Észak-Magyarország, 1999. november (55. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-04 / 257. szám

1999. november 4., csütörtök SPORT HÍRCSOKOR • Tisza-kupa. A Tiszaújvárosi Fitness Sport Club november 7-én, vasárnap 10 órától a Derkovits Művelődési Központban rendezi meg a Tisza-kupát, amely nemzetközi női fitness- és testépítő országos verseny lesz. Testépítésben ez már a tizedik tiszaújváro­si „randevú", mig a nemzetközi bajnok­ságnak először ad otthont Tiszaújváros. • Utánpótlás-csb. Szombaton 13 órától a Diósgyőri Birkózócsarnokban rendezik meg az utánpótlás csapatbajnokság visszavágóját, melyen a DBC a Haladást fogadja. Az első mérkőzést a szombathe­lyiek nyerték 27-17-re. A tét az országos döntőbe jutás. • Fölényes győzelem. Harmadik Európa- bajnoki selejtező mérkőzése után tovább­ra is százszázalékos a magyar női labdarú­gó-válogatott. A magyar csapat tegnap Iz­mirben Törökországot győzte le 8-2-re. A Bayern nagy ugrasa. a Ba­yern München (képünkön) 17 helyet lé­pett előre a Reuters brit hírügynökség he­ti rendszerességgel nyilvánosságra hozott európai labdarúgó-klubranglistáján, s je­lenleg a 13. helyen áll a német együttes. Az olasz bajnokság listavezetője, a római Lazio továbbra is nagy fölénnyel őrzi első helyét a rangsorban. Fotó: apa/epa Elekék a Semperit-ralin Ózd (ÉM - KME) - Már az OMP-Miskolc ra­lin eldőlt, hogy az N kategória bajnoki cí­mét az ózdi Elek István és navigátora Ivá- nyi Sándor szerzi meg. Ezért a páros a sze­zonzáró Mecsek-ralin már nem indult el, in­kább úgy döntöttek, hogy megpróbálják elő­teremteni az anyagi feltételeket, és az auszt­riai Semperit-ralin is kipróbálják magukat.- Azzal, hogy a pécsi futamot kihagytuk, felszabadult egy kis pénz, és a szponzorok hathatós segítségével - köztük az Ózdi Acélművek támogatásával - sikerült elér­nünk azt, hogy ezen a hétvégén rajthoz áll­junk az ausztriai megmérettetésen - mond­ta Elek István. - A Magyar Autósport Szö­vetségben örültek annak, hogy az N kate­gória bajnoka is jelen lesz a Semperit-ra­lin, de rajtunk kívül még több magyar pá­ros - köztük megyénkből a Markovics György-Kazár Miklós duó - is felveszi a harcot. Nevezésünket elfogadták, és az au­tó is rendben van, úgyhogy semmi akadá­lya annak, hogy pénteken megkezdjük a versenyzést. A Semperit-rali kétnapos lesz, és az össztávja 250 kilométer, ami egy ma­gyar bajnoki futam kétszeresét jelenti. Szerdától már Ausztriában tréningezünk, és próbáljuk a pályát minél jobban megis­merni. Elsődleges célunk, hogy célba ér­jünk, és mindent el fogunk követni azért, hogy elcsípjük a dobogó valamelyik fokát. Elekék már Ausztriában vannak Lehmann Tibor pudingpróba előtt A tiszaújvárosi „vasember” ezentúl nem csak versenyez, tanácsokat is oszt majd Lehmann már nem csak teker, hanem „tekertet” is Fotó: Végh Csaba Molnár István Sajószöged (ÉM) - Lehmann Tibor, a TVK-Mali TK triatlon- versenyzöje a napokban köl­tözött, s ezzel egyidöben is­merkedett új feladatával: a jövőben ugyanis ö irányítja a felnőttek szákmai munká­ját a klubon belül. □ Hogyan áll a pakolással? • Mindent elhoztunk Budapest­ről, szinte egy hétig csak ezzel foglalkoztunk. Munka azonban még most is akad bőven - mond­ta Lehmann Tibor. □ Sajószögeden olcsóbb lakni, vagy Tiszaújváros bán nem sike­rült megfelelő lakást találni? • Amennyibe Tiszaújvárosban kerül manapság egy lakás, azért itt, Sajószögeden egy kész házat vettünk. A távolság nem gond, ettől a pár kilométertől Buda­pesten sokkal többet kellett utaznom. □ Ez nem lehet gátja annak, hogy jól oldja meg új felada­tát... • Az, hogy én a TVK-Malinál majd vállalok ilyesfajta funkciót már benne volt a levegőben, csupán azt nem tudtuk, mikor jön el az ideje. □ Nehéz volt dönteni? • Igazából én még versenyez­nék, és fogok is, bár kevesebb- szer fogok indulni, mint eddig. Az összeegyeztetés miatt voltak kisebb aggályaim, de belevágok. A puding próbája a evés. □ Az eredményei ismertek. Az edzői végzettség nem volt feltétele a megállapodásnak? • Nem, de ettől függetlenül már járok a Testnevelési Egyetem edzői szakára. Jó ha van az em­bernek a tudásáról egyfajta iga­zolása, s nyilván többet fogok tudni ha végzek, de szerintem az sem megvetendő, ha valaki­nek annyi tapasztalata van, mint nekem. □ Az edzőkkel milyen viszony­ban lesz? Alá-, vagy mellérende­lőben. • Mellérendelőben, azaz senkinek sem leszek a főnöke. A felnőttek­nél - és az utánpótlásnál - Kovács Ottó végzi az úszótréningeket, ne­kem pedig az lesz a dolgom, hogy a másik két számban, a kerékpár­ban és a futásban segítsek. □ Találkozott, egyeztetett már a többi kollégájával? • A nyáron igen, aminek csu­pán az volt a célja, hogy bein­duljanak a dolgok. Nem vagyok a „nagy” szavak híve, a felme­rülő kérdésekre előre nem, ki­zárólag menet közben lehet vá­laszt találni. □ Hány triatlonos tartozik majd a keze alá? • Rajtam kívül négy. Buru Gá­bor, Ágoston Szabolcs, Bartos Ferenc és Szabó Roland. Kaldau Szabolcs helyzete még nem le­NÉVJEGY Név: Lehmann Tibor Születési idő: 1970. 04. 08. Születési hely: Devecser Magassága: 183 cm Testsúlya: 76 kg Legjobb eredményei: duatlon Eb 2. (1994), Ironman 4. (Japán,1997), Ironman 6. (Zürich, 1998), Klubcsapat Eb 2. (1999). Kedvenc étele: hortobágyi palacsinta Kedvenc itala: ásványvíz Kedvenc városa: Tiszaújváros tisztult, hiszen neki miskolci trénerei vannak. □ Mi a helyzet a TVK-Mali világ­bajnokával, Dmitrij Gaaggal, il­letve Oyava Ülóval? • Nincs arról szó, hogy csatla­koznának hozzánk. Vélhetően néhányszor velünk együtt fog­nak edzeni, ám mindkettőjük megmarad az eddigi formulánál. □ Határozott már meg célokat? • Kétezer áprilisában Ausztrá­liában lesz a világbajnokság, amelyen várhatóan két junior­korú versenyzőnk, Buru Gábor és Kaldau Szabolcs részt fog venni. Azt szeretném, ha Gábor felül tudná múlni idei 12. he­lyét, s örülnék neki, ha Sza­bolcs is hozná Eb-hetedik for­máját. Ötleteim, elképzeléseim vannak, de mindez még a jövő zenéje. Ezüst és bronz Szombathely (ÉM) - A hét vé­gén a vasi megyeszékhely adott otthont a diák I szabadfogású országos birkózóbajnokságnak, melyen a DBC-MISI 16 verseny­zőt indított. A pontszerző he­lyen végzett versenyzők ered­ményei: 29 kg: 6. Kovács István. 46 kg: 5. Lipták János, 6. Müller Krisztián. 50 kg: 3. Endrész Zsolt. 68 kg: 2. Balogh Márk. Fekete László-kupa Miskolc (ÉM) - Az Avasi Gim­názium tornacsarnoka ad ott­hont december 3-5-ig a IX. Feke­te László Nemzetközi Középis­kolás Teremlabdarúgó Kupá­nak. A viadalra - melynek sor­solását az elmúlt héten készítet­ték el - a megye középiskolás gárdái mellett Szlovákiából is érkeznek csapatok. A csoportbe­osztás a követklező: A-csoport: Diósgyőri Gimnázi­um, Lévay Református Gimná­zium, Szepsi Gimnázium (Szik­szó), Fáy Szakközépiskola, Kan­dó Szakközépiskola. B-csoport: Eötvös Középiskola, Surányi Szakközépiskola (Ka­zincbarcika), Bocskai Gimnázi­um (Szerencs), Kós Szakközépis­kola, Izsó Gimnázium (Edelény). C-csoport: Baross Szakközépis­kola, Zrínyi Gimnázium, Diós- győr-Vasgyári Szakközépiskola, Ságvári Gimnázium. D-csoport: Földes Gimnázium, Kossuth Gimnázium, Andrássy Szakközépiskola, Bláthy Szak- középiskola, Váci Mihály Gim­názium (Encs). E-csoport: Vranovi Gimnázium (Szlovákia), Mezőgazdasági Szakközépiskola, Szemere Szak- középiskola, Brassai Szakközép- iskola (Tiszaújváros), Hermán Gimnázium. F-csoport: Revucai Gimnázium (Szlovákia), Avasi Gimnázium, Martin Szakközépiskola, Eötvös Gimnázium (Tiszaújváros), Gá­bor Áron Szakközépiskola. Hirdetés­.Álért a Takarékszövetkezet, mert helyben van. nagyon jó híre van. es kölcsönös bizalom létezik közöttünk..." Mindannyian a szívünkhöz legközelebb állókban bízunk meg igazán. Azokban, akikre mindig számíthatunk. Azokban, akik minden szavunkat értik. Azokban, akikkel együtt építhetjük családunk jövőjét.

Next

/
Thumbnails
Contents