Észak-Magyarország, 1999. augusztus (55. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-06 / 182. szám
észak-magyarország # 1999. augusztus 6., péntek SPORT HÍRCSOKOR • Kovács Blatternél. Kovács Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke pénteken Zürichben találkozik Sepp Blatterral, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) svájci elnökével. Kovács Attila a megbeszélésről csak annyit árult el, hogy mindenképpen a hétfői közgyűlés előtt szeretett volna találkozni a futballvilág elsőszámú vezetőjével. • Éhségsztrájk. A perui Talarában az IMI nevű élvonalbeli futballcsapat játékosai éhségsztrájkot helyeztek kilátásba arra az esetre, ha nem kapják meg járandóságukat. A labdarúgók, akiknek háromhavi fizetésükkel adós a klubjuk, azzal is fenyegetőznek, hogy amennyiben követelésüket nem teljesítik, nem játsszák le a további bajnoki mérkőzéseiket. Mexikó a bajnok Mexikóváros (MTI) - A labdarúgó Konföderációs Kupa döntőjében hazai siker született, miután Mexikó (képünkön) legyőzte Brazíliát. A két csapat összecsapása sportszerű keretek között, magas színvonalon zajlott. A házigazdák végig vezettek az utolsó másodpercig nyílt, élvezetes mérkőzésen. Mexikó válogatottja hivatalos mérkőzésen egyébként először tudott nyerni Brazília ellen. A Konföderációs Kupa góllövőlistáján három labdarúgó végzett holtversenyben az élen. A mexikói Cuauhtemoc Blanco, a brazil Ronal- dinho és a szaúd-arábiai Marzouk Al-Ota- ibi egyaránt hat gólt szerzett. A döntőben: Brazília - Mexikó 3-4 (1-2). G.: Ser- ginho (43., 11-esből), Róni (47.), Ze Roberto (63.); ill. Zepeda (13., 51.), Abundis (28.), Blanco (62.). 1999. augusztus 7., szombat „Bükk 900"-teljesítménytúra Rajt és cél: Jávorkút Szervező: Zsadányi József 1999. augusztus 8., vasárnap „Lendeczky-emléktúra" Útvonal: Lillafüred - Lendeczky út - Kurtabérc - Jávorkút - Bolhás - Ómassa Táv: 16 km Indulás: a diósgyőri autóbusz-végállomásról 8.35-kor induló 5-ös jelzésű autóbusszal Túravezető: Béres Lajos A túrát a Diósgyőri Természetjáró Sport Kör szervezi. „Országos Kék-túra" Útvonal: Bánkút - Mályinka - Uppony - Putnok Táv: 26.3 km Találkozó: a diósgyőri autóbusz-végállomáson 8.00-kor Túravezető: Kiskun Magdolna A túrát a Miskolci Vasutas SC természetjárói szervezik. Útvonal: Bükkszentkereszt - Mészárszék - Kőlyuk-galya - Kisgyőr - Kékmező - Nagy-Kőmázsa - Komlóstető Táv: 20 km indulás: a 5-ös jelzésű autóbusz lillafüredi végállomásától 6.40-kor induló Volán-járattal Túravezető: Máté Katalin A túrát a Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület szervezi. A nevezési lista nagy versenyt ígér A kilencvenes évek összes világbajnoka indul vasárnap a Triatlon Világkupán Gaag (balra) a KEB után indul vasárnap is Fotó: Vajda János Tiszaújváros (ÉM - Ml) - Vasárnap immár harmadszor találkoznak Tiszaújvárosban a triatlonvilág „nagyjai" az ITU Világkupán. A „nagy” jelzőt' ezúttal kéretik komolyan venni márcsak azért is, mert annyi világ- és Európa- bajnok még sohasem indult Magyarországon triatlonversenyen, mint ezúttal fog. A teljesség igényével: a brit Spencer Smith a szövetséggel szembeni sértődöttségét teszi félre, hogy itt legyen a versenyen, aztán ugyancsak rajthoz áll a honfitárs, Simon Lessing, aki nagyon kevés helyen indul, aztán a ’97-es világbajnok ausztrál Chris McCor- mack, a