Észak-Magyarország, 1999. július (55. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-31 / 177. szám
1999. július 31., szombat Fiatalok oldala 10 Az eső a Tankcsapdán is túllépett Hajdúszoboszló (ÉM) - A szervezők és a résztvevők szerint is szuperül sikerült az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (magyarul az EFOTT). A hajdúszoboszlói reptéren július 21-25. között tartott rendezvényt több mint 25 ezren keresték fel - a jó társaság és a koncertek kedvéért. A négy nap igen mozgalmas volt: a fiatalok nemcsak a temérdek együttes zenéjét élvezhették, hanem a különféle játékos programokat is, és az sem elhanyagolható, hogy ingyenesen látogatták a szobosz- lói strandot. A fesztivál mindenképpen nagy élmény volt az EFOTT-osoknak, de a fürdőváros vezetői szerint haszna is származott belőle Hajdúszoboszlónak. Az EFOTT egyik főszervezője, Váradi Ferenc elégedett volt a rendezvénnyel, összeségében csak egy negatívumot tudott felhozni: „Sajnos, azt nem sikerült elintéznünk, hogy ne essen az eső a Tankcsapda születésnapi koncertjén”. Sopánkodásra mégsincs ok: bár hat nap alatt hat színpadon több mint 150 együttes lépett fel, és az egyéb szellemes programokból sem volt hiány, az EFOTT leglátogatottabb eseménye mégis a tízéves debreceni rockzenekar, a Tankcsapda péntek éjjel megtartott születésnapi koncertje volt, amelyen Debrecen alpolgármestere, Pajna Zoltán is megjelent, hogy felköszöntse az együttest. A banda ezután csaknem kétórás - és fergeteges -, eső áztatta, tűzijáték zárta koncertet adott. Hova-merre-mire? Fotó: Kocsis Zoltán Napfogyatkozás Az album alkotóit, a nemzetközi szinten is jegyzett Sonic Age nevű zenekart a hamarosan bekövetkező rendkívüli természeti jelenség, a Magyarországon is teljes pompájában megfigyelhető napfogyatkozás ihlette meg. Jól táncolható, igényes zene - a kiadó BMG véleménye szerint már a 21. század ifjúságának életérzését tükrözi. . f * j:ííVv.k- !' Wv yv-vcvr’ítet flCUPSt. ti Yi'lúö T*W4'.K A Sonic Age Eclipse - Napfogyatkozás című kazettáját sorsoljuk ki azok között, akik helyesen válaszolnak eheti kérdésünkre. Augusztus melyik napján következik be a nap- fogyatkozás? A szerencsés: Előző heti nyertesünk Verba Melinda (Tállya). A Club Sound 3 című válogatás kazettáját szerkesztőségünkben átveheted, ha postán kéred, jelezd titkárságunkon a 46/414- 022-es telefonszámon. Sandra gyakran kikel magából Négyszemközt a Szigetre készülő Guanó Apes gitárosával A Szigetre készülő Guanó Apes, a háttérben Henninggel Bánfalvi Ákos Budapest (ÉM) - Mostanra már eldőlt, hogy kik is lesznek (már ha biztos, ami biztos) az idei Pepsi Sziget '99, az európai hírű fesztivál fellépői. A nívós névsorban ott találhatjuk a német Guanó Apes nevét is: a zenekar, egy felmérés szerint, a legdivatosabb együttesek közé tartozik manapság a fiatalok körében. A germán kvartett érdekessége, hogy élén egy (énekes)nő, bizonyos Sandra áll. Ő ’94 márciusában csatlakozott a három fiúhoz, s egyáltalán nincs könnyű dolga.- Valószínűleg ő van közülünk a legnehezebb helyzetben - ismerte el a gitáros Henning Rü- menapp. - Ez azt jelenti, hogy mi hárman, srácok nem érzünk semmilyen különbséget, de neki a turnékon, egy szem lányként, együtt kell élnie legalább tíz fickóval... Ez biztos, hogy elég nehéz neki, mert egyetlen barátnője sincs mellette, akivel megbeszélhetné azokat a dolgokat, amiket nem mondhat el egy férfinak. Sinatra és a Slayer Másrészről viszont hihetetlen, amit Sandra a koncerteken művel: ugrál, hangfalakra mászik, szörföl a közönségen, üvölt. Vagyis „kikel magából”.