Észak-Magyarország, 1999. szeptember (55. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-24 / 223. szám

1999. szeptember 24., péntek Aktuális 3 HÍRCSOKOR • Előadás az ifjúságpolitikáról. Ifjúságpo­litika címmel tart előadást Tóbiás József (MSZP) országgyűlési képviselő, a BIT el­nöke ma délután 4 órától Miskolcon a Médiacentrumban. • Fogad a jegyző. Fogadóórát tart Szá- deczki Zoltán, Miskolc jegyzője szeptem­ber 29-én, szerdán délután 2 órától 5-ig a Városházán (Miskolc, Városház tér 8.). Sorszámosztás hétfőn délután 1 órától lesz a jegyzői titkárságon. • Búcsú és lelkigyakorlat. Az Avas-déli egyházközség vasárnap tartja az Isteni Ige templom búcsú ünnepét. A fél 12-kor kezdődő szentmisén P. Ádám János tarto­mányfőnök beiktatja az új plébánost. Hess Istvánt. Tegnaptól 25-éig este 6 órá­ra lelkigyakorlatos beszédekre, szentmi­sékre várják a híveket. Logisztikai központ, egyetemi segédlettel Miskolc (ÉM) - Felavatták az Elektrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft. Logisztikai köz­pontját tegnap. A központ megnyitásán részt vett Chikán Attila gazdasági minisz­ter is. Az Elektrolux csoport jászberényi hűtőgépgyárában eddig, 1991-től mintegy 24 milliárd forintos fejlesztésre került sor - e fejlesztések egyik legjelentősebb mun­kája fejeződött be. Az eseménynek miskol­ci vonatkozása is van: a logisztikai köz­pont kialakításának elméleti és tudomá­nyos megalapozásában a Miskolci Egye­tem Anyagmozgatási és Logisztikai Tan­széke is részt vett. Sapard a Bán-völgyben Bánhorváti (ÉM) - Az Európai Unió Sa­pard vidékfejlesztési tervcsomagjáról tájé­koztatták tegnap a kazincbarcikai statisz­tikai térség településének (Bánhorváti, Dédestapolcsány, Mályinka, Nagybarca, . Sajógalgóc, Sajóivánka, Sajókaza, Tardo- na és Vadna) vezetőit a programkoordiná­tor civilszervezetek, az Őrhegy Egyesület és a Szuha-völgyi Bányászlakta Telepü­lésszövetség szakemberei. A Bán-völgy és a környezetébe tartozó falvak mikrorégió- ként próbálnak pályázati koncepciót kia­lakítani az európai uniós források meg­szerzése érdekében. Az AMC irodát nyitott Miskolcon Miskolc (ÉM - FL) - Az AMC nemzetközi vállalatcsoport 36 éve tölt be úttörő szere­pet az egészséges táplálkozás, a praktikus főzés terén és magas minőségű főzőedé­nyeivel a világpiacon. Leányvállalata, az AMC Magyarország Kft. 10 éve tevékeny­kedik hazánkban, és tegnap a belváros­ban megnyitotta miskolci irodáját. Mottójuk szerint: együnk jobban, egész­ségesebben, ízletesebben, praktikusabban, felelősségteljesebben. Ezt segítik elő a háztartásban és a vendéglátóiparban is használható edénykollekciójukkal. Az iroda megnyitását üdvözölte Alak- szainé Oláh Annamária, Miskolc alpolgár­mestere, aki - elmondása szerint - nem „konyhatündér”, de az AMC edényeivel és receptjei szerint könnyen és jókat főz. AZ Új irodában Fotó: Végh Csaba Tizenegy újabb település a kár-pótlistán Az újjáépítést koordinálók buzdítják a vállalkozókat, szólítsák meg a településeket Miskolc (ÉM - SZN) - A ha­szon alapelvét szem előtt tartva szeretné a Helyreállítá­si és Újjáépítési Bizottság a kormány kárenyhítő támoga­tásával gazdálkodó megyei településekhez közelíteni a munkát kereső vállalkozókat. Valamennyi kárt szenvedett (23) iskolában és óvodában (19) za­vartalanul elindulhatott a tanév, de még nagyon sok az iparosra váró újjáépítési munka - derült ki a BÖKIK megyei központjá­ban tartott tájékoztatón, ahol a jelentős potenciális piac témája dacára érthetetlenül kevés ér­deklődő vállalkozó jelent meg. Heidrich Gyula, a megyei közi­gazgatási hivatal főosztályveze­tője hangoztatta: az átutalt kor­mánytámogatás gazdái az ön- kormányzatok, amelyek dönte­nek, miként élnek az állami, hitelintézeti és egyéb lehetősé­gekkel, milyen módon segíte­nek a magántulajdonosoknak. A közintézmények újjáépítését teljes egészében finanszírozza az állam, a pénz nagyobb része már megérkezett. A