Hawaii Ironman-győz- tes Greg Welch, az ugyancsak világbajnok Miles Stewart, míg a nőknél Emma Carney és Joan- ne King. A kontinensbajnokok névsora sem rövidebb, mert a már említett Lessing és Smith mellett Tiszaújvárosba jön Andrew Johns, Reto Húg, Natascha Badmann, Rob Barel, Wieke Hoogzaad, Isabelle Mouthon és Anja Dittmer. Eme felsorolásból természetesen nem lehet kihagyni a TVKMali TK légiósát, a kazak Dmit- rij Gaagot, a világranglista jelenlegi 3. helyezettjét, aki tavaly remek versenyben kapott ki az új-zélandi Hamish Cartertől, s lett így második. A mezőnyben két másik hazai triatlonos is helyet kapott, a fiúknál Ágoston Szabolcs, a nőknél Gőg Anikó próbál majd meg minél előrébb végezni. Apropó nők! A Világkupa múlt heti, budapesti sajtótájékoztatóján megjelent a honi női triatlonsport egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) alakja, Molnár Erika, aki akkor és ott kijelentette: „Erős lesz a mezőny, de szeretnék az első hatban végezni.” Nos, mára eldőlt: Erikát ne keressük majd a hölgyek 10.30-as Tisza-parti rajtjánál. Róla egyébként köztudott, hogy a közelmúltban egy vírusos betegség miatt sokáig nem versenyzett, s csak nemrég kezdett el újra edzeni. Azt, hogy nincs fitt állapotban lehetett látni rajta egy hete is, s elmúlt pár napban ő is belátta, nincs értelme kockáztatni. A Világkupa kapcsán szólni kell a pénzdíjról, ami az idén Tiszaújvárosban a legmagasabb, cirka 85 000 dollár. Minden adva van tehát ahhoz, hogy az év triatlonversenye legyen a mostani, csupán a meteorológusokat kell megkérni, ha lehet, vasárnapra helyezzék a városon kívülre az esőfelhőket. Volt, lesz Az idei Világkupa-sorozat tíz állomásból áll, ebből a tiszaújvá- rosi a hatodik a sorban. A pontos naptár (ami volt és ami lesz): Április 11.: Ishigaki (Japán) Április 18.: Gamagori (Japán) Május 2.: Sydney (Ausztrália) Június 13.: Kapelle-op-de Bős (Belgium) Június 20.: Monte-Carlo (Monaco) Augusztus 8.: Tiszaújváros (Magyarország) Augusztus 15.: Corner Brook (Kanada) Augusztus 29.: Lausanne (Svájc) Október 10.: Cancun (Mexikó) November 7.: Noosa (Ausztrália) Válogatott korongosok Miskolc (ÉM) - A Miskolci Jegesmedvék JSE jégkorong- csapatának hét ifjúsági korosztályú játékosa a fővárosban készül a közelgő Európa- bajnokságra. Pállá Antal, a magyar ifjúsági jégkorongválogatott szövetségi kapitánya több tucat fiatalt tesztel a Budapest Sportcsarnokban, hogy a huszonöt fős keretet kialakítsa, amelyben ott van a miskolci Puskás Gábor, Sike Zoltán, Hutter Szabolcs, Láda Péter, Láda Balázs, Tóth Gábor és Bodnár Milán is. ' A kék-fehérek megoldották a „házit” Meglepetések a BL-selejtezőben: elbúcsúzott a Slovan Bratislava és a Besiktas A Slovannak (kékben) sok volt a Famaguszta Fotó: EPA összesítéssel. Zalgiris Vilnius (litván) - Dinamó Kijev (ukrán) 0-1 (0-1). G.: Rebrov (35.). Tj: Dinamó Kijev 3-0-ás összesítéssel. FC Valletta (máltai) - Rapid Wien (osztrák) 0-2 (0-0). G.: Dowe (71.), Lagonikakisz (88.). Tj: Rapid Wien 5-0-ás összesítéssel. Slovan Bratislava (szlovák) - Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi) 1-1 (0-0). G.: Timko (60.), ill. Obiku (58.). Tj: Anorthoszisz Famaguszta 3-2-es összesítéssel. AIK Solna (svéd) - Dnyepr Mo- giljev (fehérorosz) 2-0 (0-0). G.: Cornilieussen (55.), Gustafsson (85.). Tj AIK Solna 3-0-ás