- Amúgy nagyon kedves ember, és egyáltalán nem olyan, amilyennek sok ember hiszi. Számunkra mindig is meglepő volt az, hogy a rajongók teljes egészében azzal a zenével azonosítanak minket, amit szórakozásból játszunk, azért, hogy szórakoztassunk vele másokat. Mindig arra törekedtünk, hogy a maximumot nyújtsuk, s az a célunk, hogy az embereket egy kicsit eltérítsük attól, amit minden nap csinálnak. A Guanó Apes zeneileg meglehetősen aktuális, hiszen a funky- tól a rapen át a kőkemény hardco- re-ig szinte mindent egybemosnak rockzenéjükben. Ám emögött semmiféle tudatosság nem rejtőzik.- Nem gondolkodtunk túl sokat azon, hogy milyen muzsikát játsszunk, bár azt tudtuk, hogy nem death metal-zenekar akarunk lenni. Valamennyien zenét hallgatunk, Frank Sinatrától kezdve a Slayerig minden képben van. Megpróbáljuk ezeket a hatásokat úgy beépíteni a zenénkbe, hogy valami különleges álljon össze belőle. Szűkülő idő A négyes bemutatkozó albuma, a Proud Like A God (ami olyan slágerekkel, mint a Lords Of The Boards, az Open Your Eyes vagy a Rain) meghozta sikert számukra, s az sem volt titok, miszerint ezek a tételek már a kezdeti időktől folyamatosan készültek.- Persze, Sandra belépésével akadtak dolgok, amiket megváltoztattunk. De ez nem is csoda, hiszen egy merőben új „hangszerrel” egészültünk ki, a dalokat át kellett szerkesztenünk, hogy az ének megfelelő szerephez jusson. Az első album fantasztikus fogadtatása egyáltalán nem hatott nyomasztóan a társaságra.- Valamennyire biztos hatással van ránk ez az egész. Most annyiban más a helyzet, mint annál a lemeznél, hogy mindent a legelejéről kellet kezdenünk. Ezalatt azt értem, hogy nem maradtak régebbi dalok a tarsolyunkban, ezért egy teljes leme- zanyagnyi nótát kell Írnunk. Akkor három és fél év alatt állt össze az egész, most pedig mindössze néhány hónap áll a rendelkezésünkre. És a riporterek? A Guanó Apes már javában dolgozik a stúdióban új anyagán, melyet némileg kísérletezőbb- nek szánnak, s a tervek szerint még az év vége előtt megjelentetik. A fogadtatása biztosan pozitív lesz, már csak azt kellene tudnunk, hogy milyen is a zenekar viszonya az újságírókkal?- Ez attól függ, hogy mit írnak rólunk. Nyitottak vagyunk azokkal szemben, akiknek interjút adunk. Sokan csak a száraz tényekre kíváncsiak, de szerencsére vannak olyanok is, akikkel jól el lehet beszélgetni, érdekli őket, hogy milyen emberek vagyunk, hogyan érzünk, milyen kérdések foglalkoztatnak bennünket. IDEOAKTI VITÁS Z, a hangya Balogh Attila Miskolc (ÉM) - Legutóbb, az ajánló utolsó mondatában a tárgyalt film magyar szinkronjának egyik gyöngyszemére hívtuk fel a figyelmet. Erre ma sem szükség, sem lehetőség nem lesz. A Z, a hangya esetében felejtsük el a magyar hangokat. És fordítsuk figyelmünket (fülünket) az amerikai hangok felé. Az Antz című rajzfilm ugyanis két dologról szól: arról, hogy a Dreamworks nevű cég (Spielberg, Katzenberg és Gef- fen producerek biznisze) beszáll a cartoon-iparba, másrészt a két főszereplő hangjáról. És ehelyt is áldassék a neve a hazai forgalmazónak, amikor úgy döntött, hogy azokat nem helyettesíti, mondjuk, Hollósy Frigyes és Eszenyi Enikő orgánumával, így megmaradt a főhős hangyadolgozó mint Woody Allén, és párja, Bala hangyahercegnő mint Sharon Stone. És innentől megy minden, mint a karika- csapás. A Z egész egyszerűen egy