Észak-Magyarország, 2000. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-19 / 15. szám

2000. január 19., szerda ÉSag-MflGYflRORSZfle é Sport / Hirdetés 11 JEGYZET A második út Molnár István Nagy pofont kapott Jele- na Dokic a mi „kis" Kuti Kis Ritánktól. Az ausztrált annyira megrendítette a nem várt hétfői vereség, hogy négy órát késett a meccset követő saj­tótájékoztatóról. Tette tulajdonképpen ért­hető, hiszen a világranglista 39. helyezettjé­nek ennyi „emésztési idő" minimum jár. Az azonban már cseppet sem elfogadható tőle, hogy abszolút amatőr felfogásban beszélt ellenfeléről. K úti Kis szerinte egy mázlista, akinek na­gyobb volt a szerencséje, mint ő maga, s aki csak azért verhette meg őt, mert éppen akkor begyulladt a kisujján a köröm, ami annyira megzavarta, hogy teniszütő nélkül ment ki a pályára. Hogy ez a csúfság még egyszer ne forduljon vele elő, ellátogatott isten házába. Elmondott tiz „miatyánkot", elénekelt három zsoltárt, majd megcsókolta a falon lévő ke­resztet. Úgy érzi, most már minden OK, jöhet a Roland Garros, Wimbledon, vagy Flushing Meadow, a „mindenható" látja őt fentről, s bajnoki címek sokaságához fogja segíteni. Az oltalomért cserébe azonban ott fenn el­várják azt is: aki megkeresi őket, az többet ne hibázzon. Jelenának most nehéz a dolga, hi­szen azzal, hogy megbántotta Kuti Kisst, vétke­zett. Sebaj! Egy újabb templomi látogatással, egy egyszerű gyónással az ügy elrendezhető. Edzőtáborba készülnek az MVSC bringásai Miskolc (ÉM - MI) - Az indulás időpont­ja ugyan még nincs meg, de az már biz­tos, hogy a Miskolci VSC kerékpárosai a hónap végén - vagy február elején - Uk­rajnába utaznak edzőtáborozni.- A tervek szerint egy hónapot tölte­nénk el a Krím-félszigeten, Jaltán - mondta Sutkó Mihály, az MVSC vezető edzője. - Rajtam kívül még két lány jön­ne, ám hogy Kosztyu Tünde, Jakubi Edit és Juhász Adrienn közül végül is ki ma­rad itthon, még nem tudom. Minden attól függ, hogy milyenek lesznek Edit vizsgá­lati eredményei, ugyanis csak akkor jö­het, ha terhelhető, ha orvosilag teljesen egészséges. Jó körülmények várnak ben­nünket, hiszen Jaltán található az ukrá­nok nevelőegyesülete, amely minden olyan felszereléssel el van látva, ami egy edzőtáborhoz feltétlenül szükséges. Van szerelő, van kísérőautó, szóval lehet „normálisan” készülni. Hármunk költsé­gei körülbelül 250 000 forintot tesznek ki, melyből 40 000 még hiányzik. Keressük a lehetséges szponzorokat, mert az nem len­ne jó, ha két, vagy három hét után haza kellene jönnünk a télbe. Avas-kupa 2000 Miskolc (ÉM) - A Miskolci Avas Foci Klub 43 által életre hívott Avas-kupa 2000 elnevezésű teremlabdarúgó-torna küzdel­meire kerül sor a hétvégén - január 22-én és 23-án - az Avasi Gimnázium tornacsar­nokában. A csapatok két korcsoportban (1985. január 1. után születettek és 1986. január 1. után születettek) küzdenek majd a helyezésekért. A torna programja: Szombat ‘86-os korosztály: 9.35: MISI-Avas - Bükk- szentkereszt, 10.45: Salgótarján - Főt, 11.55: Pilis - Csepel, 13.20: MISI-Avas - Salgótarján, 14.30: Bükkszentkereszt - Főt, 15.40: Pilis - MISI-Avas, 16.50: Csepel- Bükkszentkereszt, 18.00: Főt - Pilis, 19.10: Csepel - Salgótarján. ‘85-ös korosztály: 9.00: Szemere - Szerencs, 10.10: Salgótarján - MISI-Avas, 11.20: Cse­pel - BVSC, 12.30: Szemere - Salgótarján, 13.55: Szerencs - MISI-Avas, 15.05: Csepel- Szemere, 16.15: BVSC - Szerencs, 17.25: MISI-Avas - Csepel, 18.35: BVSC - Salgó­tarján. Vasárnap ‘86-os korosztály: 9.05: MISI-Avas - Fót, 10.15: Bükkszentkereszt - Pilis, 11.25: Cse­pel - Fót, 12.35: Pilis - Salgótarján, 13.45: Csepel - MISI-Avas, 14.55: Bükkszentke-. reszt - Salgótarján. ‘85-ös korosztály: 8.30: Szemere - MISI- Avas, 9.40: Szerencs - Csepel, 10.50: BVSC- MISI-Avas, 12.00, Csepel - Salgótarján, 13.10: BVSC - Szemere, 14.20: Szerencs - Salgótarján. Földényi kiesett az Austral Openen Dokic szerint legyőzőjéből, Kuti Kis Ritából soha nem lesz híres játékos Melbourne (MTI) - A világ- ranglista 115. helyén álló Föl­dényi Annamária az amerikai Erika De Lőne (68.) ellen mu­tatkozott be a Melbourne- ben zajló ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon és 6:1, 6:4 arányú vereséget szenvedett. A WTA, a női teniszezők szerve­zete 2500 dollárra büntette meg Jelena Dokicot. Az ausztrál játé­kos az első fordulóban meglepe­tésre vereséget szenvedett Kuti Kis Ritától, és a találkozó után csak négyórás késéssel jelent meg a kötelező sajtótájékozta­tón, ahol sportszerűtlenül nyi­latkozott magyar legyőzőjéről. Hingis simán nyert Fotó: apa/epa- Olyan teniszezőtől kaptam ki, akit senki sem ismer, és aki­ből soha nem lesz híres játékos- mondta Dokic. — Ha valaki lá­tott már engem játszani, az tud­ja, hogy a világon legfeljebb hár­man lennének képesek legyőzni. A magyar lány ellen nagyon rossz napot fogtam ki, ezért a mérkőzés után elmentem, egy templomba, ahol azért imádkoz­tam, hogy ilyesmi a jöyőben ne forduljon velem elő. A férfiaknál három kiemelt is kiesett az első fordulóban. A francia Cedric Pioline, az ötö­diknek rangsorolt brazil Gusta- vo Kuerten, és a spanyol Albert Costa. Érdekesebb eredmények Férfiak, 1. forduló: Ivanisevic (horvát) - Pioline (francia, 13.) 6:4, 2:6, 7:5, 1:6, 9:7, Portás (spa­nyol) - Kuerten (brazil, 5.) 4:6, ,4:6, 6:4, 7:6, 6:4, Kiefer (német, 4.) - Canas (argentin) 4:6, 6:3, 6:4, 6:4, Kafelnyikov (orosz, 2.) - Knippschild (német) 6:7, 6:4, 6:1, 6:2, Rochus (belga) - A. Costa, (spanyol, 15.) 6:3, 6:7, 6:4, 6:3, Portás (spanyol) - Kuerten (bra­zil, 5.) 4:6, 4:6, 6:4, 7:6, 6:4. W. Ferreira (dél-afrikai) - Bastl (svájci) 6:3, 6:3, 4:6, 7:6. Nők: Hingis (svájci, 1.) - Lu- cic (horvát) 6:1, 6:2, Martinez (spanyol, 10.) - Kleinova (cseh) 6:1, 6:1, Schett (osztrák, 6.) - Me- ilen Tu (amerikai) 6:2, 6:7, 6:4, Sanchez-Vicario (spanyol, 13.) - Abe (német) 6:2, 6:2. Hirdetés Ez ez év is jól kezdődik. D0MIN0 CSGmag már 25 000 Ft-tÓl, széles DüAL készülékválasztékkal. lenne például az alcatel max Di/SL' dual készülék, a DOMiNö kártya és egy mobiljegy 333 nap elérhetőséggel**, A csomag éra 9 000 Ft értékű telefonhasználatot"* is tartalmaz. És persze DOMINO SMS díjcsomaggal is választhatod. Nálunk hálózaton belül kedvezményesen telefonálhatsz, Szereld fel magad az új évezredre! WESTEL 900 mintabolt, Miskolc, Kossuth L u, 2, tét,. 04-44/41 HSUK), 04-30/400-9010 Hivatalos űiMMUM 04-30/930-3924* 04-30/930-4782 Öfotorti Miskolc, Corvin u, 1,«Tótométól 94 Kft,, Miskolc, Corvin Ottó u, 11, Corvin Úztotház * iweeptík Szók­öztől! Ttszaújvárse, Szent tolván u, 1, * Bem »„• Miskolc, Rákóczi u, 2,«Miskolc, Kazinczy u, 2, * Tetefi# Trió Kft, Sátofotjaújhoty, Rákóczi u, 19, (Vállalkozók Házai • Sárospatak, Rákóczi ál 58 «ózd. Vasvár u, 52 • KaiMcter* dko, Igressy u 30 « Miskolc, Számáré út 20, • Szerencs, Erzsébet tér 1, * Autá-Kontakt Szerencs KW - Szerencs, Nyár u 2, • Park ÖSM , Miskolc, Mártírok u 1, * Mezőkövesd. Mátyás király u 24. * Tiszaújváres, Árpád u, 2, » Centrál-Tep Kft,! Miskolc, József A, u, 37, • Kacsé Kft,, Ence, Petőfi út 12 Tevábbi feltétetek m öztetefebsrt és a ífőtéfWö ÖfleTszebátyzatban, ' A készülék esek (/testet 909 etéfizetái kártyává twsaiátfwté. Ami# a késztet tart " 4 SÍM kártya 45 nag etértietéségef biztosit, maié a DOMlMO 8IM fettéttése után további 339 napig vagy1 etérttétó, *" Petbeszeálhatod beszélgetésre, a ftenggaste elérésére, ét SMS küldésre is, tofermáaés 1777 (csak a Wtestet W6 bátézstábál Kfvbaté - díjmenteséül. 2éS--9210. tvwiVwesteHÖÖ.bu ÍOOQOl VWVM toUrmill OFOTÉRT © 2 x A KAPCSOLAT

Next

/
Thumbnails
Contents