Észak-Magyarország, 1999. július (55. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-31 / 177. szám

1999. július 31., szombat IPjA'LAN 16 Hirdetés „Mobil” konyha Miskolc (ÉM) - Az Electrolux - amely a világ egyik legjelentősebb háztartásigép- gyártó cége - nemrég olyan konyhai ké­szülék- és bútorrendszer prototípusát ké­szítette el, amelynek fő jellemzője az egy­szerűség és a mozgathatóság. A koncepció szerint a konyhai berendezéseknek nem kell feltétlenül helyhez kötöttnek lenniük, így ha a használó át szeretné rendezni a 'konyhát, könnyen megteheti azt. A kony­ha „mobilizációjának” nálunk gátat szab, hogy szigorú szabványok írják elő például a gázkészülékek elhelyezésének módját, illetve hogy a csatlakozó közművek áthe­lyezése idő- és pénzigényes. Alakítható igény szerint A ház több, mint egyszerűen falak tetővel Vannak, akik nagyobb körültekintéssel vesznek cipőt, mint ahogy házat építtetnek A számítógépes látványterv segítségével az építtető leendő házá­nak küllemével is megismerkedhet illusztráció: Kompozit Kft. Debrecen (HBN - Sz. M. M.) - A jó ház titka a gondos ter­vezésben és a magas színvo­nalon kivitelezett szakipari munkákban rejlik - mondta el a Naplónak Andirkó Atti­la, a hajdúböszörményi Kompozit Kft. ügyvezetője. Ma az építőanyagok soha nem lá­tott bőségben állnak az építkezni szándékozók rendelkezésére. Va­lóban kínálati piac van, határt talán csak az anyagi lehetőségek és az egyéni ízlés szabhat. A kor­szerű anyagok fokozatosan szo­rítják ki a hagyományosakat, s ezzel összefüggésben az építkezé­sek ideje is jelentősen lerövidül. Az építőiparban fokozottan igaz, hogy az olcsó a drága. A jó minő­ségű termékek viszont a szakem­berektől is minőségi munkát, magas szintű kivitelezést igé­nyelnek. Az egyébként kiváló minőségű, drága olasz csempét is lehet „lepotyogósra” rakni, a parkettát pedig „púposra”. Ilyen gondok esetén pedig a ga­ranciális igényeket csak akkor tudja a megrendelő érvényesíte­ni, ha az elvégzett munkáról számlát kapott. Esztétikum és funkció „Napjainkban a százezer forin­tos négyzetméterár számít reá­lisnak - állítja az építész. - Ter­mészetesen ettől magasabb is le­het, de ilyen ráfordítással már jó minőségű házat lehet építeni. Időt kell szánni a „tervezge- tésre” a leendő házról, lakásról való gondolkodásra is. Vannak sajnos olyanok, akik nagyobb körültekintéssel vesznek egy pár cipőt, mint ahogy egy lakást vásárolnak vagy építenek.” Az építkezés a telek kiválasztásával elkezdődik. Érdemes már ebben a szakaszban építésszel konzul­tálni, így a későbbi esetleges kényszermegoldások elkerülhe­tők. Szerencsés esetben ott vásá­rol a megrendelő telket, ahol szeretne. Nagyobb figyelmet kell azonban fordítani az úgyneve­zett zárt láncú beépítésekre. Eb­ben az esetben ugyanis már meglévő épületek sorához, a le­endő épület küllemével az utca­képhez is alkalmazkodni kell. Aztán jöhet az épület konkrét tervezése. „Vannak tervezők - mondta Andirkó Attila -, akik több, számítógépes látványter­vet is bemutatnak. Ez nagy se­gítség a laikus építtetőnek, hi­szen így több nézetben is meg- tekinheti leendő házát, és ebben a szakaszban a módosítások is könnyen végrehajthatók.” Sok épületet jellemez ma a