Észak-Magyarország, 1999. június (55. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-23 / 144. szám
1999. június 23., szerda Országban-világban 2 HÍRCSOKOR • Wigner Jenő díj. Wigner Jenő díj alapításáról szóló okiratot írt alá Glatz Ferenc a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, és Vámos Gábor a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság tudományos igazgatója kedden. • Dioxin-vizsgálat. A Biofilter Kft. tisztított sütőolaja megfelel az általános kereskedelmi forgalomba kerülő anyagokra vonatkozó német dioxin-előírásoknak - állapította meg a vizsgálat. A belgiumi tápszerbotrányt követően a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felfüggesztette a tisztított olaj takarmánycélú felhasználását. A PARLAMENTBŐL Utolsó nap Budapest (MTI) - Az Országgyűlés kedden a rendkívüli ülés utolsó ülését tartotta. A hit már gyanú Az interpellációk során Ughy Attila (Fidesz) az általa a Vagyon Gyülekezetének nevezett vallási csoport, a Hit Gyülekezete és a politika kapcsolata után érdeklődött a nemzeti kulturális örökség miniszterétől. Kiemelte a csoport és az SZDSZ közötti, gyakran firtatott kapcsolatot, s megkérdezte, igaz-e, hogy egy vidéki alapítvány illegális úton szerzett összegekből több mint százmillió forinttal támogatta a Hit Csarnokának megépítését. Várhegyi Attila, a tárca politikai államtitkára elmondta, a minisztériumban vizsgálat kezdődik ez ügyben. Új alkotmánybírók Az Országgyűlés kedden három új alkotmánybírót választott. Tersztyányzkyné Vasadi Évát 287 igen és 27 nem szavazattal, Bihari Mihályt 261 igen és 46 nem vokssal, míg Kukorelli Istvánt 307 igen és 8 nem szavazattal választották meg. Az alkotmánybírók letették a hivatali esküt. A területfejlesztésről A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvényjavaslat általános vitájában Balsay István (Fidesz) megállapította: Magyarország történelmi jelentőségű fordulópont előtt áll, és az Európai Unióhoz való csatlakozás új lehetőségeket tár az egész társadalom elé. Baráth Etele MSZP-s képviselő sajtótájékoztatón is megfogalmazta a frakció álláspontját. Eszerint a szocialisták azt szeretnék, ha a kormány visszavonná a javaslatot, vagy nem zárnák le annak általános vitáját, hogy a nyár folyamán alkalom nyíljon az előterjesztés módosítására. r Mm-maamMíé Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós Felelős szerkesztők: Bujdos Attila (aktuélis), Csőrnők Mariann (kultúra), Méhes László (gazdaság) Rovatok: aktuális: Bujdos Attila (212-es mellék), gazdasági: Méhes László (211-es mellék), Marczin Eszter (230-as mellék), kulturális: Csörnök Mariann (210-es mellék), Filip Gabriella (220-as mellék), sport: Berecz Csaba (241-es mellék), Bánhegyi Gábor (240-es mellék), fotó: Farkas Maya (250-es mellék). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Jósét Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-9589-923) Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (06/20-9775-596) A kiadó elme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260 Marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Gere Sándor (304-es mellék) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1690, fél évre 3390, egy évre 6490 forint. A lap példányonkénti'ára héttő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal ^2 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 1419-5208 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendeli kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza! Bizottság, meghallgatás nélkül Nemzetbiztonsági vagy politikai ügy a megfigyelési kazetta? Budapest (MTI) - A nemzet- biztonsági bizottság nem vette fel tegnap napirendjére a megfigyelési ügyben ismertté vált hangkazetta megvásárlásának ügyét. Az ülésen nem jelentek meg a meghallgatni kívántak sem. Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának keddi ülésén elutasították annak az ellenzéki javaslatnak a napirendre vételét, hogy folytassanak vizsgálatot abban a kérdésben: milyen kapcsolat áll fenn a Földi László vezette Defend Kft. és a polgári titkos- szolgálatok, illetve a területet felügyelő miniszter között a megfigyelési ügyben ismertté vált kazetta megvásárlása kapcsán. Kosztolányi Dénes (Fidesz) -, aki törvénytelennek nevezte az ülés összehívását is - azon a véleményen volt, hogy ez az ügy nem a nemzetbiztonsági, hanem a megfigyelési ügyet vizsgáló bizottság hatáskörébe tartozik. Keleti György, a bizottság szocialista elnöke ezzel szemben azon az állásponton volt, hogy egyértelműen nemzetbiztonsági ügyről van szó, a kormánytöbbség pedig azért nem akár vizsgálatot folytatni, mert esetleg számára kínos dolgok derülnének ki. Sehol senki Az ülésen nem jelent meg sem a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter, sem a Nemzet- biztonsági Hivatal főigazgatója, sem a Defend Kft. vezetője, akik meghallgatását szorgalmazta a Nikolits István (MSZP) által előterjesztett javaslat. Földi László, a Defend Kft. vezetője Keleti Györgyhöz intézett levele szerint az idő rövidsége és a téma pontos megfogalmazásának hiánya miatt nem jelent meg a bizottság keddi ülésén. Plenáris kérdés Az ügy napirendre került az Országgyűlés plenáris ülésén is, Kövér László a parlamentben válaszolt Főt: MTI amikor a kérdések és válaszok órájában Keleti György (MSZP) annak kapcsán intézett kérdést a miniszterelnökhöz, hogy a nemzetbiztonsági miniszter Földi Lászlót, a Defend Kft. vezetőjét kérte fel, vásárolja meg az úgynevezett megfigyelési ügyben ismertté vált hangkazettát Faragó Lajos magánnyomozótól. A képviselő felhívta a figyelmet: a minszterelnök annak idején azzal az indokkal szorgalmazta a vizsgálóbizottság felállítását, hogy a megfigyelési ügy nem nemzetbiztonsági, hanem politikai jellegű. Keleti György ebből azt a következtetést vonta le, hogy a kazetta megszerzése is politikai érdek volt, jogellenesnek tekinthető tehát a nemzetbiztonsági szolgálatok szakértői közreműködése. A kormányfő megbízásából válaszoló Kövér László, polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter leszögezte: a legjobb lelkiismerete szerint járt el az ügyben, szándékosan kihagyva a nemzetbiztonsági szolgálatokat. Kövér László szerint ma még nem lehet megállapítani, hogy a magánnyomozó sértett-e törvényt. Ez egyebek mellett a parlamenti bizottság vizsgálódásának eredményétől függ. Metróper: nyert a főváros Budapest (MTI) - A másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság kedden helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság áprilisban hozott ítéletét, amely szerint érvénytelen a Pénzügyminisztérium tavaly novemberi felmondása a fővárosi önkormányzat, a BKV Rt. és a magyar állam között létre jött úgynevezett 4-es metró megépítésével kapcsolatban. Az ítélet jogerős és kimondja, hogy a magyar államnak a Dél- Buda-Rákospalota között tervezett 4-es metró megépítésére von- takozó szerződést nem állt jogában egyoldalúan, azonnali hatály- lyal felmondani, így a felek között lére jött jogokat és kötelezettségeket tartalmazó megállapodás továbbra is érvényben van. A szóvivő a kabinet ülése után elmondta: a kormány álláspontja nem változott, azaz nem vesz részt a 4-es metró megépítésében. Tízéves lett a KDNP Budapest (MTI) - Nincs miért szégyenkeznünk, hiszen az elmúlt tíz évben a kereszténydemokrácia megszilárdításán munkálkodtunk - jelentette ki a párt alapításának 10. évfordulója alkalmából rendezett tájékoztatón Giczy György telnök. A párt alapítójaként bemutatott Hasznos Miklós alelnök azt hangoztatta: már a kezdeti, szerinte akkor is megkésett időszakban megmutatkoztak az ellentétek a hátrálok és a tenni akarók között. Fekete György alelnök annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a párt fel tudja mutatni saját önálló politikai arculatát. Hangot adott annak a meggyőződésének, a KDNP a következő választásokon ismét bejut a parlamentbe. Annán Moszkva kulcsszerepéről beszél A szerb ellenzék szerint összefogással meg lehet dönteni Milosevicet London, Pristina (MTI) - A Koszovói Felszabadtási Hadsereg (UCK) és a NATO között létrejött megállapodás a leszerelésről a fegyveresek szerint nem jelenti azt, hogy az UCK