Észak-Magyarország, 1999. november (55. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-03 / 256. szám
1999. november 3., szerda Gazdaság I • Tulajdonosváltás. A Glória-Swiss Life Biztostó Rt. 100 százalékban az eddigi 49 százalékos tulajdonrészt birtokló osztrák Wiener Stadtische Allgemeine Versiche- rung AG kezébe került. • Októberi munkanélküliség. A regisztrált munkanélküliek alapján számított munkanélküliségi ráta októberben 9,2 százalékra csökkent a szeptemberi 9,4 százalékról. Nagyok a megyénkénti eltérések: Borsod- Abaúj-Zemplénben 18,7, Szabolcs-Szat- már-Beregben 17,4 százalékos a ráta. Budapesten 3,6, Győr-Moson-Sopronban 4,6 százalékos a munkanélküliek aránya. • Szerződés a Noveil-lel. A Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága, valamint a Novell Magyarország Kft. 500 millió forint értékű központi közbeszerzési keretszerződést kötött. így a felső- oktatási intézmények 74 százalékkal, míg egyéb költségvetési intézmények 29 százalékkal olcsóbban juthatnak szoftverekhez. Tőkéről tárgyalt a London Bróker Budapest (ÉM - ML) - A London Bróker Értékpapír-forgalmazási Rt. valamennyi számlája fölötti rendelkezési jogának felfüggesztését tegnap hivatalosan is meghosszabbította november 30-ig az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF). A lapunk tegnapi számában ezzel kapcsolatban megjelent információ - amely a brókercég tiszaújvárosi irodájának nagy összegű, jogosulatlan kifizetéséről tett említést - félreértésre adhatott okot. Gulácsy Ferenc, az ÁPTF szóvivője erről szólva elmondta: a London Bróker tevékenységének augusztus 26-i felfüggesztése óta kifizetések csak a kirendelt felügyeleti biztos hozzájárulásával történhettek. Minthogy a KELER Rt. zárolta a számlákat, pénz- és értékpapír az elmúlt két hónap alatt nem mozoghatott a társaságnál. A kifizetésekről szóló kijelentést a London Bróker cégvezetése tette a működés felfüggesztése előtt, utalva arra, hogy a társaság májusban történt informatikai fejlesztése nyomán átláthatatlanná lett nyilvántartási rendszerük alkalmat adhatott a visszaélésre. A felfüggesztés ideje alatt végzett vizsgálatok tisztázták a nyilvántartásokat. Láthatóvá lett, hogy a London Bróker nem rendelkezik akkora tőkével, ami a jo- gos ügyfélkövetelések kielégítésére elegendők. A társaság helyzete csak tőkepótlással rendezhető. A London Bróker vezetősége tegnap közgyűlésen tárgyalt egy újabb külföldi befektetőcsoporttal, amely feltőkésítené a társaságot. Több száz millió forintról van szó - tudatta Gulácsy Lajos, hozzátéve: a megegyezésre a korábbi sikertelen kísérletek ellenére 99 százalékos esélyt lát. 100 millióval emelt eurókötvény-kibocsátás Budapest (MTI) - A nagy befektetői érdeklődésre tekintettel 100 millió euróval megemelték a múlt heti 300 millió eurós kötvény kibocsátást - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium sajtóosztálya. A lebonyolításra a Bayerische Landesbank Girozentrale és a Chase Manhattan International kapott megbízást a Pénzügyminisztériumtól az államadósság Kezelő Központtól és a Magyar Nemzeti Banktól. BÉT: indulhat az aukciós értékesítés Budapest (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde Tanácsa elfogadta a nagy tételű Portfoliók tőzsdei aukciós értékesítésének