Észak-Magyarország, 1999. március (55. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-18 / 64. szám
1999. március 18., csütörtök HÍRCSOKOR • Fórum az autópályáról. Rendkívüli ülésen tárgyalt a kövesdi testület arról, hogy a város hol csatlakozzon rávezető úttal az autópályához. Mindezt az indokolta, hogy a település lakói még nem ismerik teljesen a rávezető út kialakításának körülményeit, amiről a helyi újságban most részletes leírást tesznek közzé. Dönteni arról kellene a városatyáknak, hogy városon belül, vagy kívül fusson a rácsatlakozó út, de a végső szót csak egy lakossági fórum után fogják kimondani. • Alkotmánybírósághoz fordulnak. Úgy döntött a bükkábrányi képviselő-testület: csatlakoznak Martfű alkotmánybírósági beadványához, mert a tavalyi költségvetési törvény alapján kevesebb pénzt juttatnak azon településeknek, ahol a helyi adóból nagyobb bevétellel lehet számolni. Mindez azt jelenti, hogy egy Bükkáb- ránnyal azonos lélekszámú település több pénzt kap a költségvetési keretből. HÍRCSOKOR Harminc év a katedrán Tárd (ÉM - CSKA) - Tanított, szervezett, hagyományőrzéssel foglalkozott, szóval mindent el lehet mondani az ötvenegy éves Szikszai Imréről, csak azt nem, hogy munka- helyről-munkahelyre vándorolt volna. Három évtizeddel ezelőtt betette lábát a tardi iskolába, és a mai napig is ott tanít.- Borsodivánkai vagyok, de ide jöttem először képesítés nélkül tanítani. Majd elvégeztem a főiskolát, és ittragadtam - emlékezik a pedagógus. - Ennek oka is volt, hiszen ide nősültem, és nagyon megfogott a falu légköre. Azóta is azon vagyok, hogy a matyó múltat, a régi idők emlékét segítsem megőrizni és továbbadni. A színjátszó csoportól a néptáncig Szikszai Imre mindent szervezett, tanított és felnőtteket is toborzott csoportjába. Az elmúlt harminc évben számtalan országos és külföldi rendezvényen léptek fel, kaptak díjakat, bizonyítva ezzel a hagyományok őrzésének létjogosultságát. A pedagógus mindezt persze szabadidejében, a tanításon túl, valójában a köz érdekében tette, hiszen mindez már vérévé lett, átfogta mindennapjait is. Elvesztett biztonság Szikszai Imre tizenhárom évig helyettesként, majd öt évig igazgatóként is szolgálta az iskolát. Ma már kissé fájdalommal, csalódottan emlékszik arra a percre, mikor kiderült, hogy az előző testület júniusban nem szavazott bizalmat neki vezetői posztján.- Nehéz erről beszélni, hiszen szeretem a munkámat, a diákokat. és a mai napig is, ha bemegyek az osztályba a gyerekek közé, eltűnik minden, csak mi vagyunk. Valahogy úgy érzem, hogy a község vezetői nem bíztak bennem. Ez kissé feszélyez, és hát elvesztettem a biztonságérzetem. Mintha mindaz, amit tettem volna a községért, az iskoláért, már semmit sem számítana, holott én mindig szívvel lélekkel dolgoztam. És ezt teszem a mai napig, csak már egy kis fájdalommal. Persze, az embernek új célokat kell keresnie, ha másképp nem, úgy, hogy a tanításon túl a hagyományőrzésben is megpróbálunk még előbbre lépni. Nagyon sok meghívásunk van a csoporttal idén is. Emellett pedig az a legfontosabb, hogy a családom, a feleségem, a fiam, és a lányom mindenben mellettem van. Az oldalt szerkesztette: Cs. Kelemen Andrea telefonszáma: 06-20-9339-393 ÉSZJUt-MAGYHRORSZJÍG # Itt-hon / Hirdetés 6 Vetélkedő korhű jelmezekben A 150 évvel ezelőtti mezőkövesdi csata emlékét idézték fel egy versenyen A győztes csapat a Szent Imre Általános Iskolából Répászki Zoltán Mezőkövesd (ÉM) - A sokak által elfelejtett 150. évvel ezelőtti kövesdi csata emlékére - az Öregdiákok Baráti Körének javaslatára - rendezett iskolásoknak vetélkedőt a könyvtár, a közoktatási társulás, és a Matyóföldi Alkotók és Művészbarátok Egyesülete a városban. A szabadságharc nagy csatái közt nem szokták jegyezni az 1849. februári mezőkövesdi csatát. A vesztes kápolnai csata után (február 26-27.) visszavonuló magyar csapatok Mezőkövesdnél táboroztak. Mintegy harmincezer katona a város nyugati részén a szabad ég alatt éjszakázott, amikor osztrák lovasszázad támadta meg a magyarokat. A Miklós huszárok február 28-án visszaverték, és Szihalomig üldözték a megvert sereget. E győzelem bevonult Mezőkövesd emlékezetes eseményei közé úgy is, hogy a plébánia halotti anyakönyve szerint több elesett katonát itt temettek el. Sírjaik közül jó néhány még ma is emlékhely. A csata megismerését a diákok részére az egykor itt érettségizett történelem tanárok - Bán József, Benkóczy György, Pataki István - kutatásai, leírásai, valamint