Észak-Magyarország, 2000. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-17 / 13. szám

2000. január 17., hétfő Országban Világban 2 KOMMENTÁR Leszámolás Bujdos Attila Lelőtték a London Bróker Rt. tulajdonosát. A rendőrség feltérképezi az áldozat kapcso­latrendszerét - ettől remélnek olyan informáci­ókat, amelyek közelebb visznek az elkövetőhöz. A hírmagyarázók alvilági leszámolást em­legetnek, utalva a London Bróker körüli zűrös ügyekre, megfejelve az információkat azzal, hogy a halott ember korábban állítólag pénz- kölcsönzéssel is foglalkozott. Ez volt egyébként az elmúlt nyolc évben a ti­zenhatodik halálos merénylet Magyarországon - derül ki a Magyar Távirati Iroda összefoglaló­jából. Levonhatunk-e bármilyen következtetést ezzel összefüggésben a hazai közbiztonság ál­lapotáról? Elvégre nem mindenkire lőnek, nem mindenkinek kell rettegnie, még csak nem is minden vállalkozó lesz leszámolás célpontja. Persze nemcsak a közvetlen fenyegetettség ár­nyékában érezheti úgy bárki, hogy a rendőrség tehetetlen: keveset hallani az ilyen merényle­tekkel kapcsolatban a hatóság sikereiről, vagy, hogy feltárták volna a maffiakapcsolatokat sejtető vagyonok születésének körülményeit. A? ember csak hümmög, ha egy komoly társa­dalomtudóstól azt hallja, a mai hazai vállalatok jelentős részét „tiszta" magántőke működteti: honnan veszi. Pedig lehet, hogy igaza van. És valahol erről van szó: bizonyosság híján is ne­hezen hihető, hogy a gazdaság ügyei nem hol­mi zavaros krimitörténetek, hogy nem azoknak van igazuk, akik velejéig korrupt országként emlegetik a miénket. I\inek rossz ez a bizalomhiány? A rendőrségnek, mert minél kevesebb a siker, mi­nél jobban beárnyékolja ez a munkájukat, an­nál nehezebb eredményeket elérniük. A politi­kának, mert a rendőrségi teszetoszaság kormá­nyokat képes romlásba taszítani (lásd: a rob­bantásos merényletek hatása a Horn-kormány választási szereplésére). Mindenkinek, mert azt is felesleges bizonygatni: jobb olyan országban élni, ahol nem arra kell gondolni, hogy a boldo­gulás egyetlen járható útja a törvénytelenség. Tábla a doni hősöknek Debrecen (MTI) - Az 1943. januári, Don melletti harcokban hősi halált halt kato­nák és munkaszolgálatosok tiszteletére emléktáblát avattak szombaton Debrecen­ben. Horváth Lajos, a Tartalékos Katonák Országos Egyesületének elnöke hangsú­lyozta: a Don mellett harcoló 204 ezer ma­gyar katona közül egy ember sem veszett el értelmetlenül. Az ő harctérre küldésük volt az ára akkor a hátország békéjének.-n-tSZfa# Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Bujdos Attila Rovatok: gazdaság: Méhes László (211-es mellék), kultúra: Csörnök Mariann (210-es mellék), sport: Berecz Csaba (241-es mellék), társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék), térség: Buzafalvi Győző (430-as mellék). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékel, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9023) Marketingvezető: Szőkéné Kórik Erika (06/20-977-5596) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530) A kiadó címe: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260 Marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Stúdió Kft. Gere Sándor (304-es mellék) r^AIESZ Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditáljaauditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség / Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kri., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1690, fél évre 3390, egy évre 6490 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, Írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza! Lelőtték a London Bróker tulajdonosát A lelőtt pénzember a mentőautóban Fotó: mti Budapest (MTI) - A London Bróker Rt. 46 éves tulajdono­sa volt az a férfi, akit Buda­pesten pénteken este lelőt­tek - erősítette meg Dézsi Mihály, a Budapesti Rendőr­főkapitányság szóvivője. A BRFK szóvivője elmondta: megpróbálják feltérképezni az áldozat kapcsolatrendszerét, is­meretségi és üzleti körét. Remé­lik: ennek során olyan informá­ciók birtokába jutnak, amelyek hozzásegítik a rendőrséget a nyomozás sikeréhez. Az áldozat terepjáróban ült, amikor péntek este több lövés érte. