Észak-Magyarország, 1999. november (55. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-03 / 256. szám

1999. november 3., szerda Napról napra 16 Kedveli a mozit és a kutyákat Do- bi Mónika. A 21 éves lány kozmetikusnak készül. Fotó: Vajda János A millennium embere 120 évig él London (MTI) - Fantasztikus jövőt vázolt egy kutatóinté­zet: hosszú és boldog élet kö­szönt az ezután születőkre. Az új évezred első évtizedében születendő gyerekek már várha­tóan 3 éves korukban iskolába járnak majd, 20 éves kor körül megindítják első üzleti vállalko­zásukat, 45-50 évesen visszaül­nek az iskolapadba, 80 évesen mennek nyugdíjba, és várható­an 120 évig élnek. Legalábbis a brit Future Foundation intézet által végzett jövőkutató elemzé­sek szerint. A londoni kutatóintézet mun­katársai úgy vélik, hogy a kö­vetkező évezredben jelentősen megváltozik az emberi élet ha­gyományos menete. Egy 120 évig tartó életút bőven lehetővé teszi, hogy három vagy még több különböző karriert fusson be az egyén, többször szerezzen felsőfokú képesítést, legalább két családja legyen. A millennium gyermekei ko­rábban ülnek ugyan az iskola­padba, de később házasodnak, tesznek szert otthonra és vállal­nak gyermeket elődeiknél. Az élettartam általános meg­hosszabbodásával a 60 év fölötti­ek számára is egy sokkal aktí­vabb, munkával teli jövő válik lehetővé. Az emberek nem akarnak majd nyugdíjba menni 60-65 évesen, mivel nem érzik magu­kat idősnek és fáradtnak - vélik a Future Foundation kutatói. Női expedíció indult a Déli-sarkra London (MTI) - Öt brit hölgy merész tervet eszelt ki: nyolc hónapos felkészülés után a Déli-sark meghódítására in­dultak Londonból. Az elképzelések szerint a kis csapat körülbelül 1000 kilomé­tert tesz majd meg az Antarkti­szon, hogy mintegy 70 nap eltel­tével elérje a Déli-sarkot. Caroline Hammilton (35 éves), Zoé Hudson (32), Pom Oli­vér (46), Rosie Stancer (38) és Ann Daniels (32) nem számíta­nak kezdőknek, hiszen mind­annyian tagjai voltak annak a 20 fős expedíciónak, amely 1997­ben az Északi-sark felé indult. Közülük akkor hárman teljesí­tették a célt, ketten feladták. A vállalkozó hölgyek Norvégi­ában, Szlovákiában, Skóciában és Walesben készültek a nagy ka­landra. Ha tervüket teljesítik, ők lesznek az első nők, akik gyalog érték el a Déli-sarkot. Emelkedő emberhegy Fotó: APA/EPA Elkelt Yehudi Menuhin egyik hegedűje Zürich (MTI) - Rekordáron kelt el Yehudi Menuhin egyik, a 18. századból való hegedűje - közöl­te Zürichben egy svájci hang­szerkereskedő. Marcus Forlin, a Musik Húg zenekereskedés vezetője az el­adási árat nem volt hajlandó kö­zölni, csak annyit mondott, hogy a vevő mintegy 1,25 millió dollárral többet adott az 1742- ben Guarneri cremonai műhe­lyében készült hangszerért, Hirdetés----------------------------------------­mint amennyit korábban hege­dűért valaha is kifizettek. Eszerint a becses tárgy 3 mil­lió dollárhoz közeli összegért ke­rülhetett - névtelenségéhez ra­gaszkodó - új tulajdonosához, mi­vel az eddigi rekordot egy Stradi- vari hegedű tartotta, amely ta­valy 1,58 millió dollárért kelt el a londoni Christie’s aukcióján. Menuhin, a világhírű hegedű- művész és karmester idén már­ciusban hunyt el 82 évesen. Hullám ragadta el az arát Monterey (MTI) - Tragikusan végződött a nászút egy ifjú pár számára a kaliforniai tenger­parton. Az újsütetű menyecs­két ugyanis a Csendes-óceán egy hirtelen magasba tornyosu­ló hulláma ragadta el szomba­ton - miközben férje az ifjú arát fotózta. A szerencsétlenség a Monte­rey melletti Pacifik Grove-ban történt a nászút utolsó napján. A 23 esztendős Jennifer Stoo- kesberry és a nála öt évvel idő­sebb Eamon már röviddel meg­ismerkedésük után arról álmo­dozott, hogy nászútját a roman­tikus kaliforniai tengerparton tölti. Búcsúzóul szombaton fel­keresték a Lovers Point nevű sziklaképződményt - a szerel­mesek találkahelyét. Midőn azonban Eamon lefotózta nejét a nevezetes helyen, hirtelen to­ronymagas