Észak-Magyarország, 1999. július (55. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-21 / 168. szám

HÍRCSOKOR Madár és Óra - a napokban Versailles-ban, illetve Pá­rizsban tartott divatbemutatók tanúsága szerint az őszi-téli szezonban mindkettő öltöztet. Fotók: AP Védett gorillalátogatók Ruanda (MTI) - Polgárháború okán két éven át zárva tar­tott a ruandai Tűzhányók Nemzeti Parkja, amely ott­hont ad a világ még szaba­don élő utolsó gorillái közül több száznak. i A mintegy 300 gorilla az Ugan­dához és a Kongói Demokrati­kus Köztársasághoz, a volt Za- ire-hoz közeli határvidék erdős vulkánjain él. A park nyitva áll és az első csoport már elindult a gorillák megtekintésére - közöl­ték a ruandai illetékesek. A gorillanézést 1997-ben füg­gesztették fel, amikor az 1994-es, 800 ezer tuszi és mérsékelt hutu áldozatot követelő ruandai nép­irtás, illetve az azt követő pol­gárháború a tűzhányók övezetét is fenyegette. 300 további gorilla él Ugandá­ban a Bwindi nemzeti parkban. Ebben a parkban márciusban ruandai felkelők agyonvertek nyolc, a gorillák megtekintésére érkezett külföldi turistát és egy helyi vezetőt. Az incidens után egy hónapra bezárták az Ugan­dái parkot, de áprilisban újra megnyitotta kapuit. A Tűzhányó park gorilláit fel­kereső turistákat felfegyverzett és kommunikációs eszközökkel ellátott őrök és vezetők kísérik - ez nem a gorillák, hanem a fel­kelők ellen szolgál védelmül. Egyszerre nyolc turista tehet lá­togatást két gorilla-élőhelyen a parkban, fejenként 250 dollárért. Firenze (MTI) - Dante-ham- vakat találtak a Firenzei Nemzeti Könyvtárban. A megsárgult boríték egyike an­nak a hat elkallódott zacskónak, amelybe 1865-ben rejtette a leg­nagyobb olasz költő elcsent földi maradványait Enrico Pazzi író, a Ravennában ma is álló Dante- szobor megihletője. Az Alighieri Dante hamvainak egy részét tartalmazó, 70 éve el­kallódott borítékra véletlen foly­tán, a ritka kéziratok polcainak átrendezése közben bukkantak a könyvtár őrei. A 7x11,5 centiméte­res borítékon egy múlt századi fe­kete képkeretben akadt meg a személyzet szeme. A lelet hiteles­ségéhez nem fér kétség, mert a borítékon ott van Saturnino Ma- lagola ravennai jegyzőnek az 1865- ben végrehajtott exhumálás során kiállított pecsétje és aláírása. A hat boríték, amelybe Enri­co Pazzi író a Legfőbb Költő hamvait 134 évvel ezelőtt széta­dagolta, elkallódott. Négy zacs­kó végleg elveszettnek tűnik, az ötödiket 1987-ben találták meg a római szenátus padlásán. A ha­todik borítékot az urnafosztoga­tó Pazzi 1889-ben Desiderio Chi- lovinak, a Firenzei Nemzeti Könyvtár igazgatójának ajándé­kozta. A hamvak meg is voltak 1929-ig, amikor azt ki is állítot­ták egy könyvtáros-világkong­resszus résztvevőinek. Ezt köve­tően nyoma veszett, valószínű­leg akkor, amikor az Itália leg­értékesebb kéziratait magába foglaló könyvtár az Uffizi-palotá- ból jelenlegi székhelyére, a Szent Kereszt-templom melletti Cavalleggeri térre költözött. Több mint 5 millió kötetet rejt - köztük a világ legszebb városainak látképét - a ritka kéz­iratok szekciója, ahol előkerült a boríték az 1265-ben Firenzében született és 1321-ben