Észak-Magyarország, 2000. február (56. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-10 / 34. szám
2000. február 10., csütörtök Aktuális 5 HÍRCSOKOR • Honvédbál. Második alkalommal szervez honvédbált a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Honvédelemért és Honvédelmi Igazgatásért Alapítvány szombaton este fél 8-tól a miskolci Vigadóban. A rendezvény célja, hogy a katonaság civil kapcsolatait erősítse. •Képviselői tájékoztató. Képviselői tájékoztatót tart ma délután 5 órától Szabó Gyula (MDF), a megyei közgyűlés tagja. A miskolci Széchenyi út 30-ban rendezendő program vendége Kádas Mihály (Fidesz) országgyűlési képviselő. •Kapitányi fogadóóra. Fogadóórát tart dr. Csintalan László rendőr alezredes, edelényi rendőrkapitány hétfőn délután 1 órától fél 4-ig az edelényi rendőrkapitányság épületében. • Ingyenes jogi tanácsadás. Ingyenes jogi tanácsadásra és beszélgetésre várja a választókat ma délután 4 órától Szendrő- ben, a polgármesteri hivatalban Vargáné Kerékgyártó Ildikó (MSZP) országgyűlési képviselő és dr. Czifra János jogtanácsos. Horgászvetélkedő Miskolc (ÉM) - Vizsgáztak az ifjú horgászok az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület téli szakmai és gyakorlati ismereteket adó tanfolyamának végeztével. Az ifjúságiak közül legjobban szerepelt Fülöp Zsolt (Földes Ferenc Gimnázium), második Majoros Péter (Szentpáli István Szak- középiskola), harmadik Zima Zoltán (Blá- ti Ottó Villamosipari Szakközépiskola). A gyermekkorú pecások sorrendje: Szendrei Norbert, Kovács Attila és Albert Zsolt. Betörték az autók ablakait Miskolc (ÉM - PT) - Több tulajdonost is úgy fosztottak meg hétfőn a személygépkocsijában lévő értékeitől, hogy előbb betörték a jármű ablaküvegét, majd kivették belőle a tárgyakat. A Gyár úton délután négykor járt az autótolvaj. A pórul járt gazdának a kocsiban maradt pénztárcája (benne a készpénze), az irata és menedzserkalkulátora tűnt el. Délután 5 és 7 óra között az Augusztus 20. utcában parkoló jármű következett, amiből egy táskát, egy rádiósmagnót és iratokat loptak el. A Szentpéteri kapui családi ház udvarán lévő kisbuszból pedig délután 4 és este 7 óra között fényképezőgép, ezer márka,. táska, kabátok tűntek el az előbbiekhez hasonló módon, mintegy 300 ezer forint értékben. „Fémgyűjtőket” fogtak Ózdon Ózd (ÉM - PT) - Illegális fémgyűjtögetéssel foglalkozó fiúkat és férfiakat értek tetten az ózdi rendőrök a napokban. Január utolsó napján két felnőttkorú férfi délben látott hozzá a helyi ingatlankezelő iroda Váci úton található épülete tetőszerkezetének lebontásához. Öt alumínium lemezt már le is feszített az igyekvő páros, amikor az arra elhaladó járőr tetten érte, és előállította őket. Február első napján pedig két fiatalkorú fiú és egy felnőttkorú férfi ugyancsak délelőtt kezdte el lefeszíteni az alumíni- umlemez-borítást az Ózdi Távhő Kft. Piac úti vezetékéről. Ezeket a fémgyűjtögető- ket azonban már állampolgári bejelentés alapján sikerült tetten érniük, és elfogniuk a rendőröknek. Valamennyi tettes ellen lopás alapos gyanúja miatt indult eljárás. Óvodába tört be Sajóvámos (ÉM - PT) - Az ismeretlen betörő a sajóvámosi óvodát szemelte ki a hét végén. Befeszítette az ablakot és bemászott a gyermekintézménybe. Onnan színes televízióval, rádióval, telefonnal és a poroltóval távozott. Az óvodának mintegy százezer forint kárt okozott a betolakodó. Saját erőből a város nem vesz padokat Az önkormányzat érdeklődve fogadja az utcabútorokról szóló civil kezdeményezést Felújításra szorul Fotó: Vajda János Miskolc (ÉM - BAL) - Évek óta ismertek kezdeményezések, hogy a belvárosban, a főutca mentén elhelyezkedő utcabútorokat felújítsák, kicseréljék, egységesítsék. Az önkormányzat eddig nem tanúsított érdeklődést ezek iránt. A legutóbbi kezdeményezés elindítói, a Megyei Marketing Egyesület vezetői is a városháza elvi (esetleg anyagi) támogatásával számolva tárták a nyilvánosság elé elképzelésüket. Az akcióval - „Ajándékozzon padot Miskolc- nak!” - a miskolciakat szeretnék