Észak-Magyarország, 1999. március (55. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-16 / 62. szám
1999. március 16., kedd Sport 10 HÍRCSOKOR • Elnapolták a döntést. A magyar ifjúsági jégkorong-válogatott felkészülési mérkőzései miatt elhalasztották a Tisza Volán- Szeged - Miskolci Jegesmedvék JSE OB I- es bronzcsatáját, mivel mindkét együttesből több fiatal szerepel a nemzeti csapatban. A felek később döntenek a két győztes meccsig tartó párharc további időpontjairól. • Egy-egy. A hét végén két mérkőzést is játszott az MVSC-Elán NB ll-es női labdarúgócsapata. Az egyiken nyertek, a másikon kikaptak a vasutas lányok. Az eredmények: MVSC-Elán - Jászdózsa 3-0 (1-0). Gólszerző: Kovács, Budai, Kreska. Jók: Csorba, Visegrádi, Budai, Kovács. MVSC- Elán - Mottó-Győr 0-1 (0-1). Jók: Marosi, Csorba. • Hírverő meccs. Hétfőn hírverő mérkőzést játszott Mezőcsáton a Tiszaújvárosi FC NB l-es labdarúgócsapata. Mezőcsát - Tiszaújvárosi FC 0-6 (0-2). Mezőcsát, 300 néző. Vezette: Kurmai. Gólszerzők: Ruskó (4), Forgó, Mészáros. • Kauka aranya. Nemzetközi junior kötöttfogású birkózó válogatót rendeztek Debrecenben, amelyen részt vettek a Diósgyőri BC versenyzői is. A 97 kilósok között Kalmár István második lett, míg 130 kilóban Kauka András megnyerte a viadalt. Ugyanebben a súlycsoportban Kósik János az ötödik helyen zárt. • Mk-döntő a VTV-ben. A Miskolci Városi Televízióban ma délután 17 órától felvételről sugározza a női kosárlabda Borsod- Chem Magyar Kupa helyosztó mérkőzéseit. A DKSK-BC meccsét teljes egészen leadják, míg a döntőről egy hosszabb összefoglaló kerül adásban. Sydney is vétett Sydney (MTI) - A 2000-es nyári olimpiai játékokat rendező Sydney pályázati bizottsága és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság néhány tagja a NOB szabályaival ellentétesen járt el az ausztrál város kandidálása során. A megállapítás egy független vizsgálat eredményeként látott napvilágot. A jelentés szerint a pályázati bizottság pénzügyi segítséget nyújtott az egyik, és állást szerzett egy másik NOB-tag rokonainak. Emellett többször előfordult, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyes tagjai nagyértékű ajándékokat fogadtak el, és az engedélyezett öt napnál hosszabb időt töltöttek Ausztráliában a pályázati bizottság költségén. Michael Knight, az olimpiai ügyekért felelős ausztrál miniszter annak a véleményének adott hangot, mely szerint a sydneyi pályázat kapcsán megállapított szabálytalanságok nem hasonlíthatók össze a Salt Laké Cityben tapasztaltakkal. On is! 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. • Videoton MTK 2. Vác Siófok 3. Győr Debrecen 4. Vasas Kispest 5. Nürnberg Frankfurt 6. Hertha 1860 München 7. Bochum Kaiserslautern 8. Duisburg Freiburg 9. Rostock Hamburg 10. Juventus Roma 11. Bologna Vicenza 12. Sampdoria Internazionale 13. Udinese Parma +1. Aston Villa Chelsea Indexszám: 0, 4, 9 16 oszlop, ára: 480 Ft Miskolc (ÉM) - Az Észak-Magyarország Szerkesztősége játékának e heti feladatát láthatják olvasóink. A szerencséjüket próbára tenni vágyókat hívjuk. Játékosaink dolga egyszerű: csak tippet adnak, azt