Észak-Magyarország, 1999. július (55. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-03 / 153. szám

INGATLAN 1999. július 3., szombat Igazságügyi szakértők az építőiparban is Budapest(MTI) - Az igazságügyi szakértők feladata minden területet érint, ahol bírósági ügyre kerül sor. Peres orvosi, hamisítási, közlekedési és természetesen építési ügyek szakmailag vitatott kérdéseiben legtöbb esetben elengedhetetlen a bevonásuk. A polgári és büntetőügyekben eljáró bí­rók, ügyészek, nyomozók a szakkérdé­sekben minden esetben olyan hiteles szakvéleményt kapnak, amely az ügy el­bírálásának alapja lehet. A szakértői te­vékenységet befolyásmentesen, kizárólag az objektív tárgyi bizonyítékok figyelem­be vételével kell lefolytatni. Sajnos, ezek a bizonyítékok nem minden esetben és nem mindig teljességgel kerülnek a szak­értő birtokába. Ezért olykor meg kell is­mételni a szakértői eljárást. Végül is a bíróságnak a szakértői vélemények összessége alapján, illetve ezek mérlege­lésével kell meghoznia jogerős ítéletét. Magyarországon az építőipar állítja elő a nemzeti össztermék 4,5-5 százalékát. A tervezők, gyártók és kivitelezők gondos munkája mellett is előfordulnak hibák nem csak az új épületeken, hanem a fenn­tartási munkában is. Ha a hiba léte vagy oka miatt vita kezdődik, az ügy többnyire bíróságra kerül, ahol eldöntik, kié a fele­lősség, kit terhel a javítás kötelezettsége. Előfordulnak az éptőiparban elszámolá­si perek vállalkozó és megrendelő, vállal­kozó és alvállalkozó között épp úgy, mint a szerződések teljesítési késedelmeivel kapcsolatos nézeteltérések. Számos eset­ben pedig gazdasági visszaélés gyanúja miatt indul büntető eljárás. Sajnos előfor­dulnak építkezés közben és építési hibá­ból eredően akár halálos kimenetelű bal­esetek is. Ezért az építőipar területén is szerteágazó, speciális szakértői tevékeny­ségre van szükség. ÉPÍTŐIPARI TELJESÍTMÉNY Új beruházások az I. negyedévben (millió Ft) Épületek és egyéb építmények Gépek, berendezések, járművek (belföldi) Gépek, berendezések, járművek (import) it/CLJ A világ legdrágább és legolcsóbb városai A közép-európai rangsor: Varsót és Prágát követi Budapest London (MTI) - Változatlanul Tokió, Oszaka és Hongkong a világ három legdrágább városa a külföldi kiküldöt­tek napi megélhetése szem­pontjából - állapította meg a londoni Economist Intelli- gence Unit gazdaságelemző csoport. A The Economist csoport neves kutatóintézetében félévente ké­szülő jelentés a világ 122 városá­nak megélhetési költségeit méri össze azon mindennapos termé­kek és szolgáltatások árai alap­Az Év háza Szabolcsban Nyíregyháza (MTI) - Tucatnyi pályamű közül a Gazdag Zsolt építész tervei alapján emelt csa­ládi ház nyerte el Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében az év háza pályázat első díját. A pályaművekre, a zsűri meg­állapítása szerint, a kivitelezés során is a legújabb műszaki megoldások alkalmazása, a mi­nőségi szakmunka volt a jellem­ző. Ennek alapján, ezúttal első ízben, kiosztották az év energia- takarékos háza díjat is. Szabolcsban a múlt évben is kétezernél több családi otthon épült. A lakásépítésben a megye évek óta az első-második helyen áll az országban. Most olyan csa­ládi otthonokkal neveztek be az év háza pályázatra, amelyek mind megjelenésükben, mind mé­retükben az elegáns kertes polgá­ri házak kategóriájába tartoznak. ján, amelyekre egy külföldön élő családnak rendszeresen szüksé­ge van. A lakások bérleti díját ebben az összehasonlításban nem veszik figyelembe; alapként a New