Észak-Magyarország, 1999. december (55. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-07 / 285. szám

ISZAK-fflAGYARORSZJtG & 1999. december 7., kedd SPORT U____________I • DBC-érmek. Az elmúlt hét végén Buda­pesten, a Fáy utcai sportcsarnokban került megrendezésre a birkózó csapatbajnoki gála, ahol a Diósgyőri BC versenyzői is rajthoz álltak. Az utánpótláskorú csapat szabadfogásban harmadik helyet szerzett, míg a diák I. ligában, kötöttfogásban ezüstérmesek lettek a piros-fehérek. • Libor szumóbronza. Libor Dezső a har­madik helyen végzett a németországi Ri- esában rendezett amatőr szumó-világbaj- nokság abszolút kategóriájában. Teljesít­ményével Libor a sportág eddigi legna­gyobb magyar egyéni sikerét érte el. • Egyes. Az olasz labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának zárómérkőzésén a Fio- rentina hazai környzetben 2-1-re győzött a Milán ellen, így azok tippeltek helye­sen, akik a Totó 48. heti műsorán a +1-es sorszámú meccsre 1-est írtak be. • Magyar sikerek. A rövidpályás gyors­korcsolya Világkupa csangcsuni viadalán Szántó Kornél országos csúcsot ért el, a magyar férfi válogatott pedig a 7. helyen végzett a csapatpontversenyben. • Továbbjutott a Szeged. Kettős győze­lemmel, 6-0-ás játszmaaránnyal jutott a Kupagyőztesek Ligájába a Medikémia-Pa^ piron SC-Szeged férfi röplabdacsapata, miután vasárnap a KEK-selejtező vissza­vágó mérkőzésén ismét 3:0-ra legyőzte az albán Studenti Tirana együttesét. • Kikapott a Pini-Kaposvár. 3:0 arányú vereséget szenvedett idegenben a Pini- Kaposvár SE férfi röplabdacsapata a gö­rög Olimpiakosz Pireusztól a BEK-selejte- ző 2. fordulójának első mérkőzésén. ■ Gyorskorcsolya­világcsúcsok Csangcsun (MTI) - A rövidpályás gyors­korcsolya Világkupa csangcsuni verse­nyén a férfi 1000 méteres fináléban a dél­koreai Kim Dong Szun (1:27.307 perc) 147 ezredet javított az olasz Fabio Carta janu­ár 24-i rekordján, a dél-koreai férfi váltó pedig az előfutamok során állított fel új csúcsot 6:49.618 percei. Hidegék „duplája” Igrici (ÉM) - A B.-A.-Z. Megyei Diáksport Tanács a B.-A.-Z. Megyei Sakk Szövetség és az Igrici Általános Iskola közösen ren­dezte meg december 2-án az I., II. és III. korcsoportos egyéni sakk diákolimpia megyei döntőjét. Az eredmények: I. korcsoport: Fiú: 1. Lengyel Bálint (Tiszaújváros, Szé­chenyi), 2. Cserna Zamás (Miskolc, Faze­kas), 3. Horváth Gábor (Miskolc, Komlós- tető). Leány: 1. Deák Beáta (Ricse), 2. Sza­bó Veronika (Kázsmárk), 3. Hoffmann Lil­la (Sárospatak, Árvay). II. korcsoport: Fiú: 1. Hideg Gábor (Taktaharkány), 2. Kiss Levente (Ózd, Újváros téri), 3. Tu- ránszky Dávid (Miskolc, Hermán). Leány: 1. Váradi Alexandra (Kazincbarcika, Ka­zinczy), 2. Kardinál Judit (Taktaharkány), 3. Narádi Anikó (Bánréve). III. korcsoport: Fiú: 1. Deák András (Miskolc, Hermán), 2. Könnyű János (Sárospatak, Református), 3. Károlyfalvi Zoltán (Kazincbarcika, Dózsa). Leány: 1. Hideg Eszter (Taktaharkány), 2. Elek Mónika (Kazincbarcika, Újvárosi), 3. Elek Sarolta (Kazincbarcika, Újvárosi). ''/UUÁ'AJAOÍ'' 1999. december 8., szerda Útvonal: Majális park - Bánya-bükk-völgy - Gulicska - Fehérkőlápa - Kis-Dél - Szá­raz Szinva-völgye - Lillafüred Táv: 11 km Indulás: a Majális parkból 9 órakor Túravezető: Szabó István A túrát a Diósgyőri Természetjáró Sport Kör szervezi. Két idegenlégióssal érkezik a Panathinaikos Holnap ismét Ronchetti Kupa mérkőzést játszik a DKSK-BC női kosárlabdacsapata A brazil Leila (7) már nincs a Panathinaikosznál, de tavaly még Pé­csett az athéni csapat tagjaként harcolt Vilutyte ellen Miskolc (ÉM - BCS) - Az Euró- pa-bajnoki selejtezők miatt szünetelt a honi női kosár­labda-bajnokság, így az a szokatlan helyzet állt elő, hogy a DKSK-BC két nemzet­közi kupameccse