Észak-Magyarország, 2000. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-22 / 18. szám
2000. január 22., szombat ÉSHK^IAGYMORSZfe# Aktuális 3 HÍRCSOKOR • Pótszilveszter. Pótszilveszteri bál várja a táncolni, szórakozni vágyókat január 23- án, vasárnap délután 5-től este 10 óráig a miskolci Vörösmarty Művelődési Házban. • Nyerő játék. Anyagtorlódás miatt kimarad mai számunkból a fiatalok oldala, a CSAK. Kisorsoltuk azonban előző heti Nyerő játékunk nyertesét: A szerencsés: Maksa Hedvig (Miskolc) nyert, nyereményét, az Unisex Jön kétezer című CD-jét postázzuk. Díjak a kultúra napján Sátoraljaújhely (ÉM - BSZA) - A hagyományokhoz híven a sátoraljaújhelyi városháza díszterme adott otthont tegnap a magyar kultúra napja tiszteletére rendezett városi ünnepségnek. Az eseményen ünnepi beszédet mondott Veres László, a Hermán Ottó Természettudományi Múzeum igazgatója. Az irodalmi műsort a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai adták, akiket Köte- lesné Csehi Zsuzsa, valamint Ujjné Schnei- der Hedvig készített fel a produkcióra. „A magyar nép zivataros századaiból” eredő nemzeti fohászt Kőmíves Sándor, a városi Himnusz-mondó verseny győztese adta elő. A rendezvényen Szamosvölgyi Péter polgármester közművelődési díjat adományozott Dombóvári Jánosnak az újhelyi zeneiskola igazgatójának. Brősztl Gyula, a sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke pedig elismerő okleveleket adott át Vaskó Jánosnénak, a városi könyvtár igazgatójának, Skinti Csabának, aki a művésztanoda zenetanára, valamint Antalóczy Zoltánná tanárnak. A Himnusz-mondó: Kőmíves Sándor Fotó: Bódisz Attila Rajzkiállítás és szavalóverseny Szerencs (ÉM - SFL) - Idén is megrendezték a Szerencsi Városi Kulturális Központban (VKK) a térségi szavalóversenyt. Tegnap mintegy hetven gyermek állt a szakemberekből álló zsűri elé. A vetélkedő a következő eredményeket hozta: 5-6. osztály: 1. Molnár Dániel (Szerencs), 2. Gazdóf Laura (Szerencs), 3. Bánóczy Emese (Bod- rogkeresztúr), 4. Sólyom Réka (Szerencs), 5. Ruszó Marietta (Tiszalúc), 6. Kiss Laura (Abaújszántó). 7-8. osztály: 1. Lapis Tünde (Szerencs), 2. Nagy Adrienn (Tállya), 3. Ivancsó Ágnes (Rátka), 4. Nagy Adrienn (Mád), 5. Mécséi Eszter (Szerencs), 6. Gör- zsöny Zsuzsanna (Abaújszántó). A szavalóverseny szünetében Simonná Tarnóczy Katalin, a VKK Könyvtárának vezetője nyitotta meg Slezsák Krisztinának a rajzkiállítását. Krisztina a tállyai Zempléni Árpád Általános Iskola hetedik osztályos tanulója, grafikáit és festményeit a gyermekkönyvtárban tekinthetik meg az érdeklődők. Mesteri oklevelet kaptak. Mestervizsga-oklevelet adott át tegnap a B.-A.-Z. Megyei Kézműves Kht. a miskolci Pelikán Klubban. A regionális, 4 megyét érintő ünnepélyes átadón 12 szakmában összesen 120 oklevelet osztottak ki. Csontos: létrejött a hitelezői egyezség A Diósgyőri FC Kft. ügyvezetője ismét jogi útra terelte a Tornyi-ügyet Miskolc (ÉM - BCS) - Kevesebben voltak jelen, mint két héttel ezelőtt, de Csontos Gábor ügyvezető szerint létrejött a DFC Kft. és a társaság hitelezői közötti egyezség.- Igaz, még el kell végezni a pontos összegzést, de a jövő héten beadjuk a bíróságra a hitelezői egyezséget tartalmazó dokumentumokat, s ha azt elfogadják, akkor kijelölik a vagyonfelügyelőt- mondta Csontos Gábor. S még mielőtt bárki is azt hinné, a hitelezői egyezség létrejöttéhez Tornyi Barnabással is meg kellett egyeznie a klub ve-Autós sorban állás a klubháznál zetőjének, az alábbiakban következzen Csontos Gábornak ezzel kapcsolatos állásfoglalása:- Tornyi Barnabás nem számít hitelezőnek, hiszen az ő követelése munkabér jellegű. Egyébként Tornyi-ügyben két keresetet is benyújtottunk a bíróságra. Az egyiket olyan indokkal, hogy a jogerős ítélet óta jelentős, új körülmények merültek fel és emiatt perújrafelvételt kértünk. A másik keresetben a Diósgyőri FC Kft. és Tornyi Barnabás között létrejött szerződés semmissé nyilvánításának megállapítását kértük a bíróságtól, olyan indokkal, hogy a gazdasági társaság akkori vezetői lehetetlen szolgáltatást vállaltak, ráadásul olyat, ami a jó erkölcsbe ütközik. Csontos Gábor arról is beszámolt, hogy hamarosan nyomozók érkeznek a Diósgyőri Kft.