosaivá válnak. A megszületett szerződés részletei tartalmazzák azokat a területeket, ahol elkezdik az együttműködést. Az önkormányzatok a jövőben közös szakmai fórumokat tartanak, ahol kicserélhetik tapasztalataikat és átvehetik egymástól a hasznosítható munka- módszereket. Fontosnak tartják a gyermek- és ifjúsági önkormányzatok közötti szoros kapcsolatok kialakítását, a vállalkozók partneri viszonyának erősítését és együttműködését, a sport, kultúra és oktatási kapcsolatainak kiépítését. Kötelezték a felek magukat a Magyarország és Szlovákia közötti határ menti együttműködés erősítésében, elsősorban a közösen létrehozott Sajó-Rima Eurorégión belüli munkával. Tamás Barnabás, putnoki polgármester elmondta, hogy sok ellenzője volt az említett szervezet létrehozásának, de végül elhárultak az akadályok. Kifogásolta azt is, hogy a bánrévei határátkelőn a hatóságok még nem oldották meg a növényi eredetű áruk vámkezelését, és így a térségben kereskedők csak költséges kerülő úton tudják elvégezni a szállítást. Márpedig ez negatív hatással van az együttműködésre. Egyéni véleményként elmondta, hogy az Európai Unióba csak együtt kerülhet felvételre a két szomszédos ország már csak a határok elhelyezkedése miatt is. Tornaija polgármestere, Schwartz Árpád kiemelte, hogy mindkét város Gömörben van és sorsuk is hasonló, még ha ez mostanában jelentős gondokkal is jár. Létezett már a monarchia idején a mostanihoz hasonló szervezet, amely akkoriban jól prosperált és gyöngyszemnek számított. Most ugyanolyan példaértékű egység megalkotására fognak törekedni, miközben nagy hangsúlyt kap a személyes kapcsolatok megalakítása. A szerződés aláírása után nyilatkozott az Észak-Magyaror- szágnak Scwartz Árpád - Tornaija ma nehéz helyzetben van. Mióta 1960-ban elvették a várostól a járási központ státust, szinte semmit nem fejlődött. Ezért van ma 50 százalékos munkanélküliség a 8500 fős lakosság között. A rendszerváltás utáni restrukció is hátrányosan érintette a térséget. Szlovákiában még ezután jönnek a kemény reformok, ami együtt jár a hatáskörök önkormányzatokra történő lebontásával. A még meglévő járási rendszer ugyanis csak a bürokratizmust erősíti. Kialakulóban van egy új köz- igazgatási rendszer, amely Gömör és Nógrád vármegyék területét foglalja magában. így kialakul egy nagy, ám szegény régió, amely a múlt intézkedési hibái miatt önerőből képtelen kimozdulni. Központi tőkeirányításra és adókedvezményekre lesz szükség a felemelkedéshez, az uniós normák eléréséhez - mondta a polgármester. A szlovákiai küldöttséget elkísérte Solymosi József, a Nagy- rőcei Járási Hivatal elöljáró helyettese, aki egyik legaktívabb tagja volt a Sajó-Rima Euroré- gió létrehozásának. - Tulajdonképpen politikai funkciót látok el a három várost és 39 falut átfogó járásban - nyilatkozta lapunknak. A hivatal belső ügyeinek intézése mellett a külkap- csolatok ápolása is hozzám tartozik. Úgy kerültem a hivatalba, hogy a magyar koalíció a legutóbbi választások fondorlatai ellenére is nyerni tudott. A koalíciós országos tanácsában alelnöki posztot kaptam és magyarországi kapcsolataink, ismereteink révén arra törekszünk, hogy a magyár közigazgatási modellt alkalmazhassuk Szlovákiában. A kormányban még mindig erős a baloldal, ők ezt megpróbálják megakadályozni. Nem akarják tudomásul venni, hogy az állami szerveknél a többség az unió felé halad. Márpedig a jelenlegi centralizált államigazgatás nem vihet sehova. Ezen a téren sokat tudunk majd tanulni Putnok önkormányzati és hivatali vezetőitől, hiszen ők túlvannak a reformokon. A kétoldalú kapcsolatok előnyét már itt érezni fogjuk, mert így nem kell megfizetnünk a tanulópénzt. Megérkezett a barcikai keresetlevél a bíróságra Kazincbarcika, Berente (ÉM - KBA) - Január közepén megérkezett a kazincbarcikai ön- kormányzat keresetlevele a B.