Észak-Magyarország, 1999. május (55. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-27 / 121. szám

1999. május 27., csütörtök (&flK-IYIAGYARQRSUÍG § Aktuális 3 HÍRCSOKOR • Tisztújítás az MSZDP-nél. Tisztújító kül­döttválasztó gyűlését tartotta a Ma­gyarországi Szociáldemokrata Párt me­gyei szervezete Sajószentpéteren. Megyei elnökké újra Bodolai Kálmánt, alelnökké Aleva Mihályt választották. Az országos választmányba Endrésik Jánost küldik. • Óvodai évzáró gála. Hagyományos tanévzáró gáláját tartja holnap délután 4 órától a miskolci Weörös Sándor Napközi Otthonos Óvoda az ITC színháztermében. A zenés-táncos bemutató után a vers­mondó verseny győztesei is szerepelnek. • Mozdul az Avas. Ötödször rendezi meg gyermeknap alkalmából a Mozdul az Avas elnevezésű programsorozatot a miskolci Széchenyi István Általános Iskola. Május 29- én, szombaton délelőtt 9 órakor utcai fu­tással kezdődik a nap. A versenyek ered­ményét délután 2 órakor hirdetik ki. Tolcsva (ÉM - SZ) - Új tagok felvételéről szavaztak a Zempléni Településszövet­ség (ZTSZ) tegnapi közgyűlé­sén Tolcsván. Az eddigiekben megszokotthoz képest jóval többen vettek részt a ZTSZ tegnapi közgyűlésén: a szövetség leendő tagjaiként har­minchat település és egy cég képviselője, valamint négy ma­gánszemély is megjelent az összejövetelen. Hunyadi Tibor, a szövetség el­nökségének tagja elsőként rövi­den múltjukra utalt, bemutatta az 1994-ben 29 település összefo­gásával, a térség képviseletéért megalakult szövetséget. Ezután nyílt szavazást tartot­tak az új tagok felvételéről, s egy­a zempléni érdekvédelem Kupa Mihály köszönti a szövetség új tagjaitFotó: Végh Csaba hangúan döntöttek mindannyiuk befogadásáról. Ezt követően az immár csatlakozott települések polgármesterei bemutatták az ál­taluk képviselt közösséget, s tette ezt a többi új tag is. Kupa Mihály, a ZTSZ elnöke örömmel üdvözölte a szövetség további erősödését. Mint mondta, a kihívás napján megtartott köz­gyűlés is kihívást jelent, hiszen új minőségű feladatot ruház min­denkire, hogy mától 88 település tartozik a szövetséghez.- Megteremtettük a Zemplén egységét, melynek legfontosabb alapjai közé tartozik a térség pártpolitikától mentes képvise­lete. Ezt mindig az egyes érde­kek harmonizálásával próbáltuk elérni, legyen szó akár kultúrá­ról vagy éppen idegenforgalom­ról - hangsúlyozta Kupa Mihály, akinek az összejövetel további részében meghosszabbította mandátumát a közgyűlés. Hitel a bérekre Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - Mintegy harmincmillió forint munkabérhitelt volt kénytelen felvenni Mezőkövesd város ön- kormányzata, hogy a május 3-ai közalkal­mazotti és köztisztviselői illetményfizeté­si kötelezettségét teljesíteni tudja - tájé­koztatta a városatyákat Halmai Gyula polgármester a tegnapi testületi ülésen. Mint kiderült, a hitelfelvételre azért volt szükség, mert a városnak nem volt ele­gendő felhalmozási célú bevétele. A Kincsestár remeke Miskolc (ÉM - SzK) - A Diósgyőri Gimnázium Kincsestára címmel egy kiadványsorozatot indított útjára a Dr. Peja Győző emlékezete című teg­nap bemutatott kötettel a hagyomá­nyok ápolásáról ismert miskolci kö­zépiskola. A könyv nemcsak sokszínűén mutatja be a sokoldalú egyéniséget, dr. Peja Győzőt, aki 1952-től 1969-ig volt a gimnázium igazgató­ja, de egyben elénk tárja ezen időszak kor­rajzát is. A bensőséges ünnepségen a fő- szerkesztő, Fábián József tanár elmondta: őt magát is meglepte, mennyire élénken él a földrjaztudós, a Kossuth-díjas iskolaszer­vező, a pedagógus a hajdani kollégák, ta­nítványok emlékezetében. A bemutatón részt vett a három Peja lány, Edit, Márta és Angéla, akik elmondták: a könyv hűen tükrözi 15 éve elhunyt édesapjuk alakját, akit ők is bátornak, erősnek, határozott­nak, szigorúnak, de