Észak-Magyarország, 2000. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-05 / 3. szám

2000. január 5., szerda Madarász Anita (19) eladóként dolgozik. Szabadideje legnagyobb részét biciklizéssel tölti. Fotó: Végh Csaba mmm Mel G válik London (MTI) - A Spice Girls egyik tag­ja, Mel G alig több mint egyévi házasság után elválik férjétől, Jimmy Gulzar tán­costól. A házaspár újév napján szakított egymással. Ezt követően Mel G, azaz Melanie Gulzar, Phoenix Chi nevű tíz hónapos lányukkal együtt elköltözött az apjához. Gulzarék közös közleményt ad­tak ki, amelyben megírják: sok beszélge­téssel megpróbálták működőképessé ten­ni házasságukat, ez nem sikerült, viszont baráti viszonyban akarnak maradni. Melanie és Jimmy a Fűszerlányok 1998- as turnéján találkozott egymással. Az együttes egyik műsora keretében Gulzar is fellépett egy színpadi show-ban. Az év szeptemberében keltek egybe, és tavaly év végén Mel G már azt mondta, házasságuk válságban van. A szakító álompár Fotó: apa/epa ÉSUK-NnaYMQRSZAaft Napról napra 16 Január mint levelibéka Majna-Frankfurt (MTI) - Ha hinni lehet a népi bölcsesség­nek, akkor a csendes és derűs újévi éjszaka áldott új esz­tendőt jelez, ha ellenben újév napján esik, akkor húsvétra még hóban taposhatunk. Itt azonban véget is ér az egyet­értés. Ha ugyanis az év második napján napos az idő, akkor - vé­lik egyesek - termékenységet és gazdag aratást ígér. Mások el­lenben veszélyes viharokat vél­tek kiolvasni a január másodi- ki napsütésből. Abban azonban egyetértenek, hogy a január 2-i időjárás előre jelzi az aratás egész idejét. Január harmadik jelentős napja hatodika, a háromkirá­lyok napja, amely időjárás-válto­zást hozhat. Ha ugyanis addig nem volt még tél, akkor a néphit szerint már nem is lesz. Mivel pedig a három király rendsze­rint vízen utazott, ezért ha janu­ár 6-án esik, az ugyan kettős kö­les termést ígér, de csak félig tölti meg a csűrt. Ha ellenben süt a nap, az két dolgot jelez előre: egyrészt jó bortermést, másrészt azonban húsvétig eltartó telet is. Három- királyok napja jég nélkül azt jel­zi, hogy még májusban is várha­tó havazás. Több januári nap is elhíresült arról, hogy vagy megtöri a je­get, vagy - ha nincs mit törnie - hoz jeget. Ilyen január 9-e és 17- e (Szent Antal napja). Ez utóbbi­hoz fűződik az a népi megfigye­lés, hogy január 17-én a nagy hi­deg sem tart már soká, s hogy a derült idő száraz esztendőt ígér. Január 20-a, Fábián és Sebes­tyén napja különfélét ígér: egy­részt azon a napon kezdődhet csak igazán a tél, másrészt vi­szont növekedni kezdenek a fák és a napok is. Nem árt viszont a vetésnek, ha azon a napon fagy és havazik, ellenkezőleg: az idő mi­nél hidegebb és mosolygóbb, an­nál telibb a csűröd és a hordód. Január 25-e, Szent Pál megté­résének napja jelzi, hogy a tél fe­le már mögöttünk van. Hideg idő és erős fagy azon a napon termé­keny esztendőt jósol. Ha ellen­ben esik, az rossz termést jelez. Ha egészben véve inkább jó időt, mint rosszat jósol a januá­ri napok többsége, a 31-e még fa­gyot hoz. Ha pedig hinni lehet a népi bölcsességnek, akkor janu­ár utolsó napján a fagy azt jelzi, hogy márciusra újabb hideghul­lámmal kell számolnunk. A kényszeres betegeken lehet segíteni (MTI) - Fura, ha valaki több­ször is visszamegy ellenőriz­ni, hogy bezárta-e az ajtót, vagy ha