Észak-Magyarország, 1999. március (55. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-11 / 59. szám

1999. március 11., csütörtök Napról napra 16 HOLNAP: TV + MAGAZIN Tomboló hold címmel immár nagylemeze is megjelent Kaszás Attilának, a Vígszínház művészének, akiről többek között kiderül, gyerekkorában beszédhibás volt, és már a tanárai belátták, a reál tárgyakat nem ér­demes erőltetni nála. A pénteken megjele­nő TV PLUSZ magazinban olvashatnak még egy sikeres bűvészről és a bűvészkedésről, a gyerekmodellek viszonyáról sikerhez, ki­futóhoz, a tavasz kerti munkáiról is Arab lány lett Izrael szépe Jeruzsálem (MTI) - Izrael történetében először arab lányt választottak meg az or­szág szépévé. A 21 éves Rana Raszlan a keddi döntő után ki­jelentette: nem számít ki az arab és ki a zsidó. Be kell bi­zonyítani a világnak, hogy együtt tudunk élni. A zsűri egyik tagja, aki egyébként indul a miniszterel­nöki posztért a májusi választá­sokon, egyenesen arról beszélt, hogy Rana megválasztása üze­net az arab világnak; arról, az izraeliek igazi békét akarnak. Izrael tavalyi szépe egyéb­ként elnyerte a világszépe cí­met. Békés harCOS. Endész Edina karaté­kénak már van junior bajnoki címe, és most az Európa-bajnokságra készül. Fotó: S. L. Tengeri ékszerek - a mélység kincsei Életmentő iglu London (MTI) - A tízéves an­gol Thomas iglut épített, amikor édesapjával egy ki­ránduláson hóviharba ke­rült, s ezzel megmentette mindkettejük életét. A 44 éves papa elmesélte: egy felvidéki mocsár területén jár­tak, amikor olyan sűrű hóvihar­ba kerültek, hogy a lábuk alatt a talajt sem látták. Órákon át mentek arra, amerre az autót sejtették, de utólag kiderült, hogy éppen ellenkező irányba haladtak. Amikor a gyerek már nem érezte a lábát, javasolta, hogy ne menjenek tovább, hanem építsenek inkább iglut, azaz az eszkimóknál használatos jég­kunyhót. Eszébe jutott ugyanis, hogy egyszer látta a tévében, hogyan kell ezt csinálni. Sike­rült is egy méternyi magas, kör­körös hófalat építeni maguk kö­ré, és ott maradtak egészen ad­dig, amíg 17 órával később egy mentőcsapat meg nem találta, és kihűléses tünetekkel kórház­ba nem vitte őket. Copperfield csak a huszadik New York (MTI) - Az amerikai Forbes magazin adatai szerint a legnagyobbat kaszáló előadómű­vészek listáját Jerry Seinfeld színész, a Seinfeld című tv-soro- zat szerzője és főszereplője veze­ti, aki az újság szerint 267 millió dollárt keresett. A legutóbbi - szeptemberben kiadott - Forbes- lista élén is Seinfeld állt. A második helyezett Larry Dávid író és rendező (a Seinfeld társszerzője) 242 millióval, s őrzi tavalyi harmadik helyét Steven Spielberg szerény 175 milliós be­vételével. A negyedik helyezett idén is Oprah Winfrey tv-műsor- vezető, színésznő és talkshow- házigazda 125, az ötödik James Cameron 115 milliót keresett. Utánuk már szerényebb, száz­millió alatti keresetek következ­nek, és éppencsak befért a gaz­dagok tízes toplistájára Harrison Ford színész 58, valamint a Rol­ling Stones 57 millió dollárral. A bevételi versenyben Céline Dión énekesnő e pillanatban a 13. helyen áll 55,5 millió dollár­ral. Dávid Copperfield illuzionis­ta 20. helyen áll, s még az ötven­milliót sem éri el, alig megelőzve a 49 milliót beszedő Spice Girls együttest. Eddie Murphy színész a 23. 47,5 millióval, őt John Tra- volta énekes és színész követi 47 millióval. Kevin Costner színész­rendező 41 milliója a 29., Nicolas Cage színész 38 milliója a 33., Szergej Fjodorov orosz hokis 29,8 milliója a 43. helyre volt elegen­dő - derült ki az összeállításából. Tiszaújváros, Szerencs (ÉM - SZP) - Sokáig Tiszaújváros közönsége gyönyörködhe­tett abban a különleges kiál­lításban, amely március 20- ig most Szerencsen, a Rákó- czi-várban látható. A trópusi mélytengerek élővilágát be­mutató, 3200 darabos egye­dülálló gyűjtemény tulajdo­nosa a szombathelyi Langbe- in testvérpár. □ Szenvedély vagy csupán üzleti vállalkozás e gyűjtemény bővíté­se, fenntartása, utaztatása? - kérdeztük Langbein Andrást. • Mindkettő, hiszen ezt a renge­teg csigát, korallt, kagylót, rákot és mindenféle halakat 25 évig tartott összegyűjteni, ez pedig több, mint megszállottság. Ma már felfogható vállalkozásként is, mert szinte egész évben úton van a gyűjteményünk. □ Meg lehet ebből élni? • Egy másik együttes is járja a vi­déket, egy 6000 darabos meleg­égövi rovargyűjteményünk is van. Magyarországon így is szerény a jövedelmünk, ausztriai kollégáink­nak könnyebb dolguk van, arrafe­lé jobban érdekli az embereket a tenger. A szabadság szimbólumá­nak tekintik és igyekeznek meg­nézni, milyen kincseket rejt. □ Nem teszi tönkre az utaztatás, az állandó mozgatás ezeket az érzékeny preparátumokat? • Bizony sokat árt nekik. Töb­bek között ezért is nagy álmunk egy önálló múzeum. Óriási moz­gókép kivetítőkkel, profi hangosí­tással varázslatos mélytengeri bi­rodalmat terveztünk. Sajnos ak­kor biztos kevesebb ember lát­hatná, de az élmény, s hogy a tár­gyak biztonságban vannak, kár­pótolnának minket. Két különlegesség a több mint 3000 darabból Fotó: Serfőző László, Szegő Péter Szenvedélyes tűzoltó. A Zagyvarónán élő tűzoltó, Angyal Tibor csak a mundérból bújik ki, ha letelt a szolgálata, a gondolatai továbbra is a munkája körül forognak. Azóta ugyanis, ami­óta tűzoltónak állt, szenvedélyesen gyűjti a tűzoltóautó- és repülőgépmodelleket. A képen a gyűj­tő látható a 400 darabos kollekció egyik kedvenc darabjával. Fotó: MTI HÍRCSOKOR • Zálogfog. Fogsorát kellett hátrahagy­nia zálogba egy férfinak, aki a hollandiai Bánt községben nem tudta kifizetni ét­termi számláját. Az illető ugyan felaján­lotta, hogy egy régebbi tartozása fejében otthagyja dzsekijét, és/vagy cipőjét addig, amíg hozza a pénzt, de mindez nem felelt meg az üzletvezetőnek. • Gumigondolat. A korábbi közhiedelem­mel ellentétben a tanórákon a rágógumis kérődzés nem figyelemelvonó, sőt épp el­lenkezőleg: gondolkodást serkentő - álla­pították meg egyetemi kutatók. Az arciz­mok mozgásának következtében ugyanis a gondolkodó képesség 20 százalékkal nő. HIRDETÉS.

Next

/
Thumbnails
Contents