Észak-Magyarország, 1999. március (55. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-06 / 55. szám
1999. március 6., szombat Műhely 19 Horváth Gyula Tél vége Az a gyönyörű hópehely utolsó pillantása arcodon a télnek, ilyenkor ritka pillanatait éli a szépség, aztán átöltözik felejthetetlen emléknek. Zemlényi Attila Non plus ultra Anyádtól kaptam, szerelmemtől. Hozta kórházi köntöse zsebében, mint kétrét hajtott kengurukölyköt. Ultrahang-kép, rajta mákszemnyi denevérem. Hullám és örvény, elmosódott barlanglakás, idegen kódok, paraméterek. Influenzajárvány, látogatási tilalom, sírtunk, akár a rossz fát rakott gyerek. Zálog e portré, erősen csimpaszkodj, mohás, lüktető, sötét égben. Meg akarlak, meg foglak tanítani nagyokat ugrani és repülni szépen. Napfürdő A lányom háborítatlan erdő. Szeleburdi gondolataim kovácsa. Sűrű nyugalmával, ropogós kedélyével, barokk mancsaival övez. Jó szilajon szalad a vérem. Ősz oroszlánok őzsutákkal együtt hullámzónak a verőfényben. Kétéves, még nyakába szedi két édes lábát. Keményfából farag. Csorba holdként függök fölötte, szűkülő tekintettel követem. Ha zsarolom, hízelgek, megkövetem. Bolyhos barlangból, pamut cilinderből bújt elő, fészkelődik, mindjárt repül. Földobom - nevet - elkapom. Emlékszik a repülés boldogságára. Breviáriumom, olajágam Ő, meg üveggyöngyöm, kiskondásom. Lába elé teszem disznóságaimat, kisded játékaimat. Elbágyad a napraforgásban, megszárítom sötétszőke haját. Lábujjhelyen járok, lassan alszik, álmoskönyv. Eltemet majd, hiszem, eltemet. * Másként Barátom, ha pedig nincsen lányod, úgy készíts egyet, örökölj, esetleg vegyél Vass Tibor Falator Mózes módra Hétfős társaságban nem tűnik fel, kinek jut több vasárnapi ebéd. Közepén nyers a hús, sovány vigaszként dagadót kínálnak. Csámcsogni töltelékszavakon nem illik, tájszólás, desszert ízes. Az ivást hétkor kezdem, tíz lesz és tizenegy, észre nem veszem. Lábamról levesz, a vendégség számos, időben nem érek ki mindig a vécére. Csipkelődöm, falaznom kell a nőmnek, miket olvas otthon, kimentem két mondattal. Pénzt, kutyát hamisít, abból él. Adózni apja, anyja emlékének is rest, bokros teendői közt jut ideje kicsalni tőlem néha egy ezrest. Vacsorát nem érdemeltem, • dicsérnem kell a tegnapi oldalast. Éjfélre fittyet hányok, borsót szabályos rendben a falra. Egykor a vécén újabb jelenés, ily teríték nem minden bokorban terem. Vigasztal, keddre semmi bajom, árva nőmnél négykézláb szedem majd az igét, nyakkendőt csokorba kötök, ideges ebjeit sorba karókhoz, ételben, italban nem szűkölködünk. Csomós Zoltán: „Rejtett szögletek" Képek az alkotóházból Sokféle művész... Ami összeköti őket: mindannyian dolgoztak a Miskolci Galéria alkotóházában. Sokféle mű... Ami összeköti őket: a Miskolci Galéria alkotóházában készültek, és most a galéria Rákóczi-házá- nak kiállítótermében láthatók. Gaál József: Cím nélkül A (A Válogatás a Miskolci Galéria alkotóházában készített munkákból című tárlat április 4-ig tekinthető meg.) Reprók: Farkas Maya kiállító művészek: Adam Szentpétery, Borgó, Bíró Gábor, Coppens Miek, Csomós Zoltán, Csontó Lajos, Erőss István, Gaál József, Gallusz Gyöngyi, Jenik Vladimír, Koronczy Endre, Ludwig Ambrus, Madácsi István, Milán Sokol, Öllerer András, Rohonczi István, Orosz Csaba, Sárközi Róbert, Sáros András Miklós, Síró Lajos, Szíj Kamilla, Szőnyi Krisztina és Zsankó László. Koronczi Endre: 59521 1 KR224 Szíj Kamilla: Unikat Sáros András Miklós: Esztramos barlangjai II. Kornya István Vakasszony „Filmszínházamat ingyen látogathatja minden 80 éves ember, aki az apját magával hozza" - hirdette magát egykor a gazdasági épülettől nemigen különböző Ilona Filmszínház. Papp úr - akinek feleségét a gyerekek Pappúr néninek hívták - tulajdonosa, mozigépésze, mindenese volt a 40-es évek elején már működő kis falusi vállalkozásnak. Látogatóit