be- feléfordulás: a tulajdonosok nem akarnak másokat extra megol­dásokkal „elkápráztatni”. A leg­több megrendelő igyekszik az esztétikum és a funkció össz­hangját megteremteni. A házak külső megjelenése sok esetben puritán - az anyagok, a formák szépsége dominál s a házé mellett egyre többen igénylik a kert, a kerítés, a kocsibeálló igé­nyes kivitelezését is. Igényesség és hozzáértés Az építkezés akkor is nagy költ­séget jelent, ha nem luxusra, de jó minőségre törekszik a meg­rendelő és a kivitelező is. „Alapvető hiba - véli a szakem­ber -, hogy sokszor azon akar az építtető takarékoskodni, amin nem volna szabad. Hiába a drága fürdőszoba, ha kimarad a jó szi­getelés, nem megfelelő a szakipa­ri munka. Néhányan a belsőépí­tész, a lakberendező segítségét tartják feleslegesnek, mondván: ehhez mindenki ért, akinek van ízlése. Ez azonban nem teljesen igaz, mert a szakembernek arra is van gondja, ami sokak számá­ra nem nyilvánvaló.” Nem csupán falakat, hanem otthont kell építeni, aminek al­kalmazkodnia kell a család élet­módjához, szokásaihoz - így va­lósul meg a forma és funkció összhangja, az építkezés tulaj­donképpeni célja. „Mivel a tech­nikai feltételek adottak - mond­ta Andirkó Attila - a jövőben a Debrecenben és a környékén fo­lyó építkezések színvonalán kell javítani. Ez pedig csak igényes építtetőkkel, hozzáértő, felké­szült tervezőkkel és kivitelezők­kel érhető el.” Borsod-Abaúj-Zemplán megye INGATLANT AJÁNL Károlyfalván (Sátoraljaújhelyen) eladó jó állapotú, gazdálkodásra, vállalkozásra alkalmas lakóház, nagy udvarral és kerttel (2423 nm), két borospincével, belterületen 2 la­kótelek kialakítására engedélyezett 3041 nm kerttel, továbbá 1371 nm kerttel. Érdeklődni: 46/376-056, helyszínen Rákóczi u. 15. *176913/1H* * ________________________ Miskolc-perecesi 801 nm-es telek lakható, tetőtér-beépítéses hétvégi házzal, garázzsal, pincével, buszmegál­lóhoz 7 percre eladó. Víz, villany van. 46/328-416. *176910/1H* Miskolc-avasi borospince, borházzal az Alabárdos Étterem fölött eladó. Irányár: 1,1 M Ft. Érd.: 46/324-679, 06-20/9516-039. ‘176832/2K* Ház Nagyecseűen 3 szobás családi ház eladó, vagy mátészalkai I. emeletire cserélhető. Fűtése, gáz, villany, ha­gyományos. Pince, műhely, garázs van. Érd.: 44/345-853. *174535/10K Parasztház, 3 szoba, összkomfortos, telefonos, gázfűtéssel, 3 hektár tel­ken, betegség miaTt eladó, vagy nagy nappalis, maximum eltolt szin­tes családi házra cserélhető, értéke­gyeztetéssel! Érd.: 46/466-197. * 176560/2K _________________ Tiszatardos, Kossuth u. 46. sz. alatti családi ház, közvetlen a Tisza part­ján eladó. Tokaj üdülő városhoz 11 km-re. Irányár: 900 000 Ft. Érdeklődni: 46/405-520. *176562/2K Szerencsen, a Kilián utcában, 4 szo­bás, nappalis, családi ház eladó. Érdeklődni: 47/361-063. *176564/3K Parasznyán, 3 szobás, étkezős, komfortos családi ház, gáz- szénfűtéses, garázs, melléképüle­tek, parkosított udvar, jól karban­tartott eladó. 2,8 M Ft-os irányáron. Érd.: 48/345-407. *176567/2K Arnóton 2 szobás családi ház nagy kerttel, csendes környezetben, ol­csón eladó. Tel.: 46/383-739 17 óra után. *176545/1K Prügy, Móricz Zs. u. 70. sz. alatti 3 szoba, konyha, fürdőszobás, családi ház, melléképületekkel eladó. Érd.: Prügy, Móricz Zs. u. 43. sz. alatt le­het. * 176885/1K ____________________ Miskolc, Bercsényi 44. alatti kertes családi ház eladó. 