valaki naponta hosszan mosdik. A furcsaság azonban gyakran a később elhatalmasodó és sok szen­vedést okozó kényszeres megbetegedés első jele. Betegnek akkor tekinthető vala­ki, ha szokásai akadályozzák normális életvitelében, azaz ha nem jut el a munkahelyére a ka­pu örökös ellenőrzése miatt, vagy már alig jön ki a fürdőszo­bából - írta a német dpa hírügy­nökség abból az alkalomból, hogy a Német Kényszerbetegség Társaság (DGZ) Hamburgban nemzetközi kongresszust tartott. Németországban mintegy másfél millióan szenvednek ke­zelésre szoruló kényszeres tüne­tektől. A betegség férfiakat és nőket egyaránt sújt és okai gya­korlatilag ismeretlenek. Feltéte­lezik, hogy valamiféle geneti­kai diszpozíció alapján alakul ki a betegség, s úgy tűnik, hogy a kevés szeretetet adó, szigorú ne­velés elősegítheti, de nem feltét­lenül segíti elő létrejöttét. Ve­szélyeztetettnek számít az a fia­tal is, aki folyton kívülálló sze­repkörben van. A közvetlen ki­váltó ok szinte mindig valami­lyen válsághelyzet, például köl­tözés vagy munkahelyváltozás. A betegeknek alig öt százalé­ka mer orvoshoz fordulni: még akkor is szégyelli magát és fél, amikor már például napi tiz órán át végez különféle mosdási rítusokat, s a legtöbb kénysze­res beteg csak sokévi komoly szenvedés után szánja rá magát, hogy felkeresse az orvost. Magatartásterápiai kezelés­módokat már húsz éve alkal­maznak, s ezek sokszor már né­hány hónapnyi kezelés után megszüntetik a kényszeres ma­gatartást, de ezután még évekig tarthat a kezelés, amely után a beteget gyógyultnak lehet tekin­teni. Különösen a súlyosabb ese­tekben a terápiát gyógyszeres kezeléssel is kísérik. A betegek mintegy 50-75 százaléka gyógyít­ható így meg. A terápia esetleges kudarcá­nak fő oka a fennmaradó 50-25 százaléknál minden valószínű­ség szerint a beteg bizalmatlan­ságában keresendő: az illető ti­tokban akarja tartani betegsé­gét, nehogy a környezete bo­londnak nézze. A kongresszus tudományos igazgatója, Iver Hand profesz- szor elmondta: jelenleg éppen arra összpontosítanak a kutatá­sok, hogy a kudarcos esetekben mi a sikertelenség oka. Az orvos hozzátette: mindenekelőtt azt kell elérni, hogy a beteg és a társadalom ugyanúgy elfogadja ezt a betegséget mint például a gyomorfekélyt. Bátor kínaiak. Néhány kínai férfi úgy gondolta, az idei esztendőben sem fordít hátat az egészséges életmódnak. A bát­rak egyik tagja a pekingi Qianhai tóban úszkálva éppen azt prezentálja, hogy az ő habtestét igenis megfiatalítja, ha a jéghi­deg vízben megmártja pár percen keresztül. Fotó: apa/epa Maratoni ősbemutató Hamburg (MTI) - Négy ország hét zeneszerzőjének kompozí­cióit hallhatta a közönség Hamburgban egy maratoni ősbemutató keretében. A modern zene seregszemléjé­nek számító ötórás koncerten csendültek fel a zsúfolásig telt hamburgi Musikhalléban négy ország hét zeneszerzőjének kom­pozíciói. Az északnémet rádió zenekarát Christoph Eschen- bach vezényelte. A közönség hosszan tartó tapssal és lelkes éljenzéssel fejezte ki tetszését. A Hét Horizont című marato­ni ősbemutató műsorán szere­pelt kortárs zeneszerzők: Mark- Anthony Turnage, Christopher Rouse, Bright Sheng, Peter Ru- zicka, Aribert Reimann, Matthi- as Pintscher és Wolfgang Rihm. Mind a heten az új évez­red muzsikájáról vallott felfogá­sukat fejezték ki műveikben. A jövőbe