-A.-Z. Megyei Bíróságra Berente önálló községgé válásával kapcsolatban. Egyetlen kérdésben a közigazgatási határvonal megjelölésében - tér el kis mértékben a kereseti kérelem Kazinbarcika javára a testület által korábban elvárásként, célként megfogalmazottnál. E szerint - áll a képviselő-testület elé terjesztett tájékoztatóban - a Petőfi utca meghosszabbításaként a 26-os fő közlekedési útig kimenő vonal az út másik oldalán nem e magasságban folytatódna, hanem a 26-os főút vonalában lemenne az Ipari út kezdeténél lévő vasúti átjáróig. Innen pedig a határvonal az észak-keleti irányban húzódó óvárok lenne a Sajó folyóig. Leegyszerűsítve: a főút másik oldalán még az Erőmű területét is Kazincbarcikának kérték megítélni. Ez több szempontból is indokoltnak tartja a város, például az erőmű dolgozóinak 72,5 százaléka kazincbarcikai lakos, 2,7 százaléka berentei, a többiek a környező településről járnak be dolgozni. Az a gyár azért működhet 2003-ig, mert Kazincbarcika vállalta, hogy a távfűtéshez szükséges hőenergiát - bizonyos mértékig közvetlen érdekei ellenére is - innen vásárolja meg. Amennyiben az erőművet bezárják a foglalkoztatási gondok is Barcikán jelennek meg, úgy ahhoz, hogy ugyanitt jelentkezzenek az ezzel összefüggő források is, a területre közigazgatási értelemben is szükség van. A keresetlevél benyújtása ellenére sem zárkózunk el az esetleges további tárgyalásokA berentei címeravató ünnepség, középen Kallus Lászlóné polgármester Fotó: KBA tói, hiszen elvileg nem kizárt a későbbi egyezség, ha az megfelel a város érdekeinek és a képviselő-testület által megfogalmazott elvárásoknak - szögezte le előterjesztésében dr. Király Bálint, Kazincbarcika polgár- mestere. Csökkenő források - intézményi átalakítás A teljes racionalizálásra több lépcsőben kerül sor Tiszaújvárosban Tiszaújváros (ÉM - SzP) - Jelentős intézményhálózati átalakításra készül a tiszaúj- városi önkormányzat. A már alapjaiban kidolgozott, de még egyeztetés alatt álló koncepció szerint a dél-borsodi város jelenlegi 25 önálló hely- hatósági intézményéből összevonás révén kilenc szervezeti egység lesz. Az azonos típusú intézmények integrációjától azt reméli az önkormányzat vezetése, hogy sikerül a fenntartás költségeit alacsonyabb szinten tartani, s így az egész intézmény- hálózat működését gazdaságosabbá tenni. A város vezető tisztségviselői többször megfogalmazták, hogy a település az átalakításokat illetően kényszerpályán mozog, ugyanis idén 3,7 milliárd forintos bevétellel számol az önkormányzat, viszont a kiadások 4,8 milliárd forintot fognak felemészteni. Ez pedig azt jelenti, hogy - szemben az eddigi gyakorlattal - a város a tartalékaiból kénytelen finanszírozni a működtetés költségeit. Tovább fokozza a nehézségeket, hogy az állam idén 860 millió forintot von el Tisza- újvárostól. Az intézményi összevonás tervezetéről e héten kaptak részletes tájékoztatást az érintett közalkalmazottak. Kiderült: az integráció csupán az első lépése az intézményi hálózat gazdaságosabb működtetését célzó átalakításoknak. A szervezeti átalakítás létszámleépítéssel jár, mely egyelőre az adminisztratív és a technikai állományt érinti. A tájékoztatás és a vélemények begyűjtése után a hivatal egyezteti a tervezetet az érdek- képviseletekkel. Végül - de még a február végi tiszaújvárosi testületi ülés előtt - az önkormányzati szakbizottságok is megtárgyalják a javaslatot.