Észak-Magyarország, 1999. január (55. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-06 / 4. szám
1999. január 6., szerda Országban-világban / Hirdetés 6 HÍRCSOKOR • Pándy-ügy: Nyíregyházán folytatódik? Belga nyomozók utaznak Magyarországra, hogy kihallgassák a Nyíregyházán élő Pándy Tímeát - szellőztette meg kedden ismét a belga sajtó. A hírt időről időre felröppentik, ám az útra mindeddig nem került sor, és egyelőre nincs hivatalos közlés arról, hogy mikor kelnek útra a hatóság emberei. • Amerikai-iraki légi összecsapás. Amerikai harci repülőgépek kedden Irak légterében összecsaptak iraki vadászgépekkel. Az AFP által amerikai katonai források alapján jelzett harci eseményről kedd este még csak annyi volt ismert, hogy az úgynevezett déli repülési tilalmi övezetben történt. • 182 párt Magyarországon. Jelenleg 182 bejegyzett párt működik Magyarországon -tájékoztatott a Legfelsőbb Bíróság. Tavalyi évben kilenc új pártot jegyeztek be a bíróságon, és öt szűnt meg. A pártalakítási kedv lohadni látszik: 1995-től kezdve 9-12 új szervezetet jegyeznek be évenként. M3: továbbra is ingyenes Budapest (MTI) - Még tart az üzemzavar elhárítása az M3-as autópálya fizető kapuinál, dolgoznak az automata díjbeszedő és a nyugta adó berendezések közötti megbízható összeköttetés megteremtésén. Az autópályát üzemeltető ÉKM Autópálya Rt. szóvivője, Béni Györgyi tegnap elmondta: az rt. jogászai azt is vizsgálják, hogy az ingyenes autópálya-használat meghosszabbítása miatt a kieső napok következtében érte-e kár azokat az autósokat, akik már megvették a január havi vagy az éves úthasználati bérletet. * Nem jár kompenzáció azoknak, akik még az elmúlt évben megvették az M3-as autópályára szóló január havi bérletet - nyilatkozta Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub ügyvédje. Szerinte elvileg lehetőség van arra is, hogy a bérletet vásárlók kárpótlást kérjenek a kiesett időszakra attól a cégtől, amelynek mulasztása okán hátrányba kerültek. Ez az igény azonban, amelyet a fentiek alapján terjesztenének elő, nem lenne alapos. Azt kell nézni ugyanis, hogy történt-e jogellenes károkozás, vagy jogalap nélküli gazdagodás. Mindez azonban nem valósult meg - állította az ügyvéd. Ikaras-Nissaii kooperációban készült az a midibusz, amelyet a Summit Motors Hungary tegnap mutatott be. A közös fejlesztésű jármű egyben az együttműködési kezdeményezés arra, hogy az Ikarus stratégiai partnert találjon. A 7,35 méter hosszú, 2,3 méter széles, 17-25 fő szállítására képes midibusz Nissan-alvázzal és Ika- rus-karosszériával épült meg, az idén mintegy 60 darab gyártását tervezik. Fotó: MTI Új vallási szerveződések Budapest (MTI) - Összesen 14 új egyházat, felekezetet, vallási közösséget, illetve szervezetet jegyeztek be tavaly a magyarországi bíróságok - tudatta Horváth Miklósné, a Legfelsőbb Bíróság munkatársa. Az elmúlt év végén így a Legfelsőbb Bíróság országosan 276 egyházat, felekezetet, vallási közösséget és szervezetet tartott nyilván. A bejegyzéshez az adott közösségnek aláírásokkal kell igazolnia, hogy legalább száz hívőt képvisel. Semjén Zsolt, a kulturális tárca egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkára korábban elmondta: várhatóan már 1999- ben megkezdődhet az egyházalapításról szóló törvény módosítása. Ennek lényege, hogy az egyházalapítás feltételeként szabnák meg az egyes vallási közösségek tényleges társadalmi támogatottságát, illetve - vagylagosan - történelmi honosságát. Téma az alkotmány és a T. Ház létszáma Budapest (MTI) - A