Ravenná­ban maláriában elhunyt költő hamvaival. A szenzációs felfede­zés főleg azért lepte meg az ola­szokat, mert nem is tudták, hogy nincsenek meg a földi ma­radványai .legnagyobb költőjük­nek, aki az Isteni Színjátékkal megteremtette az olasz irodalmi nyelvet. Hirdetés ■ DAEWOO BORSODI N Y A R I A K C I Ó Szalon: 46/358-070 Szerviz: 46/324-008 N Y ' A LANOS 1.6 SX f- Légkondicionáló K- Rádiósmagnó Próbálja ki Ön is, és válasszon készletünkből! ó Borsodi Autójavító Kft. Miskolc, Zsolcai kapu 3. • Korrekorder-váltás. Száztizenegy éves és 242 napos korában, kedden átvette a holland abszolút életkorrekordot egy lei­den i hölgy. Catherina Angenieta van Dam eddig is a jelenleg élő legidősebb ember volt hazájában, ám ez idáig fiata­labb volt, mint az 1990-ben meghalt Jan Machiel Teyskens. • Elsüllyedt halászhajó. Elsüllyedt egy kí­nai halászhajó hétfőn a dél-kínai tenge­ren lévő Spratly-szigeteknél miután egy Fülöp-szigeteki hadihajóval összeütkö­zött. A Fülöp-szigeteki haditengerészeti egységek több kínai halászhajót vettek üldözőbe, mert azok a szigetcsoport egyik, Manila által ellenőrzött szigetének a közelében halásztak. • Audi' a Dunában. Ismeretlen okból a Dunába csúszott hétfőn éjjel egy Audi 100-as személygépkocsi a Dráva utca kö­zelében. A tűzoltók - búvárok és daruk segítségével - kiemelték a járművet. Sze­mélyi sérülés nem történt. Arra viszont nem tudtak választ adni, miként esett a vízbe az Audi. 1999. július 2L. szerda ÍSZAK-MAGYARORSZÁG % Napról napra 16 Kennedyk és a katasztrófa-gén Hét éven át levegőben volt Vadászni jár szabadidejében, ha te­heti a 18 éves meszesi lány, Gregóczki Annamária. Része ez természetszereteté­nek. Fotó: Vajda János Majuro (MTI) - Bár az éghaj­lati változások olyan követ­kezményei, mint az óceánok szintjének emelkedése csak 50-100 év múlva várhatók, a kellemetlen hatások máris érzékelhetők a Csendes-óce­án, az Indiai-óceán és a Ka- rib-tenger szigetállamaiban. A Marshall-szigetekbeli Majuró- ban erről a témáról befejeződött tanácskozáson Phillip Weech, a Bahama-szigeteken létrehozott, az éghajlati változásokkal foglalkozó bizottság elnöke rámutatott, hogy a szigetcsoporton szokatlanul sok vihar és más rendkívüli meteoro­lógiai jelenség tanúsította: az át­alakulás már folyamatban van. Legutóbb például alig két nap alatt 650 milliméternyi csapadék zúdult a szigetekre, és komoly áradásokat okozott. A Marshall-szigetek elnöke, Imita Kabua elmondta, hogy gya­koribbá váltak a minitengerárak: ezek azért veszélyesek, mert a szi­getcsoport tagjainak többsége alig 1 méterrel emelkedik ki az óceán­ból. Barbarditas Castro-Muller asszony, a Fülöp-szigetek képvise­lője arról számolt be, hogy tavaly országa a legsúlyosabb áradáso­kat élte át, azok tönkretették az ország számos körzetét. A résztvevők az ipari orszá­gokat tették felelőssé az éghaj­lati változásokat okozó üveg­házhatásért, illetve az azt elő­idéző gázkibocsátásokért. Cast­ro-Muller asszony szerint a fej­lett országok az ipari forrada­lom óta nem törődtek a kör­nyezeti hatásokkal, márpedig el kellene ismerniük, hogy életszínvonaluk a környezet ro­vására gyarapszik. Dante hamvaira