adományozásra felszólítani. A terv szerint bárki - lakosok, baráti társaságok, vállalkozók - pénzbeli felajánlást tehetnének, az összegyűlt összegből a város egységes stílusú, igényes utcabútorokat terveztethetne és készíttethetne, az elkészült padokra pedig felkerülne az adományozó neve. Ez a gyakorlat a világ számos nagyvárosában jól ismert - nálunk az elmúlt években többször felmerült, de a miskolci városháza rendre elutasítóan vagy közömbösen fogadta az ötletet. A Marketing Egyesületnek most sikerült elérnie, hogy a polgármesteri hivatal képviselője elé tárhassák elképzelésüket. Előzetesen arról lehetett tudni: az illetékes önkormányzati vezető, mint lapunk beszámolt róla) pozitívan fogadta a felhívást. Új utcabútorok érkezése azt jelentené, hogy a jelenleg felújítás alatt álló főutcai - mintegy félszáz darabos - padállomány a város más pontjaira is kerülhetne. A hivatal más illetékes szakemberei még nem értesültek a kezdeményezésről. A „van-e városi program az utcabútorok helyreállítására?” kérdésre Hei- neman Pál főkertész úgy válaszolt: „Túlzás volna programról beszélni”. Hogy mennyi jut idén efféle célra, csak a költségvetés megszavazása után derül ki - mondta. A városüzemeltetési osztály évek óta tervezi az utcabútorok cseréjét, egységesítését (értve ez alatt a padok mellett hulladékgyűjtőket, biciklitárolókat, virágtálakat). Felújításra minden évben akad valamennyi pénz (tavaly 400 ezer forint). Kétszáz pad kihelyezése (jelenleg, papíron, mintegy félszáz van a főutcán és környékén) a számítások szerint 12 millió forintot emésztene fel. Újvári Andor városi főépítész kérdésünkre megerősítette az információt: a hivatal évek óta rendelkezik az elképzelés valóra váltásához szükséges tervekkel - „az önkormányzat nem él vele”. Mint mondta, a maga részéről támogatandónak tart egy civil kezdeményezést, azt azonban fontosnak véli, hogy az akció irányítását „az önkormányzat ne engedje ki a kezéből”. Művész kerestetik Kialakultak az akció végig- vitelének alapvető keretei - értékelte a tegnap délutáni városházi megbeszélést a Megyei Marketing Egyesület vezetője. Piskóti István érdeklődésünkre elmondta: a városházán valóban megvannak azok a tervek, amelyek kiindulásként szolgálhatnak a továbbiakhoz. A következő feladat - amiben az önkormányzat vállalta a koordinálást - vállalkozókat keresni, akik rendelkeznek kész utcabútorokkal, iparművészeket, akik szívesen terveznének az igényeknek megfelelő padokat, és összegyűjteni azokat a kivitelezőket, akik szóba jöhetnek egy pályázat kiírásakor. Az egyesület vállalja az akcióhoz kapcsolódó marketingkoncepció, a lebonyolítás koreográfiájának kidolgozását. Pénzügyi kérdésekről egyelőre nem beszéltek a városháza illetékeseivel - árulta el Piskóti István. A legközelebbi, már a polgármester részvételével zajló egyeztetés időpontja február végére várható. Rendőijátékot lopott és rajtavesztett Miskolc (ÉM - PT) - A tizenötéves fiú a kirakat betörésekor nem gondolt arra: néhány perc múlva már a rendőrök karjai közt találja magát. A betöréses lopás az elmúlt héten történt Miskolcon, egy játékboltban. A fiú hajnali 2 órát választotta arra, hogy megszerezze öccse születésnapi ajándékaként a kirakatban látott Police-játékot. Miután a kirakatot betörte, magához vett két játékpisztolyt és bilincset is tartalmazó dobozt, és megpróbált elillanni a helyszínről. Nem sejtette, hogy a néma riasztó a behatolás pillanatában jelzett az egyik biztonsági cég diszpécserközpontjában, ahonnan riasztották a rendőrséget. Kri- zsán Lajos törzszászlós ügyeletes a tetthelyre küldte Sebák Zoltán zászlóst és Hegedűs Gyula törzsőrmestert, akik a riasztást követően tíz perccel már rádión vissza is jeleztek: megfogták a fiatal betörőt. A fiúnál talált játék rendőrfelszerelések sem hatották meg az intézkedőket, akik előállították az elkövetőt. Tegnap délelőtt a távriasztó társaság ügyvezetője, Szűcs Tibor jutalmat adott át az eredményes elfogásban résztvevő rendőröknek a Miskolci Rendőrkapitányságon. Balról jobbra: Szűcs