hullám csapott át a szerencsétlen asszonyon, és magával ragadta őt a tengerbe. Mint a férj elmondta, azonnal alámerült, hogy párját megment­se, de csak az asszony kezét tud­ta egy pillanatra megérinteni. Jennifert elsodorta a hullám, s a parti őrség már csak a fíatalasz- szony holttestét találta meg. Emberi piramis épült Villafranca (APA/EPA) - Em- helyi fiesztát mindig valamilyen berek ezrei figyelték áhítattal, i látványossággal teszik színeseb- ahogy épült az emberi piramis bé a szervezők: e célból emelték a villafrancai ünnepségen. A fT idén az embertornyot. JÖJJÖN EL ÉS PRÓBÁLJA KI AZ ŐSZ SZENZÁCIÓIT! Borsodi Autójavító Kft. Miskolc, Zsolcai kapu 3. i ’ . - 1 • $ ' jífl ■n *£á Kutyaszán kereken. Gördülékeny megoldást találtak egy aprócska problémára a szervezők: a hollandiai Eerselben rendezett viadalon a szánhúzó kutyák - hó hiányában - ko­csikat húztak. Fotó: APA/EPA Óriási forgalmi dugó alakult ki Párizs körül Párizs (MTI) - A francia főváros és agglomerációja körül kedden reggel az utakon 250-300 kilométer­nyi hosszan forgalmi dugó alakult ki. A mindenszentek ünnepe mi­atti hosszú vidéki hétvégét százezrek megtoldották még egy éjszakával, és csak kedden hajnalban indultak vissza Pá­rizsba. A szokásosnál többszö­rös forgalom és a zuhogó eső miatt csúszóssá vált burkolat miatt Párizsban a körgyűrűn és a bevezető autóutak tucatja­in csak araszolva haladtak a járművek, igen sok volt a koc­canásos baleset. Ez az időszak Franciaor­szágban immár hagyományo­san a legsúlyosabb, legtöbb áldozatot követelő közlekedési balesetek szezonja. Ezen a hétvégén is tucatnyi baleset történt, főként az ismét igen zsúfolttá vált déli, illetve a Földközi-tengerhez vezető utakon, de keddig erről még nem készült átfogó mérleg. Tavaly ilyenkor összesen 83 ember veszítette életét a fran­cia utakon. HÍRCSOKOR • Földrengés Görögországban. A Richter- skála szerinti 4,5 erősségű földrengés ráz­ta meg kedd reggel a Görögország észak- nyugati részén fekvő Joánina város térsé­gét. Sérültekről nem érkezett jelentés. • Falomlás egy spanyol kórházban. Legke­vesebb három ember életét veszítette és kilenc megsebesült, amikor kedden az észak-spanyolországi Santander városában leomlott egy kórházi épület homlokzata. • Johnny Casht kiengedték a kórház­ból. Kiengedték a kórházból Johnny Cash amerikai countryénekest. A műfaj egyik legnagyobb sztárját két héten át kezelték tüdőgyulladással. A 67 eszten­dős énekes egészségi állapota az utóbbi időben megromlott, gyakran szorult or­vosi kezelésre. Potyautasok halála egy lángoló kompon Athén (MTI) - Tizenhárom ember életét veszítette abban a tűzben, amely egy görög kompon ütött ki hétfőn késő este, Pátra ki­kötőjétől mintegy 15 tengeri mérfóldnyire. A Superfast. komptársaság kedden közöl­te, hogy az áldozatul esettek titkon lo- pództak a fedélzetre, s a legénység a hajó egyik garázsában bukkant holttestükre, miután eloltotta a tüzet. A parti őrség szerint a potyautasok kurd gazdasági menekültek lehettek, akik Olasz­országba próbáltak bejutni. A Superfast-3 ugyanis Anconába tartott. Összes többi utasát kimentették, szám szerint 307-et. Egyes utasok azt mondták, hogy a tűz egy teherautóban keletkezett. A komptár­saság szerint öt kamion lobbant lángra. Segítség a forgószél áldozatainak Bhuvanesvar (MTI) - Gyorsított ütemben folytatódott kedden az India keleti partjai­nál pénteken végigsöpört, pusztító erejű forgószél áldozatainak megsegítése. A ter­mészeti csapás halálos áldozatainak száma egyes becslések szerint akár a tízezret is elérheti Orisza szövetségi államban. A forgószél az állam lakosságának 40 százalékát (12 millió ember) érintette, mintegy ötmillió lakhelyet rongált meg és milliókat tett hajléktalanná. Szalon: 46/358-070 Szerviz: 46/324-008 DAEWOO EZBO INGYENES TÉLI MŰSZAKI ÁLLAPOTVIZSGALAT! SZAKTANÁCSADÁS DAEWOO TULAJDONOSOKNAK! 1999. november 6-án 8-14 óráig Zsolcai kapu 9-11 sz. alatt!

Next

/
Thumbnails
Contents