között nem játszott bajnokit. A Diósgyőr legutóbb november 17-én a Croatia Zagreb ellen játszott tétmérkőzést, s holnap- három héttel az előző Ron- chetti-meccs után - ismét nem­zetközi kupatalálkozót vív. Az ellenfél a görög Panathinaikos AC Athén együttese lesz, ame­lyet 18 órától látnak vendégül a piros-fehérek a miskolci városi sportcsarnokban. A 16 közé jutásról döntő pár­harc előtt túl sok információval nem rendelkezik a Diósgyőr a görög csapatról. Biztosat csak annyit: az athéni együttes ebben az évadban két Ronchetti-össze- csapást játszott le, mindkettőt a bulgár Montana ellen. Az elsőt, a görög fővárosban megrende­zettet 64-67-re elveszítette, míg a visszavágón idegenben nyert 58-52-re, s szerezte meg ezzel a csoportelsőséget a J-csoportban. Ezen összecsapásokról szere­tett volna - a bulgár csapat segít­ségével - videofelvételt szerezni a Diósgyőr, de ez a terv meghiú­sult, mivel többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült felvenni a kapcsolatot a Montanával. így aztán legfeljebb a papírokra és a hallomásból szerzett informáci­ókra támaszkodhat ma estig - a Panathinaikos miskolci edzéséig- a DKSK-BC szakvezetése. Ez utóbbi egyik forrása a ro­mán válogatott Nitulescu, aki korábban a Zala Volánban is megfordult. A center jelenleg Görögországban játszik, s a ro­mán válogatott a következő in­fokat osztotta meg válogatott társával, Brosovszky Móniká­val, a DKSK-BC bedobójával: a Panathinaikos csapatának elég szűk a kerete, a kezdőötösön kívül tulajdonképpen nincs je­lentős játékerőt képviselő em­bere. Van egy amerikai kisem­berük és egy holland centerük, valamint néhány görög váloga­tottjuk, de összeségében nem túl erős csapat. Pedig nem is olyan régen még az volt. Az előző szezonban az Euroligában szerepelt a Panat­hinaikos, mivel az 1997/98-as szezonban megnyerte hazája bajnokságát. A tavalyi Euroligá- zása során a PVSK-val is össze­futott, s egy-egy kétpontos vere­Szurkolóbusz Azoknak, akik látni akarják a Ronchetti Kupa athéni visszavágóját a következőket kell tenniük: mivel a DKSK- BorsodChem szurkolóbuszt indít a Panathinaikos elleni idegenbeli meccsre csupán jelentkezni kell a társasút- ra december 12-ig, s ezzel együtt befizetni a fejenkénti 15 900 forintos útiköltséget a miskolci Calypso Kisvendég­lőben (Városház tér 7.). ség illetve győzelem lett a két csapat egymás elleni mérlege. A görögök végül 4 győzelemmel és 10 vereséggel fejezték be euroli- gás kirándulásukat, s ez utóbbi nagyrészt annak tudható be, hogy az előző szezonban néhány hónap után anyagi gondjaik akadtak. Emiatt távozott a csa­pattól az amerikai olimpiai baj­nok, Carla McGhee - akinek a szerződtetésével tavaly a Diós­győr is kacérkodott. A görögöknél az előző évad csapatából hatan mai'adtak meg, Tsompanaki, Papademou, Papamihael, Nikolaidou, Ka- lentzou és Trialoni. Közülük utóbbi két játékos volt a leg­eredményesebb a Montana el­len, ketten együtt a két mec­csen 69 pontot dobtak. A Panat­hinaikos két külföldije az ame­rikai Aycock és a holland Van Gorp leginkább a lepattanók szex-zésében jeleskedett: ketten együtt - ugyancsak a Montana elleni két meccsen - összesen 32 palánkról lecsorgó labdát szedtek össze. Kézilabda-vb Stavanger (MTI) - Befejeződtek a csopoi-tküzdelmek a vasárnapi napon a norvég-dán közös ren­dezésű női kézilabda-világbaj- nokságon, amelyek után kiala­kult a mai nyolcaddöntők párosí­tásai melyek a következő: Magyarország - Angola 15.00., Macedónia - Koreai Köztársaság 16.30., Ukrajna - Norvégia 19.00., Ausztria - Fehéroroszország 15.00. , Lengyelország - Francia- oi-szág 17.30., Dánia - Brazília 20.40., Hollandia - Románia 12.30., Oroszország - Németor­szág 17.30. Iso Speed Kupa A Miskolci Egyetem fedett teniszpályáján a