Észak-Magyarország, 1999. december (55. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-16 / 293. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG # 1999. december 16., csütörtök SPORT HÍRCSOKOR • Lelőtték. Lelőtték Clarence Mlokotit, a Dél-afrikai Köztársaság egyik legismertebb labdarúgócsapatának, a Kaiser Chiefsnek alapító elnökét. A 69 éves sportvezető Johannesburg Soweto nevű külvárosában autózott, amikor két fegyveres tüzet nyitott rá. Mlokoti a kórházban belehalt fejsérüléseibe. • Berger az első. A középpályás Patrik Bergert (FC Liverpool) választották az újságírók az év labdarúgójának Csehországban. A második és a harmadik helyre is idegenlégiós került Jan Koller (RSC An- derlecht), illetve Pavel Nedved (Lazio Roma) személyében. • Dopping. Az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalának tizedik fordulójában egy játékos doppingolt. Az Olasz Ólimpiai Bizottság (CONI) közleményében nem nevezte meg a labdarúgót, akinek szervezetében kokaint mutattak ki. A CONI szabályzata szerint a doppinglistán szereplő kokain használatáért két évig terjedő eltiltás jár. Búcsúztatás Miskolc (ÉM) - Ma délután fél egykor Miskolcon, a deszkatemetőben helyezik örök nyugalomba a 72 esztendős korában elhunyt Tiba Sándort, a Miskolci Honvéd, a Diósgyőr és a Miskolci VSC egykori labdarúgóját. Tiba Sándor 1955-ben tagja volt az NB I-ben 12. helyen végző DVTK-nak, melynek színeiben huszonöt mérkőzést játszott és ezalatt tizenhárom gólt szerzett. Januárban is lesz nemzetközi mérkőzés Női kosárlabda Ronchetti Kupa, visszavágó: Panathinaikosz - DKSK-BC 53-60 (28-25) Brosovszky (10) volt az irányító Athénban Fotó: Bujdos Tibor Berecz Csaba Athén (ÉM) - Idegenben is nyert, s ezzel kettős győzelemmel jutott a legjobb 16 közé a DKSK-BorsodChem női kosárlabdacsapata a Ronchetti Kupában. Athén, 150 néző. Vezette: Radon- jics (francia), Belosevics (jugoszláv). Panathinaikosz: Papadimou (-), Kalentzou (9), Robinson (8/6), TRIALONI (14), VAN GORP (15). Csere: Nikolaidou (7). Edző: Skro- pouths George. DKSK-BC: Brosovszky (7/3), An- dó (10), BALOGH (10/6), BELLO- VAI (15), Perovics (6). Csere: Csá- vás (10), Bukovszki (2). Edző: Áron Balázsné. Kipontozódott: Brosovszky a 35. percben. Nem kezdett jól a Diósgyőr, hiszen a 4. percben sikerült először az ellenfél gyűrűjébe találni. A vendégek közül elsőként Bellovai találta fel magát, de az araszolga- tó görögöket mégis Brosovszky hármasával sikerült megközelíteni (10-9). Van Gorpot Perovics megfelelően hatástalanította, de közben néhány faultot is összeszedett, így a hazaiak centerének őrzését másra kellett bíznia Áron Balázsnénak. Balogh duplájával a 8. percben a meccs folyamán először vezetett a Diósgyőr, s ez a folyamat hat percen át tartott, addig amíg Kalentzou kosarával 19-19-re alakult az állás. Izgalmas, de közepes színvonalú a félidő hajrája, s bár támadásban egyik csapat sem jeleskedett, védekezésben azért átlagosat nyújtottak a csapatok. Hogy mégis a Panathinaikosz vonulhatott előnnyel a szünetre az amiatt volt, mert a piros-fehérek keveset dobtak távolról. A 22. percben Robinson egy hárompontossal „nullázta le” a DKSK összetettbeli előnyét (31-25), ám jókor jött Csávás találata, amely után mindkét oldalon hosszú percek teltek el dobott kosár nélkül. Mivel egyik együttes sem tudott lepattanót szerezni az ellenfél palánkja alatt, így hol kettővel, hol néggyel a Panathinaikosz vezetett. A 33. percben Balogh kettesét követően viszont már a DKSK-nál volt az előny, mivel a játékosok ebben az időszakban remekül szedték a védő- lepattanókat, köszönhetően a kitűnő zónavédekezésnek. A hajrára zavaróra jöttek ki a hazaiak, öt perccel a befejezés előtt a Panathinaikosz eltűntette a Diósgyőr hárompontos előnyét (48-47). A gondokat tetézte, hogy Brosovszky kipontozódott, ennek ellenére a Diósgyőr ha nehezen is, de tartani tudta a lépést a görögökkel. Olyannyira, hogy 1 perc 18 másodperccel a befejezés előtt 52-52 volt az állás. A Panathinaikosz kétségbeesve faultsorozatba kezdett, bízván abban, hogy a DKSK elhibázza a büntetőket. Nem így történt, mert Csávás, Bukovszki és Andó is „pontos volt”, majd amolyan slusszpoénként Bellovai dobott egy duplát. Továbbjutott a DKSK-BC kettős győzelemmel, 133-121-es pontaránnyal. A Diósgyőr legközelebb január 12-én Miskolcon játszik a legjobb nyolc közé jutásért a Botasspo Adana (török) - Lais- ve Kaunas (litván) párharc továbbjutójával. Megnézhetik Ezt a mérkőzést szombaton délelőtt azok a szurkolók is megnézhetik, akik csupán az írott sajtóból értesültek az eredményről, hiszen a Miskolci