összesítéssel. Hapoel Haifa (izraeli) - Besiktas (török) 0-0. Tj: Hapoel Haifa 1-1-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal. Skonto Riga (lett) - Rapid Bucuresti (román) 2-1 (0-1). G.: Laizans (77.), Ru- bins (87.), ill. Raducanu (33.). Tj: Skonto Riga 5-4-es összesítéssel. Genk (belga) - NK Maribor (szlovén) 3-0 (1-0). G.: Gudjpns- son (45., 58.), Horváth F. (62.). Tj: NK Maribor 5-4-es összesítéssel. NK Rijeka (horvát) - Partizán Beograd (jugoszláv) 0-3 (0-2). G.: Kezman (7., 83.), Ivics (19). Tj: Partizán Beograd 6-1- es összesítéssel. Glasgow Ran- gers (skót) - Haka Valkeakoski (finn) 3-0 (2-0). G.: Wallace (15.), Johansson (28.), Amato (66.). Tj: Glasgow Rangers 7-1-es összesítéssel. Bröndby (dán) - Szloga Jugomagnat (macedón) 1-0 (1-0). G.: Daugard (4. - ll-esből). Tj: Bröndby 2-0-ás összesítéssel. Widzew Lódz (lengyel) - Litex Lovecs (bolgár) 4-1 (1-1, 4-1, 4-1)- 11-esekkel 3-2 a Widzew javára. G.: Gesior (14.), Wichniarek (52., 60.), Michalski (75.), ill. To- dorov (30.). Tj: Widzew Lódz 5-5-ös összesítéssel, 11-esekkel. A 3. forduló párosítása: Cro- atia Zagreb (horvát) - MTK Hungária FC, Chelsea (angol) - Skonto Riga (lett), Rapid Wien (osztrák) - Galatasaray (török), Fio- rentina (olasz) - Widzew Lódz (lengyel), Aalborg (dán) - Dinamó Kijev (ukrán), Molde (norvég) - Reál Mallorca (spanyol), Olympique Lyon (francia) - NK Maribor (szlovén), Teplice (cseh)- Borussia Dortmund (német), Bröndby (dán) - Boavista (portugál), AEK Athén (görög) - AIK Solna (svéd), Hapoel Haifa (izraeli) - Valencia (spanyol), Hertha BSC (német) - Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi), Zimbru Chisinau (moldáv) - PSV Eindhoven (holland), Szpartak Moszkva (orosz) - Partizán Beograd (jugoszláv), Sturm Graz (osztrák) - Servette (svájci), Glasgow Rangers (skót) - Parma (Olasz). Játéknapok: augusztus 10. és 24. Készülnek a diósgyőri rák a labdarúgó Professzionális Nemzeti Bajnokság nyitányára, melynek tén belül a Diósgyőri FC csapata szombaton 17 órától hazai környezetben a Nyírség Spartacus együttesét fogadja. Mint azt képünk is bizonyítja: a találkozó megkezdése előtt számítani lehet élőképre - ahogy a szurkolók mondják koreográfiára -, ám azt, hogy a fejük fölé emelt drapériák milyen szöveget fognak tartalmazni nem árulták el. Fotó: Juhász-Léhi István Budapest (MTI) - A labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezője 2. fordulójának visszavágóján (is) magabiztosan nyert a bajnok MTK. A fővárosiak a következő körben a horvát Croatia Zagreb ellen játszanak. MTK-Hungária FC - BV Vest- mannaeyjar (izlandi) 3-1 (3-0) Hungária krt., 3000 néző. Vezette: Radoman (jugoszláv). MTK: Babos - Fehér (Balaskó, 36.), Komlósi, Kuttor, Szamosi - Erős, Halmai (Elek, 75.), ülés - Kenései, Ilea (Preisinger, 63.), Madar. BV: Krystinsson - Ingemasson (Antonsson, 79.), Bjarklind, Mir- covic, Stefansson - Hergason, Bragason (Vidarsson, 68.), H. Jó- hannesson, S. Jóhannesson (Möller, 74.) - Alecic, Mörköre. Gólszerzők: Ilea (5.), Kuttor (25.), Illés (41.), ill. Möller (90.). További eredmények: Zimbru Chisinau (moldáv) - Dinamó Tbiliszi (grúz) 2-0 (1-0). G.: Dódul (23.), Epureanu (90.). Tj: Zimbru Chisinau 3-2-es összesítéssel. Molde (norvég) - CSZKA Moszkva (orosz) 4-0 (0-0). G.: Tessem (47.), Hestad (65.), Ho- seth (67., 81.). Tj: Molde 4-2-es