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentőautó­ban meghalt. Mint emlékezetes: a London Bróker Rt. 1999. augusztus 25-én bejelentette: nem teljesít semmi­féle kifizetési, illetve transzferá- lási megbízást, mivel egyes át­utalásokkal kapcsolatban vissza­élésekre gyanakodtak. A megnö­vekedett kifizetéseket a társaság már nem tudta tovább finanszí­rozni, tőzsdeszámlái fedezetle­nek maradtak, így szükségkép­pen föl kellett függeszteni a ke­reskedési jogát. Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) a London Bróker Rt.-hez 1999. augusztus 26-án felügyeleti biz­tost rendelt ki, és felfüggesztette a társaság befektetési tevékeny­ségét, valamint rendelkezési jo­gát a Keler-nél vezetett számlái fölött. 1999. szeptember 7-én, a Budapesti értéktőzsde ügyvezető igazgatója is határozatlan időre felfüggesztette a London Bróker Rt. tőzsdei kereskedési jogát. Az indoklás szerint a London Bró­kernél 1999. augusztus végén végzett vizsgálat megállapította, hogy a tőzsdetag nem képes az ügyfelek pénz- és értékpapír-kö­veteléseit napra készen kimutat­ni, így a brókercég ügyfélnyil­vántartó rendszere nem felel meg a tőzsdei szabályzat feltéte­leinek. Gulácsi Ferenc, az ÁPTF szó­vivője 1999. december 1-én arról tájékoztatott, hogy a brókercég 100 százalékát megvásárolta egy svájci-izraeli befektetői csoport, amely ígéretet tett: rövid időn belüli tőkeemelést hajt végre. A London Bróker felfüggesztését 1999. december 31-ig meg­hosszabbították. Hazatértek a magyar KFOR-katonák Budapest (MTI) - Hat hóna­pos szolgálati ideje letelté­vel szombaton hazatért Ma­gyarországra a Koszovóban tevékenykedő magyar KFOR- kontingens 139 katonája. A charter géppel érkező szerző­déses, illetve hivatásos katonák­ra családjuk mellett a barátok sokasága várt a Ferihegyi repü­lőtéren, ahol Györössy Ferenc vezérőrnagy, a szárazföldi vezér­kari főnök helyettese köszöntöt­te a KFOR-osokat és méltatta helytállásukat, teljesítményüket. Magyarország NATO-csatla- kozása óta ezek a katonák vol­tak az elsők, akik hadműveleti területen szolgálhattak. A hazatért katonák közül a későbbiek során sokan részt vesznek majd a Koszovóba uta­zók felkészítésében, azonban most - miután túlestek egy or­vosi vizsgálaton - mindegyikük szabadságra megy. Az őket váltó katonák múlt hét pénteken, illetve szerdán utaztak ki Koszovóba, ahol pén­teken rendezték az ünnepélyes állományváltást, amelyre kiuta­zott Preininger Ambrus altábor­nagy, a Magyar Honvédség szá­razföldi vezérkari főnöke. A Koszovóban 1999 júliusa óta állomásozó összesen 324 fős ma­gyar kontingens másik felét áp­rilisban váltják majd le, tehát vannak olyan katonák is, akik három hónappal tovább marad­tak. Erre azért volt szükség, hogy át tudják adni a feladatu­kat az újonnan jövőknek, azon­ban innentől kezdve minden ka­tona hat hónapot marad oda­kint. A Pristina és Koszovó Polje között állomásozó magyar ala­kulat a KFOR pristinai főhadi­szállását, valamint a tartományi székhelytől mintegy 20 kilomé­terre délnyugatra fekvő Goles­Mennek szabadságra hegyi átjátszóállomást biztosítja. Feladatuk közé tartozik még a konvojkíséret, illetve különböző áteresztő-ellenőrző pontok mű­ködtetése is. Fotó: MTI Szentmise Bárdossyért A fővárosi MIÉP-frakció mondatta AzRMDSZ születésnapja Budapest (MTI) - Bárdossy László egykori miniszterel­nök lelki üdvéért mondatott engesztelő szentmisét a MI- ÉP fővárosi képviselőcso­portja vasárnap a budapesti Szent István-bazilikában. A rendezvény idejére szinte tel­jesen megtelt a bazilika. A szentmisén a Magyar Igazság és Élet Pártja fővárosi frakciójá­nak tagjai mellett jelen volt Csurka István pártelnök is. Havas István piarista szerze­tes beszédében emlékeztetett arra, hogy Bárdossy László ne­héz és vészterhes időkben, 1941. áprilisától 1942. márciusá­ig állt a magyar kormány élén. Szólt arról is, hogy az egykori miniszterelnököt 1945. novem­ber 2-án ítélték halálra népelle­nes