átadja a fegyvereit. Az ellenzéki Zorán Djindjic azt hangoztatta: meg lehet dönteni Milosevic hatalmát. Az UCK összegyűjti és meghatározott helyeken tárolja a fegyvereket, a NATO-nak pedig módja lesz arra, hogy ellenőrizze azokat - jelentette ki Rrustem Mus- tafa parancsnok a szervezet hír- ügynökségének, a Kosova Press- nek nyilatkozva. Milosevic megdönthető Zorán Djindjic, az ellenzéki Demokrata Párt vezetője kedden azt közölte, hogy az ellenzéki politikai pártok egyesítésével és utcai tüntetésekkel meg lehet dönteni Slobodan Milosevic jugoszláv elnök hatalmát. Djindjic a BBC-nek adott interjújában hangsúlyozta, hogy az ellenzéki pártoknak össze kellene fogniuk Milosevic ellen. Az orosz béke- Oroszország kulcsszerepet játszott a balkáni harci cselekmények beszüntetésében - jelentette ki kedden Szetpéterváron Ko- fi Annán ENSZ-főtitkár. A világ- szervezet első embere -, aki hétfőn érkezett a Néva parti városba -, a hágai békekonferencia 100. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi tanácskozás megnyitóján szólalt fel. Annán szerdán Szergej Sztye- pasin kormányfővel, Igor Ivanov külügyminiszterrel és a törvény- hozás vezetőivel tárgyal Oroszország és az ENSZ együttműködésének kérdéseiről, főként a békefenntartás problémáiról. Borisz Jelcin orosz elnök csütörtökön fogadja az ENSZ főtitkárát. Jelcin elnök előterjesztése a koszovói orosz békefenntartók - 3616 ejtőernyős - vezényléséről kedden megérkezett az orosz felsőházba, amely az alkotmány értelmében dönteni hivatott az orosz egységek külföldre veTaszári menetrend Nyár végéig elhagyják Ta- szárt az amerikai harcigépek. Először az elmúlt hétvégén az amerikai hadsereg légierejéhez tartozó különlegesen erős fegyverzetű A 10-es harcigépeket vonták vissza. Megbízható források szerint nyár végéig a huszonnégy F/A 18/D Hornetet is kivonják Magyarországról. A 131-es Légi Nemzetőr Gárda expedciós harci repülőegységei jelenleg is több órát repülnek naponta, alighanem ellenőrző repüléseket hajtanak végre Jugoszlávia felett. A környékbeliek örülnének, ha a gépek végleg elmennének, ugyanis a két hajtőműves F 18-as vadászok rendkívül hangosak és különösen a kifutópálya melletti települések Zimány, Magyaratád, Kaposvár és természetesen Taszár lakói panaszkodnak a repülések zgja miatt. zénylésének kérdésében. A föderációs tanács a tervek szerint pénteken szavaz az kérdésről. EU-csadakozás: együtt az élboly Szlovák nyelvtörő Pozsony (MTI) - Ha Pozsony július 9-ig nem alkotja meg a kisebbségi nyelvek használatát szabályozó törvényt, akkor nem várható, hogy az EU decemberi csúcsértekezletén Szlovákiát átsorolják a csatlakozásra esélyes országok első körébe - hangzott el hivatalos körökből. Dzurinda szlovák miniszterelnök és Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke kedden a kisebbségi nyelvtörvény vitás kérdéseiről tárgyalt: Bugár szerint „a megbeszélés talán legnagyobb hoza- déka az, hogy tárgyalunk”. Luxembourg (MTI) - Nagyon közel vannak egymáshoz az Európai Unióval tárgyaló kelet-európai országok, ámbár mindegyiknek saját problémái vannak. A fentieket Günter Verheugen német külügyi államminiszter állapította meg kedden a hat állammal - Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Szlovénia, Magyarország - lefolytatott csatlakozási tárgyalások után. Verheugen elutasította, hogy sorrendet állítson fel a tárgyalók között, és azt hangoztatta, hogy kicsiny a különbség. A német EU-elnökség képviselője Boris Frlec szlovén külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy senki ne várja: a balkáni stabilizálás hevében az EU engedne a belépéshez szükséges feltételekből. (Az EU ugyanis a balkáni stabilitás meggyorsításának érdekében hosszú távon a teljes jogú tagságot is kilátásba helyezte a térség országainak, miközben figyelnie kell a bővítési folyamatban már előrébb járó államokra is, mint Bulgária vagy Románia.) Verheugen egy kérdésre válaszolva úgy vélte, a jövő év elején juthatnak el a tárgyalások olyan szakaszba, amikor már reálisan előre tudják jelezni a csatlakozások tényleges időpontját.