Észak-Magyarország, 1999. július (55. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-14 / 162. szám

1999. július 14., szerda Aktuális 3 HÍRCSOKOR • Rövidített nyitva tartás. A miskolci Egészségügyi Szűrőállomás (Szent László u. 9.) július 15-e és augusztus 19-e között csak reggel 7 órától délután 2 óráig áll a lakosság rendelkezésére. Leleteket vala­mennyi részlegen déli 12 és délután 1 óra között adnak ki. • Kiliáni sátormisszió. A baptista egyház tegnap kezdődött sátormisszója július 22- ig tart Miskolcon, a kilián-déli lakótelep parkjában. Délelőttönként 10 órától gyer­mekprogramok várják az érdeklődőket, délután 3-tól lelkigondozói szolgálatot tartanak, amit este háromnegyed 7-től evangelizáció, majd beszélgetések, ének­lések követnek, s minden estét 8-tól ke­resztényi tárgyú filmek vetítésével zárnak. Emberek és gépek küzdenek az esővel A megyében az előrejelzések alapján nem kell árvízveszélyre számítani Miskolc (ÉM - SZ) - Napok óta dolgoznak a polgári vé­delmi parancsnokság, a tűz­oltóság, a vízügy szakembe­rei és a lakosság az árvíz okozta károk enyhítésén, a víz elvezetésén Borsod-Aba- új-Zemplén megye területén.- Megyénk területén nincs ér­vényben árvízvédelmi készült­ség - tájékoztatott az Észak-ma­gyarországi Vízügyi Igazgatóság ügyeletese. Elmondta: a napok­ban megemelkedett Kácsi- és Sá- lyi-patak levonuló árhulláma mára nem veszélyezteti az érin­tett településeket, így Bükkáb­rányi, Mezőkeresztest és Mező- nagymihályt. A patakok a teg­nap reggeli órákra apadtak, de még mindig magas a vízállás. A Mezőkövesd melletti Ostoros-pa­tak vízszintje ugyancsak csök­kent a korábbi napokhoz képest, amikor elöntötte az üdülőterület pincéit is. Az említett részeken szivattyúzással, elvezetéssel pró­bálnak szabadulni a víztől. A pincékben álló víz kiszi­vattyúzásához hívták leggyak­rabban a tűzoltókat is tegnap. Ügyeletes tisztjüktől megtudtuk: Mezőcsáton, ahol több utcában is állt a víz, három gépjármű­fecskendővel is szivattyúznak a tiszaújvárosi, a miskolci és haj­dúnánási tűzoltók.- Mezőcsáton reggelre súlyos­bodott a helyzet, a munkagépek azóta csatornák ásásával biztosí­tanak helyet a víznek - tájékoz­tatott Böjti Imre polgári védelmi alezredes, Tiszaújváros körzet­parancsnoka. Kiemelte még Ti- szapalkonyát is, ahol egy tóma­radványban megemelkedett víz­szint okoz gondokat. A megtelt emésztőgödrök fertőzésveszélyt okozhatnak, elrendelték mobil WC-k kiszállítását.- A víz elvezetésére nincs lehe­tőség, a tó lecsapolását gépek végzik, a házak megközelítését pedig a kiszállított homokkal, földdel próbálják lehetővé tenni - mondta Böjti Imre polgári védel­mi alezredes. - A probléma egyre égetőbb és sürgetőbb, s félő, hogy a helyi önkormányzatoknak nem lesz elegendő forrása a helyzet enyhítésére, mindenképpen sür­gős kormányintézkedésre lenne szükség - hangsúlyozta. Gyorssegély az utaknak Budapest (ÉM) - Az árvizek miatt meg­rongálódott közutak helyreállítására 50 millió forint gyorssegélyt már ki is utal­tak, ám az M3-ast ért károkat még min­dig nem sikerült felbecsülni. Ez derült ki Katona Kálmán közlekedési, hírközlé­si és vízügyi miniszter szemléjén, me­lyen az elmúlt napok heves esőzései kö­vetkeztében keletkezett károsodásokat tekintette meg az M3-as autópályán. A miniszteri szemlén megjelentek a MÁV Miskolci Igazgatóságának és az Évizig vezetői és szakemberei is, akik tájékoz­tatták őt a károkról. Az autópálya az áradások és az átfolyá­sok miatt Füzesabony és Kál között telje­sen járhatatlan. A vasutat eddig 200 mil­lió forintnyi kár érte. Gyógytermék-bemutató, szakmai kiegészítéssel Miskolc (ÉM - NyZ)- Klinikai kontroli- vizsgálatok nem tá­masztják alá a vita­minokból és ásvá­nyi anyagokból ál­ló készítmény hatá­sát, a feltaláló vi­szont állítja: harcba szállt a rákkal. Kulcsár Gyula, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Biokémiai Intézetének vezetője, egyetemi adjunktus tegnap a sajtó képvise­lői előtt, de orvosok