szabályait - mondta Dunavölgyi Má- ria> a tőzsde ügyvezető igazgatója a tanácsülést követő szokásos keddi sajtótájékoztatóján. A felügyeleti jóváhagyás után indulhat a külföldi tőzsdéken már jól működő, úgynevezett block-trading. Az állampapír aukciók mintájára működő üzlettípus lehetővé teszi többek között a tőzsdei privatizációk lebonyolítását. Az aukció keretében az 500 millió forint árfolyamértéket meghaladó értékpapírcsomagok előzetes bejelentés után és előre meghatározott feltételekkel értékesíthetők. A piaci elveknek kell érvényesülniük Ellenzik a túlsúlyos sertések tartásának támogatását Faragó Lajos Miskolc, Sátoraljaújhely (ÉM) - A túlsúlyos sertéseket tőkehúsként sem bel-, sem külföldön nem lehet értékesíteni. Ezért üdvözli a Hússzövetség és a Húscéh a támogatás kilátásba helyezett megszüntetését. A tenyésztésben elkerülhetetlenül jelen vannak a túlsúlyos sertések, amelyeket korlátozott darabszámban, külön szerződések alapján értékesíteni lehet a feldolgozó üzemeknek. Ebből az alapanyagból főként szárazáru készül, de ez nem indokolja tenyésztésük ösztönzését - hangoztatja a Hússzövetség. Túlkínálat Fazekas József, a Sajó-Hús Kft. ügyvezető igazgatója, az Országos Húscéh elnöke szerint amennyiben az agrártárca már korábban feloldotta volna a túlsúlyos sertések kötelezően előírt 193 forintos felvásárlási árát, piaci viszonyok között már vevőre találtak volna ezek az állatok. A Zemplén-Hús Kft. felvásárlási területén, a Bodrogközben jelenleg is túlkínálat van túlsúlyos sertésekből. Mint Farkas Erika marketingvezető elmondta: cégük csak normál súlyú, maximum 125 kilogrammra hízott jószágokat vásárol fel.- A támogatás kilátásba helyezett megszüntetése több bodrogközi gazdának megkeseríti majd az életét, de jó lenne, ha a piac le tudná vezetni a túlkínálatot - mondta. Barcsák Attila, az FVM megyei hivatalának főállattenyésztője szerint megyénkben 1000-1200 túlsúlyos sertés van jelenleg. Döntően, 60-70 százalékban anyakocák és kanlott jószágok.- A Hús Terméktanács már korábban szorgalmazta, hogy ezeket vegyék ki a támogatottak köréből. Ha rájuk vonatkozóan a 193 forintos maximált árat megszüntetik, a piaci törvények szerint kilogrammonként 20-30 forinttal olcsóbban vevőkre találnak - mondta. Családban marad Az Észak-Magyarország apróhirdetései között a közelmúltban miskolci kistermelő kínálta eladásra hízóit: a 2,4 mázsást 180, a 1,8 mázsára gyarapodottat 210 forintért kilogrammonként.- Érdeklődők már voltak, komoly vevők még nem - mondta a tulajdonos. Egy hónappal ezelőtt írtunk a Nemesbikkhez tartozó Dollártanyán élő Edőcs Károlyról, aki majdnem húsz hízójára várt vevőt. Azóta eladta a 140-145 kilog- rammosi'a hízott jószágokat, de csak 170-175 forintot kapott értük. Kistokajban Besnyi Ferenc és felesége kényszerűségből foglalkozik sertések nevelésével.- Egy mázsa takarmány 2600 forintba kerül. Amíg a jószág 180 kilósra hízik, megeszik 7,5-8 mázsát. Ezért csütörtökön inkább levágjuk magunknak. Terven felül drága őszi vetések Mezőcsát, Tiszakeszi (ÉM - FL)- Az őszi vetések és a mélyszántás befejezését az időjárás mellett a pénz hiánya is késlelteti. Mindezek ellenére már eddig nagyobb területen vetettek megyénkben őszi kalászost, mint tavaly.