mi fizetjük be, minden héten öt olvasó tippso- rát. Az indexszám 0 4 9, egy-egy kollektív szelvény ára tehát 480 forint. A fent látható szelvényen játékosainknak négy két- esélyből és kilenc fixből álló tippsort kell produkálniuk, azt címünkre (3526 Miskolc, Zsolcai-kapu 3.) legkésőbb péntek délig eljuttatni. Kérjük, hogy a szelvényeket levélben vagy levelezőlapon küldjék. Felhívjuk játékosaink figyelmét, hogy a sorsoláson csak az Észak-Magyarországból kivágott szelvények vesznek részt! A beérkezett tippsorok közül pénteken délben sorsoljuk ki azt az ötöt, amit befizetünk, szombati számunkban pedig névvel és címmel közöljük a megjátszott tippeket. Totózzon Harmadszor lett kupagyőztes a Pécs Hazai pályán a Diósgyőrnek be kellett érnie a bronzéremmel Miskolc (ÉM - BCS) - Két napon át a miskolci városi sportcsarnok adott otthont a BorsodChem Magyar Kupa női kosárlabda négyes döntőjének, s ezen idő alatt négy jó csapatot és ugyanennyi izgalmas mérkőzést láthattak azok, akik kilátogattak az eseményre, amely a PVSK-MiZo győzelmével ért véget. Az első nap két elődöntője a két előzetesen esélyesebbnek tartott csapat győzelmét hozta. A korai délutáni városi derbin, a soproni gárdák csatájából a „nagyobb” került ki győztesen. Igaz, a GYSEV fölénye nem volt végig egyértelmű, mert a „kis” Postás többször és sokáig vezetett, de végül a rutin és szélesebb válogatási lehetőség a vasutas csapat javára döntötte el a mérkőzést. Azt az összecsapást, amely a két csapat edzője szerint az elmúlt évek legszínvonalasabb városi rangadóját hozta, amelyen a Postás érezte meg jobban sérült játékosainak hiányát, és amelyen döntő fordulatnak bizonyult Vilipics kipontozódása, valamint a GYSEV-es Bajkusa remek, erőtől duzzadó, ponterős játéka. Ezt a találkozót egyébként meglehetősen kevesen látták, hiszen a miskolci sportbarátok többsége odahaza a karosszékből a tv-ben nézte a Vasas - DFC labdarúgó PNB-s meccset, s csak ezt követően kerekedett fel és tette tiszteletét a városi sportcsarnokban. Persze a DKSK-BC meccsére megtelt a csarnok, s bár az összecsapást - miskolci sport- eseményen - soha nem látott showelemek vezették fel a publikum hamar lehervadt: ugyanis a piros-fehérek irányítója, Ci- upe már az első percben megsérült és nem is tudott visszatérni. A hazai gárda becsületére legyen mondva, hogy vezérük kiesése után nem estek össze, hanem megpróbáltak a meccs előtt csak nehéz diónak titulált, de a második perctől már lehetetlennek tűnő feladatot megoldani: elütni a jobb erőkből álló pécsi csapatot a döntőtől. A Diósgyőr magas centerei és bedobói nem játszottak rosszabbul az ellenfél hasonló poszton szereplő játékosainál. Sőt! Frett egymaga eredményesebb volt, mint a pécsiek három centere együttvéve. De ez sem volt elég a bravúrhoz, hiszen a pécsiek irányítójával, a szenzációsan játszó Grubin- nal nem tudtak mit kezdeni a házigazdák és ennek egyenes következménye volt a vereség. Abban azonban mindkét szakvezető egyet értett a mérkőzés után, hogy a PVSK győzelmében az is közrejátszott, hogy a mecsekaljai gárdának hosszabb a kispadja. Finálé Bár az előző