- hez, köszönhetően annak, hogy a klub korábbi ügyvezetője, Molnár Zsolt feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen hűtlen kezelés miatt. A Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Rendőrkapitányság szakemberei jelezték Csontos Gábornak, hogy hamarosan megkezdik a feljelentés kivizsgálását, amely a szerződések részleges áttanulmányozása után az esetleges felelősség megállapítására is kiterjedhet. Csak erőteljes felmelegedés okozna veszélyt Miskolc (ÉM - PT) - Ameny- nyiben az időjárásban nem következik be drasztikus változás, abban az esetben nem várható fennakadás a közúti és vasúti forgalomban. De a belvíz- és árvízhelyzet is kezelhető mértékű maradhat. A közlekedésben érdekelt szervezetek. a megyei Közútkezelő Kht., a MÁV, a Volán illetékesei tegnap este arról tájékoztattak, hogy az utóbbi napokban, és tegnap délben lehullott csapadék nem okozott fennakadást a tömegközlekedésben. Tegnap csupán a Pusztafaluhoz vezető négy kilométeres bekötőútról jeleztek problémát. A főutak szárazak, a mellékutak azonban havasak, jégbordásak. Szerkesztőségi információink szerint azonban néhány mellé- kúton, mint például a Hercegkutat a 37-es főúttal összekötő szakaszon időlegesen vissza kellett fordítani a forgalmat a hó- átfúvások építette akadályok megszüntetéséig. A MÁV Miskolci Igazgatóságának menetirányítója, Bogdál István arról tájékoztatott: a menetrendben nem okozott fennakadást a tegnapi hó, és a gyorsan átvonuló, viharos erejű szél sem. Balabás Tibor, a megyei Közútkezelő Kht. ügyeletese szerint tegnap csupán 19 csúszásmentesítő, hótoló gépet kellett üzemeltetniük. Ha a helyzet megkívánná, időben be tudnak avatkozni. Ombódi István, az Évizig belvízügyeletese arról beszélt, hogy jelenleg a január 18-án életbe léptetett I. fokú belvízvédelmi készültség maradt meg a Bodrogközben (Tiszakarád, RiHóvihar a megyeszékhelyen cse és a Törökér térségében), és Dél-Borsodban (Tiszavalk, Ti- szabábolna mellett). A szakember szerint csupán akkor lenne nagyobb baj, ha hirtelen olvadás következne be folyóink vízgyűjtő területén, és esővel is párosulna. Egyébként - fűzte hozzá az ügyeletes - a Kárpátokban lehullott hőmennyiség alapján feltételezhető, hogy a tavalyi árvízhez hasonló igen heves árhullámra is fel kell készülni. Pártirodák újraosztása: „igazságosan” Az MSZP a miskolci pártirodákról Közleményben foglalkozott a Fidesz pártingatlanokkal kapcsolatos álláspontjával az MSZP miskolci elnöke. Tompa Sándor a miskolci helyzettel kapcsolatban arról számol be, hogy mint az országban máshol, a pártok itt is állami (Kincstári Vagyonigazgatóság, KVI) és önkormányzati ingatlanokban működnek. Miskolcon a Miskolci Ingatlankezelő Rt. (MIK) kezelésében lévő ingatlanok használatáért a pártok nem fizetnek térítési díjat a közgyűlés határozata értelmében. A tények: Magyar Szocialista Párt: Corvin u. 9. és Győri kapu 123. sz. alatti épület = 521 m2 (KVI). Fidesz: Kossuth utca 16. (113 m2, önkormányzat) + Győri kapu 57. (198 m2, KVI) = 311 m2. SZDSZ 285 m2 (KVI), KDNP 211 m2 (KVI), FKGP (306 m\ ebből 158 m2 KVI). A többiek önkormányzati ingatlanokban kaptak helyet: MIÉP (182 m2), MDF (281 m2), MKDSZ (136 m2). Ha a városházi irányító és ellenzéki frakciók ingatlanviszonyait nézzük: a Kohold Tamást támogatók (Fidesz, SZDSZ, MDF, FKGP, MIÉP. KDNP, MKDSZ): 1712 m2. A polgármester ellenzéke (MSZP 521 m2 és Munkáspárt 201 m2): 722 m2. Miskolc (ÉM - BA) - Ha az állam támogatja a pártokat, csak az igazság elve alapján teheti. Ezzel indokolta az állami tulajdonú pártingatlanok újraelosztását szolgáló törvényjavaslat