- Őszi búzából 62 ezer hektár bevetését tervezték megyénk gazdálkodói, ebből már 53 ezren a vetőmag földbe került. Őszi árpából a tervezett 850-nel szemben 1150, tritikáléból 1200 helyett 1990 hektárt vetettek be. A kukorica 70 százaléka már a magtárakban van - adott helyzetképet a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megyei fő falugazdásza, Deme András. Vetésre spórolnak Dósa Leventéné, a Mezőgazdasági Érdekvédelmi Szövetség megyei szaktanácsadója szerint a „tehetősebbek” már a betakarítás és az őszi munkák befejezésénél tartanak.- Csereháton, Tömör környékén viszont jelentős terméskiesés volt. Az ottani gazdálkodók várakozni kényszerülnek. Amíg eladható terményeik bevételéből pénzhez nem jutnak, nincs szántásra, vetőmagra, üzemanyagra valójuk - sorolta a szaktanács- adó. A mezőcsáti Új Gazdák mezőNem mindenhol tudnak időben szántani Fotó: Vajda János Fizetésképtelen kisgazdálkodók Az emődi Gépészeti, Szolgáltató és Értékesítő Szövetkezet csak egy a sok közül azon cégek sorában, amelyek saját földjük mellett másokénak a megművelését is vállalják. Munkájuknak egyre inkább gátat szab a megrendelők fizetőképtelensége.- Három hektártól 300 hektáron gazdálkodókkal van évekre visszamenőleg kapcsolatunk. Ellátnának bennünket munkával, csak az a gondjuk, hogy nincs rá pénzük - mondja Vass Béla, a szövetkezet igazgatóságának elnöke. Számbavettük egy hektárnyi őszi búza általuk felszámolt vetési költségét. Szántása 10 000 forint, tárcsázása 3000, vetése 3100, egy hengerrel történő lezárása 1200 forintba kerül. Ha csak egy hektár terület „sima” bevetéséről van szó, több mint 17 ezer forintba kerül. Ebben még nincs benne a vetőmag, az egy hektárhoz szükséges két mázsa nitrogénműtrágya, amelynek egyetlen mázsája 2980 forintba kerül. Ugyancsak nem számoltuk hozzá a 2,5 mázsa komplex műtrágya árát, amelyért mázsánként 4850 forintot kell fizetni. A fentieken tűi szóba sem hoztuk az istállótrágyát, amelyik természetesen képződik, halmozódik az ólak mellett. A baj csak az vele, hogy a kiszállítására nem jut pénz. És ezek után hol vannak még a szükséges növény- védelmi költségek...- Tőkeszegénnyé vált a magyar mezőgazdaság. A gazdálkodó nem tud felhalmozni a megtermelt terményből, a földtulajdonból pedig nem tud megélni. Azt éli fel évről évre amit megtermel és elad, ameddig bírja. Előre nem tervezhet - nyilatkozta Vass Béla. gazdasági szövetkezetben még 30 hektár vetése van hátra.- Több lesz az őszi búzánk, mint az elmúlt gazdasági évben volt, mert 120 hektárral megnőtt az általunk művelt terület. Többen adták bérbe a földjüket - mondta Peres Bálint ügyvezető igazgató. - Az őszi szántással „tisztességesen” el vagyunk maradva: nem volt jó az időjárás és a pénz is hiányzott. Viszonylag jó áron tudjuk eladni a kukoricát, most nyitott kavicsbányánkból már viszik az apróbb kavicsot az autópályához. így teremtünk pénzt az őszi munkák befejezéséhez - nyilatkozta. Határos lehetőségek Tiszakesziben, a Tiszamenti mezőgazdasági szövetkezetben egyelőre csak a legszükségesebb munkák elvégzésére futja. Mint Vályi Nagy Lajos főkönyvelőtől megtudtuk: a tavaszi vetések alá szükséges őszi mélyszántásra nincs pénzük. Megfontolják azt is, hogy az istállóik mellett felgyülemlett nagy mennyiségű és jó minőségű trágyát kiszórják-e, mert az rengeteg gázolajat emésztene fel.