személyi tulajdon esetében ott kaptak nagy összeget, ahol összedőlt, súlyosan károsodott, életveszé­lyessé vált ház(ak)ról van szó. A közigazgatási hivatal ellenőr­zi a katasztrófahelyzet kapcsán született rendeletek törvényessé­gét és a támogatás felhasználá­sát is. Mezei Péter polgári védelmi alezredes és Tóth Dezső őrnagy szavaiból kiderült: a megye te­rületének több mint felét sújtot­ták a június-augusztusi károk. Jól szabályozott rendszerre épül a helyreállítás, sőt, szeptember 21-én ismét nyilatkozhattak az önkormányzatok, s az augusztus óta megroggyant házak és egyéb újonnan felmerült károk kap­csán 11 település további 36 mil­lió forinttal felkerült a kárlistá­ra. Korábban ugyan arról volt szó, nem lesz utólagos kárenyhí­tés, más megyékből való átcso­portosítással mégis biztosítható az összeg. A vállalkozók minden építési területen találhatnak még mun­kát, s a tájékoztatón arra buz­dították őket, „szólítsák meg” az önkormányzatokat. Az ér­deklődők számára minden adat­forrás rendelkezésre áll az újjá­építésben szerepet vállalt me­gyei szerveknél, vagy a BOKIK- nál, a megjelent vállalkozók­nak, cégképviselőknek pedig postázzák a települések és a ká­rok listáját. Otthon az időskorúak harmonikus napjaiért Fotó: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM - SZ) - Átadták a Miskolc-Avas Gesztenyésker­ti Idősek Otthonának épület- együttesét tegnap délután. Az ünnepségen részt vett Harrach Péter szociális és csa­ládügyi miniszter is. Nevezetes napként jegyezhetik a miskolci Avas egykori óvoda­épületének történetében a tegna­pit: a teljes rekonstrukciót átélt falak között adták át tegnap dél­után a Miskolc-Avas Geszte­nyéskerti Idősek Otthonát. Örömmel üdvözölte e napot Ko­hold Tamás polgármester, hi­szen - mint mondta - a város­nak komoly gondjai vannak a szociális ellátás terén. Példaérté­kű vállalkozásnak nevezte az új idősek otthonának létrehozását, hiszen beszédében a jövő htja­ként jelölte meg, hogy az egyhá­zi, magán és alapítványi intéz­mények kivegyék részüket a vá­ros szociális ellátásából. Harrach Péter átvágja a szalagot- Miskolc lakosságának 19 százaléka idősebb 60 évesnél, s mindenképpen gondoskodnunk kell azokról az időskorú embe­rekről, akiknek az otthoni ellá­tása nem biztosított - mondta Kohold Tamás. Ugyancsak az összefogást je­lölte meg a szociális ellátás te­rén az egyik legfontosabb kulcs­szóként Harrach Péter minisz­ter. A jövőbeli pályázati lehető­ségekre utalva kiemelte: az összefogásból a kormányzatot sem szabad kihagyni. A lehető­ségek azonban korlátozottak, hi­szen beszédéből kiderült: az or­szágban 150 hasonló intézmény vár teljes rekonstrukcióra, s ezek némelyikében vaságyak vannak.- Nem elég azonban szép fala­kat emelni, az otthonról és a kö­zösségről is beszélni kell, hiszen ezek nélkülözhetetlenek az em­ber életében. Ezek alakulásáért pedig a beköltöző időskorúak s az itt dolgozók egyaránt felelő­sek lesznek - utalt az együttmű­ködés másik formájának jelentő­ségére a miniszter. Az ünnepélyes átadás után Hódi Zoltán, az otthont létreho­zó Patrónus Kft. tulajdonosa ve­zette körbe a vendégeket a meg­újult épületben, a miskolci idő­sek legújabb otthonában. „Asszonyszöktetés”, teljesen hivatalosan Miskolc (ÉM - SzK) - Kissé megreparálják, majd új hely­re költöztetik a Hősök teré­ről elszállított szobrot. Hogy mi lesz régi helyén, az egye­lőre fehér folt. A Hősök terén elhelyezendő Miskolc Város Elesett Hőseinek Emlékművének felállítására évekkel ezelőtt külön alapítvány jött létre. A legutóbbi kuratóriu­mi ülésen ott volt Kohold Tamás polgármester is. Az ő meghívá­sára részt vettek azon szerveze­tek képviselői is, amelyek nála kifogásokat emeltek a tervezett emlékművel, illetve elhelyezésé­vel szemben. Korlátok között A polgármester úgy ítéli meg, hogy az álláspontok közeledtek, s többé-kevésbé mindenki meg­barátkozott - a már lektorált - Szanyi