és gyógyszerészek je­lenléte nélkül mutatta be a felfedezését, ahogy fogalmazott: a rák gyógyítására hasz­nálható táplálkozáskiegészítő készítményt. Mint mondta: 1987-ben abból az ellent­mondásból indult ki, hogy az AIDS eseté­ben teljesen lebomlik az immunrendszer, mégsem alakulnak ki gyakrabban - kivé­ve néhány típust - rákos megbetegedések. Arra következtetett, hogy az immunrend­szernek nincs szerepe a tumor elleni vé­dekezésben, de akkor kell lennie valami másnak. A keringési rendszer bizonyos molekuláiban lelt megoldásra. A tumor­sejtek - mint vázolta - ugyanis kontroll nélkül szívják magukba a keringési rend­szer bizonyos molekuláit. Hipotézise pe­dig az volt: a tumorsejtek telítődve a ke­ringési rendszer molekuláival, elpusztít­ják önmagukat. Ellenőrzött, tudományos eredmények­kel azonban nem tudta alátámasztani állí­tásait Kulcsár Gyula, a készítmény hatá­sáról is csak annyit mondott: lassító hatá­sa mindig van, a kemoterápiás kezelés hatását pedig mindenképpen felerősítette. A vitaminokból és ásványi anyagokból álló készítmény június 1-jén került forga­lomba, az infúziót pedig most fejlesztik. Nem egészen az, aminek mondják Mivel a sajtótájékoztatóra nem hívtak szakembereket, Szántó János megyei on­kológiai szakfőorvost és Pesti Ferencet, a Magyar Gyógyszerész Kamara megyei el­nökét kérdeztük meg, mit tudnak a ké­szítményről. Egybehangzóan állították: a szaklapok nem írtak róla, klinikai kipróbálásról nem hallottak. Annyit tudtak, hogy a ké­szítmény gyógytermék - mint a Béres csepp -, melyet engedélyezett az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Inté­zet, hatása pedig az engedély alapján így definiálható: erősítő és az ellenállóképes­séget fokozó termék. Azt pedig szakemberként jegyezték meg: komoly készítmény bemutatására mindig meghívnak szakismeretek birtoká­ban lévő orvosokat és gyógyszerészeket is. Kulcsár Gyula Már nincs Mályi (ÉM - SZ) - A pincékből kipakolt használati tárgyak, a házak előtti vízzel telt ár­kok, hatalmas útszéli tócsák, s a munkagépek folyamatos zúgása jellemzi Mályi terüle­tének egyik legmélyebb pontján, a Bem József utcá­ban uralkodó állapotokat. A helyzet enyhítésén a polgári védelem, a tűzoltóság és a víz­ügyi szakemberek dolgoznak együtt az ott lakókkal.- Befejeződött az utca végétől a Hejő bekötéséig húzódó nagy befogadóképességű árok kialakí­tása, mely a pincékből a Hejőbe vezetné a vizet - kezdte az egyik megoldás ismertetését Árvay Gábor őrnagy, a Miskolci Váro­si Polgári Védelmi Parancsnok­ság parancsnokhelyettese. - Szak­emberek mérik, a Hejő elbírja-e vezetni ezt a vízmennyiséget. Ha nem, akkor le kell zárnunk az elvezető árkot, és átemelő szi­vattyúval rögtön a Hejőbe vezet­ni a vizet a lakások alól - foly­tatta. Ezzel a megoldással elke­rülhetnék azt, hogy a korábbi­akhoz hasonlóan a kiszivattyú­hová szivattyúzni a vizet A talajvízbe az aknákon keresztül felszivárgó szennyvíz is került zott víz visszafolyjon, az árkok feltöltődjenek, s a terület ismét víz alá kerüljön.- A talajvízbe az aknákon ke­resztül felszivárgó szennyvíz is került - ennek elszállítása egyébként folyamatos -, de nem számottevő mennyiségben. Fer­tőzésveszélyről, kitelepítésekről nincs szó - hangsúlyozta Árvay Gábor. A polgári védelmet irányító parancsnokhelyettes a további feladatok egyeztetése közben el­mondta, örömmel veszik a la­kosság együttműködését. Az érintetteknek a tegnap esti órákban tartott egy tájékoztatót, Fotó: Végh Csaba ahol a következőkre hívta fel a figyelmet: amíg a víz elvezetése nem biztosított, a környéken la­kók hagyják abba a magánszi­vattyúzásokat, s az utcákra ki­helyezett konténerekbe háztar­tási szemetet ne, csakis a pin­cékből kikerült, tönkrement tár­gyakat helyezzék. Vagy a vagon, vagy a mozdony kevés Miskolc (ÉM - PT) - A Sátor­aljaújhelyből Szerencs felé vonatozók legnagyobb meg­lepetésére tegnap reggel fél hétkor mindössze egy első-, és egy másodosztályú kocsi­ból álló szerelvény