mindenekfölött ember­szerető embernek ismertek. Fábián József dedikál, mellette Péter Bar­nabás igazgató Fotó: Farkas Maya Befektetői szándék Sátoraljaújhely (ÉM - BSZA) - Két be­fektető hivatalos szándéknyilatkozat aláírásával jelezte, hogy a város mel­lett található ipari park területén be­ruházásba kezdene. Ezt Szamosvölgyi Péter polgármester je­lentette be tegnap a sátoraljaújhelyi kép­viselő-testület ülésén. A Sátoraljaújhelyi Ipari Park Kft. mér­legét taglaló napirend során a polgármes­ter azt is elmondta, hogy mindkét lehetsé­ges befektető az ajánlatok szerint öt év alatt 400 főre duzzasztaná fel a munkahe­lyek számát. Kijelentette: a valódi tárgya­lások most kezdődnek el, ezektől függ majd, mi is válik valóra a tervekből. Sport kicsiknek. Mozdulj velem! címmel szervezett já­tékos sportnapot tegnap a miskolci Stadion Óvoda és az Egész­séges Gyermekekért Alapítvány a városi sportcsarnokban, ahol 18 intézmény 180 óvodásgyermeke vetélkedett a városi ta­vaszi ünnepségsorozathoz kapcsolódó rendezvényen. Fotó: B.T. Pénteken műtik Gábort A bécsi Kotz professzor vállalta a műtétet Miskolc, Bécs (ÉM - SzK) - Hajnal Gábor 20 éves miskol­ci fiatalember bécsi műtétjé­hez anyagi támogatókat ke­res - hívtuk fel a múlt héten olvasóink figyelmét. Gábort pénteken műtik, az alapít­vány számlájára eddig más­fél millió forint folyt be. A fiatalembert az idegtumor egy különleges fajtája támadta meg. Magyarországon már többször műtötték, de a betegség mindig kiújult. Az ismert osztrák orto­péd-onkológus, Kotz professzor tavaly azt mondta: vállalja a műtétet. Túl a vizsgálaton Legutóbbi beszélgetésünkkor még maga Hajnal Gábor sem volt egészen biztos abban, hogy a tavalyi vizsgálat után több hó­nappal, mostani állapotában is megműti-e a bécsi szaktekintély. Nos, Gábor immár Bécsből tájé­koztatott: tegnap előtt édesany­jával együtt megérkezett a klini­kára, s az MR-vizsgálat tükré­ben a profeszzor azt mondta, pénteken megműti. A daganatok egy részét eltávolítja, a többi el­len pedig kemoterápiás kezelés­sel veszik fel a harcot. Gábor arról beszélt tegnap késő délután, hogy pillanat­nyilag jól érzi magát. Biztosított arról: örül az érdeklődésünk­nek, köszönte az eddigi támoga­tásokat. Tőle tudjuk: édesanyja Gábor most Bécsben tanuló volt osztálytársánál talált szállást. A műtéthez - amelyet az Or­szágos Egészségbiztosítási Pénz­tár nem támogat - a professzor megelőlegezte a pénzt, amelynek visszafizetéséhez a család ma­gánalapítványt hozott létre. Legalább 12 millió forintnak megfelelő összegbe kerül majd a beavatkozás. A kuratórium egyik tagjától, Wildmann Mártától, a Megyei Kórház I-es idegosztá­lyának főrvosától (a fiú édesanyja is itt dolgozik) úgy tudjuk: tegnap délelőttig másfél millió forint gyűlt össze, amit máris átutalnak a bécsi klini­kának. Az Aube Alapítvány számla­számára továbbra is várják a se­gítséget: Felsőzsolcai Takarék- szövetkezet 54500112-10005673. Segítenek / Ámor, mámor Sátoraljaújhely (ÉM - BSZA) - Ámor, álom és mámor cím­mel kezdődött tegnap országos irodalomtörténeti konferencia Sátoraljaújhelyen. A négyna­posra tervezett rendezvényt Szörényi László, a Magyar Tu­dományos Akadémia Irodalom­tudományi Intézetének igazga­tója, valamint Szamosvölgyi Péter, a vendéglátó város pol­gármestere nyitotta meg. Ár- és belvízvédelmi értekezlet Tanácskozás önkormányzati és gazdasági vezetőknek Tiszaújváros (ÉM - SZP) - Or- kedési, Hírközlési és Vízügyi Mi- szágos katasztrófavédelmi nisztérium, a Magyar Honvéd­konferencia kezdődött teg- ség, a Polgári Védelem és a civil nap Tiszaújvárosban. A há- szervezetek együttműködésének romnapos rendezvényen 160 hatékonyabbá tétele, valamint a meghívott vendég vesz részt. szaktevékenységi feladatok ellá­tásának elősegítése az önkor- A