Péter tervezte alkotással. A szarkofágot vivő szoborcso­port alakjaival már megbarát­koztak az ellenzők, azonban összességében túl lehangolónak találnák a látványt a központi téren. Kohold Tamás lapunknak is megerősítette: amíg teljes egyetértés nem születik, az ön- kormányzat által e célra nyúj­tott millióit zárolják. A kuratórium most adomány- gyűjtő akciót tervez. Konkrét összegekről nem szólt Mészáros Bálint kuratóriumi tag, arról vi­szont tájékoztatott: az emlékmű kivitelezése folyik. Ő a kuratóri­um többi tagjával egyetemben állítja: az emlékműnek egyetlen elképzelhető helye a Hősök tere. Már csak azért is, mivel a tervet eleve ide álmodta a művész. Korlátok nélkül A Régi Posta (Postaigazgatóság) előtti téren egy ideig nem vár­ható változás. A szobor új he­lyén azonban, a Vörösmarty la­kótelep házai által körülvett té­ren már elkészült az új talapzat. A helycserére idén jutó néhány millió azonban már csak arra elegendő, hogy a szobor közvet­len közelében felújítsák a burko­latot, s a balesetveszélyessé vált lépcsősort betonozással kijavít­sák. Azt Papp Tamás osztályve­zető közölte: a teljes térrekonst­rukció 50 millió forintot igényel­ne, azonban erre - pénz híján - egyelőre várni kell. Kérdésünkre, addig is miért nem gátolják meg a térre való behajtást, Papp Tamás azt vála­szolta: erre csak a teljes felújítás után kerül sor. Akkor viszont feltétlenül, hiszen a terv is tar­talmazza a tér korlátokkal való teljes körülvételét. Az újabb „asszonyköltöztetés” pontos ideje nem ismert. Felújítják, más helyre viszik Fotó: Végh Csaba Értük, de mégsem értik Miskolc (ÉM - BAL) - Az ér­deklődés - mind a megjelen­tek számát, mind a feltett kérdéseket illetően - a régi; tegnap újabb fórumot ren­deztek az avasi lakásszö­vetkezeti átalakulásról. Nem sokan jelezték ottlétükkel, hogy foglalkoztatja őket a téma. Pedig amiről szó volt, a volt avas-déli garázs és lakásépítő szövetkezet átalakulása, a leendő társasházak és egyéb lakóközös­ségek megalakulása négyezer családot érint. Elhangzott: a lakásszövetkezet megszűnt (felszámolták), az épü­letek, lépcsőházak lakói lehetősé­get kaptak arra, hogy, úgymond, saját kezükbe vegyék sorsukat. Olyan társasági formát alakíta­nak ki, amilyet jónak látnak, együttélésük szabályait olyanná formálják, ami legtöbbüknek megfelel. Ebben egy konkrét for­ma felvázolásával még segítséget is nyújt az önkormányzat, ponto­sabban annak szakcége. A Mis­kolci Ingatlangazdálkodó Rt. kép­viselőjéhez érkezett kérdések azonban továbbra is azt jelezték: az emberek nem igazán értik, mi folyik körülöttük. Az elmúlt he­tekben - a szóba jöhető 37 lakó- közösség közül - mindössze tíz ház tulajdonosai nyilvánították ki egyértelműen, hogy társasház­zá kívánnak alakulni, és az épü­let működtetésére a MIK-et szer­ződtetik - tájékoztatott Kottman Dezső műszaki igazgatóhelyettes. Francia segítséggel európai uniós forrásokért Miskolc (ÉM - KI) - Két víz­ügyi tervcsomag érdekében működik együtt Borsod- Abaúj-Zemplén megye és a franciaországi Lotaringia ré­gió. A francia szakemberek európai uniós források megszerzésében segítenek. A megállapodás szerint a lota- ringiai régió, amellyel tavaly december óta ismét intenzív kapcsolatokat ápol Borsod-Aba- új-Zemplén megye, a szennyvíz- hálózat kiépítettségének javítá­sában, valamint az ipari terüle­tek rekultivációján belül a víz­ügyi megoldások kialakításá­ban segíti a magyar szakembe­reket. A tegnap Miskolcon tar­tott megbeszélést követően Je- an-Loup Laheurte, az IRH nevű környezetvédelmi cég műszaki vezetője beszámolt: a két már futó megyei projektet olyan színvonalra kell emelni, hogy sikerrel legyenek pályáztatha­tok az uniós forrásokra. Rend­kívüli segítséget tud nyújtani a francia régió azért is, mert a nehézipar visszaszorulásával Lotaringiában a vízhálózat ma már a környezetvédelmi előírá­soknak megfelelő.

Next

/
Thumbnails
Contents