indult út­jára, hogy munkába vigye az embereket. A kaotikus állapotot előidéző vasúti pálya „elmozdulása” mi­att több órás késéssel érkeznek a megyén kívülről, vagy a fővá­rosból érkező vonatok. Az Inter- Cityk utazóközönsége jelentős mértékben megcsappant, hiszen az egyébként két óra alatt Buda­pestre érkező szerelvény most ennek többszöröse alatt teljesíti a távot, Nyíregyháza, Debrecen érintésével. Ezekben a kocsik­ban sokszor csak lézengenek az utasok, ugyanakkor a vízátfo­lyás által nem érintett Zemplén­ben kimaradtak járatok, és az utasok számára nincs mindig elegendő ülőhely.- Elfogytak talán a vagonok Zemplénben? - tettük fel a kér­dést Kiss Gábornak, a MÁV Mis­kolci Igazgatóság személyszállítá­si osztálya vezetőhelyettesének. A szakember tud a vagonhi­ányról, de állítása szerint ez el­len tenni nem mindig lehet.- Létezik ugyan egy szerelvé­nyösszeállítási rend - mondja -, de ha nincs elég vagon, nincs mit a mozdony után kapcsolni. Ugyanis a jelentős kerülőúton közlekedtetett járatok nem ér­keznek vissza időben. De ha len­ne is üres szerelvény, nem biz­tos, hogy mozdony akad, ami a megfelelő helyre húzná. Ugyanis a vontatók számára meghatáro­zott karbantartási munkákat nem lehet kihagyni. A műhe­lyekben lévő mozdonyok pedig egy helyben állnak. Talán szerdán A MÁV Rt. Kommunikációs és Sajtóirodájától kapott közlemény szerint amennyi­ben nem esik újból nagy mennyiségű csapadék, meg­kezdődhet a bal vágány rész­beni helyreállítása. Ebben az esetben pedig szerda este- sebességkorlátozás mellett- feltehetően megindulhat a Budapest-Miskolc közötti forgalom. Kiss Gábor úgy véli: sok esetben a megfelelő információ sem jut el az irányítókhoz. Ar­ra a kérdésre, miért nem tájé­koztatják az utasokat a vasútál­lomáson a hangosbemondón ke­resztül, a következő választ kaptuk:- A vasútnál is csak emberek dolgoznak. Hiába van kiadott rendelkezés, ha azt nem alkal­mazzák az adott helyeken. Az osztályvezető a MÁV nevé-> ben elnézést kér a MÁV-nál ta­pasztalható - esetenként - kaoti­kusnak tűnő állapotokért. rónátok Buiapssl-Kelsti psi. Bvdspsst-Keleti pa. 8ucure$ti uiiBBSt-Keleti pa. Hatvan Hatvan Ankunft - Arrival Vágány Késós 120perc W 30perc Több számon A MÁV Rt. Személyszállítási Szakigazgatóság Területi Sze­mélyzeti Osztálya tájékoztatja az utazóközönséget, hogy a zökkenőmentesebb informáci­ókérés érdekében (előrelátha­tólag) július 16-án 18 óráig - a már ismert 46/412-665-ös, és 46/412-511-es telefonszámokon kívül - a 46/511-900-as számon is felvilágosítást adnak a vo­natok közlekedéséről. Igények szerint osztják el az adományt Olaszliszka (ÉM) - A Magyar ökumenikus Szeretetszolgá­lat és a Máltai Szeretetszol­gálat azóta segíti Olaszliszka lakóit, amióta az árvíz az el­ső épületeket megrongálta. Fekete Gyula, a település polgár- mestere úgy tájékoztatott: a két szervezet volt az első, akik guruló forintokat is adtak a bajba jutott embereknek, s a később kapott szárítógépeknek és tartós élelmi­szernek is nagy hasznát vették. Ezúttal építőanyagot szállított a Magyar Ökumenikus Szeretet­szolgálat a liszkai rászorultak számára. A szállítmány egy ré­sze (20 bála nagyméretű tégla, cement és mész) már a napok­ban megérkezett, míg a kismére­tű téglák, cserepek, tetőlecek e hét második felében várhatók. Mire minden megérkezik, az adomány értéke eléri majd az egymillió forintot. A téglát a he­lyi szövetkezet telephelyén pa­kolták le, a többi építőanyagot pedig fedett helyen tárolják. Az ajándékból azok részesülhetnek majd, akik a víz miatt megron­gálódott házaikat akarják felújí­tani - tudtuk meg az elöljárótól. A polgármester tudomása sze­rint Olaszliszkán két károsult család szeretne új ház építésébe belefogni. Rajtuk kívül 5-6 olyan lakást kell helyreállítani, amelynek a közfala vagy a tető- szerkezete rongálódott meg az áradás miatt. Az önkormányzat úgy tervezi: az éptőanyagot az érintettek igényeit figyelembe véve osztják ki.

Next

/
Thumbnails
Contents