49/341-007. *176901/11-1* _________________ Tapolcán 3 szobás családi ház eladó. Érd.: 46/431-847. *176666/3H Perecesen 70 nm alapterületű csalá­di ház melléképületekkel 1827 nm telekkel eladó. Tel.: 46/337-993. *176675/1K_________________________ Múcsony-alberttelepi 4 szobás, tetőtér-beépítéses családi ház nagy pincével, kerttel eladó. Irányár: 3,7 M Ft. Tel.: 48/403-772. *176769/1K Monok, Szabadság u. 33. alatti 2 szobás, fürdőszobás, konyhás, össz­komfortos, kertes családi ház sürgősen eladó. Érd.: Monok, Jókai u. 9. *176842/1K ____________________ Miskolcon, Kárpáti utcában 1040 nm-es telken vállalkozásra alkalmas új családi ház + 50 nm-es önálló la­kóépület eladó. Irányár: 29 M Ft. Tel.: 46/334-991. *176845/1K* Tiszaújvároshoz 3 km-re, Sajóörö- sön 50 nm-es ház 70%-os készült­ségben eladó. Összközmű van, szoc. pol. igénybe vehető. Irányár: 1,6 M Ft. Tel.: 06-30/9836-661. *176907/1H* _______________. Nyékládházán, új többgenerációs, 2 nappalis, 2 fürdőszobás, exkluzív ki­alakítású családi ház, teljesen alá­pincézve, parkosított telken eladó, vagy cserélhető, értékegyeztetéssel. Tel.: 46/309-059. *176582/2K Miskolc, Balogh Ádám utcai, 200 nm-es, lakóterületű, kertes családi ház eladó. Érd.: 46/322-510 telefo­non. * 176600/2K____________________ Tlszalúc, Petőfi 79. sz. alatt 3 szoba, összkomfortos, gázos, telefonos, gazdasági épületekkel, kertes csalá­di ház eladó. Irányár: 4 millió Ft. Tel.: 06-20/98-06-910, 06-30/21 -98­532. *176602/2K ____________________ 70%-os készültségű családi ház Sa- jólád főutcáján eladó. A telek fele külön is értékesíthető. Érdeklődni: 46/393-135. Irányár: 2,3 M Ft. *176617/2K_____________________ 2 szoba összkomfortos családi ház 240 négyszögöl telekkel, szőlő-gyü­mölcsössel eladó. Miskolc-Martinte- lep. 46/389-773. Érd.: 15-18 óráig. * 176633/2K_________________________ Tiszaladányon eladó 2 szobás, fürdőszobás, gázos, telefonos ház. Irányár: 1,1 M Ft. Érd.: Táncsics M. út 2. sz. alatt. *176636/3K Szerencsen az Ondi úton, szép kör­nyezetben, két lakrészre osztott, szolid, kertes családi ház eladó. Irányár: 2,2 M Ft. Tel.: 47/363-247. *176640/2K________________________ Encsi, Széchenyi utcai, 3 szobás, étkezős, összközműves, földszintes ház, 380 V-al, garázzsal, műhellyel eladó. Irányár: 4,9 M Ft. Tel.: 06- 1/302-65-63, 46/386-138, 06-30/911­0920. * 176681/3K___________________ Miskolchoz közel 3 szoba, hallos családi ház, beépíthető tetőtér, összkomfortos, vegyes tüzelésű ela­dó. Irányár: 4,1 M Ft. Tel.: 46/393­163. *J76686/2K____________________ Vadnán betelepített nagy telken 4 szobás + nappali, két fürdőszobás ház eladó. Érd.: 48/355-116 20 órá­tól. *17671Q/2K_____________________ Miskolc-Martintelepen 2 szobás, gá­zos, összkomfortos családi ház mel­léképületekkel, garázzsal eladó. Vállalkozásra is alkalmas. 