Észak-Magyarország, 1999. július (55. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-24 / 171. szám

1999. július 24., Tipikus „nyilasnak” tartja magát a 25 éves Novák Noémi. Szerinte csillagje­gye hatással van mindennapi életére. Noé egyébként egy miskolci sajtboltban eladó. Kedvenc színei közé tartozik a kék, a feke­te, fehér és a sárga is. Szabadidejét szíve­sen tölti az autó volánja mögött. Fotó: Titusz HÍRCSOKOR • Ebkímélő villám. Kutyasétáltatás köz­ben villám csapott Csehországban egy felnőtt testvérpárba. A 24 éves férfi és 19 esztendős húga azonnal meghaltak, a ku­tya viszont túlélte a villámcsapást. Az eset Prágától 200 kilométerre délkeletre, Brno városában történt. • Hatos ikrek, két anyától. Kinsafu Kunfu Kimpi kongói katonatisztet hat gyermek­kel örvendeztette meg egy kinshasai szü­lőotthonban - két felesége. Előbb Kabak- wetu Mulamba asszony adott életet két fiúgyereknek és egy kislánynak, majd né­hány órával később Lyango Zoko, a máso­dik feleség is három csecsemőt hozott a világra, mindhárom fiú. A boldog család szomszédsága gyűjtést kezdett, hogy tá­mogatást nyújthasson a szerény körülmé­nyek között élő és hirtelen felette népes­sé vált Kinsafu-családnak. • Vasalási és főzési sztrájk. Országos sztrájkra szólította fel Mexikó háziasszo­nyait a ProMujer nevű nőjogi mozgalom: csütörtökön egyetlen asszony se főzzön, mosson, takarítson, vasaljon. Az egyna­pos házi-munkabeszüntetéssel a mozga­lom arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a házimunka az egész család kötelessége, nem pedig csak a feleségeké. Megregulázott rendőrnők Bangkok (MTI) - Felháborodtak a bang­koki rendőrnők a thaiföldi főváros ren­dőrfőnökének legújabb rendeletén. A re­gulák szerint nem viselhetnek miniszok­nyát, hanem csakis térdig érőt, nem fest­hetik a hajukat, és csupán igen mérték­tartóan használhatnak szemfestéket, arc­púdert és rúzst. A rendőrnők közül többen tréfának vél­ték a hét elején kiadott rendőrfőnöki ren­deletet, de hamar kiderült, hogy legfőbb felettesük egyáltalán nem viccelt. Több hölgy amiatt kesereg, hogy most saját költségen új egyenruhát kell vásárolnia, mások attól tartanak, hogy a nevetséges szoknya, a sápadt arc, a puritán hajvise­let miatt férjük kiadja az útjukat. ismt.mftWBBBSiiii | Napról napra 20 Napfogyatkozás - állatkísérletekhez Stuttgart (MTI) - A búzame­ző kellős közepén, közvetle­nül a stuttgarti repülőtér szomszédságában már elkez­dődött a teljes napfogyatko­zás - mégpedig napjában többször is. A hohenheimi egyetem kutatói hat boxban utánozzák az égi je­lenséget, amely augusztus 11-én két és fél percre sötétségbe bo­rítja Dél-Németország egy kes­keny sávját. Céljuk, hogy megfi­gyeljék, miként viselkednek ha­szonállatok a déli órákban bekö­vetkező váratlan sötétségben. A kacsák hápogni kezdenek al­konyaikor, és élelem meg víz után kutatnak - mutatott rá a kí­sérletet vezető Klaus Reiter. — Ugyanezt teszik a szimulált nap- fogyatkozás beálltakor is. Csak amikor már teljesen besötétedett, akkor feküdtek le körben aludni, és dugták fejüket a szárnyuk alá, mint rendesen az éjszaka beállta­kor. A fény tényező tehát na­gyobb hatással van rájuk, mint a szokásos 24 órás életritmusuk. Szimulált napfogyatkozással ez­után a csirkék, a házinyulak és a szarvasmarhák viselkedését is meg fogják vizsgálni. Más a helyzet a lovaknál. Az ő 24 órás életritmusuk erősebb a fénytől való függőségnél. Nap- fogyatkozáskor a lovak megret­tenhetnek, nyerítésbe kezdhet­nek és rémülten szaladgálhat­nak a mezőn. Ezért ajánlatos lesz szem előtt tartani a lovakat a napfogyatkozás idején. És ugyanez vonatkozik minden ál­latra is. Ha tehát nyugtalanság lesz észlelhető napfogyatkozás alatt az istállóban, fel kell kap­csolni a villanyt. Különösebb gondot azonban aligha fog okoz­ni a napfogyatkozás az állatvi­lágban - szexuális viselkedésük­re semmi esetre sem lesz befo­lyással. A szimulált napfogyatkozás­sal végzett kísérletek jelentősé­ge elsősorban elméleti. A múlt­ban azonban az emberek napfo­gyatkozás idején mindig felfelé néztek és soha nem lefelé, nem arra irányult a figyelmük, hogy idelenn mi történik. Ezért jelentősek a repülőtér melletti elhagyott istállókban folyó kísérletek, habár a né­hány perc teljes sötétség alig jelent majd többet az állatok számára, mint egy eget beborí­tó zivatar. A tengerimalac napja Sir Edmund káromkodó tortája Wellington (MTI) - Édes ká­romkodással ünnepelte 80. születésnapját a világ leg­magasabb hegycsúcsának, a Mount Everestnek úttörő meghódítója, az újzélandi Sir Edmund Hillary. Elintéztük a kurafit! (We knocked the bastard off!) - volt olvasható a kedden Wellington- ban Hillarynak átnyújtott