találtak Ebstein 1996-ban felfedezett egy gént - a Dopamin D-4-et -, amely állítása szerint befolyá­solja a személyiségjegyeket. E gén hordozóira jellemző a kí­váncsiság és a kockázatvállalás. Ebstein abból indul ki, hogy ez a gén, illetve az általa meg­határozott jellem okozhatja a Kennedyeket sújtó sorozatos sorscsapásokat is, mivel a csa­lád tagjait impulzív és igen­csak kockázatos cselekedetekbe hajtja bele - idézik az osztrák lapok az izraeli kutatót. Noha ez a magyarázat aligha indo­kolja azt, miért lőtték le John Fitzgerald Kennedyt, a most le­zuhant Kennedy apját, vagy an­nak nagybátyját, Róbert Ken­nedyt, a néhai amerikai elnök testvérét. Éghajlati változások: veszélyben a szigetállamok Bécs (MTI) - A Kennedy-csa- ládot sújtó sorozatos szeren­csétlenségeket valószínűleg a génjeik okozzák. Legalább­is így vélekedik Richard Ebstein izraeli génkutató, akit kedden kivétel nélkül minden osztrák lap idézett. Emlékezés a szerencsétlenségre Montgomery (MTI) - 83 éves korában elhunyt az a pilóta, aki világviszonylatban a leg­több órát töltötte a levegő­ben: az amerikai Ed Long csaknem hét éven át ült gé­pének pilótafülkéjében. Ed Long - alig egyórás gyakor­lat után - 17 éves korában kez­dett el repülni. 1989 szeptember­ben megdöntötte a levegőben el­töltött 52 929 órás világrekordot - 53 290 órával bekerült a Guin- ness Rekordok Könyvébe. Fivé­re szerint azóta a levegőben el­töltött ideje meghaladta a 65 000 órát, vagyis csaknem hét egész évet tett ki. A férfi az elektromos művek­nél dolgozott, és az volt a dolga, hogy ellenőrzze a távvezetéke­ket. Piper Cub típusú gépén ezért többnyire 60 méternél ala­csonyabban repült. Nem akart azonban soha rekordot felállíta­ni, egyszerűen csak szerette a repülést, emlékezett vissza a va­sárnap elhunyt veterán pilóta fi­vére. jára indítsák a Columbia amerikai űrrepülőgépet. A vissza­számlálást azért szakították meg - elhalasztva ezzel a kilövést a floridai Cape Canaveral-i űrközpontban -, mert a főhajtómű­ben oxigéntúlnyomás keletkezett. Az amerikai űrkutatási hi­vatal, a NASA közlése szerint valószínűleg egy-két napot ké­sik a Columbia felbocsátása. Fotó: AP Közel egy tonnát emelt New York (MTI) - A 68 éves amerikai erőemelő-bajnok Sri Chinmoy 912 kg-ot emelt fel egy álló vádligéppel New York­ban. A korát meghazudtoló veterán spor­toló egy órával korábban ennek a súlynak a felét, azaz 456 kilogrammot mozdított meg ülő vádligépen. Sri Chinmoy, aki egyébként békekö­vet is, még ilyen korban is meglepően sokat tudott fejlődni egy év alatt, hiszen tavaly az álló vádligépen 680, míg az ülő vádligépen 336 kilót volt képes meg­mozgatni. Lábrekorder polip Tokió (MTI) - Egy Japán nyugati partja­inál nemrég elpusztult közönséges polip hónapokon át még a szakembereket is izgalomban tartotta lábainak szokatla­nul nagy számával. Mivel ugyanis szün­telenül mozgásban volt, senkinek sem si­került megszámlálnia az oktopus lábait. Csak miután elpusztult, akkor oldódott meg a rejtély: 96 lába volt, s ezzel meg­döntötte az eddigi japán poliprekordot. Az előző polip-csúcstartó egyébként 90 lábbal dicsekedhetett.

Next

/
Thumbnails
Contents