Woody Allen-film, pedig egészen biztosan nem annak készült; olyan Fogd a pénzt és fussl-típu- sú. És ezért csakis a szemüveges őrült felelős, lefogadom, hogy az eredeti forgatókönyvhöz képest minden egyes rögtönzött beszólását elfogadták a rendezők, s bevették a film végleges változatába. Stone-ról pedig kiderül, hogy más kellemes adottságai mellett a hangszíne is az. Mellettük jóformán az összes szereplő szintén világsztárok hangján szólal meg. A képek korrektek (enyhén szólva - a készítő Pacific Data Images a második legjobb a komputeres grafikába). (Azt a gyanúmat azonban meg kell fogalmaznom, miszerint a PDI-nek valami köze kell, hogy legyen az id Software nevű játékkészítő céghez: a Z hátterei pontosan azt a stílust tükrözik, mint a Doom és Quake agyrémei. Arról a bizonyos „takony csorog a fala- kon”-féle képi világról beszélek.) És még egy szót az angol címről, ha már elfogadtuk a magyarítását. Az „ANTZ” azért volt jó, mert némi hibával azt jelenti, hangyák (ants), különírva viszont azt, amit a magyar változat (Ant Z). Olvasóim, á-tól z-ig: irány a boly videokölcsönzője! Solar eclipse ’99 Miskolc (ÉM) - Ez a lemez is a napfogyatkozás témaköréhez kapcsolódik, de - a rejtvényünk kapcsán bemutatottal szemben - ez a kiadvány a Warner Music kiadóhoz kötődik. Az album dalai egytől egyig - ha nem is a napfogyatkozáshoz, de - a naphoz, a fényt sugárzó égitesthez, az időszámítás alapegységéhez, a melegséghez, ragyogáshoz kapcsolódnak. Amatőrök ne kíméljenek! Sajószentpéter (ÉM) - Rockfesztivál Sajószentpéteren, amire ezúttal az igaz művészettől oly távoli rút profizmus árnya sem vetül. És ez nem a nyár végi rendezvény lekicsinylése: a szervezők bevallottan (meghirdetetten) amatőr zenekarok jelentkezésére számítanak, méghozzá augusztus 1-ig. Akit a hír felvillanyoz, ler gyen bár az unplugged zene híve, és stílusát tekintve leg(áram)vo- nalasabb képviselője, érdeklődésével a helyi művházhoz fordulhat (number 48, aztán 345-815). Ami a II. Péteri Sörfesztivál keretében rendezendő fesztivált illeti, annak pontos időpontja: augusztus 19. Amatőr zenészek, még három hét a világhír! Vagy a sör. ■ i v i< -ü a uo ;< ........................................1—í—-—--i--I n______________■ ■ > ________ m____________ Kedves Gyerekek! Címünk: Észak-Magyarország szerkesztősége, 3501 Miskolc, Pf.: 351. A borítékra vagy levelezőlapra írjátok rá: Kuckó - Gyereksarok. Végre igazi nyár van! Ennek mindannyian örülünk, de annak nem, hogy sokkal kevesebb levelet hozott a héten a postás, mint a borús, esős hetekben szokott. Persze, azért most is sok jó megfejtést kaptunk. A szerencsés nyertes: Császár János, Cigánd. Jutalmát, a Magyar Könyvklub gondozásában megjelent Hogyan, hol, mikor, miért? című könyvet szerkesztőségünk titkárságán veheti át. (Miskolc, Zsolcai kapu 3. III. emelet). De van még egy könyvünk! Aki helyesen válaszol kérdéseinkre - beküldők közül a legszerencsésebb - jutalmul kapja a bemutatott kötetet. Beküldési határidő: augusztus 5. Bábszínházi csendélet Mi a különbség a két rajz között? A Magyar Könyvklub gondozásában megjelent könyvet azok között sorsoljuk ki, akik helyesen válaszolnak kérdéseinkre. Az érdeklődők pedig megtalálják a Magyar Könyvklub miskolci boltjában (Bajcsy-Zsi- linszky u. 16.). 1. A Fecske a Fecskék és Fruskák, a felfedezők című regényben egy vitorlás. A valóságban milyen fecskéket ismersz? 2. A regényben a Fruska is hajó. Hogy mondanád más szóval a fruskát?