Észak-Magyarország, 1999. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-15 / 87. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG # 1999. április 15., csütörtök SPORT HÍRCSOKOR • Ráki emel. A spanyolországi La Coruna- ban megkezdődött a 79. férfi és a 12. női súlyemelő Európa-bajnokság. A magyar válogatott tagjaként a nők 58 kilogrammos mezőnyében ma dobogóra lép a KVSE-Indi- gó Bt. versenyzője. Ráki Henrietta is. • Időpontváltozás. A váci labdarúgó együttes mai Magyar Kupa mérkőzése miatt vasárnap 19 órakor játsszák le a PNB 25. fordulójában kiirt Vác FC - Győri ETO FC mérkőzést. Negyedik a DFC Miskolc (ÉM) - A Diósgyőri FC 1988-as utánpótlás csapata (képünkön) Olaszországban, Paderno-Dugnano-ban szerepelt nemzetközi tornán, amelyen húsz hasonló korosztályú együttes vett részt. A diósgyőriek saját csoportjukban három győzelemmel csoportgyőztesek lettek, így bekerültek az ötös fináléba. Ott a román Uni- versitatea Cluj csapatával csaptak össze, amelytől 3-0-s vereséget szenvedtek. A tornát végül a horvát Hajdúk Split nyerte, míg a DFC - amelyben öt tiszaújvárosi és egy szerencsi játékos is helyet kapott - a negyedik helyen zárt. A DFC negyedik helyen végzett csapata Csere a DFC-nél: Szapor helyett Temesvári Tegnaptól Temesvári Miklós a Diósgyőri FC vezető edzője Temesvári Miklós, háttérben, a tablón pedig csapata Fotó: V. J. Juhász-Léhi István Miskolc (ÉM) - A Diósgyőri FC Kft. ügyvezető igazgatója, Molnár Zsolt tegnap sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy a labdarúgó Professzionális Nemzeti Bajnokságban szereplő DFC új szakmai stábbal. Temesvári Miklós vezető edzővel és Dzurják József pályaedzövel folytatja a tavaszt. A sajtótájékoztató elején Molnár Zsolt, a DFC Kft. ügyvezető igazgatója ismertette a tulajdonosi kör döntését, mely szerint a bajnokság hátralévő részében, 1999. június 30-ig Temesvári Miklós vezető edző és Dzurják József irányítja a Diósgyőri FC labdarúgócsapatát. „Nem Szapor Gábor szakmai és morális hozzáállásával volt probléma, sokkal inkább a játékosok motiválatlansága késztette a tulajdonosi kört a váltásra” - hangsúlyozta a gazdasági társaság vezetője, majd hozzátette: ha szép szóval nem megy, akkor korbáccsal kell rendet tenni. Molnár Zsolt szerint csak új emberek kellenek ahhoz, hogy a csapat kilábaljon a gödörből. Szapor Gáborral közös megegyezés alapján történt meg a szerződésbontás és valószínűleg hasonló lesz a helyzet a jelenleg szabadságát töltő Leskó Zoltánnal is. Ezt követően a DFC új mestere, Temesvári Miklós vette át a szót, aki elmondta, mivel szezon közben van a gárda, ezért különleges változtatásokra nem lesz idő. A frissen kinevezett szakember szerint a legfontosabb most az, hogy a csapat hozzáállása a legrövidebb időn belül pozitív irányba változzon. „Nem beszélek a levegőbe, nem fogok Ígérgetni, ezt vázoltam az ügyvezetés előtt is” - sommázott Temesvári Miklós. Arra a kérdésre, mely szerint menynyire van képben a magyar labdarúgással kapcsolatban, a szakvezető kijelentette: nem igazán ismeri a PNB mezőnyét, hiszen 1990 óta külföldön dolgozott, s a DFC-t legutóbb tavaly ősszel látta játszani Vácott. Az új vezető edző kiemelte, hogy csak elégedett játékosokkal lehet együtt dolgozni, utalva a klubot üzemeltető gazdasági társaság anyagi nehézségeire, majd hozzátette, hogy ennek megoldása nem esik az ő hatáskörébe. Az új tréner fontosnak tartotta elmondani, ha a csapat háza táján nem lesznek a szakmai munkát hátráltató tényezők, akkor a DFC megfelelhet a tulajdonosi kör és a közönség elvárásainak. Temesvári Miklós segítőjét, Dzurják