szü­letésnapi tortán. Ezek voltak ugyanis első szavai, amikor 1953. május 29-én - Tenzing Norgay serpávai együtt - első­ként felért a világ legmagasabb hegycsúcsára. Mint egy barátja később megjegyezte, nem ki­zárt, hogy ez volt az eíső ká­romkodás, amely kicsúszott a száján, édesanyja ugyanis ki nem állhatta a közönséges be­szédet. Sir Edmund mindenesetre nagyon örült a tortának és II. Erzsébet üdvözlő sorainak, amelyekben a királynő biztosí­totta őt: Soha nem fogom elfe­lejteni azt a pillanatot, amely­ben a csúcsra történt sikeres feljutásáról értesültem. Az uralkodónő később neme­si rangot adományozott Hillary­nak, akinek népszerűségét ha­zájában cseppet sem csökken­tették azok az újabb feltevések,, amelyek szerint az angol Mal- lory már évtizedekkel előtte fel­jutott a Csomolungmára. Sydney (MTI) - A tengerima­lacoknak Ausztriában végre van - illetve lesz november 30-án - hivatalos napja. Ezt Monica Arthold asszony ér­te el, akit az osztrák sajtó min­den tengeri malacok anyjának is szokott titulálni. Komoly se­gítséget kapott azonban saját fe­hér tengerimalacától és az Ausztria Tengerimalac-barátai - Törzsasztal 1994 óta (MSFÖST) elnevezésű szervezettől, amelyet maga alapított. Arthold asszony fél évvel ez­előtt úgy gondolta, hogy a tenge- rimalacok sem maradnak el je­lentőségben az alma mögött, amelynek van hivatalos napja. Mikor erre rájött, nyomban hoz­zálátott a törvényi lehetőségek vizsgálatához, s mostanra elérte célját. Saját kis háziállata annyiszor szerepelt a lapokban és a tévében, hogy immár egész Ausztria ismeri, s megindult a nemzetközi karrier útján is, amennyiben hamarosan a köz- szolgálati német ARD televízió egyik showműsorában is fellép. Most Arthold asszony az oszt­rák APA hírügynökség jelentése szerint azzal foglalkozik, milyen látványos programot szervezzen a tengerimalac napjára. így az­tán még nem világos, hogy hol és milyen módon revideálhatja a nép a tengeri malacokról alko­tott eddigi képét, vagy bővítheti ismereteit a kis állatról, csak annyi bizonyos, hogy erre a ten­gerimalac napján, november 30- án nyílik majd lehetősége. Kánikulában több fiú születik Lábak - formában. Il­letve szinkronban, szinkronúszók Európa Bajnokságán, Isztambul­München (MTI) - Kánikula ha­tására több fiú születik, mint lány - állapították meg német kutatók. A New Scientist című brit hetilapban közzétett felfede­zés szerint ha a szülők fiút szeret­nének, akkor egy hónappal egy hőhullámot követően kell próbál­kozniuk, ha viszont inkább lány­ra vágynak, akkor várjanak meg egy hideghullámot, és azután még négy-öt hetet a nemzéssel. Az összefüggést 1946 és 1995 között feljegyzett havi hőmér­sékleti és születési adatok összevetése révén fedezte fel Alexander Lerchl, a Münsteri Egyetem kutatója. Hipotézise szerint a hőmérséklet a férfiúi spermák érésének kezdetén ját­szik fontos szerepet, s a meleg jobban károsítja az X-es kromo­szómákat, mint az Y-osokat. (Fiú csak XY-os kromoszómájú spermiumból születik, míg lány csak XX-esből.) Lerchl megjegyzi: ez nem je­lenti azt, melegebb éghajlaton több a fiú, mint a lány, mivel az emberek öltözködésükkel alkal­mazkodnak az időjárás alakulá­sához. Hozzáteszi azonban, hogy az általános felmelegedés hatá­sára tovább nőhet a fiúk aránya. UtOIl a Columbia. Öt asztronautával a fedélzetén pén­tek hajnalban - harmadik próbálkozásra - útnak indították a Columbia űrrepülőgépet. A missziót Eileen Collins (fotónkon), az űrhajózás történetének első nő parancsnoka vezeti. Fotó: AP Világ proletárjai, részegedjetek! Galánta (MTI) - Három méter magas, csaknem másfél tonnás Lenin-szobrot állítottak fel a szlovákiai Galántán a Taverna sörkertben. A szobor talapzatán két márványtábla áll. Az első felirata így szól: Az emlékmű­vet a Szovjetunió megalakulásá­nak 50. évfordulója alkalmából állították. Galánta, 1972. novem­ber. A második - jóval frissebb - márványtábla szövege: Az em­lékművet a Taverna sörkert fennállásának első évfordulója alkalmából állították fel ismét. Világ proletárjai, részegedjetek! Lenin szobrát Pozsonyi Tibor - a sörkert tulajdonosa - 200 ezer szlovák koronáért vette meg a galántai önkormányzattól. Az emlékmű tíz évvel ezelőtt még Galánta főterén állt. A sörkert­ben jóval népszerűbbb... Príma Nosztalgia - áll azoknak a cigarettáknak a dobozán, amelyeket tegnap kezdtek el árusítani Kijevben 0,6 hrivnyás (kb. 35 forintos) áron. A márka a két, egykor rettegett kommu­nista vezér, Lenin és Sztálin portréjával jelent meg a piacon - egyelőre nem tudni, milyen siker­rel. Arról pedig, hogy ezt a fajta nosztalgiát netalán importálni fogják-e Ukrajnán kívülre, vég­képp nem tudni... Fotó: ap

Next

/
Thumbnails
Contents