Független Kisgazdapárt hatpárti egyeztetést kezdeményez az Országgyűlés létszámának csökkentéséről, illetve a NATO- csatlakozáshoz kapcsolódó alkotmánymódosításról - közölte Bánk Attila. Egyelőre úgy tűnik, valamennyi frakció kész részt venni a Független Kisgazdapárt képviselő- csoportja által javasolt hatpárti egyeztetésen - derült ki az MTI körkérdésére adott válaszokból. Fidesz-MPP- Nincsen okunk arra, hogy elzárkózzunk a kisgazdák javaslata elől- mondta Répássy Róbert, a Fidesz helyettes frakcióvezetője, hozzátéve: az indítvánnyal kapcsolatosan még nem alakította ki hivatalos álláspontját a képviselőcsoport. Ugyanakkor közölte: a NATO-csatlakozás ügyében szükséges alkotmánymódosítás ügyében hangsúlyozta: a Fidesznek továbbra is az az ötpárti megállapodás a kiindulópontja, amelyet korábban az SZDSZ és az MSZP is aláírt. MSZP- Készek vagyunk részt venni a hatpárti egyeztetésen, mint ahogy eddig sem zárkóztunk el soha a két- vagy többoldalú konzultációtól, ha fontos kérdésről volt szó - reagált a kisgazdák kezdeményezésére Kovács László szocialista frakcióvezető. Szerinte a parlament létszámának csökkentése helyeselhető cél, de érdemi megbeszélés tárgya csak a választási rendszer módosítására vonatkozó elképzeléssel együtt lehet. Kovács László leszögezte: ha a kabinet változatlan formájában terjesztené elő a NATO-val összefüggő alkotmánymódosítási javaslatát, a szocialisták ismét tartózkodnának a szavazásnál. MDF- Semmilyen indokot nem látok arra, hogy bármelyik kormánypárt újabb egyeztetést szorgalmazzon - jelentette ki Balsai István. Az MDF frakció- vezetője emlékeztetett: a NATO-csatlakozással kapcsolatos tárgyalások befejeződtek, és megállapodás született az alkotmánymódosítási javaslatról. Az MDF azt várja az egyeztetéstől, hogy az MSZP és az SZDSZ álláspontja a józanabbik oldalra mozdul. SZDSZ- Az SZDSZ részt kíván venni a hatpárti tárgyalásokon, javasolni fogja viszont, hogy az egyeztetés napirendje egészüljön ki a parlamenti vizsgálóbizottságok, valamint a kormánykoalíció és az ellenzék együttműködésének kérdéseivel - közölte Kuncze Gábor szabaddemokrata frakcióvezető. Az SZDSZ álláspontja szerint rendezni kell a kormánypártok és az ellenzék viszonyát, s ennek része lehet az alkotmánymódosítás és a vizsgálóbizottságok felállítása is - hangsúlyozta. miép- A Magyar Igazság és élet Pártja természetesen részt vesz a hatpárti egyeztetésen és mindkét kérdésben korábban közzétett álláspontját hangoztatja majd - közölte Győri Béla szóvivő. Emlékeztetett rá: a MIÉP ellenzi az oi'szág NATO-csatlako- zását, a törvényhozás létszámának csökkentését pedig a köz- igazgatási reform befejeződése után tartja kívánatosnak. Hirdetés ■ Magáért beszél! íme, a mi ünnepi jókívánságaink Önnek! Minden további szó felesleges. Meghosszabbítva január 17-ig! Továbbá a Pannon GSM előfizetés Panasonic 6520 mobiltelefonnal és ajándék sétálómagnóval nettó 23 600 Ft (bruttó 29 500 Ft); Panasonic G600 mobiltelefonnal és ajándék mikrofon-fülhallgatóval nettó 39 600 Ft (bruttó 49 500 Ft); Nokia 5110 mobiltelefonnal és ajándék előlappal, CD-vel nettó 17 200 Ft (bruttó 21 500 Ft). További ajánlatokkal és a részletekkel várjuk területi képviseletünkön (Miskolc, Városház tér 9.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. Készülékajánlatunk 1998. december 3-ától 1999. január 17-éig, illetve a készlet erejéig tart és 2 éves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes. A készülékek csak Pannon GSM SÍM kártyával használhatók. PANNON q ttttt Ax élvonal.