Yorkban élő külföldiek megélhetési költségei szolgálnak (100 százalék). A kutatóintézet legfrissebb listája szerint az éllovas Tokió­ban 49 százalékkal magasabbak a megélhetési költségek, mint New Yorkban, míg a délkelet­ázsiai pénzügyi központ, Hong­kong 23 százalékkal drágább, mint az amerikai nagyváros. A tíz legdrágább város közül hat európai: a negyedik helyen álló Zürich Európa legdrágább városa, nyomában Párizzsal, Genffel, Londonnal és Koppen­hágával. A három ázsiai és a hat európai közé csupán a kö­zép-afrikai Libreville ékelődik. New York, Pekinggel és Stock­holmmal a 12. a listán. A közép-európai fővárosok közül a sorrend: Varsó, Prága majd Budapest. Budapesten minden fele annyiba kerül, mint a viszonyítási alapul szolgáló New Yorkban. A világ legolcsóbb városa a zimbabwei főváros, Harrare, va­lamint az ecuadori Quito. Az EIU elemzése szerint ta­valy augusztus óta az orosz- országi pénzügyi összeomlás kö­vetkeztében Moszkvában - ahol egy éve még jóval drágább volt minden, mint New Yorkban - je­lentősen csökkentek a megélhe­tési költségek. A dél-amerikai kontinens súlyos és tartós pénz­ügyi gondjai miatt hasonló mó­don jóval olcsóbbá vált a két brazil nagyváros, Sao Paolo és Rio de Janiero is. Egyre több telefon A 3,8 millió magyar háztartásnak mintegy 70 százaléka rendelke­zik hagyományos ve­zetékes telefonnal - közölte vizsgálata alapján a GfK Hungá­ria Piackutató Intézet. Felmérésük szerint a telefonellátottság az . átlagánál jobb a 20 ezer lakosúnál na­gyobb városokban, re­gionálisan Pest me­gyében, Dél- és Közép- Dunántúlon, jövede­lem szempontjából pe­dig a havi nettó 60 000 forintnál nagyobb be­vételt elérő háztar­tásokban. Fotó: Czapák Veronika 2002-ig Miskolcon is bauMax áruház Székesfehérvár (MTI) - To­vább terjeszkedik Magyaror­szágon a bauMax üzletháló­zat - tájékoztatott Christian Weiland, a bauMax Magyar- ország Rt. vezérigazgatója. Az idén Budaörsön, Budapesten, Debrecenben és Nyíregyházán nyitnak új áruházat, Veszprém­ben pedig megkezdik egy továb­bi építkezés előkészítését. Buda­pesten és Miskolcon 2002-ig bő­vítik a hálózatot. A cég magyarországi hálózata tavaly a korábbihoz képest kere­ken 30 százalékkal nagyobb, tehát mintegy 7 milliárd forint értékű forgalmat bonyolított le. Az idén, tette hozzá a vezérigazgató, még ezt is tovább akarják növelni nem kevesebb mint 3 milliárd forinttal. Ezt a célt az új üzletek nyitá­sa, valamint egyes, már meglevő áruházak alapterületének a bő­vítése mellett az áruválaszték növelésével, a szolgáltatások szélesítésével kívánják elérni. Áruházaikban a nemzetközi szabványoknak megfelelően 30 ezer féle termék kapható, már nem csak a barkácsolóknak, ha­nem a profi mestereknek is. A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy a cég díjat alapí­tott a Képzőművészeti Főisko­lán végzett hallgatók támogatá­sára, valamint lehetőséget biz­tosít nekik a bemutatkozásra. Humán programjuk keretében pedig továbbra is támogatják a szellemi és testi fogyatékosokat foglalkoztató üzemeket és mű­helyeket. Hirdetés Borsod-Abaúj-Zemplén megye INGATLANT AJÁNL Ház Tokajhoz 12 km-re Tiszatardoson közvetlen a Tisza partján családi ház nagy kerttel, áron alul eladó. Érd.: MÍskolc-Szirma, Halom u. 8. Tel.: 46/405-866, 19-21 között. *175327/2K* ________________________ Nagyecseden 3 szobás családi ház eladó, vagy mátészalkai I. emeletire cserélhető. Fűtése, gáz, villany, ha­gyományos. Pince, műhely, garázs van. Érd.: 44/345-853. * 174535/3K _________________________ Szikszón, Dózsa út 