- Hatszáz hektár búzát elvetettünk. Kétszáz hektár repcét, ami 100-zal több a tervezettől. Lucernából is többet, mint amennyit korábban gondoltunk. És mindezek mellett segítjük a kisebb gazdaságokat is - mondta Vályi Nagy Lajos.- Learattuk és szárítjuk a kistermelők napraforgóját, kukoricáját, szántjuk és bevetjük a földjüket a Magyar Mezőgazdaságban közölt irányárak átlagos árán Tiszakesziben, Mezőcsá- ton, Tiszatarjánban és Igriciben. Többre lehetőségeinkből már nem futja - mondta a főkönyvelő. Földvédelem Miskolc (ÉM) - A termőföldek védelméről szóló törvény értelmében a mezőgazdasági terület fertőző és gyommentes állapotának fenntartásáról a földtulajdonos, illetve -használó köteles gondoskodni. Az előírások elmulasztása esetén földvédelmi bírság róható ki - hívta fel a figyelmet közleményben Berta Béla, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megyei hivatalának vezetője. Egyben bejelentette: a megművelési kötelezettség teljesítését a jövőben a hivatal fokozottan ellenőrzi. Találmányok Nürnberg (MTI) - Tizennyolc országból közel ötszáz találmányt mutattak be a múlt héten Nümbergben, az IENA nemzetközi találmányi kiállításon. A Magyar Feltalálók Egyesülete (MAFE) a Gazdaságfejlesztési Célelőirányzat támogatásával 22 újdonságot mutatott be, amelyek mindegyike magánfeltalálók alkotásán alapul és legtöbbjüket többnyire kisvállalkozások már gyártják. A legjobb környezetvédelmi találmány különdíját Döme Lajos és Kézsmárki András érdemelte ki, a nyersgumihul- ladékot újrahasznosító eljárásukkal. Dárdai Zoltán gyógytapaszt előállító gépsora aranyérmet szerzett, Ipacs László fizikus pedig fémek őrlésére kifejlesztett berendezésével a,fémipari kategória győztese lett. Hirdetés FELVESSZÜK A RITMUSÁT £ CIB BANK 3525 Miskolc, Déryné u. 11. Telefon: (46) 412-399 Lekötési idő 1 hél 2-3 hét 1-2 hó 12,500 3 hó 12,500 6 hó 12,000 12 hó 11,500 Folyószámla 3,00 MAGÁttiZEMÉLYEKEÉSZÉRE at(\) EBKM éves kim >5 12,29} 12.25< 12,80) 12,75( 12.80 12,75( 12,29 12,2* 1-2 hó 12,000 12,17] 12,12: 3 hó 12,500 (12,67) 12,6“ 6 hó 12,500 12,67 12,6 12 hó 12,000 (12,17) 12,1251' _____________ Lejárat előtti visszaváltás esetén a Kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsáviával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL'Classic sávos kamatai: évit kamat (\) 0-100 EFt-ig 3.500 100 E Ft-500 E Ft 6,000 500 E Ft felett 10,500 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (NI 0-50 E Ft-ig 3,500 50 E Ft-500 E Ft 8.500 500 E Ft felett 12,500 A KINCSEM betét kamata f (min. 50 E Ft) éves kamat (N| 13.000 EBKM 3,61/3,60 6,26/6,22 11,18/11.08 EBKM 3,61 8,97 13.44 EBKM 13.18 13.18 12,67 3 hónap 6 hónap 13 12 hónap 12 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. A KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E R) éves kamat (N) 1 hó 12,000 12,00 3 hó 13,000 13,00 6 hó 13,000 13.00 12 hó 12,500 12,50 ' Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezóek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE Folyószámlahitel 24,öl Befétörzo hitel • 19,01 Lombardhitel 20,00 Ingatlanfedezetes hitel 23.00 HUF prime rate " 1*6, *at(N) i,250 CIB^0640242242 A BANGA COMMERCIALE ITALIANA-CSOPORT TAGJA