Városi Televízió 11 órától teljes egészében felvételről közvetíti az összecsapást. SKROPOUTHS George: - A második félidőben rosszul játszottunk, a kritikus helyzetekben nem sikerült betalálnunk. ÁRON Balázsné: - Minden játékosom nagyszerűen küzdött, egységesebb csapatjátékunkkal sikerült nyernünk. Örülök a továbbjutásnak. Vívó országos bajnokság Budapest (MTI) - Péntektől hétfőig tart a Nemzeti Sportcsarnokban a vívók országos bajnoksága, amely az első válogató is lesz a sydneyi olimpiára. A bajnokságon, Kovács Tamás szövetségi kapitány várakozása szerint, indul a teljes hazai élmezőny és a női tőrt kivéve - ahol Mohamed Aida az egyértelmű esélyes - kiélezett küzdelmekre lehet számítani mind az egyéni, mind a csapatversenyekben. A két legérdekesebb számnak a női és a férfi párbajtőr egyéni ígérkezik: előbbinél hat közel azonos képességű vívónő esélyes a bajnoki cím megszerzésére, a férfiaknál Fekete Attila és Kovács Iván között várható éles harc. Játék „kor”határ nélkül Mezőcsát (ÉM) - A B.-A.-Z. Megyei Szabadidősport Szövetség, Tiszaújváros Térsége Önkormányzatainak Szabadidősport Társulása, valamint a körzet óvodavezetőinek munkaközössége nagyszabású szabadidősportnapot rendezett az elmúlt hét végén a Mezőcsáti Általános Iskola torna- csarnokában. A szervezők meghívását 17, a társulás területén működő óvoda fogadta el. Az eseményén több, mint száz óvodás „ügyeskedett” együtt Hejőkeresztúr, Sajószöged, Igrici, Hejőbába és Tiszatar- ján vezetőivel. A szabadidősportot és az egészséges életmódot népszerűsítő sportnapot ajándékozás zárta, melyen minden résztvevő óvoda sportszerekből és játékokból álló csomagot vehetett át a rendezvény szervezőitől. Egy ugrás jobbra, egy balra Úszóverseny Az „Úszássál az Egészséges Gyermekekért Alapítvány” a Mecénás Alap támogatásával immár hagyományosan rendez úszóversenyt a belgyógyászati, illetve ortopédiai elváltozásban szenvedő gyermekek részére. Tegnap Miskolc adott otthont a viadalnak amelyen közel 150 gyermek vett részt, akik ajándékcsomagot is kaptak a szervezőktől. Fotó: B. T. Karácsony Kupa Taktaharkányban Taktaharkány (ÉM) - Takta- | harkányban, az Apáczai Csere í János Általános Iskolában ren- | dezik meg december 18-án, szombaton 9 órától a VI. Karácsony Kupa elnevezésű ifjúsági | és felnőtt egyéni sakkversenyt. | A viadalt 7 fordulós svájci | rendszerben bonyolítják le, ■ 15-15 perc gondolkodási idővel, a FIDE gyorsított versenyekre vonatkozó szabályainak alkalmazásával. A meccs, amely kétszer is számít Miskolc (ÉM - JLI) - Az OB I- es jégkorongbajnokságban ma este 6 órakor a bajnoki címvédő Álba Volán-Fevita együttesét fogadja a Miskolci Jegesmedvék JSE. Egy hét alatt három meccs: most ez foglalkoztatja a Macikat. Ebből egyet - a Fradi ellenit - már kedden este kipipálhatták a miskolciak. A zöld-fehérek elleni találkozót ugyan elveszítették (7-14) a vendéglátók, ám az. utolsó harmadban nyújtott teljesítményért mindenképpen dicséret illeti őket. A fiatal borsodi gárda „nagy szívvel” korcsolyázott ki a záró játékrészre és legyűrte a jóval esélyesebb fővárosiakat. Peter Brotany, az MJJSE vezetőedzője és Puskás Gábor, az MJJSE elnöke joggal gratulált a vereség ellenére is jókedvű csapatnak a meccs után. Az Álba Volán-FeVita elleni ma esti meccsnek sem a Macik az esélyesei, ám ezt ők is jól tudják. A találkozónak az érdekessége egyébként az, hogy az elmúlt héten elmaradt Magyar Kupa meccs eredményeként is szolgál a mai bajnoki eredménye. Egyszóval aki nyer, az a legjobb négy között érezheti magát az MK-ban.- A székesfehérvári bajnokcsapat az idény elején 10-1-re győzött le bennünket otthonában - mondta Bíró Ignác, az MJJSE pályaedzője. - Azért „csak” ennyire, mert válogatottjai nem léptek pályára. Sokszor elmondtam mái' és nincs ez másként most sem: nekünk nem az Interligában is vitézkedő óriásokat kell legyőznünk. Ma este az FTC meccshez hasonló összecsapásra számítok, vagyis nem szeretnénk szégyent vallani. Tegnap este nem tréningeztek a Macik a sűrű bajnoki program miatt, a hiányzókról pedig kiderült, hogy a héten esedékes meccseken nem léphet pályára a beteg Bodnár Milán. Nagy András az FTC ellen játszott lázas betegen, ám jelen állás szerint vállalni tudja a játékot. Kérdéses a fiatalabb Hutternek, Szabolcsnak a pályára lépése is, ám nem megfázás miatt. A fiatal csatárnak kedden este eltört a korcsolyája és kérdéses, hogy azt miként sikerül pótolnia. Hutter Szabolcs Fotó: j.l.1. Hirdetés \RANT1A FIAT PUNTO 1.2 Hengerűrtartalom (cm3) 1242 Teljesítmény (LE) 60 Csomagtér (1) 264 Átlagfogyasztás (1/100 km)5,7 1 980 OOO FI