Kiss Gyula író, költő és Varga István rendező Zászló című színműve is segítette. A tanulók a vetélkedőn jól felismerték a helyi csata és kápolnai csata országos összefüggéseit, így a csapatok mozgását és a vezérek közti bizalmatlanságot. A színdarabból előadott részletekkel bemutatták a kövesdi nép helytállását, a szabadságharcot segítő tevékenységét, a matyó asszonyok által készített hímzett zászló történetét. Ezt a szép zászlót a harmincas években Illyés Gyula az akkori leningrádi hadtörténeti múzeumban látta is. A helytörténész nyugdíjas történelemtanárok által összeállított kérdésekkel, irodalmi, zenei és képzőművészeti ismeretekkel is színesítették a vetélkedőt, az ideiglenesen korhű, történelmi levegőt árasztó könyvtárban. A színvonalas rendezvényen a kövesdi Szent Imre Általános iskola „vitte el a pálmát” és helyezést értek el a bogácsi, szomolyai iskolák diákjai. Elbúcsúztatták a nyugdíjba vonuló sofőrt Egy és negyed millió kilométer balesetmentes vezetés után tette le a munkát Kács (ÉM - CSKA) - Ötven kollégája búcsúztatta a nyugdíjba vonuló buszsofőrt. Húsz éven át szállította Miskolcra, Kövesdre, de leginkább Rácsra az utasokat Markó Zoltán, a Borsod Volán mezőkövesdi részlegének a dolgozója, akit ötven munkatársa búcsúztatott a napokban a busz „sofőrüléséből”. A kövesdi személyszállítási részleg szeretetét, megbecsülését mutatta munkatársuk iránt, hogy nemcsak köszöntő szavakkal, hanem ajándékkal, és hatalmas emeletes tortával is kedveskedtek az immáron nyugdíjas kollégának, aki ezentúl az ajándék kerti bútoron üldögélve pihenheti ki a több évtizedes munka fáradalmait. A nagyszámú, de mégis meghitt ünnepségen Lázár József állomásvezető szavai után Markó Zoltán maga is megköszönte munkatársainak, hogy segítették ha kellett, mellette voltak és elfogadták. Dancs István személyszállítási részlegvezető csendes, szerény, megbízható és példamutató munkatársnak nevezte a nyugdíjba vonulót, aki nemcsak az 1 millió 250 ezer kilométer balesetmentes vezetésért kapott elismerő oklevelet, hanem tavaly vezérigazgatói dicséretben is részesült. Az emlékezetes búcsúztatón az étel, ital mellett zene szolgálta a jó hangulatot. A megrendelései J MA7ÁV ügyfélkapcsolati pontjai és hivatalos visaonleiaJói is ipgadiak ingyenes információs Zöld számi MATAV Internet-cím. wwwvn1at3v.hu- Tavaly rendeztük meg először a véleményünk szerint hiánypótló versenyt - idézi fel az elmúlt évet Kirnyák András igazgató, aki egyben az Általános Művelődési Központ (ÁMK) vezetője is. Valójában az volt a célunk, hogy iskolánk jó hírnevét öregbítsük, s az is, hogy a környező intézményekkel szorosabb kapcsolatot építsünk'ki. Azt hiszem, ez sikerült, hiszen idén már jóval több iskola jött el az általunk meghirdetett versenyre. Felnőttekkel is törődve A daróci iskola sportrendezvényeket is szokott szervezni, de úgy vélték, hogy ezen a jeles ünnepre inkább más rendezvénnyel készülnek, ami kötődik is a '48-as forradalomhoz. A szavalóversenyt Petőfi Sándorról nevezték el, és az ő költeményeiből hallhatott a zsűri. A művelődési központ nemcsak a gyerekek oktatásáról gondoskodik, hiszen évente hétszázezer-nyolcszázezer forintot áldoznak a község lakóinak kulturális és sport programjaira, ami az önkormányzat szűkös költségvetése mellett elég tekintélyes összeg. Az iskolában is beindítottak az elmúlt évben több szakkört, így számítástechnikai, színjátszócsoportot. Délutánonként középiskolai előkészítő folyik a nyolcadikosoknak. Dzsesszbalettet, karatét, és képzőművészetet is tanulhatnak a gyerekek. A sportban sem marad alul az iskola, hiszen foci, kosárlabda, asztalitenisz, és turisztikai szakkör biztosítja a diákok egészséges életmódját. és helyesen írtak Tibolddaróc (ÉM - CSKA) - Dél-Borsod tizenöt általános iskolája versengett a napokban Tibolddarócon. A tanulók szavalásban és helyesírásban mérték össze tudásukat, az 1848-as forradalom emlékére. Szavaltak HIRDETÉS ...korszerű kon ímuoikációs csatorna, mely egyetlen csatlakozáson keresztül lényegesen gyorsabban biztosit hang-, adat- és képátvitelt. Mi lehet ennél jobb? Az ISDN2+, mellyel plusz beruházás nélkül: közvetlenül csatlakozhat meglévő telefonos faxkészülékével ehhez a rugalmas hálózathoz. Most minden eddiginél kedvezőbb áront. Március 31 -tg ’ ISDN2+ bevezető áron mindössze nettó 79 OOO Ft (bruttó 98 750 Fit. Ha ki váncsi arra, hogy az ISDN... ,4,r ak&áirí'Sfis ái.r,! i a»oni-Jgpkhpiz2ökll*i?fiák i’AClitkiipxcr iZ NremiuT. Egymás közt \ |