tegnapi megnyitón Orovecz Ist- mányzati és gazdasági vezetők ván polgári védelmi vezérőrnagy, számára. országos parancsnok elmondta, Farkas Zoltán, Tiszaújváros hogy a konferencia alapvető célja polgármestere, a helyi védelmi a Belügyminisztérium, a Közle- bizottság elnöke arról beszélt, A biztosító fizet, a megye támogat Szikszó (ÉM - NyZ) - A vihar­kárral kapcsolatos felmérést ismertették* és a megyei ön- kormányzat által felajánlott támogatásról is döntöttek a szikszói képviselők a testület tegnapi ülésén. Összesen 42 millió forint a má­jus 2-ai vihar okozta kár Szik­szón. A kárértéket tételesen is részletezte a testületi ülés szü­netében tartott sajtótájékoztatón Panyik József, Szikszó polgár- mestere tegnap. A biztosítással nem rendelkezettek kára 7 mil­lió forintot, a biztosítással rendelkezőké 18 millió forintot tesz ki. Az egyéb - kidöntött fa okozta, kerítésben, vetemény- ben, takarmányban okozott - kár megközelíti a 10 millió fo­rintot, és tetemes - több mint 7 millió forint - az önkormányzati épületeket, utakat ért kár is. A károk rendezésével kapcso­latban Panyik József elmondta: az önkormányzat saját erejéből eddig összesen 1 millió 164 ezer forintot osztott ki, ezt kizárólag a biztosítással nem rendelkezők­nek adták. Az önkormányzatnak okozott kár helyreállítása miatt pedig vis major támogatásra nyújtanak be pályázatot. A testület a megyei önkor­mányzat által felajánlott egymil­lió forintról is döntött: a szociális bizottság javaslata alapján kár- arányosan osztják majd szét. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke megjelenve a sajtótájékoz­tatón át is adta a megyei közgyű­lés egymillió forintos - mint mondta: jelképes - támogatását a szikszóiaknak. Hozzátette: szemé­lyesen látta május 2-án a vihar utáni komoly károkat, de a köz­gyűlés is komolynak ítélte a vi­har utáni, szikszói állapotokat, hogy a konferenciák, műhelybe­szélgetések fontos eszközei a megelőzésnek. Emlékeztetett a tavaly decemberi, az idén már­ciusi árvízre, a súlyos belvízká­rokra és a téli hóhelyzetre. A polgármester szerint a lakosság és a helyi védelmi szervezetek összefogása és munkája példa értékű volt, de a kormány nem tett meg mindent a havária mi­előbbi mérséklésére. ezért fontosnak tartották, hogy megpróbáljanak segíteni. Bíznak benne, hogy a rászorultaknak szétosztják majd a támogatást - fogalmazott Ódor Ferenc. Piskóti Bertalanék kára nyolcszáz­ezer forintra rúg Fotó: Végh Csaba Intelligens gépek és technológiák Miskolc (ÉM - KI) - Első alka­lommal rendez konferenciát Magyarországon a tíz éve alapított Duna-Adria Auto­matizálási és Gépgyártási Társaság. A Miskolcon ma kezdődő kétna­pos konferencia témája a XXI. század intelligens gépei és tech­nológiái. Ez a gépészeti beren­dezések elektronikus-informati­kai úton történő működtetését jelenti egészen a térben egymás­tól távol lévő rendszerek virtuá­lis összekapcsolásáig és valódi együttműködéséig - magyarázta Cselényi József, a Miskolci Egyetem gépészmérnöki kará­nak dékánja a rendezvény teg­napi sajtótájékoztatóján. A Mis­kolci Egyetem méltán lehet gaz­dája a konferenciának, mert a gépészkar elmúlt 50 éve alatt ki­alakult integrált oktatási-kuta­tási struktúra e téren is meg tud felelni a legmagasabb köve­telményeknek. Vezető szerep Cselényi József kiemelte: Ma­gyarország vezető szerepet ját­szik intelligens gépekkel és technológiákkal kapcsolatos ku­tatások területén a kelet-közép- európai régióban. Ez azonban elsősorban- elméleti felkészültsé­get jelent. Az együttműködés a fejlett államokkal, így a régió országainak részvétele a kuta­tás-fejlesztéssel foglakozó EU-5 bizottság keretprogramjaiban a gyakorlati tapasztalatok átvéte­lét, a tudományos eredmények cseréjét is biztosítja a jövőben.

Next

/
Thumbnails
Contents