46/380­725. *176758/2K____________________ Radostyánban gázkonvektoros, régi típusú családi ház, nagy kerttel ela- dó. Érd,: 48/407-544. *176780/2K 200 nm-es faház eladó. Irányár: 1 M Ft. Tel.: 46/360-455 munkaidőben. * 176782/2 K_________________________ Selyeben összkomfortos családi ház, nagy telekkel betegség miatt eladó. Tel.: 46/357-443. *176786/2K_________________________ Edelényben frekventált helyen 3 szoba + étkezős, telefonos, vegyes fűtésű (gáz- és szenes kazán is) ga- rázsos családi ház eladó. Érdeklődni: 48/341-067 esti órák­ban, *176824/2K ____________________ Bükkaranyoson családi ház, nagy kerttel, pincével olcsón eladó! Irányár: 1,5 M Ft. Tel.: 46/477-038. *176858/2K_________________________ Ózd-Farkaslyukban 2 szoba, kom­fortos családi ház eladó. Érd.: 48/476-098. *176870/2K_____________ Őzdon 5 szobás, 2 konyha, 2 fürdőszobás, gáz-szilárd fűtés, nagy udvar, kert, 2 főbejárattal eladó. Irányár: 4,6 M Ft. Érd.: 48/476-945. * 176871/2K* Eladó Sátoraljaújhelyen Kazinczy út 77/A. alatt egy szoba összkomfortos lakás. Tel.: 48/475-548, 17 óra után. *176744/2 K_________________________ Miskolc Avas központjában 1+2 fél szobás, 61 nm-es lakás eladó. I rányár: 1,5 M Ft. Érd.: 46/361-365 délután. ‘176760/2K Miskolc belvárosában, két generáci­ónak is alkalmas családi ház, nagy kerttel eladó. Érd.: a 46/340-847-es telefonszámon lehet. *176351/2K Miskolc, Rácz Ádám utcai, 63 nm-es, gázos, földszinti lakás eladó. Irányár: 3 M Ft. Tel.: 46/375-536 18 óra után. *176546/1K ___________ Eladó Miskolc-Hejőcsabán 2,5 szo­bás fürdőszobás, hagyományos fűtésű társasházi öröklakás. Irányár: 1,4 M Ft. Érd.: 46/368-305. * 176701/3K_________________________ Két és fél szobás lakás garázzsal vagy anélkül eladó a Testvérvárosok útján. Érd.: 18 órától 46/364-286. *176727/1K_________________________ Belvárosban 36 nm-es, gázfűtéses társasház földszinti lakás zárt ud­varban eladó. Gépkocsival az udvar­ra beállhat, irodának vagy rendelőnek is alkalmas. Irányár: 2 200 000 Ft. Tel.: 46/347-827. *176767/1K* _________________ Miskolc, Árvíz utcai 51 nm-es, két­szobás, nagykonyhás, IX. emeleti la­kás pincével, mellékhelyiséggel fel­újítva eladó. Irányár: 1 850 000 Ft. Tel.: 46/378-542 este, 06-20/9169­519. *176906/1H* ___________________ Debrecenben, az Egyetem sugár­úton 1 szobás garzon eladó. Érd.: 48/314-006. * 176643/2KI___________ Eladó Miskolc, Kilián-Délen, III. emeleti, kétszobás, gázos, 57 nm-es lakás. Irányár: 3.25 M Ft. Érd.: Köny­ves K. u. 7. 3/4., 46/372-716 16 órá­tól. *176661/3K _____________________ Miskolcon a belvárosban eladó 1+2 feles panellakás a 3. emeleten. 1,4 M Ft kp. + hitelátvállalással. Tel.: 06- 30/9815-299. *176820/2K* Telek, föld, tanya Miskolcon a Rózsás-dűlőben 400 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, téglaépítésű házzal, pincével, szer­számossal, körbekerítve eladó. Érd.: 17 órától 46/358-332. *174501/3K Miskolctapolcán közművesített te­lek belterületen a Bencések útján eladó. Tel.: 47/361-496. * 176753/3H*________________________ Miskokhoz közel Sajópetriben közművesített 281 négyszögöl épí­tési telek családi okokból sürgősen eladó. Árban megegyezünk. Tel.: 46/359-337. *176908/1H____________ Jó állagú vágás érett tölgyes erdő eladó, Miskolc mellett alkalmi áron. Tel.: 46/359-627. *176912/2K* A Bandzsalgó völgyben, Miskolcon, két összközműves, panorámás épí­tési telek eladó. Az egyik 950 nm, úttal. A másik 1256 nm-es közvetle­nül a műút mellett. Telefon: 