Józsefet - aki pályaedzőként fog dolgozni - nem kell különösebben bemutatni a diósgyőri foci barátoknak, hiszen „Csöpi” az 1984/85-ös és az 1985/86-os évadban a DVTK- ban szerepelt, s ezalatt kétszer is gólkirályi címet szerzett az NB II-ben, majd az Oláh Ferenc edzette DFC-ben is játszott három mérkőzést az NB II-ben. Temesvári Miklós új segítője kedd estig az országos sportnapilap munkatársaként tevékenykedett, ám a hirtelen jött felkérésnek nem tudott ellenállni és igent mondott. NÉVJEGY Temesvári Miklós 1938-ban, Miskolcon született. 1963 és 1969 között a Miskolci VSC NB l/B-s labdarúgócsapatában szerepelt. A DFC új szakvezetője a diploma megszerzése után 1974-ig testnevelő-angol szakos tanárként tanított a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban, majd főfoglalkozású labdarúgó- edző lett. Pályafutásának magyarországi állomásai: 1974: Olefin SC 1976: DVTK ifjúsági csapata 1977: a DVTK felnőtt gárdájánál pályaedző a Szabó Géza vezette „aranycsapat" mellett 1979-81: Nyíregyháza 1981-85: Újpesti Dózsa 1988-90: Debreceni VSC Az elmúlt kilenc évben többek között szövetségi kapitány volt a Maldív-szigeteken, és tevékenykedett Kuvaitban is. Az afrikai Szudánban két együttesnél (Al-hilall, El-merih) is megfordult. Az eddig 278 NB l-es mérkőzést kispadon töltő vezető edző 1977 óta a FIFA instruktoraként az edzőképzést felügyeli. Encs körzet I. osztály 19. forduló: Büttös - Ababújkér 7-0, Homrogd - Abaúj- devecser 5-3, Ináncs - Hernadvécse 2-1, Vilmány SP - vil- mány SK 0-3, Felsővadász - Kiskinizs 3-2, Boldogkőváralja - Hidasnémeti 0-0, Rásonysápberencs- Kázasmárk 3-2. Az élcsoport állása: 1. Homrogd 46 pont, 2. Felsővadász 43 pont, 3. Ináncs 34 pont. II. osztály 14. forduló: Felsődobsza - Telkibánya 0-3, Encs II - Baktakék 0-3, Fulókércs- Fony 1-1, Korlát-Vizsoly 1-3, Bérét - Garadna 1-3, Fancsal - Pere 1-3, Gönc 11- Pányok 4-0.15. forduló: Pere-Gönc II 2-5, Garadna - Fancsal 1-1, Vizsoly - Bérét 8-3, Fony - Korlát 3-0, Baktakék - Fulókércs 5-0, Pányok - Felsődobsza 3-2. A Telkibánya - Encs II mérkőzés elmaradt, mert a játékvezető nem érkezett meg. Az élcsoport állása: 1. Gönc II 36 pont, 2. Baktakék 35 pont, 3. Encs II 31 pont. Mezőcsát körzet 19. forduló: Nemesbikk - Szakáid 6-0, Köröm - Nagy- csécs 3-2, Tiszapalkonya - Ónod 9-0, Muhi - Mező- nagymihály 3-Ó, Tiszatarján - Igrici 1-1, Tiszabábolna- Mezőcsát 2-3. Az Oszlar - Hejőkeresztúr mérkőzés 1-2-es állásnál félbeszakadt, mert az egyik hazai játékos tettleg bántalmazta a játékvezetőt. A Hejősza- lonta - Hejőpapi mérkőzés elmaradt, mert a vendégcsapat nem erkezett meg a találkozó helyszínére. Az élcsoport állása: 1. Oszlár 49 pont, 2. Mezőcsát 46 pont, 3. Hejőszalonta 41 pont. Miskolc körzet 10. forduló: Borsodszirák - Sajósenye 0-Ö, Sajóbá- bony - Sajólád 3-0, Sajóvámos - Boldva 1-0, Szirma - Sajópetri 3-1. Az élcsoport állása: 1. Sajóbábony 20 pont, 2. Bor- sodszirálc 16 pont, 3. Sajósenye 15 pont. Ózd körzet A osztály 16. forduló: Borsodnádasd - Nekézseny 4-1, Borsod- bóta - Csokvaomány 3-0, Somsály - Uppony 3-2, Ar- ló - Hangony 1-2, Farkaslyuk - Sajómercse 1-1, Serényfalva - Borsodszentgyörgy 2-2. A Domaháza csapatát kizárták a bajnokságból. Az élcsoport állása: 1. Borsodnádasd 33 pont, 2. Uppony 30 pont, 3. Somsály 30 pont. B osztály: 13. forduló: Királd - Hét 0-8, Bánréve - Center 3-1, Tábla - Hangony „97 1-0, Kelemér-Sajóvelezd 1-3, Sajópüspöki - Lenárddaróc 4-1. A Sáta csapatát kizártak a bajnokságból. Az élcsoport állása: 1. Bánréve 31 pont, 2. Center 31 pont, 3. Tábla 24 pont. Szerencs körzet 17. forduló: Gesztely - Golop