Észak-Magyarország, 2000. február (56. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-15 / 38. szám

2000. február 15., kedd Aktuális 5 kaiUMJMaM«2áiiS JEGYZET ív Tavaszi szél Brackó István Február közepére elolvad a hó, s eltűnt a fehérség a belvá­rosra néző Avas északi oldalán is. A hajdani pinceszerezés borházai áttünek a le- véltelen fák és bokrok között, messziről Is látszik a tavaszt jelző sürgés-forgás. Este a lámpák fénye jelzi Miskolc hegyének kacskaringós útjait. Ezen az úton már nem hóba, hanem kátyús lyukba lép a láb, s a kalmár szellő a tavalyi leveleket görgeti. Fönn a tetőn az újra világitó és vendéget fogadó kilátó mellett kihunyt a millenniumi évet köszöntő 2000 fényfelirat. Nem valószínű, hogy lekapcsol­ták volna a rendszert, alighanem a szerkezet hi­básodon meg, hiszen először a kettes szám hunyt ki, s szégyen szemre maradt a három nulla, fennen hirdetve egy darabig, hogy semmi sem tökéletes. S ez egyetemlegesen is igaz. r\ tökéletlen szülők gyerekének félévi bizo­nyítványa sem tökéletes, a közbiztonság állapo­ta is vitatható, akárcsak az, hogy az idei 8 száza­lékos nyugdíjemelés ront vagy javít-e három mil­lió (állam)polgár életszínvonalán. Rosszkedvűnk telét keseríti a vasutassztrájk, a tiszai ciánka­tasztrófa, saza korántsem vizes tény, hogy az olaj-, bank- és robbantás-ügyek nagyhalai még mindig szabadon úszkálnak. Persze vannak bíztató jelek is. A BUX február 17-én átlépte a lélektani határt, s 10 ezer 162 pontot ért el. Rendeződtek az anyagi ügyek a Fra­dinál, Varga Zoltán edzi a diósgyőri focistákat, jó nemzetközi piaca kínálkozik a búzának és a kuko­ricának, hamarosan kapható lesz a Suzuki díjnyer­tes új típusa, a hazai munkanélküliségi ráta alacso­nyabb, mint néhány EU-s országban, s a magára valamit is adó bevásárlóközpontokban már a ma­gyar föld termette strucchúst is lehet vásárolni. ' hírek keverednek, akár a Bükk forrásainak tiszta vizét úsztató Szinva vize a Tiszában folyó mérgezett lével. Egy csepp olaj egy hordónyi vi­zet tehet élvezhetetlenné, de a bor spriccerrel va­ló hígítása elfogadható gyakorlat. Itt csak az ará­nyok a fontosak, s annak a kérdésnek a tisztázá­sa az elsődleges, hogy a kocsmapultra támaszko­dó ember miért nyúl a pohár után... Szomját olt­ja-e, vagy a sárga földig akarja leinni magát?! HÍRCSOKOR • Képviselői fogadóóra. Fogadóórát tart Kádas Mihály (Fidesz) országgyűlési kép­viselő ma délután fél 5-től az Avasi Gim­náziumban. Az új lakástámogatási rend­szerről lesz szó. • Nyugdíjasok egészségügye. A házior­vosok szerepe a nyugdíjasok és a csalá­dok életében címmel szervez előadást a Megyei Össznyugdíjasok Szövetsége ma, február 15-én, kedden délután 3 órától a Kassai u. 86. szám alatt. • Oktatási konferencia. A minőségfejlesz­tés és a továbbképzés témakörében szer­veznek megyei konferenciát pedagógusok részére ma, február 15-én, kedden dél­előtt 10 órától a Nemzetközi Kereskedelmi Központban (Miskolc, Mindszent tér 1.). Elírtuk... Miskolc (ÉM) - Az epilepsziáról szóló tegnapi cikkünkben sajnálatosan elírás történt: a betegségről - helyesen - Kovács Gabriella főorvosa foglalta össze gondola­tait. Az érintettől elnézést kérünk! Petőfi tér. Még március idusa előtt elkészül az FK Raszter Rt. a miskolci Pető­fi tér felújításával. A felújított Petőfi-szo- bor, valamint a három, nemzeti színben pompázó csobogó már a március 15-ei ün­nepségen is megcsodálhatok lesznek. A be­ruházás első üteme közel 60 millió forint­ba kerül. Fotó: Bujdos Tibor „Minden nagyon szép, minden nagyon jó” Eltérőek az önkormányzattól bérbe vett miskolci strandok üzemeltetési tapasztalatai Miskolc (ÉM - BAL) - Az ön- kormányzat három strandját tíz évre adta bérbe egy-egy cégnek. Úgy tudni, a város­háza hamarosan megvizsgál­ja: jó bérleti szerződések köttettek-e négy éve, a bér­lők eleget tettek-e kötele­zettségeiknek. Nálunk minden rendben van - jelentette ki a Selyemréti strandfürdő üzemvezetője. A létesítmény bérlője a Penta-Mis- kolc Kft. Czirákiné Nyírcsák Nóra strandvezető tájékoztatása szerint, amit a bérleti szerződés