napinál kevesebben látták a Diósgyőr mérkőzését a kupabronzért, a publikum az első perctől kezdve szakadatlanul biztatta övéit, akik ismét Ciupe nélkül játszottak, mivel az irányító sérülése nem jött rendbe. A román légiós helyett Vojnics került a kezdőcsapatba, aki a találkozó folyamán végig nagy ambícióval és ponterősen kosarazott. Az elejétől a három centerrel kezdő hazai együttes uralta a játékot, a vendégek csak futottak az eredmény és a Diósgyőr után. A 12. percben sikerült átvenniük néhány minu- tum erejéig a vezetést, de a játékrész hajrájában ismét a DKSK-nál volt az előny, amelyet végig magabiztosan őriztek. Igaz, a hajrában izgalmasan alakultak az események, mert a Diósgyőr 13 pontos előnyét adta le egy pontra, de a szabálytalanságokra játszó Postás ellen Csávás büntetőivel a piros-fehérek végül is győzelemmel, valamint az MK-bronz- zal vigasztalódhattak. A fináléban két remekül felkészített csapat káprázatos, szóBORSOPCHet1 1 . bognár f \ : MATLARl Brosovszkyt (fehérben) próbálja meg szerelni Vilipics Fotó: F.M. Zsolnay (középen) dobásai többségében pontosak voltak Fotó: F.M. rakoztató csatáját láthatta a publikum. A csillagok háborújában az első húsz perceben hol a GYSEV, hol a Pécs vezetett. A mecsekaljai együttes annak köszönhetően vonulhatott előnynyel az öltözőbe, hogy a 17. percben Zsolnay hatvan másodperc alatt nyolc pontot dobott. A második játérész elején az első öt percben remekül védekezett a pécsi gárda, sikerült nyolc poiitos előnyt szereznie az utolsó negyed órára. S bár a GYSEV mindent elkövetett annak érdekében, hogy ledolgozza hátrányát, mindössze kosárkü- lönbségnyire tudta megközelíteni a PVSK-t az utolsó öt perc kezdetére. A hajrában egyértelműen kiderült, hogy ezen a napon a Rátgéber-gárda a jobb, és amíg a Sopron csak hat pontot tudott összehozni, addig a pécsiek tizennéggyel szórták meg ellenfelüket, és ezzel zsinórban harmadik kupagyőzelmüket ünnepelhették. ■nmmúm i ■ A döntő GYSEV-Ringa - PVSK-MiZo 69-80 (36-37) Miskolc, 2000 néző. Vezette: Szamos, Valovics. GYSEV: Bajkusa (6), BALOGH J. (31/3), Dénes (6), Kurtinaitie- ne (2), Bauer (17). Csere: Radnóty (5), Anitics (2). Edző: Saeed Armaghani. PVSK: GRUBIN (15/3), ZSOLNAY (23/6), Csák (12), VILUTYTE (12), Dos Santos (4). Csere: Balázs (4), Keller (2), Donkó (8). Edző: Rátgéber László. A bronzmérkőzés DKSK-BorsodChem - Soproni Postás-Ómega Tabak 71-67 (30-23) Miskolc, 2000 néző. Vezette: Bodnár, Benczúr/ DKSK-BC: BALOGH (19/12), Brosovszky (12/3), CSÁVÁS (16), VOJNICS (16), Frett (2). Csere: Veres M. (2), Iványi (4). Edző: Áron Balázsné. Postás: Szenes (9/3), Fodor (10), Tóth (4), AMBRUS (26/3), VILIPICS (17). Csere: Englert (1), Ördög (-). Edző: Meszlényi Róbert. Az elődöntők GYSEV-Ringa - Soproni Postás-Ómega Tabak 76-72 (40-41) Miskolc, 1000 néző. Vezette: Valovics, Benczúr. GYSEV: BAJKUSA (31/6), Balogh J. (17/3), Dénes (6), BAUER (13), Kurtinaitiene (5). Csere: Anitics (4), Radnóty (-). Edző: Saeed Armaghani. Postás: SZENES (16/3), FODOR (16), Tóth (8), AMBRUS (17), Vilipics (10). Csere: Ördög (5), Englert (-). Edző: Meszlényi