Tibor, Sebák Zoltán, Hegedűs Gyula, Krizsán Lajos Fotó: Puskár Tibor A TÁRGYALÓTEREMBŐL JELENTJÜK Aki túllépte a jogos önvédelem határát Miskolc (ÉM - PT) - Az ügyész különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatti büntetés kiszabását indítványozta. Az ügyvéd védence felmentéséért folyamodott. Az ellentétes értelmezések tegnap hangzottak a megyei bíróság dr. Nehrer Péter vezette tanácsa előtt. A büntetőügyben annak a 31 éves - előzetes letartóztatásban lévő - férfinak a tavaly májusban történt cselekedetét kellett megítélni, aki bántalmazta édesapját annak lakásában, majd hazatért. Másnap találtak rá az apa holttestére a házban. A tragédiával végződő napon a fiatalember - aki rendszeresen látogatta apját, és segített is neki a ház körül - azért buszozott ki édesapjához, hogy az alig két héttel korábban született gyerekének megismerésére invitálja őt. A papa azonban nem volt otthon. A fiú kereste és az egyik helyi kocsmában meg is találta hozzátartozóját, akivel együtt mentek annak a házába. A fiú elmondása szerint pálinkát ivott, amitől elál- mosodott, és ruhástól lefeküdt a szobában. Az este 10-kor induló busszal akart hazamenni. Miután azonban elaludt, az apja rátámadt, és fojtogatni kezdte. Erre eszmélt fel, és nem hagyta magát. Dulakodás kezdődött a felek között, amiben az apa maradt alul. Több mint húsz, külső és belső sérülést szenvedett el az idősebb férfi. Miután a fiú puszta kézzel és lábbal bántalmazta az apját, egy vödör vízzel megpróbálta fellocsolni, ami már nem segített a bajon. A fiú - elmondása szerint - nem gondolt arra, hogy megölte volna apját, hiszen mint fogalmazott, ez soha nem állt a szándékában. A tragédiával végőző napon sem. Az igaz ugyan, mondta, hogy az apja megverte őt. Egy al- kalomal egy vésővel okozott neki az apja olyan súlyos sérülést, hogy kórházba kellett szállítani. Ez azonban tíz éve történt.- Most sem bántottam volna mondta - ha nem támad rám. Csupán védekeztem - állította. Az ítélet kihirdetésekor - 4 év 6 hónap fegyházbüntetést szabtak ki - a bíró elmondta, a fiúban fel kellett volna merüljön a gyanú: apja bele is halhat az elszenvedett sérülésekbe. Ennek ellenére nem hívott orvost, vagy más segítséget. A bíró leszögezte: a jogtalan támadás, a fojtogatás miatt méltányolható okból védekezett a fiatalember. Amikor azonban apját támadásképtelenné tette, a jogos védekezés mértékét már túllépte további ütlegelésével a fiú. Az ítélet nem jogerős A védő és az ügyész egyaránt 3 nap gondolkodás időt kért. Huszonkétszer sújtott le a balta Miskolc (ÉM - PT) - A B.-A.-Z. Megyei bíróság 14 év fegyházbüntetésre ítélte a napokban az édesanyját kegyetlenül lemészárló férfit. Két éve történt az eset, szeptemberben. Szikszón a 36 éves férfi együtt élt az édesanyjával. Családi problémái miatt azonban kétszer öngyilkosságot kísérelt meg. Egyszer gyógyszerrel próbálkozott, később pedig egy iskola tetejéről vetette le magát, amitől súlyos gerinctörést szenvedett. A fiú és szülője között megromlott a kapcsolat. A férfi gyakran italozott, és pénzt is követelt, vett el anyjától. Amikor pedig alkoholos befolyásoltság alá került, meg is ütötte az asszonyt. A tragédia napján mindketten hajnalban keltek. A mama azonban korholni kezdte fiát a léha életmód miatt. A férfi ekkor a garázsba ment, hogy ne hallja anyja kritikáját. Az asszony pedig vesztére utána ment, és folytatta a veszekedést. A fiú pedig kezébe vette a helyiségben lévő baltát, és anyja felé indult. A megdühödött férfi elől a mama a konyhába szaladt. A fiú azonban ekkor már nem kegyelmezett. Lefogta az asz- szony kezét, és a baltával lesújtott. Az orvosszakértő szerint a férfi huszonkétszer vágta fejbe baltával anyját. Miután a fiú rádöbbent: megölte anyját, megpróbálta felmosni, eltüntetni a nyomokat. Ezt követően az utca másik oldalán lévő nádasban bújt el. Itt találtak rá a rendőrök is. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt elítélt férfi büntetése nem jogerős. A védelem és az ügyész is fellebbezést nyújtott be.