Ö-0, Csobaj - Abaúj- szántó 2-11, Monok -Tállya 3-2, Rátka -Tiszaladány 8-3, Taktaszada - Mezőzombor 1-1, Megyaszó-Tokaj 2-0. A Szerencsi VSE csapata visszalépett a bajnokságtól, eddigi eredményeit törölték. Az élcsoport állasa: 1. Gesztely 37 pont, 2. Taktaszada 31 pont, 3. Tállya 31 pont. Zemplén körzet 14. forduló: Makkoshotyka - Bodrogolaszi 1-2, Nagyrozvágy - Füzérracívány 0-2, Györgytarló - Vé- garaó 3-2, Kovácsvágás - Felsőberecki 4-5, Vámosújfalu - Vajdácska 1-1, Pusztafalu - Hercegkút 2-2. Az élcsoport állása: 1. Makkoshotyka 25pont, 2. Pusztafalu 25 pont, 3. Nagyrozvágy 25 pont. Focidöntő Kazincbarcikán Kazincbarcika (ÉM) - Kazincbarcika ad otthont a hét végén az V. korcsoportos labdarúgó diákolimpia országos döntőjének. A hat csapat (Bercsényi Szakközépiskola, Győr; Madách Gimnázium, Vác; Széchenyi Szakképző Iskola, Kaposvár; Kölcsey Gimnázium, Budapest; Irinyi Szakközépiskola, Debrecen; Irinyi Középiskola, Kazincbarcika) két hármas csoportban körmérkőzést játszik egymással pénteken és szombaton a Kazincbarcikai SC két füves pályáján, majd vasárnap délelőtt rendezik meg a helyosztókat. A csoportbeosztásokat a péntek kora délután megtartandó technikai értekezleten készítik el. Sikeres első csapás Miskolc (ÉM) - A megye és Miskolc város gazdag hétvégi szabadidősport kínálatából 250- en választották a megyei Szabadidősport Szövetség 1999. évi „Hét csapás az egészségtelen életmód ellen” elnevezésű sportesemény-sorozatának első erőpróbáját, a Bükk-hegység- ben rendezett természetjáró túrát. A miskolci jelentkezők mellett Bodrogkeresztúr, Sajópetri, Igrici, Rásonysápberencs, Hernádnémeti és Gönc képviselői jelentek meg, hogy teljesítsék a 16 kilométeres változó terepre tervezett teljesítménytúrát. A legidősebb résztvevő 77 esztendős, míg a legfiatalabb 5 éves volt. A teljesítménytúrát az ellenőrző pontokon barlangjárás, kötélmászás, mocsárjárás és rönk- dobálás színesítette. A második csapásra május 9-én, a Majális Parkban kerül sor, ahol a résztvevők Darts futás keretében versenyezhetnek a kilométerekkel. Hirdetés TE*ÉN mostantól sokkal gyakrabban és hosszabban beszélgethetünk, mert a Westel 900 új kedvezményének köszönhetően 30%-kal olcsóbban hívhatjuk egymást.* Nem kell mást tenni, csak választani 1 vagy 2 hívószámot a családból, a barátok vagy a munkatársak közül. így a legfontosabb kapcsolatok a Westel goo-nál - hívószámonként mindössze havi Z50 Ft-ért - még elérhetőbbek lesznek. Egyszóval - olcsóbban beszélhet. Ismét egy okkal több. amiért érdemes a Westel 900 közel hatszázötvenezer előfizetőjéhez tartozni. WESTEL 900 mintabolt, Mlakolc. Koasuth L. u. 2. tat., 04-44/4H-550. 04-30/900-9010 Hivatalos OzlatkítSInk, 04-30/930-3924, 04-30/930-4782,04-30/930-5324 Ófotért: Miskolc. Corvin u. 1. • Telemobil 96 Kft.: Miskolc. Corvin Ottó u. 11. Corvin Üzletház • Eurooptik Szaküzlet: Tlszaújvéros, Szent István u. 1. • Bem Bt: Miskolc Széchenyi u. 5. • Telefix Trió Kfl.: Sátoraljaújhely. Dózsa Gy. u. 5-7. • Sárospatak. Rákóczi út 58. ózd. Vasvár u. 3-7. • Kazincbarcika. Egressy u. 30. • Miskolc Szemere út 20. ♦ Autó-Kontakt Szerencs Kft: Szerencs. Nyár u. 2. Park GSM.: Miskolc. Mártírok u. 1. • Mezőkövesd. Mátyás király u. 26. • Tlszaújvéros. Árpád u. 2. • Cenlrál-Top Kft.: Miskolc József A u. 37. • Kacso Kft. Encs. Petőfi út 52. Csak Westel 900 előfizetői hívószámok választhatók (maximum kettő). A kedvezmény a Dominóra nem érvényes TE* ÉN Információ: 1710 (a Westel 900 hálózatából díjmentesen hívható). Westel 900 ügyfélszolgálati 2Ó5-9210. 06-30/9-30-30-30. http://www.westet900.hu A KAPCSOLAT