46/439- 136, vagy 46/361-756. *176501/2H Cserépfalván az Aranygombon 234 négyszögöl, szőlő 250 négyszögöl szántóterülettel déli fekvésű, Bo­gácshoz 5 km-re eladó. Irányár: 110 E Ft. Tel.: 46/315-664. *176635/2K Eladó Nekézseny belterületén 684 négyszögöl építési háztelek, olcsó áron. Irányár: 200 E Ft. Tel.: 46/442­801. * 176778/2K____________________ Miskolcon, belterületen építkezésre alkalmas telek eladó. Víz a telken a többi közmű a telek előtt. Városi buszhoz közel. Irányár: 1,1 M Ft. Érd.: 46/335-660. *176812/2K* Vállalkozásra Kiadó hosszú távra, elsősorban iro­dának Miskolc, Perczel Mór úti, 83 nm-es földszinti lakás, garázzsal. Érdeklődni: 46/432-633-as telefonon munkaidőben. *176578/2K __________ Iroda a Centrum Áruház közelében Miskolcon eladó vagy kiadó. 4 helyi­ség + teakonyha összesen 55 nm-en. Irányár: 2,4 M Ft. Tel.: 46/414-231, 06-30/911-29-44. ‘176821/2K* Garázs Garázs két férőhelyes, Ady-hídnál kiadó, RAKTÁRNAK is jó. Érd.: 46/343-631. *176539/1K* ALBÉRLET Kiadó a kiliáni posta mögött 2 szo­bás, gázos 52 nm-es felújított lakás hosszú távra. Ár: 20 000 Ft + rezsi. Érd.: 06-20/9703-400. *176834/1K* INGATLANT KERES Ház Kis szoba-konyhás, udvaros belváro­si lakást keresek megvételre kész­pénzért. Tel.: 46/372-833. *176840/1K* Telek, föld, tanya Erdőt, erdőrészt vásárolok. Ajánla­tokat: 46/464-438, 06-30/2292-594 telefonon várom. *176764/1K* Hajdú-Bihar megye INGATLANT AJÁNL Belvároshoz közel, kertes övezet­ben 300 négyszögöles telek kis ház­zal sürgősen eladó. 06 (47) 358- 015, 06 (20) 9-204-096. *552247/4H* Létavértes, Debreceni útcán, köz­művesített családi ház 500 négyszö­göles telekkel eladó. Érd.: (52) 445- 818. Irányár: 3,6 M Ft. *552733/2K* Debrecen, István úti, 2,5 szobás, sa­ját tulajdonú, vízórás lakás el- a- dó. Irányár: 3,2 M Ft. Tel.: 06 (30) 224-461, (52) 480-595. *552780/2K* Debrecenben, Nagyerdőn, 2+2 szo­bás, étkezős, kéterkélyes, I. emeleti lakás dupla garázzsal eladó. Irányár: 11.800.000 Ft. (52) 445­739, (60) 358-513. *552883/2K* Nagyerdőn 100 négyszögöles építé­si saroktelek eladó. Irányár: 10 M Ft. Telefon: 06 (30) 9-286-494. *552893/2K* _______________________ Hajdúszoboszló, Keleti-főcsatorna gólyási szakaszán, tetőteres hor­gásztanya eladó. Irányár: 1 M Ft. (20) 9-259-244. *552905/1K* Hajdúszoboszló fürdőövezetében, többgenerációs családi ház sürgő­sen eladó. Vendégfogadásra kiváló. Irányár: 19,8 M Ft. (20) 9-259-244. *552906/1K*________________________ Tiszacsegei fürdő mellett lakóház­nak alkalmas új, 3 szoba+nappalis hétvégi ház eladó. Irányár: 3,2 M Ft. (20) 9-259-244. *552907/1K* Debrecen, Cser u. 45., kétszintes családi ház garázzsal, 180 négyszö­göl telken eladó. Cserelakást beszá­mítunk. Irányár: 12,5 M Ft. Tel.: (52) 310-513. *552977/1K* _____________ Egyetemhez közel 48 nm-es szép, telefonos lakás eladó. Irányár: 2,9 M. Ft. Telefon: (30) 9-432-128. *553060/1K*________________________ Debrecenben Eötvös utcán, utcaf­ronti házrész eladó. Irányár: 480.000 Ft. Telefon: (52) 320-309. *553063/1l<*________________________ Debrecen, Horgász utcai, 4 szobás, 2 fürdőszobás, tetőteres ház ga- rá- zzsal eladó. Irányár: 8,1 M Ft. Tel.: (52)311-144. *553087/1K

Next

/
Thumbnails
Contents