28. lakóház, ud­var eladó, 3 szoba, 2 konyha, spájz, 779 nm telken, 2 villanykályha, 380 V, összközmű, kút, pince az udvar­ban. Irányár: 1, 3 M Ft. Érd.: 22/315­125. Szabó Gyula munkaidőben. Kulcs Pásztoréknál (27) *174692/6K_________________________ Berzéken 600 négyszögöl telken 3 szoba összkomfortos lakás eladó ipari tevékenységre, gazdálkodásra alkalmas. Irányár: 2,8 M Ft. 46/318­126. *174931/2K____________________ Erdőbényén komfortos családi ház eladó, beépíthető telekkel. Érd.: 48/316-180 18 órától. *175067/2K Szirmabesenyő, Vörösmarty 86. sz. családi ház eladó. Összkomfortos, 3 szobás, gázcirkos, csatornázott. Ga­rázs és melléképületek. Érdeklődni a helyszínen. Irányár: 3,3 M Ft. * 175041/2K_________________________ Miskolctól 15 km-re felújításra szo­ruló nagy tanya eladó. (Kiválóan al­kalmas lovasturizmus vagy állatfarm kialakítására). Tel.: 46/379-586, 06­30/2056-519. *175053/2K____________ Miskolc, Nagyavas Felsősor 496/a, téglaépítésű családi ház eladó vagy miskolci gázos garzonra elcse­rélhető. Irányár: 1 300 000 Ft. Tel.: 46/343-494 eqésznap. *175075/2K Felsőzsolcán eladó gázos, összkom­fortos, kertes családi ház. Három szoba-hálófülke, aknás garázs, 380 V, pince, kút, melléképület van. Irányár: 4,25 M Ft. 46/383-682. *175084/2K _________________________ Szikszón jó fekvésű, jó elosztású, te­lefonos, vegyes tüzelésű, 5 szobás, rendezett kertű családi ház eladó. Irányár: 5 300 000 Ft. 46/396-711. * 175097/2K _________________________ Miskolc, Kőporos úton összkomfor­tos kisház 249 nm-es építési telken eladó. Irányár: 1 650 000 Ft. Érdeklődni: 46/382-956, 46/356-162. * 175171/2K_________________________ Alsózsolcán tetőtér-beépítéses, összkomfortos, gázfűtéses, telefo­nos családi ház különálló garázzsal eladó. Sürgős! Tel.: 46/406-700. * 175177/3K _________________________ Baktakéken családi ház gazdasági épülettel garázzsal 680 négyszögöl telken eladó. Érd.: Arany J. u. 7. sz. Czap Lajosnál. (Görögkatolikus templommal szemben.) * 175203/2K Tokajhoz 12 km-re Tiszatardoson közvetlen a Tisza partján családi ház nagy kerttel, áron alul eladó. Érd.: Miskolc-Szirma, Halom u. 8. Tel.: 46/405-866, 19-21 között. *175327/1K* ________________________ Ernőd, Kossuth út 1. sz. alatti ház vállalkozásra is alkalmas nagy telek­kel forgalmas helyen eladó. Érd.: 46/391-751 esténként. Irányár: 3 M Ft. Telefon, gáz, ásott kút van. * 175241/2K_________________________ Felsőzsolcán 10 éve épült, összkom­fortos, 3 szintes családi ház eladó. Irányára: 6 millió Ft. Érdeklődni este 46/383-045 telefonon. * 175220/3K_________________________ Miskolctapolcai 280 nm-es, 2 szintes (szintenként 3 szoba, konyha, fürdőszoba, nappali) családi ház 280 négyszögölös parkosított telken eladó. Irányár: 70 EFt/nm. Tel.: 46/432-411. ‘175003/2K 2 szintes családi ház eladó Encs, Bethlen G. 21. alatt. Érdeklődni: f 46/385-161 telefonon 15-17 óráig vagy fenti címen. * 175254/2K _________________________ Eladó 1+2 fél szobás, nagyebédlős, összkomfortos családi ház, kerttel, melléképületekkel. Irányár: 2 900 000 Ft. 48/412-165. *175260/2K_________________________ Ongán 3 szobás összkomfortos csa­ládi ház nagy kerttel, mosókonyhá­val, gazdasági udvarral áron alul eladó. 06-20/9273-547, 06-20/9231­543. * 175189/4K*___________________ Hernádnémetiben 3 szoba, gáz- központifűtéses, qarázsos, telefo­nos családi ház alkalmi áron, sürgősen eladó. Vállalkozásra alkal­mas! Irányár: 3,25 M Ft. Tel.: 46/394-207 18 órától. *175006/2K Ernőd, Viola út 3. sz. alatt gázos, te­lefonos családi ház eladó. Érd.: 06- 30/9536-143. *175195/2K Családi ház eladó Miskolc belváros­hoz közel. Sürgős! Irányár: . 