megkötésekor vállalt a cég, min­dent teljesített. Sőt, a kft. saját értékelése alapján túlteljesített: az idén esedékes medenceburko­lást már tavaly elvégezték, a ta­valyelőtti homlokzatfelújítás pe­dig jóval nagyobb volumenűre „sikeredett” a szerződésben vál­laltnál. Vitatott vízforgató Amikor a Kék Hullám Kft. 1996- ban tíz évre bérbe kapta a tapol­cai strandot, vállalta, hogy - a bérleti díj elengedéséért „cse­rébe” - bizonyos beruházásokat elvégez. Ezen kötelezettségnek előre ütemezetten kell eleget tennie - tudtuk meg Kozma László ügyvezetőtől. Á vállaltak közül már teljesült az 50 méte­res medence burkolása és a ka­Távolról „minden nagyon szép" binok csapadékvíz-elvezetése. Hátra volna a 100 méteres me­dence burkolása (két ütemben) - ennek a szerződés szerint tavaly el kellett volna készülnie (első ütem), de ez évre halasztódott. Csakhogy időközben életbe lé­pett égy új jogszabály. Ennek ér­telmében a strandmedencén nem kezdhetnek felújításba anélkül, hogy meg ne teremte­nék a lehetőségét: a törvény sze­rint legkésőbb 2003-ig vízforgató berendezéssel lássák el. Ez utób­bit tehát valakinek meg kell csi­nálnia. De kinek: a tulajdonos Fotó: Vajda János városnak, vagy az üzemeltető­nek? Az ügyvezető szerint emi­att felmei’ül a szerződémódosi- tás igénye, minthogy ezt a tételt - mintegy 30 millió forintos be­ruházásról van szó - az eredeti szerződés nem tartalmaz(hat)ta. A kérdésben a két félnek a jövő­ben kell dűlőre jutnia - „Az egyeztetés folyamatban van” -, addig a beruházást nem lehet el­kezdeni, következésképpen a kö­telezettségnek sem eleget tenni. A kft. vezetői ugyanakkor nem hallgatják el: négy évvel ezelőtt nem olyan állapotban ve­hették át a létesítményt tulajdo­nosától, mint amilyenre az egyébként hosszasan húzódó szerződéskötéskor számítottak. A megegyezés szerint a város­nak Jogilag tisztán” kellett vol­na átadnia a fürdőt, ezzel szem­ben a bérlők a strand területén működő vendéglátóipari egysé­gek tulajdonosaival kényszerül­nek pereskedni azóta is. „Folyton ezzel kell foglalkoz­nunk, ez köti le az erőnket” - árulta el Marosi László, a Kék Hullám másik ügyvezetője. Sem etikus, sem aktuális A harmadik miskolci strand, a diósgyőri üzemeltetője az Első Miskolci Party-Service Kft. An­nak vezetője azonban kérdésün­ket azzal hárította el: ő maga nem kapott értesítést szerződése esetleges önkormányzati felül­vizsgálatáról. Ily módon viszont nem tartja sem etikusnak, sem aktuálisnak, hogy a bérleti vi­szony pontos részleteiről, ta­pasztalatairól a nyilvánosság előtt beszámoljon. Érdeklődé­sünkkor Eszenyi József ügyve­zető ironikusan visszakérdezett: „Most mondjam azt, hogy min­den nagyon szép, minden na­gyon jó?”. Még hozzátette: „a do­log jelenleg olyan stádiumban van, amelyben próbálják a mű­ködtetést minden fél számára előnyössé tenni”. Eddig nem volt cianidmérgezett betegük Miskolc (ÉM - SzK) - Jóllehet az elmúlt negyedszázad alatt nem volt dolga a B.-A.-Z. Me­gyei Kórház toxikológiai rész­legének cianidmérgezettel, a mostani katasztrófa mégis felveti ennek lehetőségét. Polgárdi József főorvost, a Me­gyei Kórház II. Idegosztálya toxi­kológiai részlegvezetőjét arról kérdeztük, milyen veszélyeket rejt magában, ha netán különbö­ző koncentrációjú és mennyiségű cianid jut az emberi szervezetbe. A főorvos elmondta: amióta ő a megyei toxikológián dolgozik, csaknem 26 éve, még nem for­dult meg a részlegen akut cia­nidmérgezett. így csupán szak­könyv alapján tájékoztatott ar­ról: a kötött formában a szerve­zetbe jutó cián, azaz cianid, a gyomorban sósav hatására átala­kul, részben hidrogéncianiddá. A hidrogéncianid pedig sejtmé­reg, amely voltaképp a sejtlég­zést pusztítja el. A mérgezés le­het akut és krónikus. A hirtelen „elfogyasztott” nagy mennyiségű cianid fulladást okoz; felnőttek­nél testsúly-kilogrammonként 2-5 milligramm jelenti a halálos adagot. A halál perceken belül beállhat; ha a beteg túljut az első négy órán, már életben marad. Krónikus cianidmérgezés ak­kor alakulhat ki, ha rendszere­sen cianidtartalmú ételt, italt fo­gyaszt