az 50-es évekig fogadta a falumozi, amikor is az államosítás után már nem az idézett álságos kapitalista módszerrel csalogatták a nézőket, hanem államilag dotált, egységesen alacsony helyárakkal és - néhány üdítő kivételtől eltekintve - a kommunizmust és a szocializmust propagáló filmekkel. Az Ilona Filmszínház látogatói közül egyesek meg voltak győződve arról, hogy a vásznon tragikus véget ért hős azonos a színésszel, így az a valóságban is meghal. Ennek ellenkezőjéről az sem tudta meggyőzni őket, ha a következő héten ismét teljes életerővel játszott az előző vasárnap elhunyt hős. Ez egy régebbi filmje - hangzott az érv, s az újra és újra feltámadó főszereplők csak fokozták a mozi iránti csodálatot - azokban a bizonyos egyesekben. Ma már - a halált tekintve - senki sem akad fenn a tucatszám látható kaptafafilmekben tömegével elpusztulókon. Tisztában vagyunk vele, virtuális világban történik mindez. (De oka lehet ennek a közönynek az is, hogy manapság a filmhősök nem halálukban dicsőülnek meg, hanem akcióról akcióra egyszerűen életben maradnak, és mi velük azonosulunk, a világ megmentéséért pedig a gonoszok soraiból szedett néhány száz, ezer áldozat igazán smafu.) Most meg itt van Esmeralda. Aki nem tudná, Esmeralda (a mexikói sorozat címe is egyben) egy vak lány története 1837 epizódban elnyújtva, amelynek végén kiderül... De csitt! Ebből már lett baj. Erdélyből látogatóba Magyarországra érkezett barátaihoz egy házaspár. Évek óta nem találkoztak, beszéltek erről-arról, aztán a nők kimentek a konyhába. Egyszercsak sírva rontott be a vendéglátó felesége a szobába, zokogva borult férje nyakába és egy romantikus csengésű spanyol nevet motyogott (hogy melyiket, azt a hasonló esetek elkerülése végett nem áruljuk el), majd, hogy nem tudja elhinni, hogy öngyilkos lett volna az a bizonyos... Mint utóbb kiderült, a román tévében előrébb járt a sorozat, vagy már be is fejeződött; nem tudta ezt a vendég. A látogatásnak fuccs lett. Vigasztalhatatlan volt az asszony, aki azóta is nézi a sorozatot, bízva a csodában, hátha az a bizonyos... mégis megússza, hiszen az öngyilkosság egyszerűen nem lehet igaz. Legújabban pedig gyűjtést rendeztek Esmeralda szemműtétére. Itt vethetné közbe az Olvasó, lerágott csont ez már, hiszen a rabszolgasorban sínylődő Isau- rát is fel akarták annak idején szabadítani. A kettő között azonban legalább akkora a különbség, mint a hasonlóság. Emlékezetem szerint Isaura felszabadítását idős asszonyok kezdeményezték, akiknek igazságérzetét - az idősebb korosztályokra oly jellemző - történeti szempontok táplálták. Az Esmeralda szemműtétjére gyűjtők, akik erről a tévében is nyilatkoztak, láthatóan egészen fiatalok, akiket az idősebb generációk többek közt azzal vádolnak, hogy nem érdekli őket a múlt. Nemes kezdeményezésükkel erre ugyan nem cáfoltak rá, de arra igen -s ez szintén a fiatalok ellen felhozott vádak egyike - hogy ne lennének együttérzőek sanyarú sorsú embertársaikkal. Ellenkezőleg, értük tenni is hajlandók. (Be kell vallanunk, van az elméletnek egy gyenge pontja: az Esmeralda mostanság játszódik, Így nem tudhatjuk, ha egy XVI. századi világtalan kisasszonyról szólna a film, az éppúgy szolidaritásra sarkallta volna-e a fiatal adakozókat. Ha igen, ez azt is bizonyítaná, hogy a nemeslelkű- ség nem ismeri az idő fogalmát.) Ki mondhatná hát, hogy közönyös világban élünk! Valaminek, valami fontosnak a hiányáról persze szót ejthetnénk, de nem feladatunk az ítélkezés. - Butaság volna. A forgatás végén meghaló színészhez képest az, hogy Isaura mindig szabad volt, s hogy a vak asszony lát, igazán bagatell. 5 még valami. Alávalóság lenne tagadni: először a fenti eszmefuttatás szerzője is megkérdezte a témában jártas ismerősét, hogy tényleg vak az Esmeraldát játszó színésznő? így van ez. Az ember nem lehet elég okos.
