Észak-Magyarország, 1999. november (55. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-19 / 270. szám
1999. november 19., péntek fszflK-MncvnMBSzlfi # Miskolc és téisége / Hirdetés 6 Számítógépközpont felügyeli a Generali-Providencia biztosító miskolci irodaházának működését A Generáli és a Providencia biztosító hét különálló egységben dolgozott a borsod-aoauj- zempléni megyeszékhelyen. Kimondott központja egyiknek sem volt, így a társasagok ez évi egyesülésekor fokozott igényként merült fel egy olyan univerzális központ létesítése, ahol az egységesülő cég, illetve az érdekeltségébe tartozó másegyéb társasagok szolgáltatásai egy helyen elérhetők. Gazdasági okok- Amikor az irodaház keskeny, trapéz alakú telkét a belvárosban a Generáli megvásárolta, még sejteni sem lehetett a Providenciával való egyesülésről. A cél az volt, hogy a majdani épület a társaság szervezeti felépítésének megfelelő, egységes megjelenést sugározzon egy olyan központi építményben, amelyben a korábban hiányzó ügyfélszolgálat is helyet kap - eleveníti fel a kezdeteket az építkezés folyamatát lépésről lépésre nyomon követő Erődi János, a Generali-Providencia megbízott ügyviteli igazgatója. Az új irodaház kialakításának helyére - még négy évvel ezelőtt - több javaslat is felmerült: a Béke mozival szemközti műemlék jellegű ház, illetve a Szemere utcai Postabank-székházzal egy tömbben álló saroképület átalakítása. A Generáli vagyonkezelője végül gazdasági megfontolásokból egy vadonatúj épület kialakítása mellett voksolt: a végső áron 700 millió forintos székház felépítését olcsóbbnak találták mint egy régi ingatlan felújítását és átalakítását. Az első kapavágás 1998 júliusában történt meg a Szemere utcai saroktelken, s rá egy évre, 1999. augusztus 1- jen megtörtént a kulcsátadás. g1 b kellett a központi rendszerhez csatlakoztatni - tudatja Erődi János. - A beköltözésig azonban a tervek sűrűn módosultak, az utolsó pillanatig „tologattuk" a falakat - teszi hozzá. A „faltologatás" azonban nem jelentett különösebb problémát, mert mint az építőjátékban: az épület kötött vázán belül Lego-szerűen változtathatók a terek, az álpadló és álmennyezet mozgatásával irodák, emeletek nyithatók össze néhány napos munkával - ahogy a változó igények megkívánják. A székház 3500 négyzet- méteres alapterülete hét szinten oszlik meg. A garázsszinten található a számítógép- központ és a trafó; a földszint az ügyféltér, ami a Szemere utcai automata forgóajtón kívül az Uitz Béla utcáról is megközelíthető. Az elsőtől a negyedik emeletig irodák, tárgyalók és archívumok találhatok, míg az ötödik szinten oktatóterem, oktatói irodák, 10 személy fogadására alkalmas vendégszobák, valamint a szellőzést biztosító gépház kapott helyet. Ellenőrzött üzem Faltologatás- Úgy költöztünk be, hogy az iratszekrényektől kezdve az íróasztalokig minden a helyén állt, csak a számítógépeket apT|MA|OJRMA AJTÓK. KAPUKüztMg. Beltéri ajtók acélból és fából. Tűzgátló ajtók, tolókapuk. Gyorsjárású kapuk, ipari szalagfüggönyök, lengőajtók. OPTIMA FORMA KFT. 1037 Budapest, Zay u. 1-3. Tel/fax: 250-2434, 368-2094. STÚDIÓ 8000 Székesfehérvár, Gyümölcs u. 4-6. Tel./fax: 22/313-533 # Falco-Sopron Irodabútor teljes választéka. # Forgó- és tárgyalószékek. # Irodák komplett berendezése. # Egyedi bútorok tervezése, gyártása. Központi fekvés; egységes megjelenés; viszonylag alacsony építési költség; energiatakarékos működtetés. Ezek a legfőbb szempontok fogalmazódtak meg a Generali-Providencia Biztosító Rt. Észak-magyarországi Területi Ügyviteli Központjával szemben a tervezés stádiumában. Az elvárásokat tükrözi a Miskolc belvárosában 12 hónap alatt beköltözésre készen átadott hétszintes épület. Valamennyi helyiséget biztonsági berendezés ved, s minthogy füstjelző rendszer vigyázza valamennyi emeletet, dohányozni szigorúan csak az arra kijelölt helyeken lehet. A technikai berendezések energiatakarékosán működnek: a fűtés éjszaka csökkentett kapacitással dolgozik, munkaszüneti napokon pedig egyáltalán nem. Különlegessége a háznak az a számítógépes rendszer, ami a ház üzembiztosságát felügyeli: a fűtési rendszer ventilátorainak működését, a szellőzést, a rendszer esetle- es karbantartási igényét, a iztonsági, a tűzvédelmi, a beléptetőrendszer működőképességét a portaszolgálaton található irányítóközponton keresztül lehet nyomon követni - üzemzavar esetén azon a ponton lehet beavatkozni a rendszerbe. MINKQVILL * Villamos tervezés, kivitelezés. * Épületvillamosítás. * Telefonhálózatok. * Antennaszerelés. * Betörésvédelem. * Automata garázsajtók. 3527 Miskolc, József A. u. 57. Telelon/telefax: 46/413-039, 413-041. Mobil: 06-30/9-434-125. ... a meg01 astmUápfrÍMtsr rozsé ÍS SZáNACáLBÓL. n\ö*cnÁft gÁteöK cégtulajdonos 1165 Budapest, Bökényföldi út 46. Tel./fax: 06-1/407-4106. Mobil: 06-20/916-2497. MŰANYAG ÉS ALUMÍNIUM NYÍLÁSZÁRÓK közvetlenül a gyártótól. Ablakok, bejárati és teraszajtók, portálok, üvegfalak MÁR RÉSZLETRE IS. HAVASI FÉMTECHNIKAI ÉS FŐVÁLLALKOZÓ KFT. 3527 MISKOLC, FONODA ÚT 6/A TELEFON: 46/413-045. TEL./FAX: 46/342-616. Í3Y0RK m 0 HŰTÉS- ES KLÍMATECHNIKA 1138 Budapest, Váci út 206. Telefon: (36-1) 465-7060. Telefax: (36-1) 465-7069. FK RASZTER ÉPÍTŐ RT. raszter 3533 Miskolc, Felsőszinva u. 73. E-mail: fkraster@mail.matav.hu Tel: 46/401-662, fax: 46/379-412. Mlalkozás, generálkivitelezés. lagaTésmélyépítés. Tervezés, szaktanácsadás, CHEMICALS MS^SSSEJ Építési vegyianyagok forgalmazása: betonadalékszerek (folyósítók, vízzárók, késleltetők stb.) ■ betonjavító anyagok és vízszigetelési rendszerek «csemperagasztók és fugázók ■ ipari padlórendszerek ■ korrózióvédelem ■ ipari létesítmények építésének és helyreállításának segédanyagai SKW-MBT Hungária Kft. Területi iroda és raktár: 4030 Debrecen, Monostorpályi út 7. | Tel./fax: 52/471-761, 06-20/925-6165. 1 STAHLSikÜ acélszerkezetgyAktó és -szerelő kft. 3791 Sajókeresztúr, Ipartelep Tel./fax: 46/307-462. Tel.: 46/307-491. Tel.: 46/307-573.