vezető út - mint kompo­zícióikból kiderült - vala- mennyiük számára a múlt bor­zalmaira, mindenekelőtt a holo- kausztra való visszaemlékezé­sen át visz. A rombolás és a tra­umák évszázada volt, amelynek hatása alól egy zeneszerző nem vonhatja ki magát - jelentette ki Peter Ruzicka, aki 2001-ben át­veszi a Salzburgi Ünnepi Játé­kok művészeti vezetését. Ruzicka Paul Celan verseire komponált Recherche című mű­vének központi témája a más és más hangfekvésekben megszóla­ló Jeruzsálem - annak a város­nak a neve, amely a halál köz­vetlen küszöbén is bizalommal tölti el a zsidókat. Intellektuálisabb zenei kifeje­zéssel idézi fel a berlini Aribert Reimann a németek által zsidók ellen elkövetett bűntetteket és Kumi Őri című, ugyancsak Paul Celan verseit megzenésítő alko­tásában kísérli meg egységbe ol­vasztani a héber és a német nyelvet. Az élet sötét oldalait zenével kifejezve, a Tükör és folyóban melankolikus borúlátással pil­lant vissza a múltra Wolfgang Rihm is. A német zeneszerzők közül egyedül Matthias Pintscher nem választott történelmi témát: új­szerű tonalitással mutatja be Sur Départ című kompozíciójá­ban a 28 éves művész az új mu­zsika érdekfeszítőnek ígérkező jövőjét. Az Egyesült Államokban élő kínai zeneszerző, Bright Sheng Nanking, Nanking című művé­ben szinte már feledésbe merült borzalmat idéz fel: az 1937-ben a japánok által elkövetett nankin- gi vérengzést, amelynek százez­rek estek áldozatul. Nincs Otta-baba Otta (MTI) - Még mindig nincs millenniumi Otta-baba, jóllehet a svéd városka tavaly március­ban rendkívüli akcióval ösztö­kélte az ezredfordulós születési céldátumú gyermeknemzést. Otta bő kilenc hónappal eze­lőtt erotikus héttel, egyebek közt ingyenes szállodai szobák­kal bátorította a vállalkozó ked­vű párokat. A moziban szexfil­meket adtak kedvcsinálóként, az éttermek erotikus menüt szolgáltak fel - különleges fű- szerezettségű étkeket -, s mind­ezek tetejébe 50 ezer korona dí­jat tűztek ki Otta millenniumi babájának. Mindhiába. Ottában még mindig nem született gyerek az idén. A tavaly márciusi erotika- akcióhét azonban úgy tűnik, nem volt teljesen eredményte­len, csak kicsit elhamarkodott: szilveszter este és december 30-án ugyanis összesen 3 baba jött a világra a városkában. Ismét Momca. Monica Lewinsky ismét hallat magá­ról. A Bili Clintonnal történt afférja után kissé elhízott hölgy jelen pillanatban a Jenny Craig elnevezésre hallgató fogyasz­tószer első számú reklámmodellje. Ebből az alkalomból nyi­latkozott Larry King show-jában arról, hogy most már mi­lyen boldog, mert megszabadult fölös kilóinak egy részétől. Fotó: APA/EPA Banderas, a jezsuita páter München (MTI) - Befejezte új filmje, a The Body (A Test) forgatását Rómában a neves filmszínész, Antonio Banderas. Az Evita forgatása során Budapesten is járt 39 éves spanyol sztár, a nők bál­ványa, az új filmben jezsuita pátert alakít, aki a Vatikán megbízásából a Szentföldre utazik. Az ottani ásatások so­rán egy keresztre feszített csontvázat talál - ez heves polémiát vált ki, amelyben vitatják Jézus Krisztus feltá­madását. A forgatás színhe­lyei közt volt Jeruzsálem, Tel-Aviv és Jaffa is. A film többi szereplője: Olivia Wil­liams (The Sixth Sense), John Wood, Sir Derek Jaco- bi és Jason Flemyng. A fil­met Jónás McCord rendezte.

Next

/
Thumbnails
Contents