negyedik fordulóval folytatódtak az Iso Speed Kupa téli verseny- sorozat küzdelmei. A Terra Rosa Kupa férfi egyéni via­dalon a következő végered­mények születtek: A-csoport: 1. Szűcs Lajos, 2. Boros Ro- land, 3. Németh István. B- csoport: 1. Árvái Ái-pád, 2. Molnár Lajos, 3. Gonda Zsolt (képünkön). Fotó: Bujdos Tibor Kettős hazai siker Mezőkövesd (ÉM) - A Mezőkö­vesdi Városi Sportcsarnokban rendezték meg a Mező Kupa kor- osztályos fiú kézilabdatornát, amelyen mindkét korcsopoi't- ban a hazaiak, a Mező Ferenc Általános Iskola csapata nyert. A végeredmény I. korcsoport: 1. Mező Ferenc Ált. Isk. (Mezőkövesd), 2. Besz­terce úti Ált. Isk. (Salgótarján), 3. Arany János Ált. Isk. (Nyí­l-egyháza), 4. Hajós Alfi-éd Ált. Isk. (Gödöllő). A gólkirály Zubai Gábor (Mezőkövesd), a legjobb játékos Kovács Ákos (Nyíregy­háza), míg a legjobb kapus For­gács Péter (Salgótarján) lett. A legjobb hazai játékosnak Nyeste Balázst választották meg. III. korcsoport: 1. Mező Ferenc Ált. Isk. (Mezőkövesd), 2. Fotex KC-Veszprém, 3. Arany János Ált. Isk. (Nyíregyháza), 4. Hajós Alfréd Ált. Isk. (Gödöllő). A gól- kii-ály Papp István (Nyíregyhá­za), a legjobb játékos Somogyi Ádám (Gödöllő), míg a legjobb kapus Takács Dávid (Fotex) lett. A legjobb hazai védőjáté­kosnak Dobó Zsoltot választot­ták meg. Hirdetés­Sydney 2000 - Olimpiai TOTÓ A Magyar Olimpiai Akadémia vetélkedőjét közöljük az alábbiakban. Az ötkarikás játékokkal kapcsolatos szellemi TOTÓ 10 fordulós megyei selejtezőjét november 5. és december 7. között keddi és pénteki napokon találhatják meg lapunkban. Játékos kedvű olvasóink feladata egyszerű, a kérdésekre adott válaszokat kell beküldeni az alábbi cimre: B.-A.-Z. Megyei Testnevelési és Sportintézet 3526 Miskolc, Széchenyi u. 103. A beküldési határidő Az első öt fordulóé: november 26-a. A második öt fordulóé (6-10.): december 14-e. A helyes válaszokat november 30-án és december 18-án közöljük az Észak-Magyarországban. Érdemes velünk játszani, mert az ÉM-szelvénnyel résztvevő olvasóink között 50 db sportajándékot sorsolunk ki! Ezenkívül a megyei selejtező 20 legjobb versenyzője a B.-A.-Z. Megyei Testnevelési és Sportintézet, a Megyei Sporttörténész Társaság, valamint az Észak-Magyarország ajándékait kapja jutalmul! A megyei selejtező legjobbjai a 2000 januárjában - az Észak-Magyarország székházában - megrendezésre kerülő megyei döntőben mérik össze tudásukat, ahonnan nyolcán a területi döntőbe jutnak tovább. Innen az út - az országos elődöntőn át - egészen az országos fináléig vezethet. Az Olimpiai Napon sorra kerülő országos döntő nyertese pedig egy görögországi utazást nyer. Az 10 . forduló kérdései (beküldési határidő: december 14.) 1. Mikor, melyik ország csapata nyerte az első olimpiai aranyérmet női labdarúgásban? 2. Melyik olimpián, melyik sportágban indult a köztársasági elnök, Göncz Árpád édesapja? 3. Az apa osztrák színekben nyert olimpiai ezüstérmet ví­vásban. A lánya, 20 évvel később, magyar színekben bronzérmet nyert, ugyancsak vívásban. Kikről van szó? 4. Mikor avatták fel Budapesten a Széchenyi téren az Olim­piai parkot? 5. Ki volt a legfiatalabb magyar labdarúgó olimpiai bajnok? 6. A jövő évi olimpia városában, Sydneyben 49 éves korában hunyt el, egyik olimpiai bajnokunk. Ki ő? 7. Á szöuli olimpián cselgáncsban szerepeit, megyénk szülötte. Kiről van szó és hányadik helyen végzett? 8. összesen hány olimpiai érmet szereztek, labdajátékban, megyénkben született sportolók? 9. Marosi István, müncheni olimpikonunk 1968-ban a kézi­labda-világválogatottban is játszott és két gól szerzett. Ki volt utóbbi eseményen a mieink ellenfele? 10. Hány nyári olimpián szerepeitek eddig megyénk olimpi­konjai? Név: Cím: ÍSZAK-NIAGYAR0RSZJÍG

Next

/
Thumbnails
Contents