szükségességét Répássy Róbert. A Fidesz országgyűlési képviselője - Lenártek András képviselővel, Juga György miskolci alpolgármesterrel és Tavaszi Zsolttal, a Fidesz miskolci frakcióvezetőjével - a Médiaszalon vendége volt tegnap a borsodi megyeszékhelyen. Répássy Róbert elmondta: felmérések szerint az MSZP használja Magyar- országon az állami tulajdonú pártingatlanok 79 százalékát (340 ingatlanról van szó), s a fennmaradó részen osztozik a többi párt. Az előnyre úgy tett szert a Szocialista Párt, hogy 1990-ben ez a politikai szervezet választhatott jogelődje, az MSZMP ingatlanai közül, s a későbbi törvényi szabályozás a kialakult helyzetet hagyta jóvá. Az állami tulajdonú pártingatlanok újraelosztásának szándékát az előző kormány idején is felvetették, de akkor nem lett belőle semmi. Répássy Róbert reméli, hogy most a parlamenti pártok megegyezése alapján születhet meg a helyzetet újrarendező jogszabály. A törvény előkészítői vagy azt veszik majd alapul, hogy mekkora a pártok minimális irodaigénye, vagy a megszerzett mandátumok alapján rendelkeznek az állami tulajdonú pártingatlanok elosztásáról. Az önkormányzatok által a pártoknak juttatott bérlemények elosztásának szabályaira nem tér majd ki a törvény, de a helyi ingatlanelosztás szabályainak sem lehet más a vezérelve, mint az igazságosság - fogalmazott lapunk kérdésére válaszolva Répássy Róbert. Emlékeztetett rá, hogy az újabb közvélemény-kutatások szerint megállt a Fidesz népszerűségének csökkenése, mérséklődött a különbség az MSZP és a Fidesz népszerűségi mutatói között. Fontos mozzanatnak nevezte pártja életében a Fidesz jövő hétvégi kongresszusát, s nemcsak a számvetés, a kormányfői és pártelnöki poszt szétválasztása miatt. Ha a Fidesz tanulni tud a kormányzás idején elkövetett hibáiból, és képes változtatni, jó eséllyel számíthat a 2002-es választások megnyerésére - mondta Répássy Róbert. Uj kábeltelevíziós csatornák és feltételek Miskolc (ÉM - PTA) - Másmás csatornaösszeállítást készített díjcsomagjaiban az UPC miskolci kábeltelevíziós kirendeltsége. Megújul a kínálat, változnak az árak januártól. A kereskedelmi tévék eddig a 3., bővített csomagban voltak, idén a 2., alapcsomagban is szerepelnek. Mind a két csomaghoz rendelhető HBO előfizetés nettó 2000 forintos áron. Ezek kedvező változások abból a szempontból, hogy a kedvelt kereskedelmi adók közül kettő immáron nem csak a legdrágább - 1800 forintos - csomagban, hanem a „középkategóriás” - 850 forintos - mezőnyben is foghatók. A szolgáltató azonban arról is tájékoztatta az előfizetőket - eleinte az ügyfélszolgálaton szóban, aztán írásban is -, hogy a 2. csomag nem miden készüléken fogható. A műszaki adottságok és a szerződésekben vállaltak miatt, az alapcsomagban is megtalálható kereskedelmi adók vételére - csak az úgynevezett kábeltuneres, modernebb, de legalábbis 10 évnél nem régebbi tévék alkalmasak.- A kettes csomag frekvenciáinak évek óta sajátossága, hogy azon a régebbi készülékekkel nem foghatók bizonyos csatornák jelei - világított rá Vercz Kálmán cégvezető. - Változtatni ezen a helyzeten nem tudunk. Becsléseink szerint ez az előfizetők kis hányadát, legfeljebb 10 százalékát érinti. A régi készülékekkel is foghatók a csomagban szereplő műsorok, egy megfelelő pótegység bezserzésével - ennek ára 5-7 ezer forint körül mozog -, vagy kábeltuneres videón keresztül. Az előfizetőkhöz már kipostázták a csekkeket, minden hónapban 5-éig kell befizetni a díjat. Kivétel a januári csekk, amely ezúttal késedelemmel érkezett a fogyasztókhoz. Ezért a teljesítés határidejét január 20- áig tolták ki. Ha az előfizető nem jelezte, hogy melyik csomagot kívánja megrendelni, az eddig előfizetett csomag új-ára szerepel a csekken. De az igényeknek megfelelően az előfizetés ettől függetlenül megváltoztatható. Ez az ügyfélszolgálati irodán keresztül személyesen vagy írásban jelezhető.