valaki. Több magról is tudjuk, hogy ciántartalmú só van benne, ilyen a keserűman­dula és a barackmag is, de jóné- hány amerikai babfajtában is fellelhető. Az alacsony koncent­rációjú cianid is érezhetően ká­ros hatással van a szervezetre, hányingert, szédülést, fejfájást, testsúlycsökkenést okozhat. Mind az akut, mind a króni­kus cianidmérgezés esetén al­kalmazhatók gyógyszerek, ame­lyek kémiai reakcióba lépnek a cianiddal, s az kiürül a szerve­zetből. Azonban a sejtekben oko­zott kár semmiképp sem múlik el nyomtalanul. így például az oxigénhiányos állapot az agysej­tek részleges pusztulásával szel­lemi leépülést okozhat. Néhány óra - nyolcszázezer Alsózsolca (ÉM - PT) - Szomo­rú kép fogadta hazatérve az al- sózsolcai lakását mindössze fél napra elhagyó tulajdonost. Ott­honát ugyanis valaki rossz szándékkal látogatta meg. Mi­után az ismeretlen személy a bejárati ajtó befeszítése után bejutott az épületbe, onnan ér­tékes zsákámánnyal távozott. Műszaki cikket, készpénzt és arany ékszert vitt magával, mintegy nyolcszázezer forint értékben. Nyitva felejtett ablak Miskolc (ÉM - PT) - A miskol­ci HCM étkezdéjének ablakán mászott be a hét végén egy tol­vaj. A vendéglátóhely boltjából cigarettát, csokit, pálinkát szer­zett magának. Magával vitte a telefont és a lemezkazettát, hat­vanezer forint készpénzzel. Az összkárérték mintegy százhar­mincezer forintra tehető. Bizonyítási kísérlet a miskolci sétálóutcán „Rablás" fényes nappal Fotó: Puskár Tibor Miskolc (ÉM - PT) - A miskol­ci sétálóutcán kordonnal el­zárt területen kutyás rend­őrök, fegyörök, láncon veze­tett férfiak és mások tartóz­kodtak tegnap. A szalagon kívül pedig kíváncsiskodó tömeg gyűlt össze, azt tuda­kolva: milyen bűncselek­mény történt? A valós történéseket azonban csak a beavatottak tudták: a dr. Bodnár Sarolta vezette bírói ta­nács bizonyítási eljárást vég­zett. A városi bíróság bírája hétfőn délben a (vád szerint) csoportosan elkövetett rablás, és más bűncselekményekkel megvádolt négy elkövető, és a megkárosított személyek, vala­mint az ügyész és a védők jelen­létében kísérelte meg rekonst­ruálni a két évvel korábbi törté­néseket. A vádiratban foglaltak sze­rint a négy miskolci férfi (24-31 évesek) jól ismerte egymást. A csapat tagjai a Centrum áruház előtti szökőkútnál üldögélve sze­melték ki későbbi áldozataikat. Aki az üzletközpont pénzváltó­jában megfordult, annál na­gyobb összeget sejtettek, amit igyekeztek megszerezni. Vala­mennyi pénzszerzés helyszíne állandó volt: a Széchenyi út sar­kán lévő lépcsőház. Onnan ugyanis a hátsó kijáraton ke­resztül gyorsan és észrevétlenül el lehetett tűnni. Az első rablás során egy fia­talkorú fiút láttak eljönni a pénzváltótól. Odamentek hozzá, és olcsóbb árfolyamú valutát ajánlottak fel neki. A rosszban sántikáló csapat tagjai a sétáló­utca első lépcsőházába hívták, és ott megfenyegették: jobb lesz, ha átadja pénzét, különben ve­rést kap. A fiú megijedt, és ele­get tett a felszólításnak. Néhány nappal később egy mit sem sejtő férfit csaltak be a megszokott lépcsőházba. Az ol­csóbb márka megszerzése remé­nyében már forintját számolgató személy azonban rajtavesztett. Egy óvatlan pillanatban a csa­pat egyik tagja kikapta kezéből a bankókat, majd azon nyomban köddé vált. A lépcsőházi akciónak akkor szakadt vége, amikor néhány nappal később újabb áldozatot szemeltek ki. Ezt az illetőt is a pénzváltóban szólították meg, majd a szokásos kapuhoz érve karjánál fogva berántották a lépcsőházba. A követelés nyo­matékosítása érdekében pedig ez alkalommal egy kés is előke­rült. A fenyegetés hatásosnak bizonyult. A kirabolt férfi azon­ban a rendőrséghez fordult se­gítségért. A négy vádlott közül az elsőrendűt ekkor sikerült el­fogniuk a járőröknek, a nála lé­vő pénzzel együtt. A vádlottak tagadják, hogy rablással szerezték volna meg a pénzt az érintettektől. A tegnapi bizonyítási eljárás során például az egyik szembesítés is ered­ménytelenül végződött. A vád­lott másképp adta elő a kapualj­ban történteket, mint az eset el­szenvedője.

Next

/
Thumbnails
Contents