Róbert. Kipontozódott: Vilipics a 31. percben. DKSK-BorsodChem - PVSK-MiZo 56-74 (27-31) Miskolc, 3000 néző. Vezette: Szamos, Bodnár. DKSK-BC: Ciupe (-), Balogh G. (13/3), Brosovszky (9/3), CSÁVÁS (13), FRETT (19). Csere: Veres M. (2), Berkó (-), Bu- kovszki (-). Edző: Áron Balázsné. PVSK-MiZo: GRUBIN (32), Zsolnay (13/3), Csák (3/?), Vilutyte (10), Dos Santos (6). Csere: Keller (2), Donkó (-), BALÁZS (8). Edző: Rátgéber László. Kipontozódott: Veres a 25., Brosovszky a 40. percben. Kerekes-Menyhért kézilabda emléktoma Miskolc (ÉM) - A miskolci Avasi Gimnázium tornacsarnokában folytatódtak a Kerekes- Menyhért kézilabda emléktorna küzdelmei. Az eredmények, férfiak: Alsózsolcai KC - Ongai KSE 19-18 (11-6). Ld.: Deák (6), ill. Urszin (4). Miskolci KC - Sie- gel SE 31-15 (11-7). Ld.: Kri- zsán (5), Csontos (5), Tilaji (5), ill. Vaskó (7). Siegel SE - Ongai KSE 17-17 (8-8). Ld.: Vaskó (7), ill. Urszin (5). Putnoki VSE - Miskolci Egyetem 15-14 (7-7). Ld.: Péntek (4), ill. Gyenes (5). Nők: Egri TK - Victory KC 25-21 13-11). Ld.: Csiszár (12), ill. Kovács (10). Glas-SVSE - Favorit SZKSE 28-8 (12-5). Ld.: Balogh (10), ill. Szolnoki (4). Glas-SVSE - Egri TK 17-14 (10-7). Ld.: Juszkóné (6), Balogh (6), ill. Simon (4). Favorit SZKSE - Victory KC 11-14 (2-6). Ld.: Mizser (4), ill. Kovács (6). Victory KC - Glas-SVSE 9-15 (3-10). Ld.. Kovács (5), ill. Balogh (7). Favorit SZKSE - Egri TK 14-28 (6-16). Ld.: Szolnoki (9), ill. Poroszkai (7). Helyosztók, a 3. helyért: Victory KC - Favorit SZKSE 17-14 (8-7). Ld.: Kovács (11), ill. Cselényi (4), Miszer (4). A döntőben: Glas- SVSE - Egri TK 18-17 (8-10). Ld.: Juszkóné (8), ill. Janko- vics (5), Kiss (5). A végeredmény: 1. Glas-SVSE, 2. Egri TK, 3. Victory KC, 4. Favorit SZKSE. A legjobb kapus Bíró Brigitta (Glas-SVSE), a gólkirály Kovács Ildikó (Victory KC), míg a legsportszerűbb csapat a Glas-SVSE lett. Csak a Sláger győzött Miskolc (ÉM) - A kosárlabda NB II-ben újabb mérkőzéseket játszottak megyénk csapatai. A mérleg egy győzelem és három vereség. FÉRFIAK Sláger-Kazincbarcika - Debreceni EAC 94-70 (49-33) Sláger: Tóth (18/12), Ragyina (16), Soltész (24/15), Kaáli (10), Jánosi (14). Csere: Mándoki (3), Bíró (5/3), Kövesdi (4), Ga- ramvölgyi (-), Finta (-). Edző: Szabó Géza. SZABÓ Géza: - A csapat ma igazán jól játszott. Nagykálló - Szerencsi VSE 99-90 (48-42) Szerencs: Birk (35/18), Papp (24), Sompiák (13), Farmosi (6), Bém (4). Csere: Jánossi (4), Gulyás (4), Pallai (-), Kassai (-), Magyar (-). Edző: Gulyás László. GULYÁS László: - Nagyon gyenge napot fogtunk ki, főleg védekezésben. Szerencsi VSE - Gépszolg- Eger 98-100 (59-44) Szerencs: Papp (14), Sompiák (47), Farmosi (6), Birk (22), Pallai (3). Csere: Magyar (-), Jánossi (2), Kassai (4), Marton (-). Edző: Gulyás László. GULYÁS László: - A végjátékban három emberünk kipontozódott és ez döntött. NŐK Kiskunfélegyháza - Mező- csáti DSE 81-64 (46-28) Mezőcsát: Riedlinger (26), Jászka (12), Szűcs (14/12), Varga (8/6), Kiss (4). Csere: Berecz (-), Boros (-), Balogh (-). Edző: Kondrák Mihály. KONDRÁK Mihály: - Két felnőtt játékosunk hiányzott, nélkülük ennyire telt.