2 450 000 Ft. Tel.: 06-1/2288-146, 06-20/9114-866. * 174859/3K_________ Újcsanáloson 25 km-re Miskolctól gázfűtésű, 3 szoba, összkomfortos, tetőteres lakás, nagy telekkel, mel­léképülettel, ipari árammal, nagy pincével reális áron eladó. Szoc. pol. igénybe vehető. Érd.: 46/450-683. *174947/3 K _________________________ Alsózsoíca központjában eladó tetőtér-beépíteses vállalkozásra is alkalmas családi ház. 46/406-966. * 175002/2H_________________________ Arnóton 2 szobás családi ház széles portával, nagy telekkel, termő gyü­mölcsfákkal eladó. Tel.: 46/383-739. *175010/2K _________________________ Miskolc, Kiss tábornok úton, gázos, telefonos, kétszobás családi ház, melléképületekkel eladó. Irányár: 4,7 M Ft. Érd.: 46/339-343, 46/376­529. *175063/1K____________________ Sürgősen eladó igényesen felújított családi ház a Bükk közelében, tetőtér-beépítéssel, cirkofűtéssel, rendezett nagy kerttel. Érdeklődni: 06-209/369-719. *175066/1K Miskolc, Radnóti 18. alatt 2 szobás, összkomfortos családi ház 240 négy­szögöl kerttel (szőlő, gyümölcsös) sürgősen eladó. A 3-as busztól 3 percre. 46/389-773. *174908/6H 70-ben épült komfortos családi ház betegség miatt eladó Selyeben. Érd.: 46/357-443, 19 óra után. * 175018/2K_________________________ Sajószentpéter központjában Mis- kolchoz 15 percre, 2 szobás, össz­komfortos, telefonos, gázos sarok­ház eladó. Emelet ráépíthető. Ga­rázs és pince. Kertben fiatal termő gyümölcsfákkal. Irányár: 4,2 M Ft. Érd.: 48/345-391. *174961/2K Ároktőn ház eladó. Villany, víz, gáz van. Irányár: 700 000 Ft. Érd.: 48/354-464. *175093/3K_____________ Párád mellett a Mátrában 1678 nm telken lévő felújításra szoruló ház 3 szoba, konyha, spajzos, fürdőszoba, WC, telekáron elacló. Tel.: 46/413­996. *175166/1K____________________ Miskolc, Meggyesalja u. 31. sz. alat­ti családi ház eladó. Érdeklődni sze­mélyesen lehet a helyszínen, vasár­naponként 15 és 17 óra között. * 175223/1K* ____________________ Eladó Nyékládházán 110 nm-es, összkomfortos családi ház ugyanitt 200 négyszögöl összközműves beke­rített építési telek. Irányár: 6,2 M Ft ill. 900 E Ft. Tel.: 46/309-155. *174962/2K_________________________ Alsózsolcán régi típusú családi ház eladó. 46/406-750. *175324/3K* Lakás Bulgárföldi I. emeleti gázos, 2 szo­bás, 66 nm-es, 2 erkélyes, spájzos la­kás eladó 18 nm-es pincével. Irányár: 3 200 000 Ft készpénz. 46/371-486. * 175247/2K* ________________________ Szentpéteri kapui, új lakótelepen III. emeleti, 1,5 szobás lakás eladó. Irányár: 1 800 000 Ft. 46/324-164, 19 órától. * 175333/1H*_________________ Széchenyi utcai műemlék épületben első emeleti 68 nm-es, 2 szoba hal­los lakás eladó irodának, rendelőnek. 06-30/9410-844. *174758/2K _________________________ Miskolc, belvárosi X. emeleti gar­zonlakás eladó. Érd.: 46/350-394. * 175232/1K* n • Spanyol tengerpari ingatlanok eladók. Új garzonlakástól nagybirtokig bármi. Magyar nyelvű ügyintézés. • Miskolc, Tulipán-tömbben 90 nm-es üzlet eladó (bérleti jog) 7,2 M Ft + áfa. • Csereháton 470 éves lakható kúria (fürdőszobás) eladó. 6 szobás! 5,9 M Ft. • Miskolctapolcán 400 négyszögöl sík felületű telek a Bencések útján eladó 4,5 M Ft. • Családi ház nagy telken, 6 garázzsal, Miskolc, Lenke utcában eladó. 5,5 M Ft. • Bérelhetők igényes lakások és családi házak. inaatlankö; őrák Istvá Miskolc, Széchenyi u. 107. III. T.: 06.46/427-806, 06-30/9287-7

Next

/
Thumbnails
Contents