bűntettek miatt, a kivég­zést pedig 1946. január 10-én hajtották végre. Havas István hangsúlyozta: a vádról, az ítéletről, az egykori miniszterelnök tevékenységéről és megítéléséről az oltár mellől szólni nem hivatala. Idézte Bárdossy Lászlót, mi­szerint egykor azt mondta: „a népbiróság nem foszthat meg nyugodt lelkiismeretemtől". A szerzetes ezt mához szóló üzenetként említve hangsúlyozta: az ember igenis felelős saját lel­kiismeretéért. Megjegyezte, hogy a lelkiismeretet el lehet nyomni, és az torzzá is nevelhető. Havas István kiemelte azt is, hogy a miniszterelnök számára a bölcs döntés iránytűje csakis az ország, a nemzet és a ma­gyarság szolgálata lehet, az ilyen döntés azonban lehetetlen szabadság nélkül. Mint mond­ta: szabadság, felelősség, érzé­keny lelkiismeret, a haza szol­gálata - ezek fogalmazódnak meg a szentmisén. A szertartás a Himnusz, a Szó­zat és a székely himnusz közös eléneklésével zárult a Szent Jobb előtt. AzRMDSZ születésnapja Marosvásárhely (MTI) - A Romániai Magyar Demok­rata Szövetség tevékenysé­gének helyességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ma a román belpoliti­kai élet megkerülhetetlen tényezője, kormányzati sze­repe, politikai pozíciói egy­re növelik súlyát - hangsú­lyozta Göncz Árpád a Ma­gyar Köztársaság elnöke abban az üzenetében, ame­lyet az RMDSZ megalakulá­sának 10. évfordulója alkal­mából szombaton Marosvá­sárhelyen rendezett jubileu­mi ünnepség résztvevőinek küldött. A magyar államfő rámu­tatott arra, hogy az RMDSZ ünnepe minden magyar ün­nepe. A marosvásárhelyi megemlékezés egybeesik az egész magyar nemzet számá­ra nagy jelentőségű millen­niumi év kezdetével. Befektetésekre csábított Torgyán Berlin (MTI) - A külföldiek 1999. március 12. - a magyar NATO- tagság kezdete - óta ugyanolyan biztonsággal fektethetnek be Ma­gyarországon, mintha Németor­szágban, vagy Franciaországban tennék. Ezt hangoztatta Torgyán József földművelésügyi és vidék- fejlesztési miniszter szombaton Berlinben. A magyar agrártárca vezetője a Grüne Woche része­ként megrendezett 7. kelet-nyu­gati agrárfórumon beszélt, továb­bi befektetésekre ösztönözve a külföldi vállalkozókat. A kelet- és közép-európai be­fektetések kockázatait taglaló eszmecserén Horst Köhler, az Európai Újjáépítési és Befekteté­si Bank (EBRD) igazgatója kije­lentette: az általa képviselt pénz­intézet befektetései a kelet- és kö­zép-európai régióban eddig gaz­daságosak voltak és megtérültek, így az EBRD további befektetése­ket készít elő a térségben: a régió országai továbbra is értékes be­fektetési területet jelentenek a külföldi tőke számára. Árkán kapitány belgrádi halála Belgrád (MTI) - Ismeretlen tettesek szombaton Belgrád- ban megölték Zeljko Razna- tovic Arkant. A kétes hírű szerb üzletember és szabadcsapatvezér egy lövöl­dözés során megsebesült, s nem hivatalos közlés szerint a kór­házba szállítás közben életét vesztette. Megfigyelők üzleti leszámolást gyanítanak a háttérben. Árkán a délszáv válság kezdetén szabad­csapatvezérként vált ismertté, akinek emberei fosztogatásokkal, más nemzetiségű lakosok elüldö­Arkan Fotó: mti zésével szereztek kétes hírnevet. A magukat tigriseknek nevező félkatonai alakulatok hírek sze­rint Koszovóban is tevékenyked­tek. Árkán ebből, valamint kap­csolatai révén több termékre szerzett kizárólagos importjogá­ból nagy vagyonra tett szert. Árkán a 70-80-as években Nyugat-Európában több köztör­vényes bűncselekményt követett el, amelyek miatt az Interpol nemzetközi körözést adott ki el­lene. A délszáv háborúk idején játszott szerepe miatt tavaly a hágai Nemzetközi Törvényszék is vádat emelt ellene. HÍRCSOKOR • A zsidóság napja. Ausztria valamennyi keresztény temp­lomában megrendezik ma A zsidóság napját, hogy kifeje­zésre juttassák a zsidósággal fellelhető közös gyökereiket. • Újabb gyilkosság. Szom­batra virradóra újabb gyil­kosság történt a szlovákiai Dunaszerdahelyen, ahol ta­valy ismeretlenek tíz alvilági személyt mészároltak le. Az új áldozat egy V. Tamás ne­vű 33 éves helyi vállalkozó.

Next

/
Thumbnails
Contents