Észak-Magyarország, 1999. december (55. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-16 / 293. szám
Sorompók Új fény- és félsorompók irányítják a közlekedést /5 Fényvárók Az adventi emberek már várják a fényt/4 Táncaink A tánc is kommunikációnk része Sebő szerint /8 IDŐJÁRÁS: Felhős, borús idő Nappal 1 - 2 °C Éjszaka -2 - -1 °C Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén napilapja ÁRA: 32 Ft, előfizetőknek: 23,10 Ft 1999. december 16., csütörtök 55. évfolyam, 293. szám Meglelenlki 53 000példányban Notázás közben befektető érkezik A DFC Kft. tulajdonosi köre még nem bólintott rá a Dunaferr SE ajánlatára Pluszmilliárdok a megyének Budapest (ÉM) - Az Országgyűlés keddi ülésnapján elfogadta Lenártek András miskolci országgyűlési képviselő és képviselőtársainak azon módosító javaslatát, amellyel a négy leghátrányosabb helyzetű megye kiemelt támogatást kapna. Ez Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye esetében 3-4 milliárd forint összeget jelenthet - tudtuk meg a képviselőtől. Miskolc (ÉM - JLI) - Jövő hét hétfőig mindenképpen meg kell egyeznie a DFC Kft.-nek és a Dunaferr SE Kft.-nek a Nota-ügyben. Bár lehet, hogy addig a miskolci gazdasági társaság tulajdonosi köre is megváltozik. Egy héttel ezelőtt a két piros-fehér klub ügyvezető igazgatója, Molnár Zsolt (DFC Kft.) és Gróf András (Dunaferr SE Kft.) abban állapodott meg a Magyar Labdarúgó-szövetség igazolási és átigazolási bizottsága előtt, hogy december 20-ig megegyeznek Julius Nóta február óta húzódó átigazolásában. A két vezető hétfőn újra találkozott. A Duna-partiak nem pénzt, hanem játékosokat adnának cserébe Julius Nótáért. Felmerült Dudás Péter és Vaskó József védők, illetve Cseke László és Javraujan Eguian középpályások neve. Ősszel egy magyar befektetői csoport képviseletében Ujj Péter ügyvéddel tárgyalt a DFC. Molnár Zsolt elmondta, az Ujj Péter képviselte befektetői csoport akkor kért egy részletes tájékoztatást a DFC Kft. gazdasági helyzetéről, ám ez hónapokkal ezelőtt volt. Azóta viszont nem jelentkeztek. A mostani érdeklődőkkel más a helyzet, hiszen a tárgyalások már nem a kezdeti stádiumban vannak. Az MLSZ fegyelmi bizottsága december 7-én határozott úgy, hogy a DFC-től 3-3 pontot le kell vonni addig, amíg a klub nem fizeti ki a Debreceni VSC-nek Nagy Zoltán vételárát, az 5 813 300 forint+áfás összeget. Molnár Zsolt az üggyel kapcsolatban elmondta: a határozat kézhezvétele után 8 napon belül van lehetőség a fellebbezésre, amivel „élni is fognak”. A gazdasági társaság vezetője hozzátette: még mindig több variáció van a Lokival való megegyezésre. /10 Naprakészen a civil szféráért Miskolc (ÉM) - Az országban negyedikként átadott civil háznak a szolgáltató feladatát emelte ki Végvári Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal Civil Kapcsolatok Főosztályának munkatársa tegnap. /3 Továbbjutott a DKSK. Idegenben is nyert, s ezzel kettős győzelemmel jutott a legjobb 16 közé a Panathinaikosz ellen a DKSK-BorsodChem női kosárlabdacsapata (fehérben) a Ronchetti Kupában. /9 Fotó: Bujdos Tibor 9 770133 035033 9 92 93 ÉSZAK-MAGYARORSZÁG KI 3501 Miskolc, Postafiók 351 ® (46)414-022 Szennyvíztámogatás önkormányzati beruházások céltámogatása hazánkban Tűz pusztított a BS-ben. Feltehetőleg több milliárd forintnyi kárt okozott a Budapest Sportcsarnokban szerdán hajnalban keletkezett tűz, A lángokat mintegy 3 órás munkával fékezték meg a tűzoltók. /II Fotó: mti ült ■ *< Hi' frü - "*"T * 1. 1Hii M- -y■ o. Vv j ,;'***' t sí ff át ’ " -^0 iflyK Bányászdemonstrációt tartottak Budapesten Budapest (MTI) - Mintegy 2-3 ezren gyűltek már össze szerdán délelőtt fél 12-ig Budapesten a Pénzügyminisztérium előtt, hogy a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (BDSZSZ) által kezdeményezett tüntetésen demonstráljanak a kormány energiapolitikája és a bányász munkahelyek elvesztése ellen. Borsod-Abaúj-Zemplénből a tervezettnek megfelelően négy autóbusszal utaztak tegnap a bányászok a fővárosba. Mint Takács Tibortól, Lyukóbánya szak- szervezeti elnökétől megtudtuk: a buszok zsúfolásig megteltek, és jó néhány tüntető vonattal érkezett meg Budapestre. Takács Tibor szerint a demonstráción nagyjából nyolcezren vettek részt. A tüntetés forró hangulatban, de rendzavarás, atrocitás nélkül zajlott le és megmutatta a bányászok összefogásában rejlő erőt. A Hónig Péter államtitkárnak átadott petíció követeléseinek sorában szerepelnek a borsodi bányászok igényei. Ezek szerint követelik, hogy az AES által üzemeltetett lyukóbányai aknával, illetve a berentei erőművel a Magyar Villamosművek Rt. mielőbb kösse meg a hosszú távú energiavásárlási szerződést. El akarják érni, hogy a bányászok a kormány által meghatározott műszakszám és munkában töltött évnél alacsonyabban határozzák meg a korkedvezményes nyugdíjba vonulás idejét és műszakszámát. /2 Évente ezer km közcsatorna Miskolc (ÉM - MMI) - Hazánk felemelkedéséhez elengedhetetlenül szükséges az infrastruktúra, kiváltképp a víziközmű gyorsított ütemű fejlesztése - hangsúlyozta dr. Hajós Béla, a KHVM vízügyi helyettes államtitkára tegnap egy konferencián. A megyeházán tartott előadáson a résztvevők megismerkedhettek azokkal az adatokkal, melyek Magyarország szennyvízelvezetési és tisztítási helyzetét jellemzi. Ma a lakosság 48 százaléka él olyan településen, ahol már kiépített ez a rendszer, ugyanakkor a bekötött lakások aránya csak közelíti az ötven százalékot. Az államtitkár-helyettes előadásában kitért arra is, hogy ennek az aránynak - mely az uniós elvárásokat is jelzi - hetven százalék körül kellene lenni. /3 Miskolc Plaza: nyitás 2000 májusában A borsodi megyeszékhely is belépett azon városok sorába, amelyekben bevásárló- és szórakoztatóközpontot épít a Plaza Centers Hungary. A már megkezdett beruházás alapkövét tegnap tették le. A beruházásról - amely elkészültével a Plaza Centers Hungary nyolcadik üzletközpontja lesz Magyarországon - Sammy S. Smucha, a cég elnöke elmondta: a húszezer négyzetméter alapterületű Miskolc Plaza építési költsége 36 millió német márkát tesz ki a 2000 májusára tervezett átadásig. Képünkön Kohold Tamás (balra) és Sammy S. Smucha helyezi el a bevásárlóközpont alapkövét. Fotó: Bujdos Tibor